Folyó év május 17-től újabb hivatalos értesítésig szünetel minden további Mária-jelenés, a Franciscust megelőző időkben történt, de még el nem ismert jelenések pedig szintén ettől az időponttól együttesen és kivétel nélkül „constat de non supernaturalitate” (nem természetfeletti) jellegűnek minősíttettek. Így aztán minden eddigi el nem ismert és ezután állítólag történő jelenés egyaránt hamis, tehát nem csak érdemes, hanem szükséges is kerülni minden kapcsolódást velük, az üzeneteikkel, a belőlük származó gyakorlatokkal, imákkal stb.

Valahogy így foglalható össze hívő katolikusok számára ama nagyívű dokumentum tartalma, amelyre bátor és lelkes olvasónk, Ká Győző hívta fel ismételt figyelmünket egy korábbi kommentben. Az állítólagos természetfeletti jelenségek megkülönböztetésében követendő eljárás című gondolatébresztő dokumentum végrehajtotta a természetfölötti jelenségekkel kapcsolatos teljes egyházi hátraarcot, mert ennek megjelenésétől kezdve az Egyház kétezer év után immár nem törekszik megállapítani az ilyen események valódiságát, hiszen „a szóban forgó jelenségekkel kapcsolatos megkülönböztetés fő célja már nem az, hogy megállapítsa természetfeletti jellegüket, ha van ilyen, hanem az, hogy tanítói-pasztorális értékelést adjon arról, ami a terjedésükből kibontakozik” (Levél Locri-Gerace püspökéhez)

A pásztorok tehát állítólagos tanítói-pasztorális szempontokat követve megtagadták a nyáj eligazításának és vezetésének feladatát, és ezután valamiféle roppant modern mélytejológiai megfontolásból csak arra szorítkoznak majd, hogy a farkasok által terelt nyáj nagyságából, a bundákból kihulló valami mennyiségéből, illetve a nyáj rohanásának lelkességéből kiindulva hallgassanak igen bölcsen vagy bólogassanak helyeslően. És ha nagy a farkas által terelt nyáj, gyorsan (már-már lelkesen) rohan, netán módfelett hullik mindeközben ez meg az a bundájából, csak jónak értékelhetők az események.

Úgy tűnik, hogy csak három eset van, ami indokolhatja egy ilyen dokumentum megszületését: a szerzője nem hisz a természetfölöttiben általában és a természetfölötti jelenések lehetőségében konkrétan; vagy van ugyan valamiféle hite, de nem tudja megítélni az ilyen jelenségeket megfelelően hitének gyengesége miatt, esetleg zűrzavart akar kelteni az egyházban.

De ez utóbbi csak akkor értelmezhető fejlemény, ha a farkas már kiette a bundából a pásztort. Akár úgy, hogy megette a pásztor hitét munkájának természetfölötti vonatkozásaiban, így már nem lényeges számára, hogy valóban megtörtént-e az állítólagos természetfeletti esemény, akár úgy, hogy ténylegesen átvette helyét a báránybőrben. Mert amikor megszűnt a tiltott könyvek listája (index), az Egyház pedig évtizedekig csak kivételes esetekben volt hajlandó tévesnek, károsnak, kerülendőnek nyilvánítani bármilyen tanítást is, már elkezdte magára hagyni üres vagy tele lámpásaikkal a híveket. De ekkor még kétség volt afelől, hogy vajon csak alszik-e a főpásztor, vagy netán félrenézett. És még volt egy-egy pásztor, aki nem az ágy lábánál tartotta a subát. Amikor viszont a pápa megtiltotta annak viselését a püspököknek és kinyilvánította, hogy nem hajlandó megvédeni a rábízott nyájat a téves ösvényektől, valami súlyosabb történhetett a szunyókálásnál.

És hogy miért jelenti az egyházi hozzáállás megváltozása a jelenések végét? Mert minden hiteles jelenés szükségszerű követelménye volt a hitelesítő egyházi elismerés. Már csak azért is, mert például az alázatos és engedelmes Szűzanya, az Egyház anyja sosem kerülte ki az ennek való megfelelést (hogy a mentálosok és idegen szakzsargont kedvelők is értsék: tisztelte az egyház határait és a szubszidiaritást). Így már nem lehet hiteles egy eddig el nem ismert jelenés, ha az Egyház kinyilvánította, hogy ezentúl nem hajlandó megfelelő szempontok szerint kivizsgálni azokat. Ha pedig mégis vizsgálódik, csak a hagyományos szempontoknak ellentmondó módon teszi azt, és pusztán a jelenések “pasztorális” következményeit hajlandó szemügyre venni, gyümölcsöknek nevezve a tömegeket. Ezért állítható, hogy nem lesz hiteles jelenés. Az eddig el nem bírált állítólagos jelenésekre pedig ugyanaz vonatkozik, mint az esetleg ezután történőkre: ha az Úr nem gondoskodott arról, hogy elismerje azokat az Egyház idáig, az már önmagában is ítélet, függetlenül attól, hogy Fernández bíbornok miként ítél róla.

Mert természetesen immár csak Fernández ítél ezen ügyekben: a dokumentum a híres szinodalitás, kollegialitás és horizontalitás jegyében megvonta a püspökök mindenkori jogát és illetékességét az ilyen jelenségek megítélésére, központi hatáskörbe vonva azt (suba, lábhoz!) És mivel sok állítólagos, el nem bírált jelenés halmozódott fel az évek során, szükség volt megtalálni a csodafegyvert a munka gyors elvégzéséhez. Ezért aztán Fernández bíbornok kiötlötte a nevezett dokumentum alapgondolatát, és roppantmód örülhetett is neki, mert megtalálni vélte abban a Felgyülemlett Gordiuszi Csomókat Elvágó Dikasztériumi Eszközt, így immár négy „természetfölötti jelenség”-ről is adhatott dikasztériumi eligazítást, a gyakorlatban bemutatva, hogy mire is gondolt a tanítói-pásztori értékelésről szólván.

A Gisella és Gianni Cardia állítólagos jelenéseiről kiadott rövid nyilatkozatban megerősítette a bevezető sorokban említett constat de non supernaturalitate általános ítéletet. Érdekesebb viszont a Rosa Mystica jelenések ügye, amelynél a dikasztérium tájékoztatta a 2024. május 17-ig illetékesnek nevezhető püspököt levél formájában arról, hogy nem találtak a „fenomén”-ben tanításbeli és morális problémákat, de aztán mégis felsoroltak néhány tisztázandó (helytelen) részt. Ezek szerint a probléma a Máriának adott „helytelen” címekben áll, leginkább a Mediatrix címben. Ez a zsinat utáni felvilágosult egyháziak által rossznak tartott (értsd: protestánsoknak és egyéb hitetleneknek nem tetsző) „pietisztikus spekulatív” Mária-tisztelet megnyilvánulása, így Fernández szerint is gyanússá teszi a jelenést, amelynek lelkipásztori hatásait ezért érdemes szúrós szemmel tartani: „A fentiekben felidézetteken kívül engedjék meg, hogy emlékeztessek arra, hogy Mária, Jézus Anyja, az Egyház Anyja és a mi Anyánk helyes tiszteletét úgy kell kifejezni, hogy kizárjuk a tisztelet nem megfelelő formáit és a helytelen Mária-címek használatát. Ehelyett a tisztán krisztológiai perspektívában történő tiszteletadás a helyénvaló, amint azt az egyházi tanítóhivatal tanítja: „amikor az Anyát tisztelik, a Fiút […] helyesen ismerik, szeretik és dicsőítik” – írja bíbornokunk. Ezek ellenére a levél talán egy jól fejlett Prae oculis habeatur ítéletet jelent, már-már Nihil obstatot.

(Nem tudom miért éppen most jutott eszembe, de leírom, hogy ne felejtsem el: a démoni inverzió elve alapján eldőlni látszik a coredemptrix és mediatrix-vita, mert amit az inverzió mestere helytelenít, az csak igaz lehet…)

A harmadik dokumentum a Sziklás Miasszonyunk „jelenség” és hely kapcsán az alapértelmezett legmagasabb elismerést tartalmazza. Mert a nihil obstat nem könyvek hitbeli tévedéstől való mentességét jelöli, hanem azt, hogy a természetfölötti eredettől függetlenített jelenségben nincs semmi problémás „tanítói-lelkipásztori” szempontból.

A negyedik dokumentumban a dikasztérium a Minden nemzetek Asszonya amsterdami jelenés-sorozatról szóló 1974-es kongregációs döntést teszi közzé, amelyben egyhangú szavazással megállapították, hogy hittani vizsgálat alapján nem természetfölötti a jelenség, ezért nem folytatnak további vizsgálatot. És hogy miért most tették ezt közzé? Talán, mert alátámasztani látszik Fernández bíbornok ellenérzéseit a Szűzanya címeivel szemben. Ennél az állítólagos jelenésnél a Szűzanya ugyanis kérte a Coredemptrix és Mediatrix-voltának dogmává nyilvánítását, az üzenetek pedig minden modernista által végtelenül helytelenített apokaliptikus jelleggel is bírtak, sőt, igen helyesen a kommunizmust és ateizmust is kárhoztatták. (Lám-lám, helyes véleménye nemcsak a természetfölötti hitet elvesztőknek, hanem még az állítólagos jelenésekben részesülőknek is lehet).

Mivel a természetfölötti jelenségek vizsgálata 6 (+1) ítélettel végződhet, a fentieken kívül is van még lehetősége magas dikasztériumnak konkrét ítéletekkel módszertanilag okítani bennünket. Kíváncsian várhatjuk tehát, hogy mit kezdenek Medjugorjéval, hiszen megyéspüspökök sora nyilatkozott róla negatíve hazugság (22-es ítélet), engedetlenség (20-as ítélet), tévedések miatt, de mégis sokan járnak oda élményekért és érzelmi megerősödésért. Persze, ha hiányzik a bundából a pásztor, az esetleges ítéletben pontosan az ellenkezője várható a jogosnak, hogy aztán ezzel is megerősítsék a címadó állítást: valamikor Franciscus előtt vagy pont vele, megszűntek a természetfeletti jelenések, mert már nincs illetékes püspök, aki elbírálja őket. Így még esetleges pozitív dikasztériumi ítélet esetén sem érdemes foglalkozni az állítólagos jelenésekkel.

És végül az említett lehetséges ítéletek az idézett dokumentumból:

„17. Nihil obstat – Anélkül, hogy bármiféle bizonyosságot fejeznének ki magának a jelenségnek a természetfeletti hitelességéről, a Szentlélek működésének számos jele felismerhető egy adott lelki élmény „keretében”, és – legalábbis mindezidáig – nem fedeztek fel olyan szempontokat, amelyek különösen kritikusak vagy kockázatosak lennének. Ezért az egyházmegyés püspök arra van ösztönözve, hogy értékelje e lelki javaslat lelkipásztori értékét, sőt, hogy elősegítse annak elterjedését, akár egy szent helyre való zarándoklatok révén is.

18. Prae oculis habeatur – Bár fontos pozitív jelek ismerhetők fel, a zavar vagy a lehetséges kockázatok bizonyos aspektusai is érzékelhetők, amelyek az egyházmegyés püspöktől gondos mérlegelést és párbeszédet kívánnak az adott lelki tapasztalat befogadóival. Ha voltak írások vagy üzenetek, szükség lehet a tanbeli tisztázásra.

19. Curatur – Miközben különböző vagy jelentős kritikus elemeket észlelnek, ugyanakkor a jelenség már széles körben elterjedt, és igazolhatóan lelki gyümölcsök kapcsolódnak hozzá. Ebben a helyzetben nem ajánlott olyan tiltás, amely felzaklathatja Isten népét. Mindazonáltal az egyházmegyés püspököt arra kérjük, hogy ne bátorítsa ezt a jelenséget, hanem keresse az áhítat alternatív megnyilvánulásait, és lehetőleg irányítsa át annak lelki és lelkipásztori vonatkozásait.

20. Sub mandato – Ebben a kategóriában a kritikus kérdések nem magához a pozitív elemekben gazdag jelenséghez kapcsolódnak, hanem egy személyhez, egy családhoz vagy egy csoporthoz, akik visszaélnek vele. Például a lelki élményt sajátos és indokolatlan anyagi haszonszerzésre használják ki, erkölcstelen cselekedeteket követnek el, vagy az egyházi területen már meglévőtől különálló lelkipásztori tevékenységet folytatnak anélkül, hogy elfogadnák az egyházmegyés püspök utasításait. Ebben a helyzetben a jelenség konkrét előfordulási helyének lelkipásztori vezetését az egyházmegyés püspökre (vagy a Szentszék által megbízott más személyre) bízzák, aki, ha nem tud közvetlenül beavatkozni, megpróbál ésszerű megegyezésre jutni.

21. Prohibetur et obstruatur – Bár vannak jogos igények és néhány pozitív elem, a jelenséggel kapcsolatos kritikus kérdések és kockázatok nagyon súlyosnak tűnnek. Ezért a további zűrzavar vagy akár botrány megelőzése érdekében, amely erodálhatja az egyszerű emberek hitét, a Dikasztérium arra kéri az egyházmegyés püspököt, hogy nyilvánosan hirdesse ki, hogy e jelenséghez való ragaszkodás nem megengedett. Ugyanakkor az egyházmegyés püspököt arra kérik, hogy kínáljon olyan katekézist, amely segíthet a híveknek megérteni a döntés okait, és újra orientálni Isten népe ezen részének jogos lelki aggodalmait.

22. Declaratio de non supernaturalitate – Ebben a helyzetben a Dikasztérium felhatalmazza az egyházmegyés püspököt, hogy a jelenséget nem természetfelettinek nyilvánítsa. Ennek a döntésnek konkrét és bizonyított tényeken és bizonyítékokon kell alapulnia. Például, ha az állítólagos látnok beismeri, hogy hazudott, vagy ha hiteles tanúk olyan bizonyítékokat szolgáltatnak, amelyek alapján megállapítható, hogy a jelenség kitaláción, téves szándékon vagy mítoszmánián alapult.”