2011. október 21., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

A Világ Vezető Politikusai közül meghal az első – Kadhafi ezredes

2011. október 20. csütörtök, 12:45
A világ vezetői közül az elsőt meggyilkolták, ahogy ez 2011 februárjában Maria Divine Mercy-nek (az Isteni Irgalmasság Máriájának) kinyilatkoztatásra került. Kadhafi ezredes,  a vezetők közül az első, aki meghal – mondja Maria. „Ő a három közül az első. A másik kettő, sajnos hamarosan meg fog halni, egyik a másik után. Az egyik Európában, és a másik a Közel-Keletről.  Maria azt mondja: ”Imádkozom a lelkéért február óta. Az ő neve, a másik két vezető nevével együtt át lett adva egy újság kiadójának és számos papnak 2011. március óta- mondja Maria. Maria most is folyamatosan imádkozik a másik kettő lelkéért, és irgalomért fohászkodik az ő lelkükért.


Fiam, Moammer Kadhafi halála

2011. október 20. csütörtök, 15:15
Drága szeretett leányom, ha bármilyen kételyetek is lehetett időről időre az Én legszentebb üzeneteimet illetően, azok mostanra már enyhültek.
Én próféciákat nyilatkoztatok ki, azért, hogy bizonyítsam a világnak, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, az egész emberiség Megváltója, aki kommunikálok Gyermekeimmel mindenütt, ebben az időben.
Szándékom nem a szenzációkeltés, hanem annak biztosítása, hogy mindenki meghallja a világnak szóló legsürgetőbb Hívásomat.
Fiam, Moammer Kadhafi halála, akinek lelkéért, te és a hozzád közelállók imádkoztak az utóbbi hónapokban, egyike az első jövendöléseknek (próféciáknak), amely bizonyítani fogja a világnak, hogy ezek az üzenetek hitelesek. Ez az Én jelem neked leányom, hogy megszabaduljon az elméd a kételyektől, amelyek régóta jelen vannak elmédben. (A következő két vezető meggyilkolásának részleteit, és ezen rémtettek időpontjait megkapta a látnoknő még egyszer. Az eredeti üzenet 2011 februárjában volt kinyilatkoztatva.)
Leányom, bármennyire is nyomaszt ez téged, te ki lettél választva, hogy felkészítsd az emberiséget az Én új béke-korszakomra. Ez az az idő, amely valamikor a Nagyfigyelmeztetés után fog elkövetkezni.
Menj és készülj fel a te Szent Küldetésed következő szakaszára, hogy segíts megmenteni a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés után. Folyamatosan kapod a kegyelmeket, hogy erős maradj. Gyermekeim végre mindenütt meghallják a megtérésre hívó Kiáltásomat.
Azok, akik a legjobban megbántanak Engem
Soha ne mutass félelmet ebben a munkában, mert nincs mitől félni. Soha ne tétovázz és soha ne engedd, hogy a csalódások vagy a szóbeli gúnyolódások lassítsanak a Nekem végzett munkádban. Leányom, Én mindig melletted állok. Emlékezz erre. Ha és amikor téged támadnak az Én Szent Szavamért (Üzenetemért), maradj csendben. Az Én Szent Szavamat (Üzenetemet) mindig támadni fogják. Azok, akik a legjobban megbántanak Engem, azok a szent lelkek, akik félelemből és óvatosságból sajnos az elsők, akik megsértenek Engem ezen üzenetek miatt. A sátán tudja, hogy az Én kiválasztott és ájtatos követőim, akik mikor hátat fordítanak Nekem, ők azok, akik a legjobban megbántanak Engem.
Leányom, te most kezded érezni az Én szenvedésem fizikai fájdalmát, de te most készen állsz ennek elfogadására, egységben Velem. Ezek a megpróbáltatások nem fognak sokáig tartani, de amíg tartanak, egész idő alatt ugyanazt a gyötrő kínt fogod érezni, melyet Én érzek, mikor bűnnek vagyok a tanúja. Amint azt korábban is mondtam neked, ez egy ajándék, és nagyon kevés kiválasztott lélek kapja meg ezt. Időnként ijesztő, de meg kell értened, hogy szenvedésed nem csupán téged hoz közelebb az Én Legszentebb Szívemhez, hanem ez lelkek millióit fogja megmenteni a Nagyfigyelmeztetés során.
Ez a szenvedés egyre intenzívebb lesz, ahogy a Nagyfigyelmeztetés közeledik. Viseld ezt csendben. Mert ily módon segíteni fogsz Nekem értékes lelkeket menteni, akiket egyébként a csaló kaparintana meg.
Mondd meg gyermekeimnek, hogy Örülök erős hitüknek, melyet mutatnak. Mondd meg nekik, hogy egyre közelebb kerülnek Szent Szívemhez. Mondd meg nekik, hogy Én most megáldom őket, és óriási áldást adományozok, hogy megadja nekik azt az erőt, melyre szükségük lesz, ahogy Útmutatásaimat követik ezeken a szent üzeneteken keresztül. Szükségük lesz az erőre, mivel nem könnyű Gyermekeimnek megemészteni a változások szörnyűségét, melyek most fognak kialakulni a ti világotokban.
Imádkozzatok és egyesüljetek. Együtt nézzetek az égre kisgyermekként, Isten, az Atya iránti egyszerű bizalommal. Kérjétek Őt, az Én Szent Nevemben, hogy egyesítsen benneteket az ő dicsőséges hadseregébe, az örök üdvösség győzelmére.
Én Megáldalak benneteket gyermekek teljes Isteni Szeretetemmel.
A ti Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése