2013. augusztus 31., szombat

Menyasszonyok itt nincsenek

Hatvanmillió. Indiában ennyivel van kevesebb nő, mint férfi. Miért? Mert sok lányt megölnek vagy még embrió korában, vagy újszülöttként. Mert amikor eladósorba kerülnek, csak viszik a pénzt, és amúgy sem jelentenek nagy dicsőséget a családjuknak. Mi a következmény? Egy egyre jobban durvuló társadalom, ahol kiéhezett férfiak erőszakolják halálra a nőket.
A nők sanyarú helyzetének bemutatására általában a Szaúd-Arábiában, Afganisztánban vagy Pakisztánban uralkodó állapotokat szokták magától értetődő példaként felhozni, ezért első ránézésre meghökkentőnek tűnhet, hogy a G20-as országok közül India végzett az első helyen a listán, amely a nők szempontjából a legrosszabb helyeket osztályozta. Vagyis a világ legnépesebb demokráciájában a legrosszabb nőnek lenni, és erre számszerű bizonyíték is van. Indiában ma hatvanmillió nő hiányzik a társadalomból. Vagy azért, mert a szelektív abortusz miatt meg sem születtek, vagy mert a születésük után azonnal megölték vagy magukra hagyták őket. Vagy mert a férjük ölték meg őket, mert nem voltak elégedettek a hozománnyal, amellyel a házasságba érkeztek.

A nők kiszolgáltatott helyzetének a legdrámaibb példája tavaly decemberben került a címlapokra. A csoportos nemi erőszak problémája mindössze pár hónapja része a közbeszédnek Indiában, a jelenséget azonban évtizedek óta húzódó társadalmi folyamatok készítették elő. A témában könyvet író brit újságíró, Sunny Hundal szerint sok indiai azért nem ismeri fel, mennyire súlyos problémával áll szemben az ország, mert a nők sorsát és társadalmi helyzetét meghatározó gondolkodásmód mélyen beivódott a kultúrába.
Becslések szerint Indiában 2020-ra 28 millióval több lesz a nősülésre váró férfi, mint a házasságra váró nő. Sunny Hundal a könyvében arra is figyelmeztet, a történelemben példa nélküli társadalmi hatásai lehetnek a nemi egyensúlyok ilyen mértékű megbomlásának, és az indiai rendőrség, illetve az igazságügyi rendszer aligha van felkészülve arra, hogy kezelje ezt a robbanásveszélyes helyzetet. Vagyis India kulturális és társadalmi szempontból is időzített bombán ül a háború miatt, amelyet a nők ellen vív - állítja Hundal.
Nyugaton a nők három százalékkal többen vannak, mint a férfiak. Indiában nyolc százalékkal többen vannak a férfiak, mint a nők. Ezeknek a férfiaknak meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy soha sem fognak megnősülni, nem lesz családjuk, nem lesznek gyerekeik.

Macsó rémálom

Hogy miként néz ki egy ilyen szó szerint férfias társadalom, az nemcsak a szociológusokat és újságírókat, hanem a művészeket is izgatja. Ha az indiaiak egy, a témát feldolgozó 2003-ban bemutatott filmből indulnak ki, nem sok jóra számíthatnak. A Matrubhoomi: Egy nemzet nők nélkül című alkotás annyira sokkolónak bizonyult, hogy bár több külföldi fesztiválon is vetítették, Indiában évekig nem sikerült forgalmazót találni. A film egy szülés, majd egy gyerekgyilkosság képeivel indul, a kettő között egy, az indiai családoknak nagyon is ismerős jelenettel: amikor felhangzik a gyereksírás, a férj ujjongásban tör ki, de rögtön magába zuhan, amikor a bába közli vele, hogy lánya született. Másnap meg is fojtja az újszülöttet, és azzal vigasztalja magát, hogy jövőre fia lesz.
Néhány évtizeddel később a falu, ahol a nyitójelenet játszódott, teljesen megváltozott: kizárólag durva, agresszív férfiak lakják, akik a nők és feleségek hiányát egyéb eszközökkel pótolják. Közösen néznek pornófilmeket, nőnek öltözve táncolnak, elkezdenek egészen állatiasan viselkedni. Amikor a leggazdagabb férfi megtalálja az egyetlen hajadon lányt a környéken, azonnal megveszi az apjától, és rögtön mind az öt fiát hozzáadja. A furcsa házassághoz nem kérik a lány beleegyezését, így minden éjszaka mással kell megosztania az ágyát, beleértve a fiúk apját is. Csak a legkisebb fiú mutat némi tiszteletet és gyengédséget iránta, de ezt féltékeny testvérei azzal torolják meg, hogy meggyilkolják. Végül az egész közösség dühe a lány ellen irányul, akit egy tehénistállóban tartanak odaláncolva, és éjszakáról éjszakára csoportosan megerőszakolják. A film végén kislányt hoz a világra, miközben a férfiak halomra ölik egymást, mert nem tudják eldönteni, kié legyen a gyerek és az anyja.
Bár ennyire még nem súlyos a helyzet, India több területén már érezhető ez a fajta feszültség - állítja a könyvében Hundal. Az indiai társadalom nemi egyensúlyának a megbomlása már most súlyos következményekkel jár. A New York Times szerint a nőhiány felpörgette a lánykereskedelmet, és a környező országokból, Bangladesből és Nepálból, valamint India szegényebb régióiból szállítják a feleségnek való lányokat, és adják el őket kétszáz dollárért. A lap összehasonlításképpen megjegyzi, hogy egy bika ezer dollárba kerül.

Népirtás ultrahanggal

Az indiai kormány először a kilencvenes évek elején kapott észbe, miután az 1990-es népszámlálási adatok feketén-fehéren kimutatták, hogy 25 millióval több a férfi, mint a nő. A probléma megoldásának egy nem túl bonyolult és átgondolt módját választották: megtiltották, hogy az ultrahangos vizsgálatokkal megállapítsák a magzatok nemét, a technikának ezt a vívmányát kiáltották ki ugyanis a lánygyerekek fogyását magyarázó legfőbb oknak. A kormányzati intézkedés véletlenül sem volt sikerre ítélve: a tíz évvel későbbi, 2001-es népszámlálásnál már 35 millióval több volt a férfi, és a becslések szerint ez a szám ma már eléri a hatvanmilliót.
Mivel a kulturális hagyományok a fiúk életesélyeinek és boldogulásának kedveznek, a lánygyerekek problémáját sok család már rögtön a szülés után rövidre zárta azzal, hogy meggyilkolta az újszülöttet. A modern technológiák viszont lehetővé tették, hogy a szülést se kelljen megvárni: abortuszok millióit végezték el nemi alapon. A nyolcvanas évek végére minden újdelhi újságban volt ultrahangos nemmeghatározást hirdető reklám, és a klinikák azzal próbálták magukhoz csábítani a szülőket, hogy milyen tapasztalataik vannak a lánygyerekek eltüntetésében. "Fizessen most 3000 rúpiát, spóroljon meg később 300 ezret" - a kilencvenes években hasonló szlogenekkel próbálták a kórházak meggyőzni a szülőket arról, hogy szabaduljanak meg a lányuktól. Hundal szerint a lányok ellen indított társadalmi és kulturális hadjárat népirtással ér fel.
Az indiai kormányzat tett egy másik kétségbeesett kísérletet is arra, hogy megmentse a lányokat, és egy felhívással lényegében arra bátorította a szülőket, hogy hagyják el a lánygyerekeiket. "Ha nem akar lányt, ne ölje meg, hagyja ránk, majd mi felneveljük" - értelmezte újra a gondoskodó állam fogalmát India. Nem meglepő, hogy az egyetlen hely, ahol a lányok vannak többségben az országban, az az árvaház.

A lány viszi a pénzt, a fiú hozza

Ha a nőkkel szembeni társadalmi hozzáállást egyetlen jelenséggel kellene kidomborítani, akkor az a hozomány intézménye lehetne. Hogy a törvények miként maradnak alul a hagyományok erejével szemben Indiában, azt jól példázza, hogy bár a hozomány intézménye 1961 óta illegális, nagyon is része a mindennapoknak, és a családok ennek szellemében viszonyulnak a lányaikhoz.
Az esküvő a lányos családoknak kerül igazán sokba
Forrás: AFP/Narinder Nanu
Ha egy családba lány születik, az egyet jelent a költségvetés durva megszorításával, hiszen mire eladósorba kerül, készen kell állnia a tekintélyes hozománynak. A férjek és családjuk pedig újabb és újabb követelésekkel állhatnak elő, és ha nem kapják meg a pénzüket vagy bármilyen más értéket, ami szerintük beleillik a hozomány fogalmába, akkor extrém esetben meggyilkolhatják a feleségüket, vagy öngyilkosságba kergethetik. A statisztikák szerint ez az eljárás nem is számít extrémnek, sőt inkább mindennaposnak mondható, hiszen a hozományhoz kapcsolódó viták miatt óránként meghal egy nő Indiában.
A Guardian szerint a kilencvenes évek gazdasági liberalizációja csak súlyosbította a helyzetet, a leendő férjek egyre mohóbbak lettek, az új rokonok pedig aranytojást tojó tyúkként tekintettek a menyasszonyra. Ezt a kilátást a lányos szülők már akkor mérlegelik, amikor megtudják, hogy lányt várnak. A lapban megjelent cikk szerint a hozomány réme áll rengeteg nemi alapon végzett abortusz és gyerekgyilkosság mögött, mert a szülők egyszerűen nem tudják vállalni, hogy életük hátralévő részében a lányuk hozományára gyűjtsenek.
A probléma súlyát gazdasági mutatók is jelzik. A statisztikák szerint a bankhitelek nyolcvan százalékát azért veszik fel az indiaiak, hogy ki tudják fizetni az esküvők költségeit és a hozományokat. Ennek a sajátos adósságcsapdának megvannak az áldozatai is. India egyes területein egyre több farmer menekül az öngyilkosságba, mert nem tudja visszafizetni a hozomány miatt felvett bankkölcsönöket.

A feleségek sincsenek biztonságban

Sunny Hundal szerint az Indiában a mai napig erős nemi diszkriminációban és a nők elleni erőszakban nem elhanyagolható a szerepe a hindu mitológiának, amelynek a férfi és női szerepmodelljeit a társadalom többsége ma is követendőnek tartja. A nők esetében az engedelmesség különösen fontos tulajdonságnak számít, és az ellenük elkövetett erőszakot sokszor azzal indokolják, hogy nem viselkedtek a mitológiai erények szellemében, vagyis megérdemelten kaptak büntetést.
Az engedelmesség kitüntetett helyét az indiai családi viszonyokban jól jelzi, hogy a törvények értelmében a házasságon belül elkövetett nemi erőszak nem számít bűncselekménynek, és a politikusok hozzáállása alapján nincs is sok esély arra, hogy bekerüljön a büntető törvénykönyvbe. Ők azt vallják, hogy egy ilyen lépés szétrombolhatná a házasság intézményét.
Egy ötéves kislány megerőszakolása miatt tiltakoznak
Forrás: AFP/Sanjay Kanojia
Egy 2011-ben megjelent tanulmány szerint minden ötödik férfi azt mondta, hogy kényszerítette már szexre a feleségét. A hozzáállásra jellemző, hogy az egyik indiai faluban azzal próbálták volna visszaszorítani a nemi erőszakot, hogy a lányok házassági korhatárát 18-ról 15 vagy 16 évre próbálták csökkenteni. Az ENSZ hatóságainak levélben kellett tisztázniuk, hogy a gyerekházasság nem megoldás a lányok elleni szexuális bűncselekmények visszaszorítására.

Zavar a rendszerben

A szociológusok és politológusok már megkezdték annak a leendő országnak a feltérképezését, amely India lesz néhány évtizeden belül. Munkájukat segíti, hogy a jövő nyomokban már jelen van. A témában könyvet is író Valerie M. Hudson és Andrea den Boer szerint ezek az egyedülálló, a házasság reményéről is lemondani kénytelen férfiak felelősek a nőkben nem bővelkedő területeken tapasztalt társadalmi feszültségekért és zavargásokért. A politológusok szerint több indiai államban is összekapcsolhatók az erőszakos bűncselekmények a felborult nemi arányokkal. Azokon a területeken, ahol kevés a feleségjelölt, általában a kevésbé képzett férfiak maradnak esküvő nélkül, és nagy az esélye annak, hogy iskolázatlan, tesztoszterontól hajtott fiatalemberek okoznak zűrzavart: mivel nincs esélyük megállapodni, ezeket a férfitömegeket sokkal könnyebben beszippantja a bűnözés és a terrorizmus.
Elfogynak a nők
Forrás: AFP/Sajjad Hussain
Sok helyen a lakosság már úgy éli meg a menyasszonyhiányt, mint az éhínséget - írja a Guardian. A jelenség pedig a politikai életet is tematizálja. Az egyes politikai tisztségekért induló jelöltek például a kampányaikban azt ígérik, hogy szereznek lányokat, ha megválasztják őket. Ezt a szavazópolgárok el is várják tőlük, visszatérő követelés ugyanis a politikusok felé, hogy találjanak menyasszonyokat a férfiaknak.


Vándor Éva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése