Gépjárművel hajtottak egy iszlám vallási ünnepre gyülekezők közé Angliában. Nem egyedi eset, az utóbbi hónap folyamán ez a második olyan merénylet, ahol az elkövető muszlimokat akart gyilkolni.
Járdára hajtott és embereket gázolt el vasárnap egy személyautó Newcastle-ben – az incidensnek legkevesebb hat sérültje volt, köztük gyermekek is. A gépjármű a Westgate Sportközpont előtt hajtott a járdára, amikor az íd al-fitr muszlim vallási ünnep alkalmából több száz ember gyülekezett a környéken. A rendőrség közleménye szerint egyelőre nem tekintik terrorcselekménynek a történteket. Egy 42 éves nőt őrizetbe vettek, majd több embert kihallgattak az incidens után.
Napokkal ezelőtt, június 19-én szintén egy hasonló eset történt: az elkövető egy mecset mellett hajtott az emberek közé a Finsbury Parknál, Londonban. A rendőrség szerint egy ember életét veszítette, és az incidens során tízen megsérültek. A brit Muszlim Tanács közleménye szerint az elkövető kifejezetten muszlimokat akart ölni, emiatt választotta ezt a helyszínt, ahol a hívők épp az éjféli imáról távoztak a mecsetből.
A június 25-i merénylet már a második olyan eset, ahol az elkövető muszlimokat akart ölni, nem sokkal azután, hogy egy tagjait vallási hivatkozások felhasználásával radikalizáló terrorszervezet az iszlám nevében követett el terrorcselekményeket.

http://www.hidfo.ru/2017/06/ujabb-vallasellenes-merenylet-angliaban/