Az exit pollok szerint a megjelentek több mint kétharmada megszavazta, hogy töröljék az ír alkotmányból az istenkáromlás tiltását.
Júniusban írtunk róla, hogy népszavazásra kerülhet sor Írországban egy sor olyan kérdésről, amikről az ír alaptörvény meglehetősen középkori módon rendelkezik. A kérdések többsége szimbolikus, de jól mutatja az ír társadalomban tapasztalható progresszív változásokat.
Az abortusztilalom törlése és a melegházasság törvényesítése mellett felmerült, hogy kiiktassák azt a bekezdést is, ami szerint a nőknek a konyhában a helyük.
Az országban mai napig súlyos büntetést lehet kapni azért, ha valaki istent káromló vagy vallásgyalázó módon nyilatkozik meg. Emlékezetes, hogy néhány éve Stephen Fry ellen kezdtek nyomozni, amiért egy műsorban szeszélyes, beszűkült gondolkozású, hülyének nevezte Istent. Végül nem büntették meg, de a vita azóta is él. 150 éve nem ítéltek el senkit istenkáromlás miatt, de sokan a szekularizált állam szimbólumát látják a kezdeményezésben.
Az első számok alapján nem meglepő módon főleg a fiatalok támogatták a törlést. Az Irish Times szerint a 35 év alattaknál négyötödös többséget élvezett az istenkáromlás eltörlése, egyedül a legidősebb, 65 feletti korcsoportban voltak többen az ellenzők, egy hajszállal.
Mintegy mellékesen, az írek megszavazták Michael Higgins visszatérését az elnöki posztra is. A 77 éves emberi jogvédő-költő hét évre kapott mandátumot. (Guardian)