2015. szeptember 17., csütörtök

Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője szerint a sátán kihasználta, hogy Istent kiutasították Európából

Mélyen egyetértek Orbán Viktor intézkedéseivel, mert az Európát elárasztó migránsok nem menekültek, a gazdag arab országok küldik őket földrészünkre, hogy a kontinenst is mohamedán hitre térítsék – mondta lapunknak adott interjújában dr. Youssef Khalil, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője. Hozzátette: meglátása szerint idővel nemcsak Németországot veszik célba a mohamedán migránsok, hanem a teljes földrészt. A főpap ugyanakkor nem hallott arról a több ezer koptról, akiket a magyar állam telepített le Magyarországon.
yus
– Mióta létezik a kopt egyház Magyarországon, s mi hívta életre?

– A kilencvenes években kopt fiatalok dolgoztak Magyarországon, akik arra kérték a kopt pápát, III. Senudát, hogy küldjön papot számukra, aki lelki életüket ápolja. Így érkeztem Magyarországra 2004-ben.
– Hány híve van az egyháznak?
– Száz-száztíz család, a többségben lévő egyiptomiak mellett libanoniak, szírek, irakiak, szudániak.
– A napokban Szijjártó Péter külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Magyarország ezres nagyságrendben fogad be koptokat Egyiptomból. Találkozott ön ezekkel a családokkal?
– Nem.
– Abban az esetben nem is hallhatott róluk, ha életük veszélyben volt Egyiptomban, és hazánkban álnéven élnek.
– Ha valaki a koptoknál nagy veszélybe kerül, akkor eljön a templomba. Lehetetlennek tartom, hogy egy Magyarországon élő egyiptomi keresztényről az egyház ne tudjon. Ha valaki nem annyira vallásos, ha nem is jár templomba rendszeresen, amikor külföldre kerül, az első dolga, hogy felkeresi az egyiptomi kopt templomot. Ezt felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni.
Erőszak és kereszténygyűlölet
– Az arab tavasz során Egyiptomban milliónyi keresztény élete került veszélybe. Manapság milyen állapotok uralkodnak hazájában?
– Most sokkal jobb a helyzet. Egyiptom keresztényei kétféle vallási üldözést szenvednek el, amióta az iszlám az ország területére behatolt, a keményvonalas mozlim nép, illetve a mozlim vezetők részéről. Kegyelmi állapot, ha utóbbiak mérsékeltebbek és megértőbbek a keresztények iránt. Amikor a Mozlim Testvériség uralkodott egy éven át, az a legsötétebb korszak volt, üldözték a keresztényeket. S hogy miért? A gond az iszlámban van, a Korán a probléma forrása: olyan fejezeteket tartalmaz, amelyek megparancsolják a mozlimnak, hogy megölje a hitetleneket.
– Aki nem keresztény?
– Nem csak, mindenkit, aki nem mozlim, azért, mert nem mozlim, és nem úgy él. Ebből következtethető e réteg kereszténygyűlölete is, mert Egyiptomban a lakosság kisebb, de jelentős része írástudatlan. Nem csoda, ha ezek az emberek elfogadják azokat a tanításokat, amelyeket egy mozlim prédikátor átad számukra. Ha a „tanító” erőszakra hajlamos beállítottságú, és felszólítja híveit arra, hogy alkalmazzák ők is az agressziót, akkor kiépít egy olyan bázist, amelynek tagjai a nem mozlimok irányában folyamatosan erőszakosak lesznek.
– Hány kopt volt kénytelen elmenekülni Egyiptomból a 2011-es válság során?
– Nincsenek pontos adataim. Azok közül azonban, akik a Mozlim Testvériség miatt elmenekültek, a testvériség bukása után sokan visszatértek hazájukba.
– Az Iszlám Állam miatt ugyancsak milliók kénytelenek elmenekülni szülőföldjükről. Hogyan lehetne megfékezni a terrorszervezetet?
ozs
– Magyar állampolgárként mondom most a véleményem, nem mint vallási vezető. Mélyen egyetértek Orbán Viktor intézkedéseivel, amelyeket a bevándorlással kapcsolatban hozott. Olvastam azt a szöveget, amelyet a kormányfő a külföldre akkreditált nagykövetek előtt mondott; nagyon örültem annak, hogy van egy európai politikus, aki ennyire tisztában van a kialakult helyzettel, és érti is, mi történik. Azok, akik most Európába jönnek, valójában nem menekültek. Ha azok lennének, mehetnének Szaúd-Arábiába, az emirátusokba, Katarba, azokba az országokba, amelyek dúskálnak a pénzben.
Ugyanaz, mint 1400 évvel ezelőtt
– Amennyiben helyesek a médiában forgó információk, nem is engedik be a menekülteket ezek a gazdag országok.
– Miért nem engedik be? Tudja? Azért, hogy ide jöjjenek, és megszállják Európát. Ugyanaz megy végbe most a földrészen, ami ezernégyszáz évvel ezelőtt történt Egyiptomban. Megszállták az országunkat. A koptok naivan elhitték az araboknak, hogy békés szándékkal érkeztek és szeretnének az országban letelepedni. Mintha csak újraolvasnám a történelmet, csak most sokkal gyorsabb a ritmus. Tíz év, és az európaiak nem találnak maguknak helyet a saját országukban.
– Kissé sötét prognózis.
– Valóban borús a jövő. Kihasználják az európai mentalitást, az emberi jogokat, azt, hogy a keresztény értékeket betartják, csak éppen Krisztust veszik ki belőle. Az EU-ban számos kártékony lobbi létezik a keresztény tanítás ellen. A sátán kihasználta, hogy Istent kiutasították Európából. Azok az alapvető keresztény értékek (a másik ember elfogadása, segítése), amelyeket az európai mentalitás még mindig elfogad, okozzák, hogy a földrész megnyitotta a kapuit az iszlám térhódítás előtt.
– A szír polgárháború miatt többmilliónyian voltak kénytelenek az ország határain kívülre menekülni. Kérdés, hogy akik útra kelnek, mind szírek-e, vagy sok ezren csapódnak hozzájuk olyanok, akik szerencsét próbálni érkeznek a kontinensre. Vagy hódítani, ahogy ön mondta.
– Törökország nem csatlakozhatott az Európai Unióhoz. Erre a törökök úgy reagáltak: akkor ők viszik be az iszlámot Európába, s kiderül, ki uralja majd a másikat. A törökök miért nem istápolják a menekülteket?
– A hírek szerint kétmillió szír van az országukban.
– Ennél bonyolultabb, veszélyesebb a kérdés. Az, hogy Törökország befogad menekülteket, nem jelenti azt, hogy biztosít nekik lakást, élelmet, orvosi ellátást, munkát, egyebet, ahogy Európában képzelik. A migránsok sátrakban tengődnek, télen fáznak, kevés ellátást biztosítanak nekik, azt is inkább önkéntesek, nem az állam. De Libanonban és Jordániában is hasonló a helyzet. Európai naivitás, hogy egy menekült kétszer annyiba kerül, mint egy magyar munkanélküli. Nem is beszélve a különböző nyelvről, értékrendről, vallásról.
„Meg fogják szállni egész Európát”
– Meg lehet állítani a migránsáradatot?
– Már késő. Akik megérkeztek, már bőven elegen vannak. Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiktől születik öt gyereke, a kormány mindannyiuknak fizeti az iskoláztatást, egészségügyi ellátást. Azután átveszik a magyarok helyét.
– Inkább a németekét vagy a svédekét, leginkább oda tartanak.
– Meg fogják szállni egész Európát. A csalit már bekapta a földrész.
– Integrálhatók még ezek az emberek?
– Egy ateista társadalomba? Az érkezők azzal a szándékkal jönnek, hogy terjesszék az iszlámot, idő kérdése, de Európa mohamedán kontinens lesz. Mert akik érkeznek, abban hisznek, hogy ha nekik köszönhetően az európaiak felveszik az iszlámot, ők a mennyországba kerülnek.
Már bent vannak a terroristák
– Szavai szerint a jóléti társadalmak biztosította segély csak az első lépcső?
– Igen, ugyanaz a kéz, amely most segélyért folyamodik, megfogja a kést, és szép lassan ellenünk fordul. Ami most történik, azt már azóta mondom, hogy idejöttem. Mindig azzal vádoltak, hogy gyűlölködő vagyok. És tessék, most minden valóra vált. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani: a mozlimok nem ellenségeink, de nem szeretem azokat a tanításokat, amelyek erőszakra szólítanak. Krisztus a békére, a szeretetre hív, mi ezért követjük őt. Jézus azt tanítja: szeresd felebarátod! Ezért sajnálom a mohamedánokat, és imádkozom értük.
– Tart attól, hogy a migránsokkal terroristák is beszivárognak Európába?
– Már bent vannak, képek, videók tanúskodnak erről.
– Mit tanácsolna ebben a válságos helyzetben Európa vezető politikusainak?
– A politikához nincs közöm, az egyházaknak viszont azt: közeledjenek még inkább Krisztushoz, híveiket vigyék közelebb Istenhez. Kopogjanak be az emberekhez, kérdezzék meg, hol van a Szentírás és Jézus az életükben. Tanítsák meg az embereket, hogyan kerüljenek közelebb Krisztushoz, és a hitük megerősödik. Nemrég huszonegy vértanú halt meg Líbiában, akiket az Iszlám Állam fejezett le. Túlélhették volna, ha áttérnek az iszlámra, de ők Istent választották, és kitartottak a hitük mellett. Ez annak a gyümölcse, hogy már a gyerekeknek is Jézus szeretetét tanítjuk, mert nincs más megmentő rajta kívül, valódi békét a szívekbe csak ő adhat, mert azt mondta: a békességet adom nektek.

(MNO)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése