2014. február 26., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Az „isten“, akit hirdetni fognak, nem az Én szeretett Atyám lesz

2014. február 25. kedd, 13:50
Drága szeretett leányom, az már előre meg volt jövendölve, hogy a végidőkben az emberiség Isten iránti gyűlölete soha nem látott méreteket fog ölteni. Akkor az emberek már nem lesznek képesek különbséget tenni a jó és a rossz között. Sok zűrzavar fogja beárnyékolni őket, és a lélek sötétsége fog uralkodni bennük, ami alig fog majd békét hozni számukra.
Istent meg fogják tagadni. Engem, az Ő egyetlen Fiát, gúnyolni fognak, és tagadni fogják Istenségemet. Azokat, akik szeretnek Engem, kísértésbe fogják hozni, csakhogy elforduljanak mindattól, amit tanítottam nekik. Mindazok, akik megtagadnak Engem, megpróbálják majd igazolni, hogy milyen okból kifolyólag cselekedtek így. A következő okokra fognak hivatkozni: „Jézus – fogják mondani – csak egy egyszerű névleges vezető, egy próféta, aki azért volt küldve, hogy az embereknek megtanítsa az Igazságot”. Hamarosan azt fogják hinni, hogy Istenségem egy hazugság volt, és ahhoz, hogy minden vallás egyként egyesülhessen, elegendő az Isten, egy Jóságos Isten iránti hűség.
Az „isten“, akit hirdetni fognak, nem az Én szeretett Atyám lesz. Ehelyett ők Isten angyalaiként álcázott hamis szellemeket fognak bálványozni. Miközben a világ a Keresztényekkel együtt örvendezni fog, akik hűségesek maradnak Hozzám, valamint a Zsidókkal, akik Atyámhoz maradnak hűségesek, Második Eljövetelem Ideje olyan hirtelen fog leereszkedni, hogy az csak keveseket fog készenlétben találni.
Aztán az üldözők el lesznek hallgattatva, a gonoszok meg lesznek semmisítve, és azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, egyesülni fognak, és az örök dicsőség életét fogják élni.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése