2013. október 30., szerda

Könnyező ikon - Szent Mihály képmás még soha nem könnyezett

Szent Mihály ikon tele könnyekkel

( Rhodos, Görögország)

2013.10.29-én kezdett könnyezni ez a híres, óriási méretű Szent Mihály ikon. Hasonló még nem volt a világtörténelemben, Szent Mihály képmás még nem könnyezett. A helyi egyház papjai úgy gondolják, hogy ez minden bizonnyal nagy dolgok bekövetkeztét jelzi. Az egész világot sürgős imára, és engesztelésre szólították fel.

Jim Peters (az amerikai IÉI közösség délkeleti régiójának evangelizációs testvére - a ford.) az alábbi magyarázatot adta: Észre kell vennünk, hogy Szent Mihály ikonja 2013. október 26-án, Szent Demeter ünnepnapján kezdett könnyezni. Talán sokan nem tudják Szent Demeterről (aki a magyar Szent Koronán is szerepel – a ford.), hogy a görög Tesszaloniki városban született a 4. században és magas rangú római tábornok volt (Görögország abban az időben Római fennhatóság alá tartozott). Vagyis az egyik legjelentősebb ortodox szent, hadvezér volt (akárcsak Szent Teodor és Szent György)! Hasonló képpen Szent Mihály is „hadvezér” Isten Seregében. Innen a kapcsolat Szent Mihály és Szent Demeter között.
Továbbá Szent Demeter Görögország egyik védőszentje (ahogyan a Szűzanya is). Az, hogy Szent Mihály Szent Demeter ünnepnapját választja a „könnyezéshez” számomra azt jelenti, hogy Szent Demeter is osztozik Szent Mihály fájdalmában.
Vajon miért sír Szent Mihály és Demeter? Nos, túl a szokásos okokon, a világban eluralkodó bűnösségen, egyfajta figyelmeztetést is közvetítenek a görögök számára, akik nagyon távol kerültek hagyományosan mély keresztény lelkiségüktől (talán sokan nem tudják, hogy Görögországban rendkívül magas az egy főre jutó abortuszok száma).
Miért pont Rodoszon? Úgy vélem, a rodoszi érsek áll a Patriarchátus IÉI és Vassula elleni megalapozatlan és kánonjogi szempontból szabálytalan támadásai mögött. Ezért azt gondolom, hogy Isten Szent Mihályon keresztül akarja elmondani a világnak, hogy elszomorítja, amit Rodosz tett az Ő legutóbbi, emberiséghez szóló „szeretethimnuszával”, vagyis az Igaz Élet Istenben üzenettel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése