2015. január 29., csütörtök

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2015. január 5. Szentmisén, Szentáldozás után kértem hőn imádott Uramat, hogy megérezhessem az Ő drága Szent Jelenlétét. Ekkor egy kimondhatatlanul jóleső védőburokban éreztem magam. Jézusom ezt válaszolta: „Velem vagy a biztonságban, a szeretetben és a békében. Nálam nélkül semmit sem tehettek, de Velem együtt mindenre képesnek teszlek benneteket. Nagyon szeretlek. Érted maradtam itt, hogy a szívedbe térjek, hogy tápláljam lelkedet, hogy megerősítselek, hogy erős hittel vallj meg Engem, és sugározz Engem mindenki előtt, ahol csak megjelensz. Mert Én vagyok a világ Világossága. Fényem behatol még a legsötétebb lelkekbe is, és életre kelti mindazokat, akik beengednek az életükbe.



Kislányom, légy erős! Már kiképeztelek. Bátor harcos vagy. Nemsokára meg fogsz vallani ez előtt a bűnös nemzedék előtt, akik azt hiszik, hogy ha az Engem követőket üldözik, az Istent szolgálják. Megáldalak téged, felruházlak az Én erőmmel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Merülj el Szívem szeretet óceánjában!”



2015. január 6. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Éljetek életszentségben! Váltsátok tettekre mindazt, amit az Evangéliumban tanítottam nektek! Mert mondom nektek: csak így nyerhetitek el az üdvösséget. Sokan mondják Nekem: Uram, Uram, de csak aki Atyám törvényét teljesíti, az üdvözül. A főparancs a szeretet. Éljetek mindenkivel szeretetben, mert erről ismernek fel benneteket, hogy Hozzám tartoztok. De legfőképpen, és mindenekelőtt imádjátok és szeressétek az Istent, a teljes Szentháromságot úgy, hogy megtartjátok parancsaimat! Ha így éltek, elnyeritek az üdvösséget. Életeteknek egyetlen célja van ezen a földön: az üdvösség megszerzése. Ne mondjátok, hogy mindig ismételgetem Önmagamat! Ha nem lenne rá szükségetek, mert tökéletesek lennétek, akkor nem adnék ilyen üzeneteket. De felhívásaim és sürgetéseim ellenére is még mindig bukdácsoltok, és ha ma kellene megállnotok ítélőszékem előtt, bizony sokan elkárhoznátok. Ezért újra mondom: vegyétek halálosan komolyan figyelmeztetéseimet, mert van pokol, van kárhozat, van örök tűz és a férgek, ahogy az Evangéliumban is beszéltem róla. Aki odajut, soha többé ki nem szabadulhat, és örökké szenved. Mindenki azt kapja vissza, amit a másik embernek ad. Ha ti jók vagytok, az örök boldogság a jutalmatok. De ha gonoszok vagytok, akkor már itt a földön poklot teremtetek magatoknak, és ez folytatódik örökkön örökké. Én ettől akarlak megóvni titeket. Az idő rövid. Ne halogassátok megtéréseteket, mert a halál hirtelen jön, és utána már nem tudtok változni.



Gyermekeim! Én tudom, mi a pokol. Ettől akarlak megóvni benneteket. De helyettetek nem cselekedhetek. Nektek kell elfordulni a bűntől, és mindig a jót és a szeretetet választani. Most még előttetek van a döntés lehetősége. De csak a pillanat, a ma a tiétek, amíg a kegyelem ideje tart. Ne dobjátok el az életeteket, ha nehéz helyzetbe kerültök, mert nincs halál, az élet nem szűnik meg létezni. Odaát sokkal nehezebb lesz. Aki nem bízik Bennem, az megveti irgalmamat. Aki így dobja el magától az életét, amit Tőlem, az örök élet Szerzőjétől kapott, az végérvényesen megfosztja magát Tőlem. Ne engedjetek a kétségbeesésnek! Ez ellenfelem, a sátán műve. Ha hittel kéritek segítségemet, csodákat fogtok tapasztalni. Én Mindenható vagyok. Én Isten vagyok, aki a kövekből is tudok kenyeret változtatni, a vízből pedig bort. Kérjetek, és segítek nektek! Azért van annyi szerencsétlen sorsú ember, mert nem kérnek Engem. Elfordulnak Tőlem, és nem bíznak Bennem. Pedig Én ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké. Ma is tudok gyógyítani, kenyeret szaporítani, halottakat feltámasztani. Ma is teszek csodákat, ha hittel kéritek. Az biztos, hogy nem mindig azt kapjátok Tőlem, amit kértek, mert Én az örök üdvösségetek szempontjából adom kegyelmemet, nem pedig a pillanatnyi jólét vagy érvényesülés miatt. Nektek mindig az válik a javatokra, amit Tőlem kaptok. Ti csak hittel imádkozzatok, a többit bízzátok Rám! A mennyben mindenért hálát fogtok adni Nekem, örök életetek Szerzőjének. Aki Bennem bízik, soha nem csalódik. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



2015. január 7. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága kislányom! Szeress Engem lángolóan! Adj Nekem hálát végtelen, hozzátok való szeretetemért és irgalmamért! Dicsőíts és magasztalj Engem, megváltásom hatalmas művéért, amelyet a keresztfán szereztem nektek, kimondhatatlan kínszenvedésem árán! Dicsőítsd és magasztald végtelen irgalmamat és türelmes szeretetemet, hogy még mindig megadom az időt és a lehetőséget a szegény, szerencsétlen bűnösöknek, hogy megtérjenek Hozzám, és üdvözítsem őket!



Kislányom! Ha tudnád, mennyire szeretlek mindnyájatokat! Sírnál és zokognál a meghatottságtól. A keresztfán elszenvedett kínhalálom ízelítőt ad belőle, hogy Magamat feláldoztam azért, hogy titeket megmentselek. De ez csak a külső látszat. Belül a lelkemben sokkal, milliószor többet szenvedek értetek, főleg azokért, akik süketek hívásomra, és vakok a nekik készített kegyelmekre. Görcsösen ragaszkodnak szennyes bűneikhez, és a pokol szélén tántorognak, mint a részegek. Bármikor belezuhanhatnak, és onnan nincs soha többé szabadulás.



Kicsinyeim! Én ettől akarlak megóvni benneteket. Vérkönnyeket sírok miattatok. Könyörögve kérlek benneteket, öleljétek át készséges szívvel kereszteteket, amellyel azért ajándékozlak meg benneteket, hogy azon felkapaszkodva Hozzám térjetek. Azért, hogy gondolkozzatok el azon, hogy az élet a földön hamar véget ér, és utána mindnyájatoknak meg kell állnotok ítélőszékem előtt.



Gyermekeim! Mindent itt kell hagynotok. Csak a tetteitek kísérnek el benneteket. Irántam való szeretetből szeressétek egymást! Segítsetek minden rászorulón, legfőképpen családtagjaitokon, hittestvéreiteken, és mindazokon, akiket elétek hozok. Ha a szeretet vezérli cselekedeteiteket, örülni fogtok ítélőszékem előtt. Én igaz vagyok, és az igazságot hirdetem nektek. Amit most üzenek, igazság és örök élet mindazoknak, akik tettekre váltják. De örök kárhozat és kínszenvedés mindazoknak, akik elutasítják. A számból kijövő kétélű kard, Atyám Igéje, ami által ítéletet mondok fölöttetek. Ha tettekre váltjátok a Szent Evangéliumot, nem estek ítélet alá. De ha a bűn útját választjátok, ti ítélitek el magatokat.



Gyermekeim! A pohár már csordultig megtelt. A világ annyira elmerült a bűn iszapjában és szennyében, hogy büntetésért kiált. Karom lesújtani készül. Figyelmeztetéseimet vegyétek nagyon, halálosan komolyan! Hagyjátok el e bűnt, és térjetek meg Hozzám addig, amíg még zarándokok vagytok e földön, mert a halállal lezárul előttetek a megtérés lehetősége. Vigyázzatok! Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Térjetek meg még ma, mert lehet, hogy a holnap mát nem virrad fel rátok! Szeretlek, és meg akarlak menteni benneteket, de nektek kell dönteni. Helyettetek nem cselekedhetek. Minden kegyelmet megadok mindazoknak, akik keresnek Engem, és meg akarnak térni Hozzám. Nem nézem bűneiteket. Irgalmas szeretetem minden bűnt megbocsát, eltöröl, sőt el is felejtem, ha szívből megbánjátok azokat. Végtelenül szerető Istenetek vagyok. A szívetek ajtaján zörgetek. Ha beengedtek, örök életet ajándékozok nektek. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



Szentírási megerősítés: Máté 24, 33. 44. „…közel van…Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!”

2015. január 11. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Hamarosan olyan dolgoknak lesztek tanúi, amilyenek még nem voltak a földön. Sok kegyelmet fogok adni, hogy még a legmegátalkodottabb bűnösök is megtérjenek, mert nem akarom, hogy csak egy is elvesszen közületek. Ezért most arra kérlek titeket, akik olvassátok és megfogadjátok üzeneteimet, hogy még többet imádkozzatok a szegény bűnösök megtéréséért! Különösen azokért, akik még nem ismernek Engem. Kérjétek, hogy a Szentlélek áradjon ki rájuk, hogy fölismerjenek Engem a teremtett világ rendezettségében és szépségében. Azért, hogy a lelkük mélyén felfogják és elismerjék, hogy mindezt Isten alkotta, hogy az életet is Ő adta, ezért tiszteljék az életet, amely Isten ajándéka, és higgyenek az egyetlen Úrban, a világ Teremtőjében. Sok gyermekem azért nem kárhozik el, mert megcsodálta a teremtett világ szépségét, a Szentlélek megmutatja neki, hogy van Isten, Akihez elkezd beszélgetni, a maga módján imádkozni, és közben megérzi Isten meleg szeretetét, amit viszonoz. Ez a jóleső lelki harmónia és kölcsönös lelki ölelés felbátorítja, és örömre hangolja a lelkét. Már nem fél többé a haláltól, hanem vágyódik találkozni a Felfoghatatlannal, a Mindenhatóval, Akinek örök létét megtapasztalta.



Kicsinyeim! Ha tudnátok, milyen nagy boldogság egy ilyen embernek ez a felismerés! Értelmet ad az életének ez a tudás, és átalakítja egész életét. Ti, akik beleszülettetek a katolikus vallásba, fel sem tudjátok fogni, mennyit szenvednek, keresnek, kutatnak azok, akiknek senki sem beszélt Rólam. Azért ne ítéljétek el őket, mert rossz helyen keresnek, és rosszul viselkednek. Ellenfelem, a sátán ezer csapdát állít eléjük, hogy meg ne találjanak, és elkárhozzanak. Imádkozzatok ezekért a szegény lelkekért, akik éhezik és szomjazzák az Isten ismeretet, a tudást, amit ti megkaptatok. Azért azt mondom nektek: úton – útfélen hirdessétek az Evangéliumot mindenkinek, akár alkalmas, akár nem! De ne csak hirdessétek, hanem imádkozzatok is mindazokért, akiknek beszéltek Rólam, hogy jó talajba hulljon a mag, amit elvettek, és százszoros termést hozzon. Mondom nektek: ezek közül az emberek közül még lehetnek szentéletű papok és szerzetesek is, akikre a legnagyobb szüksége van a világnak.



Kicsinyeim! Legyetek apostolaim! Fogadjátok meg szavaimat, és váltsátok azokat tettekre! Nektek is azt mondom, amit tanítványaimnak: ti adjatok nekik enni! Csak itt most nem testi, hanem szellemi táplálékot adtok, mert most erre van a legnagyobb igény. Ti magatok vagytok azok, akik által megszaporítom a tudást, mert a ti szátok által hirdetem mindazoknak, akik éhezik és szomjazzák tanításomat.



Gyermekeim! A világ azért tart ma itt, mert csak kevesen ismernek Engem, és még kevesebben teszik meg törvényeimet. Ha a keresztény értékek szerint élnének az emberek, a föld mennyországgá, paradicsommá válna. Ti, akiknek megadatott az Ige ismerete, ti vagytok a föld sója, a világ világossága. Életszentségetek és igehirdetésetek ragyogja be a világot, még a legsötétebb zugokat is! Elsősorban Isten és emberszeretetetekkel mutassatok jó példát a környezetetek számára. A jó igehirdetés ebből áll: életszentség, vagyis cselekedet, szó, ima. Ha a szentek útján jártok, ti is megváltoztatjátok a környezeteteket. Arról ismerjenek fel benneteket, hogy Hozzám tartoztok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt, vagyis megtartjátok parancsaimat.



Gyermekeim! Ebben a világban a legnagyobb hiánycikk a szeretet. Ezért van annyi beteg, szerencsétlen sorsú ember. Isten minden embert az Ő végtelen szeretetéből teremtett arra, hogy szeressen, és szeretve legyen. De ha nincs benne szeretet, a lelke halott, mert a léleknek oly fontos a szeretet, mint a testnek a levegő.



Kicsinyeim! Szeressétek egymást úgy, ahogy Isten szeret mindnyájatokat! Bocsássatok meg szívből egymásnak, hogy ne legyen akadálya a szeretetnek, úgy, ahogy Isten is megbocsát nektek. Mondok nektek egy titkot: Isten a legmegátalkodottabb bűnösnek is kész megbocsátani, de a bűnös addig nem tudja befogadni Isten bocsánatát, amíg meg nem bánta bűneit. Ezért visszautasítja Isten feléje nyújtott segítő jobb kezét. Emlékezzetek vissza az Evangéliumi példabeszédre, amikor a Király kiküldi szolgáit, hogy hívjanak be mindenkit a lakomára. Erre sorra visszautasítják: „Földet vettem, s el kell mennem megnézni. Kérlek, ments ki. Öt iga ökröt vettem, megyek őket kipróbálni. Kérlek, ments ki. Megnősültem, azért nem mehetek.” (Lukács 14, 15-24.) Isten mindenkit üdvözíteni akar. Csak azok nem mennek be a mennybe, akik nem akarnak. Az embert egyedül a bűn választja el Istentől. Ezért kérem, hogy beszéljetek mindenkinek Rólam, még a legnagyobb bűnösöknek is, hogy megismerjenek Engem, a végtelen szeretetet, Aki meghaltam azért, hogy ti üdvözüljetek. Imádkozzatok értük, hogy szakítsanak a bűnnel, lépjenek rá az életszentség útjára, amely maga az Evangélium tanítása, és Én megadom nekik a kegyelmet, hogy üdvözüljenek.



Kicsinyeim! Legyetek a munkatársaim! Én mindnyájatoknak megadom hozzá az erőt és a kegyelmet, hogy lélekhalászok legyetek, hogy megmentsétek, ami elveszett. Megerősítő áldásomat adom rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



Ima a Szentlélek által: „Szeretlek Jézusom, mindenekfölött imádlak Téged! Kérlek, mentsd meg a lelkeket, hogy ők is megismerjenek, szeressenek és imádjanak Téged! Jézusom, a Te életed ezen a földön a munka, a lemondás, a nélkülözés és a szenvedés volt. Te ezt mondtad: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel minden nap keresztjét, úgy kövessen Engem.” Tőlünk is ugyanazt az életet kéred, amit Te éltél elénk. Mi mégis a kényelmet, a gazdagságot és az elismerést keressük. Kérlek, szabadíts meg minket önmagunktól! Kérlek, adj erőt a keresztek elviselésére és hordozására, amely mindig önmegtagadást kíván, de csak általa tudunk közelebb kerülni Hozzád. Jézusom, Téged ezen a földön, a kereszten találunk meg. Idevárod az egész teremtett világot, minden embert. Ahogy a Te számodra a keresztfán keresztül vitt fel az út a mennybe, úgy a mi számunkra is ez az egyetlen lehetőség. Te ezt mondtad: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” A mi utunk az, ha Téged követünk. Te az igazságot hirdetted. Ha megfogadjuk és tettekre váltjuk tanításodat, üdvözítesz minket. Jézusom, Te vagy az élet. Ezt mondtad: „Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van.” Kérlek, add meg nekünk minden nap a Szent Eukarisztiát, hogy örök életünk legyen Benned, ó imádott Megváltó Istenünk! Ámen.”


2015. január 23. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Az élet rövid. Tartsatok bűnbánatot! Éljetek életszentségben! A halál hirtelen jön, és lecsap mindazokra, akik nem várják. De akik készenlétben élnek, azokat nem éri váratlanul, mert várják a Velem való nagy találkozást. Bíznak irgalmamban, nagy szeretetemben, és ezek nem fognak csalódni.
Kicsinyeim készüljetek! Ennek a korszaknak hamar vége szakad. Ellenfelem, a sátán az utolsókat rúgja. Tudja, hogy kevés ideje van hátra. Ezért ne foglalkozzatok vele! Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Imádkozzatok szentéletű papokért, mert egy szent pap egy egész várost meg tud szentelni. Tudjátok, miről ismerhető fel egy életszentségben élő ember? Arról, hogy az egész környezete megszentelődik. Ti is mutassatok jó példát, hirdessétek az Evangéliumot, és imádkozzatok embertársaitokért, hogy megtérjenek és üdvözüljenek.
Gyermekeim! Az idő nagyon rövid. Úgy éljetek ezen a földön minden nap, mintha az lenne az utolsó napotok. Legyetek készen arra, hogy megálljatok ítélőszékem előtt, mert mindenki számot ad Előttem, az Örök Bíró előtt minden gondolatáról, szaváról és cselekedetéről, sőt minden fölösleges szavatokról is. Értsétek meg: az időt, az életeteket a földön nem arra kaptátok, hogy élvezzétek, hanem arra, hogy szolgáljátok Istent úgy, hogy megteszitek, amit parancsolt, vagyis éljetek törvényei szerint. Szolgáljátok felebarátaitokat, akikben Engem, a Megváltó Krisztusotokat lássátok, mert amit a kicsinyek közül eggyel tesztek, azt Velem teszitek. Éljetek mindenkivel szeretetben! Szeressétek a Legszentebb Szentháromságot mindenekfölött, és Énértem bocsássatok meg szívből egymásnak! Nézzetek föl a keresztre! Belőlem merítsetek erőt! Kövessetek Engem a megbocsátásban, az alázatban, az engedelmességben, a tisztaságban, az életszentségben! Ha Engem követtek, a mennyben lesztek mindörökké. A ti választásotokon múlik örök sorsotok. Ne álljatok szóba a sátánnal, aki mindig hazudik. Ő az örök vesztes. Azok, akik hagyják magukat félrevezetni, örökre kárt vallanak. Ez az örök kárhozat, a pokol, minden kínjával együtt.
Kicsinyeim! Az élet, és annak minden pillanata a földön a ti kincsetek. Úgy tekintsetek rá, mint lehetőségre, mert kegyelem a megtérésre és mások megmentésére. De ha lezárul az idő, az életetek a földön, már nem tudtok változtatni.Úgy éljetek itt, hogy számot adtok minden percről, alkalomról, hogy hogyan kamatoztattátok a kapott kegyelmeket, mint talentumokat. Igyekezzetek kihasználni az időt és az alkalmakat, hogy nektek is ezt mondjam: jól van, derék és hű szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád. Menj be Urad örömébe!
Gyermekeim! Most nektek is ezt mondom: az aratni való sok, de a munkás kevés. Álljatok be ti is szőlőskertembe dolgozni! Mentsétek a lelkeket! Elsősorban életpéldátokkal, tetteitekkel és szavaitokkal. Akkor ti is megkapjátok Tőlem az egy dénárt, az örök életet. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
***

2015. január 28. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Nyisd ki a Szentírást! Zsidóknak 9, 10: „…csak testi szertartások…kötelező erejük csak az újjárendezés idejéig tart.
Jézus: „Most van itt az újjárendezés ideje. Most jön el az új világ. Ezt kérd minden erőddel, hogy jöjjek vissza, és teremtsek rendet. Nyisd ki a Szentírást!”
1 Péter 2, 9.Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.
Jézus: „Akkor mindnyájan az Én népem lesztek. Szentül és feddhetetlenül fogtok élni. Ennek a korszaknak az eljöveteléért imádkozzatok, amikor megkötözöm a sátánt ezer évre, hogy ne tudja félrevezetni a világot.

Szentírási megerősítés: Márk 1, 35: „Jézus imádkozik.” 1 Timóteus 4,1: „A Lélek világosan állítja…”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése