2013. november 30., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten választott lelkeinek mindig fájdalom, üldöztetés, szenvedés, gúnyolódás és csúfolódás a sorsa

2013. november 29. péntek, 16:45
Drága szeretett leányom, amikor azt kérdezed, hogy Én, Jézus Krisztus, miért engedem meg a szenvedést a világban, akkor meg kell értened Isten Akaratát. Sok ember szenved a világon, és ez mindig is így volt. A szenvedést az a tény okozza, hogy a bűn megosztottságot kelt az emberek között. A bűn elszakítja az embert Istentől, és mint ilyen, ember ember ellen fog vétkezni. Én azért engedem meg a szenvedést- melyet az ilyen lelkek elviselnek -, mert az közelebb hozza Hozzám a lelkeket, mégpedig a megtisztulás által. Én nem gyönyörködöm a szenvedésben. Ehelyett jelen vagyok minden egyes olyan lélekben, akinek fájdalmat és gyötrelmet kell elviselnie. Isten Akarata az, hogy bizonyos lelkek többet szenvedjenek, mint mások, mert az ilyen áldozatok által más lelkek is megmenekülhetnek, akik egyébként kevésbé érdemlik ki Irgalmasságomat.
A Passióm ideje alatt Én önként szenvedtem, de a Szenvedésem és az Alázatom a Sátán erejének jelentős (nagy) részét megsemmisítette. A Sátán soha nem képes megalázni önmagát, mert ez lehetetlen. És így az alázat által, mely a szenvedés fájdalmából ered, a lelkek enyhíteni tudják az ő (Sátán) mások fölött gyakorolt hatalmát. Isten választott lelkeinek mindig fájdalom, üldöztetés, szenvedés, gúnyolódás és csúfolódás a sorsa. Ezek a lelkek állnak a legközelebb Hozzám, és áldozataikat arra fogom felhasználni, hogy az üdvösség menedékébe vonzzam azokat a lelkeket, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmamra.
Ez a lecke, amely talán igazságtalannak tűnhet, nagyon nehéz mindazok számára közületek, akik szeretnek Engem. De tudnotok kell, hogy a szenvedés még közelebb hoz Hozzám benneteket, és meghozza számotokra a Velem való Örök Életet, a Paradicsomban. Soha ne hibáztassátok Istent a világban lévő szenvedésért, mert azt elsősorban az emberi nem bukása okozta, amikor Isten gyermekei engedtek a kevélység bűnének.
A kevélység minden bűnnek a gyökere, és ez az oka a legtöbb szenvedésnek is a világon. A büszkeség vezet minden más bűnhöz, s aztán ez megosztottságot okoz a világban, és az Igazságosság hiányát. Biztosak lehettek abban, hogy a világ végre nagyon hamar meg fogja érteni Isten Akaratának valódi értelmét. Akkorra az ember akarata is tisztelettel meg fog hajolni Atyám Szent Akarata előtt. Addig a napig, amíg az ember meg nem szabadítja magát a büszkeségtől és meg nem alázza magát az Úristen, a Legmagasságosabb előtt, nem lehet vége a szenvedésnek.
Amikor a világ végül elfogadja az Igazságot, a nektek tett Ígéretem, hogy újra eljövök, minden könnyet le fogok törölni a szemetekről. Én dicsőségben fölemelem majd az élőket és a holtakat, és ők nagy pompával fognak uralkodni az Új Égen és az Új Földön, amikor mindkettő eggyé válik Bennem. Amikor szenvedtek, legyetek békében, mert hamarosan vége lesz.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése