2013. október 30., szerda

Mégis buzidrabok mentek a „nemzetiben”?

A Nemzeti volt igazgatója – bár ezt a fejezetet sokáig ki akarták hagyni a könyvből – a Más-Színház című fejezetben arra is reagált, miért és hogyan kapott szerepet a homoszexualitás a színházában. "Erről a fejezetről azt gondoltam, hogy nem lesz benne a könyvben. Mert nem akarok 'szenzációs' fejezetet a Nemzetiről szóló könyvbe; semmi olyasmit, hogy "lám-lám, végre bevallja, pedig úgyis tudtuk." Aztán ma, – 2013. május 23-án éjjel – minden máshogy van már. Először is: biztos vagyok benne, hogy nagyobb eséllyel maradhattam volna a Nemzeti igazgatója és folytathattam volna a munkát – nem állítom, hogy biztosan, csak nagyobb eséllyel –, ha rendben lennék "családpolitikailag". Másodszor: néhány napja buzizta le Kerényi Imre valamikori színházrendező a Nemzeti Színház általam vezetett öt évét. És ez már sok. Maradjon csak a fejezet. Akkor is, ha sokan kárörvendve olvassák, hisz "lám-lám, ugye, megmondtuk". Nem saját érintettségem okán jelentek meg meleg szereplők vagy erről szóló darabok a Nemzeti Színház műsorán. Ennél azért nagyobb léptékben gondolkodom az életről is és a színházról is." [...] "A homoszexuális nem ellentétpárja a heteroszexuálisnak. Nem is érdemes ezzel vagy azzal igazolni egyiket vagy másikat. Van, aki heteroszexuális, és van, aki homoszexuális. Ennyi. A színház dolga, hogy ezt is, azt is mutassa." Hogy miért találta fontosnak Alföldi, hogy kisebbségi alakokon keresztül mutasson be társadalmi jelenségeket, a könyvből kiderül. (HVG, részlet)
Buznyák érvelése és mentegetőzése elég beteges, hogy finoman fejezzük ki magunkat. A könyv szerzője se akárki, a neten hasonlókat lehet róla is olvasni, mint a meleg Luciferről, a ponyvaíró viszont Csótány alatt a „Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kapta 2007-ben - olvastuk a kekarthu életrajzi oldalán. A ponyvát a megjelenés hetében máris leárazva kinálgatják...

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/ponyvak%C3%B6nyv-jelent-meg-alf%C3%B6ldir%C5%91l

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése