A kánont, a szentmiseáldozat legfontosabb és legfölségesebb részét a pap, Krisztus személyében, ezzel az imával kezdi:
Te igitur, clementissime Pater, per Jesum Christum Filium tuum, Dominum
nostrum, supplices rogamus ac petimus uti accepta habeas, et benedicas,
haec † dona, haec † munera, haec † sancta sacrificia illibata; in
primis quae tibi offerimus pro Ecclesia tua sancta catholica; quam
pacificare, custodire, adunare, et regere digneris toto orbe terrarum: una
cum famulo tuo Papa nostro N., et Antistite nostro N., et omnibus
orthodoxis, atque catholicae et apostolicae fidei cultoribus.
(Téged ezért, legkegyesebb Atya, Jézus Krisztus, a te Fiad s a mi Urunk
nevében esedezve kérünk, hogy fogadd el és áldd meg ezeket az †
ajándékokat, ezeket az † adományokat, ezeket a † szent és sértetlen
áldozati tárgyakat, melyeket főképpen a katolikus Anyaszentegyházadért
neked bemutatunk, hogy azt az egész világon békében és egységben
megőrizni, megtartani és kormányozni méltóztassál a te szolgáddal: N. pápánkkal és N. Püspökünkkel és a katolikus és apostoli hit minden igazhitű követőjével együtt.)
Ahogy az ú. n. II. Vatikáni Zsinat óta
kérdésessé vált, hogy a zsinatutáni pápák valódi pápák-e, úgy merült
fel annak kérdése is, hogy amennyiben ezek a pápák nem igazi pápák,
akkor a híveknek szabad-e olyan szentmisén részt venniük, melyben a pap
a kánonban az Úristennek az áldozatot „a te szolgáddal: N. pápánkkal”
(ahol az N. a mindenkori pápa neve) mutatja be. Ez a kérdés Bergoglio
színrelépte óta egyre aktuálisabbá válik, és olyan katolikusokat is
foglalkoztat, akik eddig nem tartoztak az ú. n. tradicionalisták, és
még kevésbé a szedesvakantisták közé.
Fr. Anthony Cekada 2007 novemberében –
tehát még Ratzinger „pápasága” alatt – hosszabb tanulmányt írt erről a
kérdésről: „The Grain of Incense: Sedevacantists and Una Cum Masses”
címmel, mely itt olvasható:
(http://www.traditionalmass.org/images/articles/SedesUnCum.pdf).
[The Grain of Incense = „A tömjén szemcséje” cím célzás az első 300 év
vértanúira, akiktől sokszor csak annyit követeltek, hogy egyetlen szem
tömjént dobjanak a császár oltárára, olykor úgy, hogy kényszerrel
tartották karjukat a lobogó lángok fölé, hogy ösztönösen kinyissák
ökölbe szorított kezüket, legtöbbször még így sem sikerült őket
rávenni, hogy akár csak egyetlen szem tömjént is elejtsenek]
Cekada atya e tanulmányában leírtakat foglalta most – már másodszor –
össze egy rövidebb cikkben, mely tekintve Bergoglio naponta gyarapodó
számú eretnek megnyilvánulásait egyre sürgetőbben megköveteli a
katolikusnak megmaradni szándékozó emberek döntését.
Cekada atya kifejezetten azoknak írta
cikkét, akik már évek vagy évtizedek óta szedesvakantisták. Ezért
stílusa jelentősen eltér Zaby és Weinzierl atyák stílusától, akik csak
mostanában adtak kételyeiknek hangot, és akiknek véleménye szerint nem
létezik szedesvakantista katolikus, meg másmilyen katolikus, hanem csak
„katolikus” van, hiszen, aki katolikus, annak elengedhetetlen, hogy
mindenben, tehát elméletben és gyakorlatban is engedelmes legyen a
római pápához és az ő Tanítóhivatalához. Ha viszont ez a „pápa” és
tanítóhivatala a hit őrzése és hirdetése, és a hívek üdvösségre
vezetése helyett, a hit gyengítésén, sőt lerombolásán, és ezzel az
emberek üdve ellen tevékenykedik, nem lehet pápa. És mivel nem pápa, a
katolikusoknak nem szabad pápának tekinteni őt. Tehát Zaby és Weinzierl
atyák nem a szedesvakantistáknak prédikálnak, írják tanulmányaikat,
hanem katolikusoknak, azoknak, akiknek hite, meggyőződése, lelkülete,
életvitele ezt az elnevezést, az e névvel megjelölt vallási közösséghez
való tartozást kiérdemli.
Részt lehet-e venni olyan szentmisén ahol a pap a kánonban megemlíti „Ferenc pápát”?
Írta: Fr. Anthony Cekada
Akik már eljutottak az Egyház mai
állapotának helyes értelmezéséhez, azok véleménye szerint Bergoglio
eretnek vagy tán hitehagyott, tehát semmi esetre sem igazi pápa [ezt
bizonyítandó pusztán egyetlen cikket említek a honlapról: Dr. Klaus
Obenauer
„Evangélium-hű vagy ‘papa haereticus” című írását].
Vagyis, az ilyen hívek számára már első pillantásra sincs semmi értelme
részt venni egy olyan misén, amelyben a felajánlás előtt a pap azt
állítja, hogy Bergoglio „Papa nostro”, a mi pápánk, aki „a katolikus és
apostoli hit igazhitű követője”.
Ugyanakkor sok részén a világnak az
egyetlen elérhető tradicionális latin misét olyan pap celebrálja
(indulttal, vagy az FSSPX vagy az egyik Ecclesia Dei közösség
tagjaként), aki beilleszti a hamis pápa nevét a kánonba. Szembekerülve
azzal a lehetőséggel, hogy vagy ez a mise van, vagy a semmi, még egy
szedesvakantista hívő is kísértésbe eshet, hogy részt vegyen egy ilyen
misén. A pontos kérdés tehát így szól: Miért nem lehet átsiklani a
néven és „csak részt venni a misén”?
E kérdés megválaszolásához, a II.
Vatikáni Zsinat előtti liturgistákhoz, kánonistákhoz és teológusokhoz
kell visszanyúlni, illetve különböző pápai nyilatkozatokhoz és
rendeletekhez. Ezek azok a források, ahol egy pap valódi válaszokat
kereshet és találhat, sokkal inkább, mint ha megérzéseire, személyes
véleményére vagy találgatásra hagyatkozik.
Ennek a keresésnek eredményeként írtam meg „A tömjén szemcséje” című
elég hosszú tanulmányomat, ami 2007-ben jelent meg. Az akkor
megfogalmazott válaszom dióhéjban ez volt: „Nem, nem lehet átsiklani
egy hamis pápa neve felett egy tradicionális mise kánonjában, ha valaki
szedesvakantista”, vagyis annak
a katolikusnak, akinek megalapozott véleménye, hogy az említett pápa
nem igazi pápa. A pápa nevének említése a kánonban azt feltételezi,
hogy az említett pápa igazi pápa. Ezzel egy szedesvakantista –
aktívan részt véve egy ilyen szentmisén – valójában bűnt követ el,
hiszen részesévé válik egy hamis állításnak.
„A tömjén szemcséje” című tanulmányomban válaszom igazolására minden
idevonatkozó egyházi iratot felsoroltam, és idéztem az Egyház hiteles,
régi tanítóitól (pápáktól, teológusoktól, kezdve Szent Ágostontól
Bellarmin Szent Róbert bíboroson és III. Ince pápán keresztül XII. Pius
pápáig). 2008-ban e hosszú tanulmányból készítettem egy rövid
összefoglalót.
Azóta azonban az állítólagos tradicionalista Ratzinger ki lett cserélve
Bergoglióra, és az ő idióta bohóckodásai igenis elképzelhetővé tették
sokak számára az eddig csak a szedesvakantisták által valósnak
tartottakat, nevezetesen, hogy Bergoglio nem pápa. Ezért időszerű most
újra elővenni ezt a témát, és segíteni azoknak a katolikusoknak, akik
csak most szembesülnek azzal a komoly problémával, hogy a II. Vatikáni
Zsinat utáni pápák nem igazi pápák.
I. Mit jelent az „Uma Cum” ima?
E kifejezést kétféleképpen lehet
elemezni: nyelvészetileg (mit jelent nyelvtanilag, jelentésben és a
szövegkörnyezetben) és teológiailag (melyik katolikus tant juttatja
kifejezésre?)
a) Nyelvészetileg:
Ebből a szemszögből tekintve Bergoglio neve a kánon „una cum” imájában
azt jelenti, hogy ő igazi pápa (a katolikusok pápája). Világos, hogy
aki ezt nem így gondolja, az ezt nem fogadhatja el. Továbbá nevének
említése a kánonban azt is állítja, hogy Bergoglio az Egyház tagja,
mivel a neve megemlítésre kerül az Egyházért mondott imában, a
„katolikus apostoli hit minden igaz követőjével együtt”.
[IV. Pál pápa Cum ex apostolatus officio kezdetű bullája és olyan
teológusok, mint Bellarmin Szent Róbert tanítása szerint egy olyan
ember nem lehet pápa, aki eretnekségeket tanít. Hiszen az Egyházhoz
való tartozás elvesztése egy eretnek pápa esetében automatikusan együtt
jár pápa-létének az elvesztésével is. A pápát saját eretneksége az
Egyházon kívülre helyezi, és ezáltal a hivatalán kívülre is – lásd
ezzel kapcsolatban a honlap
Mennyire tévedhet a legfelsőbb tanítóhivatal? című cikkét.]
b) Teológiailag [Az idézőjelben álló
kifejtéseket Cekada atya Schuster bíboros The Sacramentary (Liber
Sacramentorum) című, Londonban 1924-ben megjelent művéből vette]:
Amikor beillesztjük Bergoglio nevét egy imába, akkor ezzel a következőket is kijelentjük:
– Bergoglio az „Egyház feje, Krisztus földi helytartója és Szent Péter utóda”.
– Bergoglio megnevezése a kánonban a vele való „közösség legfőbb és
legdicsőségesebb formája”, „az érzület és akarat nyilatkozata, mely
szilárdan támogatja a vele való katolikus egységet”.
– Bergoglio nevének belefoglalása a kánonba őt „az egység alapjaként” határozza meg.
– Bergoglio nevének említése a kánonban annak jele, hogy az imádkozó és
jelenlevő katolikusok „a hivatalos (zsinati) egyház közösségéhez
tartoznak”.
– Bergoglio nevének említése a kánonban megkérdőjelezi a felajánló
igazhitűségét, hiszen az igazi pápa említése eddig „a felajánló
igazhitűségének bizonyítéka” volt.
– Bergoglio az „uralkodó helytartó, a látható pásztor, és
felhatalmazott közvetítő a mindenható Isten és nyájának különféle
tagjai között”.
Azok részére, akik [többek között IV. Pál bullája alapján] Bergogliot
eretneknek tartják, ezek – egy valódi pápára vonatkozó – meghatározások
vele kapcsolatban elfogadhatatlanok.
II. Megtagadhatom-e (a pap una cum szavaihoz) az egyetértésemet?
Természetesen a pap és nem az egyes hívő az, aki egy „una cum” misében Bergoglio nevét a kánonban kimondja, és ezzel személyének a fenti értelmezéseket adja.
Nem lehet, hogy az a hívő a padban, aki ezzel nem ért egyet, a kánon
ezen részéhez „megtagadja a hozzájárulását”, de mégis részt vesz a
misén annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a vasárnapi
miselátogatási kötelezettségét, és hogy szentségekhez járulhasson?
Nos, a válasz: nem. Ahhoz hogy valaki teljesítse a vasárnapi
miselátogatási kötelezettségét, és hogy szentségekhez járulhasson, a
misén való aktív részvétel szükségeltetik. Ez egy mindent vagy semmit
helyzet. Vagy valaki aktívan vesz részt a misén, vagy – a
kötelezettséget és hatását illetően – sehogy.
„A tömjén szemcséje” című
tanulmányomban számos pápát és teológust idéztem, akik azt tanították,
hogy a vasárnapi miselátogatási kötelezettség teljesítéséhez a híveknek
aktívan kell részt venniük a szentmisén, azaz kimutatva az áldozatot
bemutató pappal való egyetértésüket és a vele való erkölcsi
együttműködésüket.
Végezetül rámutattam, hogy az Egyház papjai és XII. Pius a Mediator Dei kezdetű enciklikájában, kifejezetten azt tanítja, hogy a
szentmisén aktívan résztvevő hívő „jóváhagyja, belegyezik és részt
vesz” a kánon imáiban, amit a pap mond, még akkor is, ha ezeket szóval
nem ő maga mondja ki. Tehát, ha a pap a kánonban kijelenti, hogy az
Atyaistennek az áldozatot Bergoglioval közösségben mutatja be, akkor a
pap imája a hívő imája is, vagyis a hívő is Bergoglioval közösségben
vesz részt a szentmisén.
III. Miért helytelen az, ha egy ilyen misében valaki részt vesz?
Az eddig felsoroltak alapján meg lehet
állapítani, hogy akinek az a véleménye, hogy Bergoglio nem igazi pápa,
és mégis részt vesz egy „una cum” misén, az:
– Nem mond igazat, azaz súlyosan hazudik.
– Eretnekekkel vállal közösséget.
– Elismeri és legitimálja az ökomenikus, világ-egyházat.
– Ezáltal hamis hitet gyakorol.
– Elnézi az egyházi törvény megszegését.
– Idegen bűnben vesz részt.
– Bergoglio-val, azaz egy eretnekkel közösségben ajánlja fel a szentmisét.
– Elismeri az egyházi hivatal bitorlóját.
– Botrányra ad okot.
Az a hívő, aki csak össze van zavarodva a pápa-kérdést illetően, nem
hibáztatható rögtön, ha mégis elköveti e vétkeket. De olyan valaki, aki
már felismerte, hogy a zsinatutáni pápák nem lehetnek igazi pápák, hogy
Bergoglio eretnekségeket hirdet, már nem menthető fel egykönnyen.
IV. Ellenvetések:
a) Nem élvez-e elsőbbséget a vasárnapi miselátogatási kötelezettségem?
Nem. Sok jogos indok van, ami ezen
kötelezettség alól felmentést ad. Egy „una cum” misén való aktív
részvétel (többek között) magában foglalja a hamis egyház és a II.
Vatikáni Zsinat vallásának elismerését és elfogadását. Világos, hogy ez
„jelentős lelki sérülést” idéz elő [ha nem is mindig azonnal észlelve],
ami egy azon indokok közül, ami felment az ilyen mise látogatása alól.
b) És ha a pap „jót akar”? [Mit jelent
ez? Kinek akarhat „jót” egy hamis és rossz tettel? Istennek? Vagy saját
magának? Vagy a híveknek, akiket félrevezet?]
Nincs jelentősége. Ez nem változtat
azon, amit az „una cum” valójában objektív kifejez, és azon sem, hogy a
hívő egyetért-e ezzel vagy sem.
c) De hisz a [már régóta] szedesvakantista papok is különböző véleményen vannak e kérdésben!
Ezek a vélemények csak annyira jók,
mint amennyire a mögöttük lévő indokok helyesek: Amit én ezekből
láttam, azok csak ösztönös reakciók voltak, nem pedig teológiailag
megalapozott indokok, holott egyedül ezek fogadhatók el.
Ha egy pap nem ért egyet a következtetéseimmel, akkor javaslom neki,
hogy keresse ki azokat a hivatkozásokat, amiket „A tömjén szemcséje”
című tanulmányomban idéztem, és pontról-pontra cáfolja meg azokat.
Eddig még senki nem próbálkozott meg ezzel, amiből arra következtetek,
hogy nem tudnak elfogadható érveket felhozni az ott olvasható állítások
és következtetések helyessége ellen.
[Szerintem tragédia, hogy e kérdésben még az egy közösségen belüli –
például Cekada atyával egy közösségben levő – papok között is több
vélemény uralkodik és nyilvánul meg a gyakorlatban is. Az
egyszerű hívő azt hinné, hogy azok, akik pont a hit felvizezése, a
katolikus tanítás felhígítása ellen törtek lándzsát, vállalták a
„száműzetést”, minden erejükkel és tudásukkal azon igyekeznek, hogy
csak és kizárólag a teológiailag megalapozott, szigorúan ortodox elvek
alapján éljenek, működjenek, és a rájuk bízott, hozzájuk forduló
híveket ezek szerint vezessék, neveljék. Mert vagy igaz és komoly a
katolikus hit, és akkor be kell tartani és tartatni a katolikus hitből
eredő minden szellemi és gyakorlati útmutatást, vagy hígítható. De
akkor annak, aki ezt így gondolja, végképp nincs joga meghatározni,
hogy ennek a hígításnak hol van a határa, azaz, azt sem kifogásolhatja,
ha Fellay, Bergoglio és társai számára ez a hígítás már az
elviselhetetlenségig megy el.
Aki Bergoglio nevét kimondja a kánonban, annak nincs joga azt mondani,
hogy Bergoglio szentté avatásait nem ismeri el. És pláne nem mondhatja,
hogy azért említi Bergoglio nevét a kánonban, mert „a megtéréséért
imádkozik”. Egyfelől a kánon nem az a hely, ahol eretnekek megtéréséért
imádkoznak, másfelől, ha Bergoglionak szerinte is „meg kell térnie”,
miért említi őt az „igazhitűe”k között?]
d) Én és családom tagjai el fogjuk-e veszíteni a misén nyerhető kegyelmeket, és ennek következtében magát a hitünket is!
Nem lehet egy hívőnek olyan misén
kegyelmeket nyerni, melyen tudatosan és aktívan vesz részt egy
szentségtörő hazugságban, ami legitimálja II. Vatikáni Zsinat hamis
hierarchiáját és vallását.
És ami a gyerekeket illeti, a Summorum Pontificum motu proprioja
alapján celebráló papok rejtett modernizmusa – még akkor is, ha valaki
a „jó” cibóriumhoz jut, melyben érvényesen átváltoztatott ostyák vannak
–, vagy az SSPX mérgező teológiai tévedései a pápaságot illetően,
végülis biztosan meg fogják rontani a gyermekek hitét. Papságom három
évtizedében sok olyan családot láttam, melynek tagjai régen erős hitű
tradicionalisták voltak, mégis lépésről lépésre áttértek az új
vallásra, egyedül azon helytelen döntésük miatt, hogy „una cum” misére
jártak. Mi ne tegyük meg az első lépéseket sem ezen az ösvényen.
V. És most, egységben Bergoglioval?
Arra gyanakszom, hogy nagyon sok lélek
megengedte magának az „una cum” probléma feletti elsiklást, mert az
általános benyomás az volt, hogy II. János Pál és XVI. Benedek legalább
kicsit „tradicionálisak”, és ez valamennyire csökkentette azon
összezavarodott papok tetteinek súlyát, akik megnevezték János Pált
vagy Benedeket a kánonban.
Ezen a ponton Bergoglio megválasztása sorsfordító lett. Ő már nyíltan
modernista, aki a II. Vatikáni Zsinat vallását leplezés nélkül teljes
szörnyűségével ülteti át a gyakorlatba és valósítja meg, és
következetesen rombolja az egyházi tanítóhivatal alapjait.
2013 őszén Bergoglio kijelentéseinek értelmét így foglaltam össze:
a) A hit terén ezeket állítja: Nem
létezik katolikus Isten; nincs többé doktrinális biztonság; aki azt
állítja, hogy birtokában van az összes válasznak, azzal nincs együtt
Isten; a hittérítés értelmetlenség; az ateisták is a mennybe juthatnak
stb.
Ezek a kijelentések semmissé teszik a Hiszekegy jelentését, Isten
természetét, a lehetőségét annak, hogy a doktrinális igazságokhoz
eljussunk, az isteni küldetését annak, hogy másokat megtéríthessünk, és
eltörli a hitnek mint az örök üdvösség elengedhetetlen előfeltételének
szükségességét.
b) Az erkölcs terén pedig ezeket
tanítja: Az erkölcsi tanítások (a hatodik és kilencedik parancsolattal
kapcsolatban) összefüggéstelen sokaságát alkotják a doktrínáknak,
melyeket nem lehet senkitől elvárni, hogy következetesen betartsa; nem
szabad megszállottakká válni ilyen témákban, mint például az abortusz,
a meleg „házasság” és a fogamzásgátlás; van olyan házasságtörés, amit a
„lelkipásztori megoldás” kezelni tud; „ki vagyok én, hogy ítélkezzem”;
mindenkinek megvan a saját véleménye a jóról és rosszról; az emberek
lelki életébe való beavatkozás lehetetlen stb.
Ezek a kijelentések úgy festik le a halálos bűnöket, mintha azok
csekélységek volnának, megszállottként elítéli azokat, akik ezt
máshogyan gondolják, elbagatellizálja a házasságtörést, megrója az
erkölcsi bírálatot, trónra emeli a független és felsőbbrendű
lelkiismeretet, hatásosan megtagadja az egyházi tanítóhivatal jogát
arra, hogy kimondja, hogy a hit és erkölcs kérdéseiben nem az egyén
lelkiismerete a döntő.
Azóta, hogy ezeket megírtam, azt is
látnunk kellett, ahogyan Bergoglio megtévesztően magyarázza (az
istenkáromló) Korán tanait, és nyilvánosan bátorítja a muzulmánokat
hamis vallásuk követésére; ahogyan egy protestáns hívőt „püspök
fivéreként” szólít meg; ahogy egy protestáns pünkösdi mozgalmat a
Szentlélek megnyilvánulásaként jellemez; ahogy szemet huny a
fogamzásgátlás és a „polgári esküvő” felett; és ahogy legújabban Walter
Kasper bíboros azon beszédét dicsérte, ami kikövezte az utat ahhoz,
hogy az újraházasodott elváltak szentségekhez járulhassanak. [Cekada
atya ezen cikke még az elmúlt utolsó hat hét borzalmai előtt íródott –
mára Bergoglio eretnek kijelentéseinek és tetteinek sora jelentősen
megnövekedett.]
Mindezek után lehetséges, hogy egy magát katolikusnak nevező, az Egyház
csalatkozhatatlan tanításához hű katolikus meg tudja védeni azt a
nézetet, hogy az olyan misén való részvétel, melyben egy ilyen
eretneket igazi pápának jelentenek ki és vele közösségben mutatják be a
szentmiseáldozatot, nem sérti Istent?
Mint tudjuk, a II. Vatikáni Zsinat és a
zsinat utáni „pápák” egy dogma-mentes, ökumenikus, egyetlen
világ-vallást akartak létrehozni – egy nagy sátrat minden vallás
számára, ami alatt többé-kevésbé minden vallás egyformán jónak
tekintendő. [Lásd ezzel kapcsolatban a honlap következő cikkét:
A pápaság megszűnik; megszentelt kés alatt hal meg, amit az utolsó zsinat atyái fognak megfenni]
Ebben a cirkuszban mindenki számára jut hely, még akkor is, ha
„ragaszkodik” a tradicionális latin miséhez. Csak egyetlen dolgot kell
tenniük: el kell ismernünk Bergogliót a cirkuszigazgatónak.
Pontosan ez az, amit teszünk, amikor egy olyan misén veszünk részt,
ahol a pap – Motu Proprio, FSSP, FSSPX vagy független – kijelenti a
kánonban, hogy ő a misét „Isten szolgájával, Ferenccel, a mi pápánkkal
együtt” ajánlja fel Istennek.
Jobb egyáltalán nem menni misére, mint egy ilyen istenkáromlásban részt
venni. Jobb meghalni, mint felajánlani egy szem tömjént az
anti-Krisztus ökumenikus vallásának.
Ez a cikk jó alkalmat nyújt, hogy a
lehető legrövidebben még egyszer összefoglaljam Zaby és Weinzierl atyák
véleményét, ami olyan tanítás, amit német nyelven – tudtommal – senki
más nem képvisel, de legalábbis nem tesz közzé a nyilvánosság előtt.
A katolikus vallás megköveteli, hogy egy katolikus a hit és erkölcs
kérdéseiben mind elviekben, mind a gyakorlatban engedelmeskedjen a
mindenkori pápának és az ő tanítóhivatalának, mert ez a kettő képezi az
élő Tanítóhivatalt, aminek léte, működése elengedhetetlen ahhoz, hogy
egy katolikus az Egyház tanítását, azaz „tradícióját” helyesen
értelmezni és alkalmazni tudja. Ha egy katolikus egyáltalán nem, vagy
akár csak egyetlen pontban nem engedelmeskedik a pápának és
tanítóhivatalának, akkor mindössze két eset állhat fenn: 1) az illető
nem katolikus többé; 2) az illetőnek megalapozott teológiai indítéka
van azt hinni és aszerint cselekedni, hogy a „pápa”, akitől megtagadja
az engedelmességet, nem valódi pápa. Amíg ezen döntését új tények meg
nem cáfolják, meggyőződéséhez hűnek kell lennie, és életét eszerint
kell folytatnia, vallását eszerint kell gyakorolnia.
Harmadik eset nem létezik. Aki mégis kitalál egy ezektől eltérő
helyzetet, és saját és közössége életét erre a hamis ideológiára
alapozza, az egyfelől nem katolikus többé, másfelől közösségét
ingoványra építi, aminek következtében ennek bukása elkerülhetetlen.
http://katolikus-honlap.hu/1401/unacum.htm
