Isten mindentudó. Ez egy olyan tulajdonság, amit csak azok vitatnak el Tőle, akik szerint nem létezik, vagy, ha mégis, akkor csak abban az esetben lehet mindentudó, ha a mindentudás nem jár mindenhatósággal, különben megállítaná az emberi szenvedést a földön, és ha mindezt eleve el is rendelte, akkor még gonosz is.
Sokszor hívők között is lőporos hordóként működik a téma, pedig ha belegondolunk, nem kellene, hogy így legyen. Ha ugyanis azt gondoljuk, hogy Isten mindent eleve elrendezett, akkor a más véleményen lévők nem is tehetnek mást, minthogy más véleményen legyenek, ha pedig a szabad akaratban hiszünk, akkor abban is hinnünk kell, hogy senkit sem kényszeríthetünk erőszakkal arra, hogy véleményét megváltoztassa. Megteszi ezt helyettünk az a bizonyos Lélek, Aki minden igazságra elvezet.
Éppen ezért inkább csak beszélgetni szeretnék a kérdésről és megosztani egy érdekes példát, ami néhány napja foglalkoztat.
Sámuel első könyvének 23. fejezetében egy olyan esetről olvashatunk, amiben Dávid Isten tanácsát kérte, pontosabban megkérdezte Istent a jövőt illetően. A történetben vastaggal emeltem ki azokat a részeket, amik érdekesek a téma szempontjából:
1 Jelentették egyszer Dávidnak, hogy a filiszteusok megtámadták Keílát, és fosztogatják a szérűket.
2 Ekkor megkérdezte Dávid az URat: Elmenjek, és megverjem-e a filiszteusokat? Az ÚR ezt felelte Dávidnak: Menj el, verd meg a filiszteusokat, és szabadítsd föl Keílát.
3 De ezt mondták Dávidnak az emberei: Még itt, Júdában is félünk! Hát még, ha el kell mennünk Keílába a filiszteusok csapatai ellen!
4 Dávid ismét megkérdezte az URat. Az ÚR pedig így válaszolt neki: Indulj és menj Keílába, mert kezedbe adom a filiszteusokat.
5 Elment tehát Dávid az embereivel Keílába, harcolt a filiszteusok ellen, elhajtotta jószágaikat, és nagy vereséget mért rájuk. És felszabadította Dávid Keíla lakóit.
6 Amikor Ebjátár, Ahimelek fia Dávidhoz menekült Keílába, az éfódot is magával vitte.
7 Ezután hírül vitték Saulnak, hogy Dávid Keílába ment. Akkor ezt mondta Saul: Kezembe adta őt az Isten, hiszen saját magát zárta be azzal, hogy kulcsos városba ment.
8 Ezért mozgósította Saul az egész hadinépet, hogy Keíla ellen vonuljon, és körülzárja Dávidot embereivel együtt.
9 De megtudta Dávid, hogy Saul rosszat forral ellene. Ezt mondta Ebjátár papnak: Hozd ide az éfódot!
10 És ezt mondta Dávid: URam, Izráel Istene! Azt a hírt hallotta szolgád, hogy Saul ide akar jönni Keílába, hogy elpusztítsa miattam a várost.
11 Kiszolgáltatnak-e neki Keíla polgárai? Idejön-e Saul, ahogyan szolgád hallotta? URam, Izráel Istene, jelentsd ki szolgádnak! Az ÚR így felelt: Idejön.
12 Akkor ezt kérdezte Dávid: Kiszolgáltatnak-e engem és embereimet Saulnak Keíla polgárai? Az ÚR így felelt: Kiszolgáltatnak.
13 Elindult tehát Dávid mintegy hatszáz emberével, kivonult Keílából, és mentek, amerre mehettek. Amikor jelentették Saulnak, hogy Dávid elmenekült Keílából, lemondott arról, hogy ellene vonuljon.
Dávid tehát Isten mindentudásának ismeretében fordult Hozzá, és kérdezte meg, hogy mit tegyen. Isten mindkét kérdésére igennel válaszolt, így a támadás mellett döntött, ami Isten szavához híven sikerrel is járt.
Másodszor is két kérdést tett fel: Vajon jelenlétével támadásra készteti-e Sault, ezzel veszélybe sodorva Keíla lakóit, illetve, hogy ezek kiszolgáltatják-e őt Saulnak?
Isten megint igennel válaszolt mindkét kérdésre, ugyanakkor az Isten által kijelentett két esemény egyike sem következett be. Mivel Dávid nem ment Keílába, Saul is letett tervéről és így Keíla lakói sem szolgáltatták ki Dávidot Saulnak, hiszen ott se voltak.
Szerintem ez a történet nagyon jól szemlélteti, hogy Isten előre látja a jövőt, de nem határozza meg annak minden részletét. Isten tudta, hogy mit tett volna Saul, illetve mit tettek volna Keíla lakói egy adott helyzetben.
Megszámolni sem tudom, milyen sokszor hallottam vagy mondtam én magam is, hogy nincs értelme arról beszélni, hogy mi történt volna egy adott helyzetben, ha más döntéseket hozunk. Persze olyan esetekre gondolok, amikor az eredmény nem volt túl pozitív és a szavak vigaszként szolgáltak. Itt azonban Isten tudta, hogy mi lett volna ha, illetve Dávid szemszögéből nézve inkább „mi lenne ha”, hiszen az események számára még a jövőben voltak és egyáltalán nem tartotta feleslegesnek beszélni róla.  Érdemes azt is megfigyelni, hogy Dávidnak semmi gondja nem volt a történtekkel. Nem ment reklamálni, hogy a dolgok nem Isten előző helyzetismertetése szerint történtek, hiszen tudta, hogy Isten szabadságot adott neki a helyzet alakítására saját döntése alapján.
Az eleve elrendelés és Isten mindentudása tehát két külön dolog. Isten azt is látja, ami nem történik meg, csupán lehetőségként létezik.
Tudjuk, hogy Istennek létezik egy terve az emberiség sorsát illetően, de ez nem jelenti azt, hogy eleve elrendelt minden apró eseményt és emberi döntést, ami ehhez elvezet.
Szerintem ebből az következik, hogy Isten mindentudása, szuverenitása, az eleve elrendelés és a szabad akarat tökéletes összhangban képes működni.
Istennek nincs szüksége a gonoszra ahhoz, hogy a tervét beteljesítse. Istennek nincs szüksége gyerekgyilkosokra vagy betegségekre ahhoz, hogy a gonoszságot később jóra fordítsa. Isten nem rendelte el az ember bukását, de látta annak lehetőségét és már akkor készen állt a garantált megoldással, mielőtt az bekövetkezett volna.
A gonoszság is a szabad akarat eredménye, vagyis nincs eleve elrendelve, de fennáll lehetőségként. A szabad akarattal, Isten képére teremtett ember alternatívája kizárólag jóra képes robotok megteremtése lett volna vagy egy emberek nélküli világ. Mivel azonban itt vagyunk, tudjuk, hogy a szabad akarattal rendelkező, és így gonoszságra is képes, de megváltható emberekkel teli világ volt a legjobb alternatíva.

http://idokjelei.hu/2017/02/eleve-elrendelve-vagy-szabadon/