2013. november 24., vasárnap

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Szövetségkötés a szentekkel

Őrangyalom lélekben elvezetett engem Illéshez és Mózeshez. Nagy élményt jelentett a velük való találkozás. Amikor szemtől szembe láttuk egymást, ők így szóltak hozzám: „Gyermekem, mi földi életünkben mélyen elköteleztük magunkat az egyetlen Istennek, aki mindnyájunk Teremtője és a világ alkotója. Az emberiségnek követnie kellene a pátriárkák példáját. Az Úr most általuk akar szövetséget kötni veled és minden választottal beleértve az engesztelőket is. Jöjj velünk és figyelj szavainkra!” Egy hatalmas hegy lábához mentünk, és láttam, hogy a hegy csúcsa összeér az éggel. A hegyre fölfelé vezető úton 10 aranyszínű lépcsőn kellett végig haladni. Mindegyik lépcsőn egy mondat állt, a Tízparancsolatból. Az első lépcsőn ez állt: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Mózes: „Leányom, Jahve úgy kíván szövetséget kötni veled, hogy véred által elkötelezed magad Neki és törekedni fogsz az Ő törvényeinek a betartására. Vállalod-e ennek a felelősségnek a súlyát?” Azt feleltem: „Igen, de csak Isten erejével és kegyelmével.” Ekkor a jobb kezemet kellett nyújtanom felé és véremet kellett hintenem az első parancsra. Illés: „A Krisztussal való gyakori egyesülésed a szentáldozásban erőssé tesz téged arra, hogy hűen szolgálni tud Istenedet és hitedben sose légy bátortalan.” A többi lépcsőn felfelé haladva ugyanúgy véremet kellett hintenem és vállalnom kellett szavaim felelősségét. Amikor felértünk a hegy tetejére egy gyönyörű templomot láttam. Ezt a templomot angyalok őrizték úgy, hogy körbevették. Láttam, hogy a Szűzanya kilép a templomból, elém jött és szeretettel bekísért engem ebbe a templomba. Ahogy beléptünk, figyelmem egyből a középen elhelyezett szent frigyládára szegeződött. A frigyláda körül az Ószövetségnek azok a nagy alakjai álltak, akik komoly szerepet töltöttek be nemcsak az Ószövetségben, hanem fontos szerepük van a jelenlegi világban is. Közülük kiemelkedtek Noé, Mózes Ábrahám, Izsák, Jákob és Illés. Ábrahám azt mondta: „Gyermekem, örömöt jelent számomra, hogy sikerült végig haladnod az úton. Úgy tekints a hegyre és a tíz lépcsőre, hogy az a te küldetésedet jelképezi. Igen nagy feladatot kaptál az Úrtól, amelyet egyedül nem lennél képes megvalósítani. Ő azért küldött hozzánk, hogy segítsünk neked és mindazon testvéreidnek is, akik hajlandóak e szövetséget megkötni velünk. A hit a legnagyobb kincs a világban. Ha a hit elvész, akkor nem juthattok be az Isten országába. A Szentlélek, aki az idők során egyre jobban felfedte magát előttetek, azért fog kiáradni az emberiségre, mert nagy a hitetlenség e világban, és emiatt számtalan lélek sorsa megpecsételődik a túlvilágon. Ne féljetek, mert közel van az Úr eljövetele! Akkor mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy ki is Ő az égben és a földön. Megáldalak téged és testvéreidet az állandó felkészülés lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Jézus Krisztus eljövetelekor hasonlót fogunk tapasztalni, mint azok az emberek, akik ott voltak a pokol tornácán, amikor Ő kereszthalála után leszállt hozzájuk.

2013. 11. 23, Szombat a szentmise alatt
A Szűzanya lélekben a Golgota hegyére vitt minket, ahol láthattuk Üdvözítőnket függni a kereszten. A szentek és angyalok sokasága is jelen volt, hiszen egy különleges eseménynek lehettek a tanúi. Egy fényes lépcső vezetett fel Jézushoz minket. Egyenként mentünk fel a Szűzanya kíséretében az ő Szent Fiához, aki jobb kezét a keresztről felénk nyújtotta és miután szorosan megfogtuk az Ő kezét, Édesanyánk egy stólával átkötötte kezeinket, és ezt mondta: „Szent Fiammal való egységeteket megújítjátok, amelyre én örömmel áldásomat adom. Ezáltal részt vállaltok az Ő szenvedéseiből úgy, mint az ő apostolai. Nem is tudjátok, hogy ezekre a kegyelmekre milyen nagy szükségetek van! Bízom bennetek, ahogyan Mennyei Atyánk is bízik énbennem. Ha a szövetségkötésnek ezzel a gondolatával vesztek részt ezután minden szentmisén, az sokak üdvösségére fog válni. A szeretet erényének a lényege a másokért való élés, az önzetlen mások üdvösségén való munkálkodás. Ha erre nem érzitek magatokat képesnek, akkor még mindig nem értettétek meg a Szentháromság titkát.”
Láttam Urunk fölött szeretett Atyánk kedves tekintetét, és érezni lehetett benne, hogy áldását adta ránk. A szentek közben végig imádkoztak értünk. Belemártották ujjukat a Szűzanya kezében lévő kehelybe, amelyben Szent Fia vére volt, és ezzel megjelölve minket, keresztet rajzoltak mindnyájunk homlokára. Végül bal kezüket a szívükre helyezték, a jobb kezüket pedig a magasba emelték és hüvelyk, mutató és középső ujjukat egymáshoz érintették a Szentháromság jelképét mutatva. Ezzel azt jelezték felénk, hogy mindig legyünk egyek a Szentháromsággal. Jézus: „Gyermekeim, minden szentmisében szövetséget köttök velem, és ezáltal enyhítitek e világ feletti fájdalmaimat és mély vigasztalást nyújtotok nekem. Köszönöm, hogy kifejezitek felém szereteteteket, amelyből oly kevés részem van. Én pedig veletek vagyok minden nap és soha nem engedem, hogy Oltáriszentség nélkül maradjatok.”
Mária Magdolna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése