2013. december 3., kedd

Szép új világ - kétszázan biztatták öngyilkosságra a férfit

Egy magát Stephennek nevező 20 éves férfi öngyilkosságot követett el szombaton, miközben ezt 200 ember követte élőben az interneten – írja a Daily Mail. A gyanú szerint kanadai férfi a 4chan anonim közösségi oldalon hirdette meg akcióját, amihez többen is csatlakoztak, és segítettek neki egy élő stream tető alá hozásában. Stephen ezután megvárta, amíg 200 ember feliratkozik az eseményre, majd elindította a közvetítést.
Bevett egy nagy adag gyógyszert és ráivott némi vodkát, majd tüzet rakott a szobája sarkában. Amikor már nagy volt a füst, bebújt az ágya alá. Közben már működött egy chatszoba is, amibe Stephent (azaz ottani nevén LOLdoge-t) is meghívták. A 200 néző persze teljesen kivetkőzött önmagából. Volt, aki bíztatta a fiút, akadt, aki a korlátozott stream miatt puffogott, mások pedig eleve hősként tekintettek rá, és kijelentették: egy hétig mindenkinél Stephen képe legyen a háttér.
Az őrületnek a kiérkező tűzoltók vetettek véget, akik kihúzták az ágy alól Stephent. Azt nem tudni, túlélte-e a füst- és gyógyszermérgezést. Az Anonymous hekkercsoport szerint egy pittsburgh-i fiúról van szó, míg mások szerint egy kanadai, ontariói egyetem tanulójáról van szó. Mindkét helyről jelentettek ugyanis aznap tüzet. Egy névtelen felhasználó pedig azt írta, Stephen azért akart öngyilkos lenni, mert a szülei kitagadták, óriási adóssága volt és a barátnőjét is sikerült megcsalnia. A kommentelő szerint a tűzoltók 20 perc alatt értek ki, a mentők pedig kórházba vitték a sebesült fiút, aki azóta gúnynevet is kapott a kegyetlen trolloktól: Pirítós Steve.
(velvet)

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tart a burjánzó homoszexualitástól

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) levélben emlékezteti a februári szocsi olimpián részt vevő sportolókat arra, hogy a játékok alatt tartózkodjanak a tüntetésektől és a politikai megnyilvánulásoktól, beleértve a homoszexualitást propagáló kijelentéseket és gesztusokat, írja az MTI.

Thomas Bach, a NOB német elnöke azt mondta, a levélben foglaltakat a végrehajtó bizottság várhatóan kedden hagyja jóvá. A leveleket ezután elküldik azoknak a nemzeti olimpiai bizottságoknak, amelyeknek sportolói ott lesznek Szocsiban.
A lépés különösen érdekes, hiszen Joachim Gauck a múlt héten jelentette be, hogy bojkottálja a szocsi olimpiát, amivel az orosz vezetés politikája ellen tiltakozik.
A NOB a felszólító levélben az olimpiai Charta egyik szabályára hivatkozik: „Az olimpián és a versenyhelyszíneken tilos bármilyen tüntetés, illetve politikai, vallási vagy faji megkülönböztetés."
A „nem hagyományos szexuális kapcsolatoknak a kiskorúak körében való propagálását" tiltó orosz törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök június 30-án írta alá. Emiatt felvetődött a kérdés, mi történik majd akkor, ha a szocsi olimpián egy szurkoló vagy sportoló olyan kijelentést, illetve gesztust tesz, amely propagandaként értelmezhető. Putyin ezzel kapcsolatban szeptemberben kijelentette: ilyen esetekben nem lesz büntetés, de semmiképpen nem szeretne engedélyezni egy melegfelvonulást az olimpián.
(sportgeza)

A magyar törvények nem igazán büntetik az állatokkal szexelő embereket.


Míg más országokban börtön jár az állatszexért, a magyar törvények szerint csak pénzbüntetéssel járó szabálysértés, hiába küzdöttek a keményebb büntetésért az állatvédők – írta a Blikk. Először 2008-ban jeleztük a problémát a kormánynak, ám csak szabálysértésként büntetik – magyarázta a lapnak Szilágyi Gyula, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora.
Ennek köszönhetően Magyarországon forgatott állatpornóval van tele az internet és a szexshopok polcai, és több honlap, fórum és zárt csoport is alakult a témában – írta a lap. Szilágyi elmondása szerint „lehetetlen harc” az oldalak elleni küzdelmük. „Hiába figyelik az állatvédők rendszeresen ezeket az oldalakat, ahogy az egyiket letiltatjuk, egy újabb alakul helyette” – közölte a kurátor.
A minisztérium későbbre ígért tájékoztatást arról, hogy miért maradt ki az állatszex szankciója a Btk.-ból
(hir24)

Megfizet, aki a szexért fizet

Catherine Deneuve fiatal háziasszonyt játszott A nap szépe című filmben: miközben a férje dolgozik, ő bordélyházban fogadja a vendégeket. A színésznő most közismert francia személyiségekkel (például Charles Aznavour énekessel) együtt írta alá a petíciót, amely határozottan tiltakozik a prostituáltak ügyfeleinek büntethetőségéről szóló törvényjavaslat ellen. „Anélkül, hogy támogatnánk vagy népszerűsítenénk a prostitúciót, elutasítjuk azok megbüntetését, akik prostituálják magukat, vagy akik az ő szolgáltatásaikat igénybe veszik. Annyit kérünk, hogy kezdődjön érdemi vita, előítéletek nélkül.”

Vita éppenséggel folyik, de az előítéletek és az érzelmek sem hiányoznak. A nők jogaiért felelős miniszter, Najat Vallaud-Belkacem így védte meg a szocialista kormány által beterjesztett jogszabályt: „Nem akarok olyan társadalmat, amelyben a nőknek ára van.” Erre licitált rá a törvényjavaslat egyik előterjesztője, Maud Olivier: „Hogyan lehet ragyogónak találni napi tíz-tizenöt behatolást, amelyet nyilvánvalóan gazdasági okokból rákényszerített prostituáltak szenvednek el?”

Ha a parlament elfogadja a törvényjavaslatot – a szavazás szerdán lesz –, Franciaország az egyik legszigorúbb szabályozással büszkélkedhet majd, amelyhez hasonló egyelőre Svédországban van érvényben. A rendszer egyszerű és elrettentő: ha valaki fizet a szexért, 1500 eurós (450 ezer forintos) pénzbírsággal sújtható. Másodszor, visszaesőként, immár a duplájával.

Sokszínű és érdekes is a prostitúciós törvényről zajló vita, mert megosztja a francia társadalmat és a politikai életet egyaránt – ráadásul nem a szokásos törésvonalak mentén. A kormányzó szocialistákon és a legnagyobb ellenzéki párton, a jobboldali UMP-n belül ugyanúgy találni ellenzőket és támogatókat. Guy Geoffroy konzervatív képviselő azzal érvelt a nagyobb szigor mellett: „Ügyfél nélkül nincs prostitúciós hálózat, és nincs emberkereskedelem. Ezek ellen harcolunk.”

Az emberkereskedő hálózatok valóban meghatározó szereplők: becslések szerint harminc-negyvenezer prostituált dolgozik Franciaországban, és (legalábbis a kormány adatai szerint) a kilencven százalékuk külföldről érkezett, mindenekelőtt Romániából, Kínából és afrikai országokból. A keményebb fellépést szorgalmazók így a szervezett bűnözés visszaszorítására hivatkoznak.

Másként látja a helyzetet a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó ötvenéves Sandra, aki már huszonöt éve árulja a testét Párizs belvárosában. Úgy érzi, hogy veszélybe sodorják a munkáját, miközben a maffiának kicsit sem ártanak. „Adót és tb-hozzájárulást fizetünk. Nem elég nagy a munkanélküliség, még a mi állásunkat is elveszik?” Elsősorban attól fél, hogy a pénzbírság miatt elmaradoznak az ügyfelek: „Magát a prostitúciót nem tiltják. Olyan ez, mintha azt mondanák, nyithatsz üzletet, de a vásárlók nem mehetnek be.”

Tüntetéseket tartottak már a párizsi nemzetgyűlés előtt a törvényjavaslat ellen és mellett is. Ha jóváhagyják is az új szabályozást, szakértők és szociális munkások arra figyelmeztetnek, hogy a prostituáltak élete nem sokat változik. Legfeljebb még jobban rejtőzködnek majd, hogy megvédjék az ügyfeleiket – akiktől a túlélésük függ.
Infó: A cikk eredeti változata a 2013.12.03-i Népszabadságban olvasható.
NOL

Böjte Csaba atya adventi üzenete

Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé. És itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán önti a televízió, a megannyi honlap.

Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé. Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas félelem remeg.

Csak le ne borulj sírva előttünk Istenünk!

Mindenkinek igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel, hogy túl sok már a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy jó lenne betörni néhány ablakot, szétverni az álnokok között. Türelmetlenek vagyunk. Egy értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt diktatúrából jövünk. Naivan, tisztán indultunk 89-ben, egymás kezét fogtuk, és a sárba borulva több nyelven is együtt imádkoztunk, boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért nem értjük egymás nyelvét, vágyát, álmait?

Forrong a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót magának, minél több jót! Mint a gyermekek veszekszünk ócska babarongyokon, és észre sem vesszük, lassan szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez a világ csak sírásból és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy lehetünk ilyen vakok?

Uram, te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket, mint kotló a csibéit? Jó szóval biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod könnyeiddel lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk csendesen paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk megvan.

A föld csodás termékenysége szaporít nap mint nap kenyeret nekünk, és van annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat, tanyát, otthont ezen a földön. Van annyi vasérc, réz, mangán, hogy egy-egy autó is jutna a családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta bor és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot. És juthat gyermekáldás vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a te szent akaratodból.

Testvérem lásd, van kit szerethetsz, kit otthonodba fogadhatsz, kivel törődhetsz, kibe beléálmodhatod álmodat. És ültethetsz virágot, platánt, diót, és megéred, hisz jó orvosaid vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjön és árnyékával enyhet adjon családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi kérdésre kerestek, találtak választ az évezredek alatt? Lassan, de biztosan hajtsuk uralmunk alá a Földet, ahogyan te kérted Istenünk a teremtés hajnalán még a bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri szeretetben, tudhatnánk, hogy a részigazságoknál fontosabb az élet.

A gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből kenyeret, fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz előtte mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülőt, jachtot - de minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel, dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz felettük. Uralkodj, miért vállalnád a szeretet szolgálatát?

Fogyasztás, birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod világunkat. Azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb, testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója.

Itt állsz Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk. Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk. Ajándékozz meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép Karácsonnyal.

Istentől áldott adventi megtérést, szent időt kívánok szeretettel, Csaba testvér

2013. december 2., hétfő

Égi Édesanyánk 2013. december 2-ai üzenete Medjugorje-ből

Medjugorje, 2013. december 2.

"Drága gyermekek, anyai szeretettel és édesanyai türelemmel tekintek szüntelen tévelygésetekre és elveszettségetekre. Ezért vagyok veletek. Segíteni szeretnék abban, hogy elsősorban találjátok meg és ismerjétek meg önmagatokat, hogy majd azután felismerhessétek és beismerhessétek mindazt, ami nem engedi, hogy őszintén, teljes szívvel ismerjétek meg a mennyei Atya szeretetét. Gyermekeim, az Atya a kereszt által ismerhető meg. Ezért ne utasítsátok el a keresztet, törekedjetek segítségemmel megérteni és elfogadni. Ha el tudjátok fogadni a keresztet meg fogjátok érteni a mennyei Atya szeretetét is; Fiammal és velem fogtok járni; különbözni fogtok azoktól, akik még nem ismerték meg a mennyei Atya szeretetét, azoktól, akik hallgatják őt, de nem értik, nem járnak vele, nem ismerték meg Őt. Azt szeretném, hogy ismerjétek meg Fiam igazságát és apostolaim legyetek, hogy Isten gyermekeiként emelkedjetek felül az emberi gondolkodásmódon és mindig mindenben újból és újból Isten gondolatait keressétek. Gyermekeim imádkozzatok és böjtöljetek, hogy felismerhessétek mindazt, amit kérek tőletek. Imádkozzatok a pásztoraitokért és arra vágyakozzatok, hogy velük egységben ismerjétek meg a mennyei Atya szeretetét. Köszönöm nektek."

--
Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!

A medjugorjei üzeneteket illetően nem kívánjuk megelőzni az egyház medjugorjei jelenésekkel kapcsolatos állásfoglalását, alávetjük magunkat annak, amint hivatalosan is kimondják. Az üzeneteket tájékoztató jelleggel adjuk közre, amihez az egyház is hozzájárulását adta, amikor VI. Pál pápa (1966. okt. 14-én) eltörölte az új jelenések közlésének betiltására vonatkozó 1399 (5) sz. kánont.

Nagyon különös fotók!!

A srácot felhívták, hogy menjen ki és nézzen az égre – Ezt fotózta le…

A sztori annyi, hogy a feltöltő barátjának az apukája kapott egy telefont a haverjától, hogy azonnal menjen ki a szabadba és nézzen az égre. Nem tudunk tudományos magyarázatot adni a látványos égi jelenségre, de biztosan csodálatos élmény lehetett átélni. Szerencsére fotók formájában mi is megtekinthetjük.  Elképesztő!
 
A0dsnoc XmqQuvu QJguJPe t4iFZ7u

Először házasodtak transzszexuálisok Argentínában

Esküvő után a férj fogja megszülni a gyereket

Mindketten transzszexuálisok, azaz ellenkező neműnek érzik magukat, mint amilyen testben élnek, ám egyikük sem esett át nemátalakító műtéten. Így aztán a gyermekvállalás is csak egy furcsa csavarral lehetséges.
Transzszexuális pár már korábban is kötött házasságot Argentínában, ám olyanok még sosem, akik nem estek át a nemátalakító műtéten. Így állhatott elő az a furcsa helyzet, hogy miközben egyikük lélekben férfinak érzi magát, biológiai értelemben nőnek számít, a "feleség" pedig az, akit első ránézésre a férjnek gondolnánk.
Az argentin törvényhozás úttörőnek számít a latin-amerikai országok közt a másság elfogadásának tekintetében: 2010-ben ők engedélyezték először a homoszexuálisok házasságát, majd két évvel később, tavaly újabb törvényt hoztak, hogy a transzneműek a biológiai jellemzőiktől függetlenül meghatározhatják, férfinak vagy nőnek érzik-e magukat és okmányaikat is ez alapján állítják ki azóta.

Alexis Taborda és Karen Bruselario, a most házasságot kötött pár mindkét tagja elmondta, hogy bár ellentétes neműnek tekintik magukat, mint amilyen testben élnek, egyikük sem vetette alá magát az átalakító műtétsorozatnak. A későbbi gyermekvállalás emiatt fordul meg: bár lelkileg Karen érzi magát férjnek, biológiailag mégis az ő teste alkalmas a gyermek kihordására, míg felesége, Alexis lesz a nemzőapa.

A pár múlt pénteken mondta ki a boldogító igent egy polgári szertartás keretében, de nem titkolják, hogy szeretnék Isten előtt is szentesíteni kapcsolatukat. Ehhez a pápa hozzájárulását kérték, de az e-mailben elküldött kérelemre ezidáig nem érkezett válasz.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: arra kérlek benneteket, hogy most kezdjétek el az Üdvösség Kilencedét (&130.)

2013. december 1. vasárnap, 16:12
Gyermekem, Én vagyok a napba öltözött asszony és ez a nap, Isten Fényét jelképezi a világban. Nap nélkül nincs Világosság. Világosság nélkül nincs Élet. Isten nélkül csak a halál van.
Az Én szerepem, mint az Üdvösség Anyja – miként segítek Fiamnak ebben a végső Küldetésében, végső Tervében, hogy beteljesedjen Atyja végső Szövetsége, hogy Üdvösséget hozzon minden lélek számára – azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy elhozzam Neki azokat a lelkeket, akikre Ő annyira vágyik. Azt szeretném, ha ismertté válna, hogy Én nemcsak a Mennyország Királynőjévé lettem kinevezve, hanem Izrael tizenkét törzsének a Királynőjévé is. Tizenkét nemzet fog az Új Jeruzsálemben uralkodni. Tizenkét csillag van a koronámon, melyeket szeretett Fiam, Jézus Krisztus, helyezett a fejemre Megkoronázásom alkalmából, mintegy utalásként erre a próféciára. A tizenkét csillag mindegyike a tizenkét nemzetet jelképezi, amelyek az Ítélet Napján fognak kialakulni.
Minden lélek, beleértve azokat is, akik fel fognak támadni a halálból, valamint azok, akik a mai világban élnek és Isten Fényében maradnak, át fognak menni az Új Égbe és az Új Földbe. Ők egyesülvén Fiammal, egyként fognak csatlakozni egymáshoz, és egy tökéletes testben és lélekben fognak új életre kelni, mint ahogy az akkor volt, amikor Fiam feltámadt a halálból. A tökéletességnek ez az állapota Isten legnagyobb Ajándéka, és azt bizonyítja, hogy Ő mennyire Irgalmas. Ez az az üdvösség, amelyet Fiam megígért, amikor elszenvedte Haláltusáját a Kereszten. És mivel Ő nagyon szereti az emberiséget, meg szeretne menteni minden egyes lelket, különösen azokat, akik elvesznek Számára.
Most mindnyájatok számára adok egy különleges Ajándékot, amelyet Fiam megáldott, hogy minden lélek megmenekülhessen a Pokol tűzétől, és megkaphassa az üdvösséget. Fiam azt szeretné, ha minden lélek megmenekülne, független attól, hogy mennyire súlyosak a bűneik. Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek most el az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén, böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal, csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz.
Ezt az imát kell mondanotok a hét nap mindegyikén:
A keresztes Imahadjárat 130. imája: Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede
Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által, nyerd el minden lélek számára az örök üdvösség Ajándékát.
Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából.
Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják Őt, megbántják, és akik hamis tanokat és Isteneket imádnak.
Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, hogy könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a segítségedre. Ámen.
Az ígéretem, hogy segítem Fiamnak, Jézus Krisztusnak, az emberiség számára készített tervét, azt jelenti, hogy egyesítelek mindnyájatokat – akik felismeritek szerepemet, mint Minden Kegyelem Közvetítőjét és Társmegváltót – hogy az egész világ egyként egyesülhessen egységben Jézus Krisztusban, Üdvözítőtökkel és Megváltótokkal.
Menjetek békével. Én mindig imádkozni fogok értetek, drága gyermekek, és válaszolni fogok mindig hívásotokra, hogy az emberiség megváltassék Isten Szemében.
Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Horvátország nem buzul!

Az alkotmány módosításával kapcsolatos népszavazást tartottak Horvátországban. A referendum tétje az volt, hogy bekerüljön-e az alkotmányba az azonos neműek életközösségével kapcsolatos - homoszexuális részről pozitív - változtatás. A keresztény ország nem támogatja a szentségeket meggyalázó fajtalankodókat. A szavazatok feldolgozása után elmondhatjuk, hogy a horvátok nemet mondanak a buzulásra.
Hídfő.net | Horvátország nem buzul
Vass Csaba


Horvát népszavazás a józan ész mellett
Döntött Horvátország: a házasság egy férfi és egy nő közötti életközösség - ez kerül be a horvát alkotmányba. A vasárnapi népszavazáson a szavazatok 30 százalékos feldolgozottságánál a résztvevők 64,84 százaléka támogatta ezt.
A házasság egy férfi és egy nő közötti életközösségként meghatározott definíciója kerülhet be a horvát alkotmányba: a vasárnap tartott népszavazáson a szavazatok harminc százalékos feldolgozottságánál a résztvevők 64,84 százaléka támogatta, míg 34,56 százaléka ellenezte az alkotmánymódosító javaslatot.
A szavazópolgárok vasárnap arról dönthettek, akarják-e, hogy az alkotmány a házasságot a keresztény felfogás szerinti, egy férfi és egy nő közötti életközösségként határozza meg.
Amennyiben a népszavazáson a többség igennel válaszol, akkor módosítják az alkotmányt, ezzel eleve kizárva az azonos neműek házasságának lehetőségét a jövőben.
A népszavazást a római katolikus egyház által támogatott csoportok kezdeményezték, miután sikerült 750 ezer aláírást gyűjteniük a 4,2 milliós lakosú országban.

MTI/Magyar Kurír

2013. december 1., vasárnap

Bevezetés a megtestesülés misztériumába

Advent első vasárnapján, december 1-én, az esti fél 7-es szentmisét követően Barsi Balázs atya megkezdte konferencia-beszéd sorozatát. Beszédének témája: Bevezetés a megtestesülés misztériumába.

Az új egyiptomi alkotmány lehetővé tenné keresztény templomok építését

Ötven egyiptomi „bölcsből” álló bizottság feladata volt, hogy vizsgálja át az új egyiptomi alkotmány tervezett szövegét. December elsején jóváhagyták, a következő lépés a népszavazás lesz.
Az új alkotmány 247 cikkből áll, ebből 42 újonnan került be. A Murszi elnök idején érvényben lévő alkotmánytól eltérően az új okirat írásba foglalja a nem iszlám vallások szabad vallásgyakorlatát. December 3-án adják át a tervezetet Adly Mansour ideiglenes elnöknek, akinek egy hónapon belül népszavazásra kell bocsátania.
A SIR olasz katolikus hírügynökség Antonios Aziz Mina gízai kopt püspököt kérdezte arról, mit jelent az ország, és különösen a kisebbségek, köztük a keresztények számára a változás. A püspök szerint kemény munka nyomán pozitív eredmény született, a tervezet minden egyes cikkét legalább 75 százalékos többséggel fogadtak el a képviselők.

A saríára vonatkozó részekkel kapcsolatban hangsúlyozta: eddig is az szerepelt az alkotmányban, hogy a saríát, vagyis az iszlám jogot alapelvként kell alkalmazni. Voltak, akik alapelv helyett előírásra akarták ezt módosítani: ez azt jelentette volna, hogy a saría minden egyes mondata jogforrás lenne. Nem fogadták el ezt, a saría nem az egyetlen jogforrás, értelmezése az alkotmánybíróság feladata, nem pedig az al-Azhar egyetemé vagy a Korán-iskoláké.

Az új alkotmánytervezet nagyon fontos újdonsága, hogy lehetővé teszi keresztény templomok, istentiszteleti helyek építését. Korábban nem csak templomot, hanem egy kis imaszobát sem lehetett építeni. A püspök hozzátette, hogy a kisebbségek érdekének védelme nem csupán a kisebbségeket szolgálja, hanem az egész társadalmat, hiszen az alapvető emberi jogokat érinti.

A törvény kimondja, hogy civil embert nem ítélhet el katonai bíróság, kivéve, ha közvetlenül egy katonai létesítményre támad, vagy szolgálatát teljesítő katonát támad meg. Az alkotmánytervezet javasolja, hogy a politikai életben legyenek jelen nők, keresztények, fiatalok, munkásemberek, földművesek, fogyatékkal élők, bár azt nem szabja meg, hogy milyen arányban szerepeljenek a választási listákon.

Antonios Aziz Mina püspök bízik benne, hogy a nép elfogadja majd a tervezetet. Ezt követően pedig arra van szükség, hogy a politikai akarat az alkotmányba foglalt alapelvek szerinti törvényeket alkosson. Az egyiptomi alkotmány példaértékű lehet a környező országok számára is – zárta le a beszélgetést bizakodóan a gízai püspök.

Magyar Kurír

Cantalamessa ferences atya első adventi prédikációja a Vatikánban


"...A valódi döntés ennél sokkal radikálisabb volt: nem a gazdagság és a szegénység között, nem egyik vagy másik társadalmi osztály közül választott, hanem önmaga és Isten között..."
„Assisi szegénykéjétől megtanulhatjuk, hogy az Egyház valódi megreformálói azok, akik megtagadják önmagukat, és teljesen az Úrnak élnek” – szögezte le Cantalamessa.
Így folytatta tanítását: „Ahhoz, hogy megértsük Szent Ferencet, előbb megtéréséből kell kiindulnunk. Ferenc nem a szegénységet vagy a szegénység eszméjét választotta; ez csak következménye, és nem kiinduló oka volt megtérésének. A valódi döntés ennél sokkal radikálisabb volt: nem a gazdagság és a szegénység között, nem egyik vagy másik társadalmi osztály közül választott, hanem önmaga és Isten között. Aközött, hogy saját életét mentse, vagy elveszítse azt az evangéliumért. Megtérésének mély oka tehát nem szociális természetű, hanem evangéliumi.
Ferenc nem gondolt az Egyház reformjára, ő vissza akart térni Jézus életstílusához. Ezzel azonban felmutatta a válságból kivezető egyetlen kiutat az Egyház számára, vagyis az evangéliumhoz való visszatérést. Megtörni az Egyház elszigeteltségét, újra kapcsolatba hozni az emberekkel. Az evangélium elhomályosításának egyik oka az volt, hogy a tekintélyt nem szolgálatként, hanem hatalomként értelmezték, és ez számtalan konfliktushoz vezetett az Egyházon belül és kívül is. Ferenc a maga részéről ezt a problémát evangéliumi módon oldotta meg: rendjében az elöljárókat minisztereknek, vagyis szolgáknak nevezte, míg mindenki mást testvérnek – ez óriási újdonság volt.
Ahhoz, hogy megreformáljuk az Egyházat, előbb magunkat kell megreformálnunk. Mindig, minden szándékunkban Krisztus dicsőségét kell előre helyeznünk. Vannak akiket az Úr életszentségük által, vannak, akiket kritikájuk vagy hivataluk végzésén keresztül hív az Egyház megújítására. Ugyanaz a kiindulópont, amelyből megkezdődött Ferenc lelki kalandja: megtérés az énből Istenhez, az önmegtagadás. Így születnek az igazi reformerek, akik valóban változtatnak valamit az egyházban” – zárta első adventi prédikációját a pápai ház szónoka.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Advent idején

Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-,
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.
Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra

látom, amint kályha mellett
nagyanyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba-
Idd meg! Nem fogsz fázni majd!
Átmelegedett testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt
.
Ma már tudom, tőle volt meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a
„jó
a testem és lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba révedek.
Hiánya -így advent idejében-
fájón kéri vissza az elmúlt éveket
.
Emlékszem a finom illatokra,
ami a konyhát járta át,
mikor sült a finom mézes,
és a lágyan foszló mákos kalács.
Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett,
csilingelt egy üvegpohár szélén:
Itt az Angyalka! Megjelent!
Futottunk mind a fenyő köré,
ámultunk, örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést gyermekeimnek
minden karácsonykor átadom.
Már sokadszor töltjük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe,
ahogy átöleli a gyermekeit.
Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
ha gyertyafényben rá emlékezünk
s tudom - onnan fentről ő is nézi:
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből
áradó tűz gyújtson fényeket!
Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.





Drága Advent köszöntünk, Lelkünk téged epedve várt,
Hajnalfényed közöttünk hintsen szerte arany sugárt.




Szép Adventet

Egy kis demonológia

A hét főbűn katolikus meghatározásához a középkorban keletkezett teológiai írások egy-egy fődémon nevét társítják. A nevek eredete és jelentése mindig érdekes, hiszen a legösszetettebb érvelések alapját képezheti, vagy egyszerűen rávilágíthat az érvelés alapvető hibáira. A Lucifer név például fából vaskarika, egy pontatlan fordításból eredeztethető. Ugyanígy érdekes a bukott angyalok története, ahol egy démoni nevet egy egykor angyali lénynek tulajdonítanak, és a mítosz még a bukásuk okát és hogyanját is megjelöli. Általában tévesen egyébként, mert ezeknek a történeteknek a kanonizált bibliai könyvekben nincs alapja, viszont a hitelesnek nem minősíthető, bizonytalan eredetű apokrifok tárgyalják. Esetleg valamilyen teológiai szaktekintély írásai igazolják, akinek az írásait jobban elemezve kiderül, hogy nem is kellett volna olyan nagy szaktekintélynek lennie.
Általában két történet közül az ember azt fogadja el, amit hitelesebbnek érez, még akkor is, ha mindkettő kitaláció. Létezhet egy harmadik változat is, amikor a történet inkább egy példázat, egy mese, amelyik elég beszédes ahhoz, hogy átvitt értelemben fontos üzenetet hordozzon, megragadjon a köztudatban, széles körben elterjedjen. Igazából ez a harmadik változat a fontos a számunkra.
Maguk a fődémonok nevei is részei a mesének. A példázatnak. Már amennyiben a név beszédes. A Baál-Zebúb ("a legyek ura") név sem az adott lény saját neve, hanem arra a jelenségre utal, amikor a jelenlétében valami furcsa és megmagyarázhatatlan történik, mondjuk hirtelen a semmiből túl sok légy jelenik meg.
Ha az Asmodeus névre gondolunk, vissza kell keresnünk az eredetijét. Nehéz ügy, mivel a hangalak leírása az eredeti héberben sem volt egyértelmű, számítottak a számértékek és a hasonló hangzású betűkből kirakható egyéb szavak is. És éppen ez a törvényszerűség az, amelyik rávilágít a dolgok lényegére.
Az eredeti név egyik változata, חשמדאי két szót tartalmaz. Az egyik a tizedik parancsolatból ismert חמד, "chámad" azaz a kívánni, kívánság, ami valami kellemesre vonatkozik, és az első két betű miatt valami köze van a hőséghez is. A másik szó az איש , "is" azaz a férfi. Vagyis az Azmodeus névnek nem a latin deus szóhoz van köze, hanem az óhéber "chasmodaj" tartalmazza a név igazi jelentését: "a férfi kívánsága".
A "ne kívánd felebarátod házát" parancsolatban ugyanaz a szó szerepel, mint az azután következő tiltásban: "ne kívánd felebarátod házastársát (nőjét, feleségét)". A kívánság a hőséggel egy nő esetében – hiszen ez következik a tízparancsolat szavaiból, és erre figyelmeztet Chasmodaj neve is – akár szerelemnek is tűnhet (viszont a szövegből kiderül, hogy nem erről van szó). Chasmodaj jelenléte, ahogyan Baál-Zebúbé is bír egyfajta ellenálhatatlan és természetfeletti erővel. Olyasmivel, ami már attól gyanús, hogy mennyire szokatlan és erős. Az ige világossága viszont eloszlatja a démonokat eltakaró sötétséget, maradnak a hit és a parancsolatok, amelyeken megtörik az érzelmekre ható bűvölet.
Az Azmodeushoz kapcsolódó észrevételek egy névhez és egy mondathoz kapcsolódnak. Maga a név az üzenet, ami lényegretörően nevén nevezi a problémát. A hozzá kapcsolódó mesék pedig figyelmeztetnek és felhívják a figyelmet a fontosságára. De vajon ki alkotta a nevet? Egy tudós, egy próféta? Mindenesetre megmaradt az üzenet annak aki megérti: "bölcs, vigyázz a szerelemmel!".
Tamási Attila

Éjszakai pénzadományok a hamis profétától

Közel egymillió euróval segített a rászorulóknak Ferenc pápa megválasztása óta. A pénzt a pápai főalamizsnás viszi éjszaka a szegényeknek – tájékoztat a pénteki olasz sajtó. Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás éjszaka egy fehér színű Fiat Qubóval útnak indul, és Rómában vagy akár Olaszország más részében is elmegy oda, ahol szükség van a pápa segítségére.
A főalamizsnás az utóbbi hónapokban 6500 embernek vitt pénzsegélyt a Szentatya nevében, közel egymillió euró (300 millió forint) összegben. A rászorulók között volt az az idős asszony Margherában, akinek ellopták a pénztárcáját. A pápa 200 eurót küldött neki, ugyanennyit kapott egy Velencében élő argentin hajléktalan – de Ferenc pápa segít a Caritas menhelyeinek is, és támogatta a Lampedusa szigetére érkezett menekülteket is.
Eddig egy-egy plébános mondta el néha a sajtónak, hogy a pápa – rajtuk keresztül – pénzt küldött a rászorulóknak. „Ferenc pápa már Buenos Aires érsekeként is inkognitóban járta az utcákat és segítette a szegényeket. Ezt most biztonsági okokból nem teheti, pedig nagyon szeretné. Most én megyek helyette. Én vagyok az ő meghosszabbított keze” – fogalmazott Konrad Krajewski érsek, akit olasz újságírók faggattak ki.
„Amikor este bejelentem a pápának, hogy indulok, mindig fennáll a veszély, hogy ő is velem akar jönni.” A Corriere della Sera című napilap kérdésére – hogy a szegényeket segítő körutakra a Szentatya tényleg sohasem hagyta-e el a Vatikánt, és nem tartott-e vele – Krajewski érsek egy mosollyal válaszolt.
Nem mindig a pénz segít – hangsúlyozta. Amikor az októberi lampedusai hajószerencsétlenség után Ferenc pápa a főalamizsnást azonnal a szigetre küldte segíteni, „észrevettem, hogy az illegális bevándorlótáborban levőknek nem pénzre van a legnagyobb szükségük, 1600 telefonkártyát vettem nekik, hogy fel tudják hívni rokonaikat...”
A pápai főalamizsnás irodája – 11 munkatárssal – a Vatikánon kívüli római utcákban található. Az alamizsnát az egész világból a páphoz érkező adományok alkotják, de évi 250 ezer euró származik azokból az apostoli áldásokból is, melyet a Vatikán pergamenen árul keresztelőkre, esküvőkre 5–15 euróért.
MTI/Magyar Kurír

Hanuka - a zsarnokság szimbóluma

A hanuka, mint a zsidó nép ünnepe a Makkabeusok könyveiben szereplő történetből eredeztethető. Ebben a mondatban leírtunk mindent – hogy a zsidó nép, és nem egy vallásos közösség ünnepe. Mivel a Makkabeusok könyve nem része az ószövetségi könyvek kánonjának, ezért nem tekinthető szent könyvnek. Ezért maga az ünnep sem szent, ellentétben az ószövetségi könyvekből eredeztethető ünnepekkel.
Magát a Makkabeus felkelést is mi jellemzi? Az, hogy a vallási szabályok semmibevételével indított szabadságharc, ami ennek eredményeképpen és szükségképpen el is bukik. A zsidó nép esztelen lázadása teremtőjének akarata és büntetése ellen, cél nélküli mészárlás és öngyilkos háború a megszállók ellen és a saját népük ellen is. Jól jellemzi az egész háborút a Masszada-erődben elkövetett csoportos öngyilkosság, mint a hitetlenek elkeseredett menekvése a jogos büntetés elől. Hát nem tudták, hogy az Isten úgyis feltámasztja a halottakat, amikor az öngyilkosságról is számot kell adni? Nem jobb-e számot adni bűneinkről ebben a világban, mint a következőben, bocsánatért könyörögve?
Ebben az időben, amikor a hellén hatások ellen lázadtak, a zsidóságban már egy jóval sötétebb szellemiség ereje gyülekezett, amelyikhez képest a pogány szertartások és rítusok a fény ünnepének számítottak. Mit várhatnánk egy néptől, amelyik megöli a saját prófétáit?
A hanuka az első zsidó népi (és csak népi, azaz nem szakrális) ünnep. Emiatt a fény ünnepének beállítani közönséges hazugság, emeljenek akármekkora gyertyatartókat is. Ledönteni a hazugság oszlopait pedig nem bűn, hanem hősies cselekedet.
A zsidóságnak mint népnek az egész világra kiterjedő önérvényesítő hatalmi harcát nevezzük cionizmusnak. Emiatt a hanukát nem mint szent vallási ünnepet, hanem mint a cionizmus világünnepét kell szemlélnünk, és a zsarnokság megnyilvánulásának kell tartanunk. A hanukia pedig, a kilencágú gyertyatartójuk nem más, mint a zsarnokság szimbóluma. Kell a fenének a cionizmus világossága!
A zsidó népnek számos vallási szabálya van, amit be lehetne tartani. Számos szertartás, ünnep, ami Istentől van, és amivel semmi baj sem lenne. De ők nem csak hogy ezeket nem tartják meg, hanem helyette kifejezik tévelygéseiket olyan ünnepekkel, amelyek csak hitetlenségüket és hatalmi törekvéseiket szimbolizálják, és növelik a bűneiket. A külsőségek, az álszent rabbijaik képmutató ájtatossága és a világbékéről papolás ne tévesszen meg senkit, a szentségtelent nem lehet szentté tenni.
Tamási Attila

2013. november 30., szombat

„Magát a problémát – eretnek-e a pápa vagy sem – nem lehet nemlétezőnek beállítani

C8 bíboros a Hittani Kongregáció döntése ellen
(forrás: www.kath.net )
Mára már mindenki tud arról a kérdőívről, melyet a Vatikán küldött a püspököknek, ők viszont tovább adták a „népnek”. [Lásd ezzel kapcsolatban Marian T. Horvat írását]
Mielőtt közlöm három hír magyar fordítását. Emlékeztetőül álljanak itt Dr. Klaus Obenauer Evangélium-hű vagy ‘papa haereticus’ című dolgozatának legfontosabb megállapításai.
»Ami az érvényesen megkötött és elhált házasság abszolút felbonthatatlanságát illeti, erről a Szentírás (Mk 10,2-12; Ef 5,31) és az Egyház kétezer éves gyakorlata alapján ki kell jelenteni, hogy ez a felbonthatatlanság az isteni és katolikus hit szerint szilárd, azaz dogma, melynek tagadása eretnekség, és ezért magával hozza az egyházi tagság elvesztését. – Ha tehát mindkét állítás dogma – a házasság felbonthatatlan, és a súlyos bűn állapotában nem lehet áldozni –, akkor ez azt jelenti, hogy az a kijelentés, miszerint azok, akik vétenek az újraházasodás tiltása ellen nem áldozhatnak, a Kinyilatkoztatás hivatalos része, s mint ilyen az Egyház tudatában szilárdan rögzült. Tehát ennek tagadása eretnekséget jelent. – az egymás iránti igaz megértés és az igazi irgalmasság soha nem szakítható el az igazságtól. – Az a szentencia, miszerint az újraházasodott elváltak nem járulhatnak a szentségekhez, megdönthetetlenül biztos tan, melyben nem lehet kételkedni, vagy amit nem lehet relativizálni, anélkül, hogy magát a hitet ne érintsék. Azzal ugyanis, hogy áldozni engedik őket, egyúttal azt a tant is érintik, mely korábban megtiltotta ezt. Ha a jövőben az újraházasodtak tényleg áldozhatnak, mégpedig pápai jóváhagyással, akkor ezzel egyúttal a korábban ezt tiltó tantételt is relativizálják. – Akkor viszont hogyan állunk egy ilyen pápával, aki ezt megteszi? Ezt a problémát nem lehet megkerülni. Az a pápa, aki a hitszabályt relativizálja, eretnekké válik. Hiszen azáltal válik valaki eretnekké, hogy az Egyház tanítását a saját hite számára nem fogadja el szabályként, oly módon, hogy ezt kifelé is megvallja. – Akkor is, ha a pápa belemegy abba, hogy az újraházasodott elváltak – mégha bizonyos feltételek mellett is – áldozáshoz járulhatnak, nem muszáj a pápát eretneknek tartani, de, és ez a döntő, magát a problémát – eretnek-e a pápa vagy sem – nem lehet nemlétezőnek beállítani. És ez már önmagában véve elég és tragikus. Masszív alkotmányos és bizalmi válság állna elő egyházunkban! – Csakhogy: nem jelentéktelen faktorok alapján az az aggasztó benyomás állt elő, mely igenis megengedi a gyanakvást, hogy olyan folyamatok indultak el, melyek – ha nem állítják le őket – egészen súlyos drámai helyzettel szembesítenek minket. Súlyos elhajlások az egyházi élet számára, mely az igehirdetés és a szentségi gyakorlat integritását érintenék, de a jogszerű vezetése feletti bizonyosságot is.«
Ezután következzenek a hírek. Az mindenesetre feltűnő, hogy Müller érsek, a Hittani Kongregáció prefektusa, aki eddig nem hithűségéről volt híres, ebben a kérdésben az illetékesek között szinte egyetlen főpapként az Egyház igaz tanítását képviseli.



A Hittani Kongregáció prefektusa követeli az újraházasodott elváltak számára kiadott „segítség” visszavonását
(forrás: www.kath.net – 2013. november 11.)
A Hittani Kongregáció arra utasította a freiburgi egyházmegye illetékeseit, hogy vonják vissza az újraházasodott elváltak számára most megjelentetett „lelkipásztori segítség” nevű dokumentumukat. [A dokumentum hivatalos címe: „Segítség a különélésben, válásban és polgári újraházasodás után élők lelkipásztori kíséretében”]
     Gerhard Ludwig Müller érsek, a kongregáció prefektusa levélben szólította fel a freiburgi egyházmegye volt érsekét, Rober Zöllitsch érseket [aki elérte 75. életévét, beadta lemondását, amit Ferenc elfogadott, de az új püspök kinevezéséig továbbra is ő vezeti az egyházmegyét], hogy vonja vissza a kérdéses iratot és dolgozza át. Megokolása így hangzik: a lelkipásztori „segítség” „terminológiájában nem világos, és két pontban is eltér a katolikus tanítástól”.
Müller különösen azt kifogásolja, hogy a dokumentumban az érintettek „felelősen meghozott lelkiismereti döntésre” juthatnak, és a szentségekhez járulhatnak. „E véleménnyel ellentétben az Egyház Tanítóhivatala hangsúlyozza, hogy a pásztoroknak a különböző helyzeteket jól meg kell tudni különböztetni és az érintett hívőket az egyház életében való részvételre meg kell hívni, megerősíti azonban azt a Szentíráson alapuló gyakorlatot, hogy az újraházasodott elváltak nem áldozhatnak”, hangsúlyozta a prefektus, és óv „a hívek összezavarásától az egyháznak a házasság felbonthatatlanságáról szóló tanítását illetően”.
Róma azt is határozottan megtiltja, hogy azok számára, akik újraházasodnak „ima-ünnepet” rendezzenek. „Az ilyen típusú ünnepeket II. János Pál és XVI. Benedek pápák határozottan megtiltottak”, szögezi le Müller, aki levelében azt is közölte, hogy intézkedéséről informálta Ferenc pápát [?[, és a L’Osservatore Romano”-ban cikket írt „az Egyház kötelező érvényű tanításáról ebben a kérdésben”.



Nyílt konfliktus a Hittani Kongregáció prefektusa és Freiburg érsekség között?

(forrás: www.kath.net – 2013. november 13.))
Freiburg érsekség Ferencre való rövid hivatkozással válaszolt a Hittani Kongregáció prefektusának, Müller érseknek. Az evangélikus sajtószolgálat, epd kérdésére, hogy Freiburg érsekség és Zöllitsch érsek hogyan fognak reagálni a prefektus utasítására, az érsekség szóvivője, Robert Eberle ezt válaszolta:
     „Freiburg érsekségben az emberek bíznak Ferenc pápában [?], aki arra buzdított, hogy új utakat járjunk.”
Hogy Zöllitsch érsek, aki még mindig a német püspöki konferencia elnöke, mit tesz Müller érsek levelével, majd kiderül, mondta Eberle.



Marx bíboros a Hittani Kongergáció prefektusa ellen?
(forrás: www.kath.net – 2013. november 7.)
München-Freising érseke, Reinhard Marx bíboros-érsek véleménye szerint az újraházasodott elváltakkal való bánásmódról szóló vita teljesen nyitva van. „A Hittani Kongregáció prefektusa nem fejezheti be a vitát”, mondta Marx. „Meg fogjuk élni, hogy ez teljes szélességében meg lesz vitatva, hogy milyen eredménnyel, azt nem tudom”, mondta Marx.
A bíboros hangsúlyozta, hogy ez a téma a 2014. októberi különleges szinódus, valamint az azt követő szinódus témája lesz. Az a döntő, hogy a realitást érzékelni kell. Ezt Ferenc pápának [?] is megmondta, mondta Marx. A kérdőív hozzájárulhat ehhez. Ezt ugyan nem kell egészében minden hívőnek szétosztani [mint tudjuk, ez azóta mégis megtörtént, ha olykor kerülőutakon is], de a bázis véleményét tükröznie kell. [Mennyire katolikus egyház az, amelyik tanítását a „bázis” véleménye és nem Isten törvényei alapján alakítja?] Rómának az a határozott kívánsága: „Nézzétek meg, mit gondolnak a híveitek”, mondta Marx.
A saját érsekségében zajló dialógus folyamat és jövő-fórum tapasztalataira alapozva ő úgy gondolja, hogy van néhány kérdés, melyben a katolikus többségnek, éppen a gyakorló katolikusok többségének véleménye egyértelmű, folytatta Marx tovább. Példának az újraházasodott elváltakkal való bánásmódot említette. A hívek nagy száma nem tudja egészen megérteni, „hogy egy második kapcsolatot az egyház nem fogad el”. Leegyszerűsítik a problémát, ha a válással kapcsolatban mindig csak „erkölcsi romlásról” beszélnek. Ugyanakkor Marx óvott attól, hogy a kérdést egyedül erre a problémára redukálják.
A bíboros bejelentette, hogy a bajor püspökök ezt a témát a grémiumokkal és szövetségekkel meg fogja tanácskozni. Az eljárást azonban a következő tanácskozásnál a német főpapok fogják meghatározni. Mégiscsak nagy „haladás”, hogy a kérdőív már az interneten is olvasható.
[Marx bíboros-érsek kijelentései annyira elképesztők, hogy még kommentálni sem lehet. Egyszerűen a legádázabb hittagadás, megátalkodott szentségtörés, Isten-tagadás szavai. Ha ehhez még hozzávesszük az Erdingben tartott előadásán elmondottakat – és tudjuk, hogy ez az ember Ferenc egyik fő tanácsadója, akkor … ez valóban a Sátán teljes diadala, a katolikus Egyház vége, ahogy Dr. Klaus Obenauer dolgozatában erre világosan rámutatott.]

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Karácsonyi forgatag
Kedveseim, a lemondás útján járjatok! Amennyire le tudtok mondani e világ javairól, olyan mértékben tudtok határozottabban járni az üdvösségre vezető úton. Hagyjatok el mindent, ami nem válik lelketek javára! Hozzatok áldozatokat, mondjatok le minden olyanról, ami nem érlel számotokra jó gyümölcsöt. Különösen a karácsonyi nagy forgatag nem használ lelketeknek. Ne hagyjátok magatokat elcsábítani! Hozzatok apró kis önmegtagadásokat azokért is, akik gátlástalanul költekeznek. A gonosz lélek legfőbb célja ebben a most kezdődő (adventi) időben, hogy elérje azt, hogy ne figyeljetek belső összeszedettségben a Szentlélek hangjára. Ezt igyekszik egyre jobban elnyomni. Álljatok ellen kísértő csábításainak!
2013.11. 29. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-01-09-47-11

Az Amerikai Humanista Szövetség beperelte a tanárt, mert imádkozott egy beteg diákért

Az Amerikai Humanista Szövetség (AHA) legújabb bírósági ügye nemcsak megdöbbentő, de egyenesen botrányos.
A szervezet által november 20-án beadott panasz szerint a Missouri állambeli egyik iskola tanárát azzal vádolják, hogy imádkozott az egyik beteg diákért, projektet szervezett az éhező gyermekek megsegítésére és (kapaszkodjatok meg) együttműködött egy metodistával.
„A tanárok egyszerűen nem imádkozhatnak a diákokkal az iskolában és semmilyen egyéb módon nem népszerűsíthetik vallásos hitüket irányukba,” áll a szervezet nyilatkozatában.
A humanisták elvileg két diák nevében indítottak eljárást a szövetségi bíróságon, azzal vádolva Gwen Pope tanárt és a Fayette R-III iskolakerületet, hogy megsértették az alkotmányt, mivel megengedték a keresztény klubnak, hogy reggel, iskolakezdés előtt összejöjjenek. Az iskola korábbi igazgatója is a per egyik vádlottja.
Mrs. Pope, aki már nem tanít az iskolában, a Keresztény Diákok Szövetségének szponzora volt a Fayette gimnáziumban. A diákok 2010 óta jöttek össze reggelente, hogy együtt imádkozzanak és olvassanak a Bibliából az egyik osztályteremben.
Az Amerikai Humanista Szövetség szerint a két sértettnek néhány „kellemetlen esete volt a teremben tartott imatalálkozókkal összefüggésben”.
Az érintett terem az iskola bejáratának közelében helyezkedik el és a jelek szerint a nem hívő diákok láthatták társaikat vallásos elfoglaltság közben.
Azt állítják, hogy látták a tanárt és a diákokat a Bibliát olvasni és (ismét kapaszkodjatok) imádkozni.
„Amikor egy diák megbetegedett vagy megsérült, Pope gyakran kérte a résztvevő diákokat, hogy imádkozzanak érte, amit meg is tettek együtt, lehajtott fejjel, csukott szemmel, Ámennel fejezve be,” áll szó szerint a vádiratban.
A Humanista Szövetség által szponzorált hirdetés: „Valószínűleg nincs Isten, szóval hagyd abba az aggodalmaskodást és élvezd az életet.”
Jézus válasza: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” – János 10:10
Az ügyben egy konkrét eset is megnevezésre került a 2010/2011-es tanévből, amikor egy diák térdműtéten esett át. Mrs. Pope állítólag bátorította a diákokat, hogy imádkozzanak a fiatalemberért.
„A tanár lehajtotta a fejét és becsukta a szemét,” áll a dokumentumban. „Az ima végén Pope és a diákok hangosan azt mondták, hogy Ámen.”
Hihetetlen mi meg nem történhet manapság egy iskolában!
Vajon mit várnak tőlük? Gyűjtsék be a Bibliákat és tartsanak könyvégetést?
A „metodistával való szövetkezés” vádpontról kiderült, hogy Mrs. Pope férje a helyi metodista gyülekezetben volt ifi pásztor és időnként meghívták a klub imatalálkozóira.
Az Amerikai Humanista Szövetség célja, hogy a bíróság vessen véget minden vallásos tevékenységnek az iskolában és kötelezze a vádlottakat, hogy anyagilag kárpótolják a „sértetteket”.

Forrás: foxnews.com

Írországban sem jobb a helyzet az ateista gyülekezet, bevezetné a hittan órák mellett az ateizmust, mint tantárgyat be is fogják. “A diákoknak meg kell ismerniük más vallásokat is” mondták. “Meg kell tanulniuk, hogy minden embernek más a mentalitása, véleménye és nem mindig a konzervatív a helyes nyitottnak kell lenni” És ez még csak “jobb” lesz!

http://idokjelei.hu/2013/11/az-amerikai-humanista-szovetseg-beperelte-a-tanart-mert-imadkozott-egy-beteg-diakert/

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten választott lelkeinek mindig fájdalom, üldöztetés, szenvedés, gúnyolódás és csúfolódás a sorsa

2013. november 29. péntek, 16:45
Drága szeretett leányom, amikor azt kérdezed, hogy Én, Jézus Krisztus, miért engedem meg a szenvedést a világban, akkor meg kell értened Isten Akaratát. Sok ember szenved a világon, és ez mindig is így volt. A szenvedést az a tény okozza, hogy a bűn megosztottságot kelt az emberek között. A bűn elszakítja az embert Istentől, és mint ilyen, ember ember ellen fog vétkezni. Én azért engedem meg a szenvedést- melyet az ilyen lelkek elviselnek -, mert az közelebb hozza Hozzám a lelkeket, mégpedig a megtisztulás által. Én nem gyönyörködöm a szenvedésben. Ehelyett jelen vagyok minden egyes olyan lélekben, akinek fájdalmat és gyötrelmet kell elviselnie. Isten Akarata az, hogy bizonyos lelkek többet szenvedjenek, mint mások, mert az ilyen áldozatok által más lelkek is megmenekülhetnek, akik egyébként kevésbé érdemlik ki Irgalmasságomat.
A Passióm ideje alatt Én önként szenvedtem, de a Szenvedésem és az Alázatom a Sátán erejének jelentős (nagy) részét megsemmisítette. A Sátán soha nem képes megalázni önmagát, mert ez lehetetlen. És így az alázat által, mely a szenvedés fájdalmából ered, a lelkek enyhíteni tudják az ő (Sátán) mások fölött gyakorolt hatalmát. Isten választott lelkeinek mindig fájdalom, üldöztetés, szenvedés, gúnyolódás és csúfolódás a sorsa. Ezek a lelkek állnak a legközelebb Hozzám, és áldozataikat arra fogom felhasználni, hogy az üdvösség menedékébe vonzzam azokat a lelkeket, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmamra.
Ez a lecke, amely talán igazságtalannak tűnhet, nagyon nehéz mindazok számára közületek, akik szeretnek Engem. De tudnotok kell, hogy a szenvedés még közelebb hoz Hozzám benneteket, és meghozza számotokra a Velem való Örök Életet, a Paradicsomban. Soha ne hibáztassátok Istent a világban lévő szenvedésért, mert azt elsősorban az emberi nem bukása okozta, amikor Isten gyermekei engedtek a kevélység bűnének.
A kevélység minden bűnnek a gyökere, és ez az oka a legtöbb szenvedésnek is a világon. A büszkeség vezet minden más bűnhöz, s aztán ez megosztottságot okoz a világban, és az Igazságosság hiányát. Biztosak lehettek abban, hogy a világ végre nagyon hamar meg fogja érteni Isten Akaratának valódi értelmét. Akkorra az ember akarata is tisztelettel meg fog hajolni Atyám Szent Akarata előtt. Addig a napig, amíg az ember meg nem szabadítja magát a büszkeségtől és meg nem alázza magát az Úristen, a Legmagasságosabb előtt, nem lehet vége a szenvedésnek.
Amikor a világ végül elfogadja az Igazságot, a nektek tett Ígéretem, hogy újra eljövök, minden könnyet le fogok törölni a szemetekről. Én dicsőségben fölemelem majd az élőket és a holtakat, és ők nagy pompával fognak uralkodni az Új Égen és az Új Földön, amikor mindkettő eggyé válik Bennem. Amikor szenvedtek, legyetek békében, mert hamarosan vége lesz.
Jézusotok