A hagyományhű közösségek adják a franciaországi papszentelések ötödét.

Franciaországban idén kevesebb új papot szenteltek, mint tavaly. Míg a 2017-ben szentelt papok száma 133 volt, idén ez a szám 114-re csökkent.
A La Croix nevű francia katolikus napilap számadatai szerint az idén felszentelt francia papok közül 82 egyházmegyés, míg a többi 32 különféle szerzetesrendek és más közösségek új papjai.
A legtöbb új szentelés idén Párizsban és Bordeaux-ban történt - mindkét városban hat -, ez azonban jelentős visszaesést jelent Párizsban, ahol 10 papot szenteltek 2017-ben, és 11-et 2016-ban.
A két nagyvárost Lyon, Versailles, és Fréjus-Toulon követi öt új pappal, majd Evry, néggyel.
Mindeközben 58 francia egyházmegyében idén egyetlen papot sem szenteltek.
Az általános csökkenéshez képest a "tradicionalistának" nevezett közösségek, ahol a papok a szentmisét főleg a régi latin rítus szerint ünneplik, továbbra is növekedést mutatnak fel. A La Croix számításai szerint idén az újonnan felszentelt francia papok 20%-át ilyen közösségek adják.
Az e közösségek közé tartozó Jó Pásztor Intézet idén három új papot szentelt, a Szent Péter Papi Testvérület (FSSP) kettőt, és a Krisztus Király Intézet szintén kettőt. E közösségek különösen is bővelkednek a fiatal papi hivatásokban.
A La Croix arról is beszámolt, hogy az elmúlt években Franciaországban nőtt a késői hivatások száma, azaz a papi hivatást már idősebb korban választók száma. Korábban Párizs új érseke, Michel Aupetit is ilyen személynek számított, miután 39 évesen jelentkezett papi szemináriumba.
A francia püspöki konferencia kimutatásai szerint 2016-ban az első- és másodéves papnövendékek 4%-a volt 36-40 év közötti, további 2% pedig 41-45 év közötti. Ez azt is jelenti, hogy mire ezek az évfolyamok eljutnak a szentelésig, mintegy tucat a tagjaik közül már 42 éves vagy annál is idősebb lesz.