2011. február 18., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Az arab világ felkelése  – három vezető politikust megölnek

2011. február 17. csütörtök, 23.45
Szeretett leányom,  boldog vagyok,  hogy az emberiség számára egyre többen továbbítjátok ezeket a fontos üzeneteket. Nemsokára megállapíthatod,  hogy ezek az üzenetek minden országba el fognak jutni. Gyermekem,  ne aggódj biztonságod felől,  mert Téged és családodat mindenkor megvédelek. Tele vagyok szeretettel irántad gyermekem,  most mégis megszakad a Szívem a fájdalomtól,  amikor azt látom,  hogy alattomos szövetségek alakulnak,  akik összeesküvés formájában, az  egyes országok fölött a hatalmat meg akarják kaparintani.
Ezt úgy fogják megtenni,  hogy ravasz módon eltávolítják vezetőiket.* Akkor felajánlják segítségüket,  majd újabb kormányok barátságát veszik meg,  végül ezeket is uralmuk alá helyezik. Ez az ellenőrzés sokkal rosszabb lesz,  mint az a  hataloméhes diktátorok idejében volt,  akiket a béke nevében megbuktattak. Figyeld meg leányom,  azt a sebességet, amivel az arab világ  országai egyesülni fognak zsidó népem ellen. Figyeld majd meg,  amint szövetségeseiktől elpártolnak, és védelem nélkül hagyják őket.
Leányom, az emberek készségesebben fognak Szavamra figyelni akkor,  amikor a  Nagyfigyelmeztetés után bekövetkezik megtérésük. Ez az az időszak lesz,  amikor híveim a tirán hatalma ellen egyesülnek,  ami a nyugati országokban,  különösen Európában fog megnyilvánulni. Harcoljatok az imádkozás jogáért!  Ha nem teszitek,  akkor nem vallási,  hanem népirtó háború fog bekövetkezni.
Rövidesen megölnek három vezető politikust, az egyiket a másik után. Ezek mindegyikét a gonosz egy összeesküdött csoportja fogja megölni. Ezek a szervezetek minden  nemzet országában megtalálhatóak,   kultúra ellenesek,  de annyira gyávák, hogy  háttérből uralkodnak,  ezért ti most nem látjátok őket. Azonban nem sokáig fognak rejtekben maradni. Amikor a hatalmat megkaparintják,  arra fognak törekedni, hogy figyelmeteket megnyerjék, és tiszteleteteket kiköveteljék.
A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés,  ajándékom számotokra,  de ezt az ajándékot azok is megkapják,  akik összeesküdnek és terveket szőnek,  hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék.  De ők vakok.
Egyre  több angyalom**,  akik már a földön,  mint emberek tevékenykednek,  segíteni fognak ezeknek a megtévesztett lelkeknek,  hogy felismerjék az igazságot.  Sokan meg fognak térni,  de lesznek olyanok,   akik majd nem térnek meg.
Indulj el leányom,  és hirdesd minél hamarabb mindazt,   amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. Használj ki minden lehetőséget,  ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetségest,  hogy gyermekeim világszerte megértsék,  ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy  azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből, hogy megmentsem a lelkeket.
Azok,  akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz.  De legyetek türelmesek,  mert ezután egy szép időszak következik,  amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba.  Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem  királyságomat,  hogy a csaló ellen megvédjen benneteket,  akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.
Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni.   Azok a kétségek,  amelyek még a Figyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni,  mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.
Eredj most,  szeretett leányom,  szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,
Jézus Krisztus,  a Zsidók Királya


Megjegyzés
* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).
** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése