2013. október 22., kedd

Kadhafi özvegye levelet írt

Az Oroszország Hangja levelet kapott Safia Farkash, Muammar Kadhafi özvegyétől. A levelet Fatima Farkash, az özvegy húga adta át Rádiótársaságunknak.
„Ezt a levelet a NATO-erők áldozatául esett szeretett hazám emlékének szentelem, amelyet ezek az erők káoszban, romokban a lakók közötti viszálykodásban hagytak. Ezt az üzenetet Muammar Kadhafi mártír férjem és kedves fiam al-Assad Zhusur emlékének ajánlom, valamint mindazok emlékének, akik velük voltak 2011. október 20-án, amikor a NATO repülőgépei lövöldöztek az elnöki konvojra, aztán a sebesült testüket bűnözőknek adták át, akik brutálisan megölték őket.
A szörnyek tettei nem férnek össze egyetlen egy létező vallással sem. Ezen bűncselekmény mellett egy másikat is követtek el: mind a mai napig nem adják át az elesett mártírok hamvait. Ilyesmit még nem tapasztaltunk az emberiség történetében.
Követelem, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának minden tagja, az Európai Unió, és mindazok, akik részt vettek e mártírok meggyilkolásában, akik közvetve vagy közvetlenül felelősek a szörnyű bűncselekményért, végül árulják el, hol van temetkezési helyük, és adják át holttestüket a rokonoknak, hogy azok méltóképpen eltemessék őket.
Követelem, hogy az Afrikai Unió a hős Muammar Kadhafi, ezen szervezet megalapítója meggyilkolásának legalaposabb vizsgálatát folytassa, és mindazon emberek megyilkolását, akik vele voltak azon a napon.
Követelem, hogy a nemzetközi emberi jogi szervezetek, segítsenek nekem kapcsolatot teremteni Seif al-Islam fiammal, aki letartóztatása pillanatától kezdve el van szigetelve családunk minden tagjától, tekintettel arra, hogy ő ártatlan, és nem követte el egyetlen tettet sem, amivel vádolják. Talán az egyetlen bűncselekménye, hogy figyelmeztette a líbiai népet, hogy borzalmak várnak rá, amelyeket Líbia ma él át.
Saif al-Islamot mindig aggasztotta az emberi jogok problémája az országban. Amerikai és európai börtönökből megmentette a radikális iszlamistákat, segített nekik, hogy visszatérjenek a normális élethez. Most viszont ugyanezek az emberek követelik, adják át a fiamat nekik, hogy kivégezhessék.
Férjem, fiam és társaik halála második évfordulóján remélem, hogy a nemzetközi közösség meghallja a hangomat, az emigráns feleség és anya hangját.”
hungarian.ruvr.ru

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése