2013. április 28., vasárnap

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott legfrissebb üzenete

2013. április 2. Szentségimádáson Jézus: „Az idő rövid. Hamar lezárul ez a korszak. Egy új következik. A béke és a szeretet kora. Visszajövök erre a földre, de előtte megtisztítom a világot. A bűnösök elpusztulnak. Az igazakat Magamhoz veszem a mennybe. De megmarad egy kis csoport, a szent gyökér, amely majd szárba szökken, kihajt, és sok gyümölcsöt hoz. Ez egy nagyon boldog korszak lesz. Ebben mindenki szent lesz. Azért, mert a sátánt megkötözöm, és ezer évre, a pokol fenekére taszítom.
Egyházamra most a legnagyobb sötétség borult. A tömegek egy olyan embernek éljeneznek, aki meg fogja fosztani őket Tőlem, a szentek Szentjétől, a legméltóságosabb Oltáriszentségtől. Mindezt a hamis egység jegyében teszi. Mindazok, akiknek eddig sem volt fontos, hogy Engem, a Megváltót a szentáldozásban a szívükbe fogadjanak, utána fognak menni. Sajnos ezek mind el fognak kárhozni, mert ez maga lesz a bálványimádás.”

2013. április 4.
Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Készüljetek! Nagyon felgyorsulnak az események. Beteljesülnek a próféciák. Olvassátok a Szentírást, és értelmezzétek! Ne úgy olvassátok, mint egy regényt, ami emberi gondolat, hanem úgy, mint az Élő Isten szavát, amely olyan, mint az eső, amely lehull az égből, és megtermékenyíti a földet. Istennek minden szava élő, eleven beszéd, amely figyelmeztet, és a maga idejében beteljesül. A próféciák, amelyeket kiválasztott prófétáimon keresztül intézek minden gyermekemhez, komoly figyelmeztetések, hogy térjetek meg, éljetek szüntelen készenlétben, mert elérkezik számotokra is, a számonkérés ideje. Minden szavam, amelyeket igaz prófétáim által intézek hozzátok, tartalmilag megegyezik a Szentírással. Szívem nagy szeretete irántatok, hogy kiemeljem a Szentírásnak a ti korotokra vonatkozó részeit, és mint időszerű gondolatokat megismételjem, és felhívjam figyelmeteket, hogy felismerjétek az idők jeleit, hogy milyen korban éltek. A ti korosztályotok különösen rá van utalva arra, hogy figyelmeztetéseimet megismerje, és tettekre váltsa, mert a ti korotokban a leghatalmasabb a sátán megtévesztése, és a lelkek elvesztésére irányított támadása. Ha nem ismeritek a próféciákat, és nem éltek szerintük, könnyen a sátán prédájává váltok, és áldozatul estek. A tét hatalmas: örök élet, vagy örök halál. Legyetek lélekben kisdedek, és alázatos lelkülettel olvassátok, és fogadjátok a szívetekbe szavaimat, amely lélek és élet! Örök életet szerez mindazoknak, akik tettekre váltják. De jaj a gőgösöknek, akik elutasítják! Ők saját gőgjük áldozatává válnak, mert a kevély emberrel azt tesz a sátán, amit csak akar.
Gyermekeim! Már mindent elmondtam nektek. Már régóta élitek az üzeneteket. Már rég beléptetek abba a korszakba, amit végső időknek hívnak. Hamarosan felüti fejét az Antikrisztus, aki sokakat meg fog téveszteni, ha lehetséges, még a választottakat is. Tudjátok, kiket nem tud megtéveszteni? Azokat, akik ismerik a Szentírást és a próféciákat, és azokat tettekre is váltják. Vagyis azokat, akik életszentségben élnek. Ezt kértem mindnyájatoktól: Legyetek szentek! Szüntelen imádkozzatok! Az ima párbeszéd Istennel, és az Istenbe vetett bizalom kifejezése. Az életszentség pedig Isten törvényeinek a megtartása.
Gyermekeim! Hamar lezárul ez a korszak. A harmadik világháború zárja le, amelyben az emberiség kétharmada elpusztul. Beteljesül a Szentírás szava: „Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld, és ami rajta van, elenyészik. …az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak.” (2 Péter 3, 10. 12.) Igyekezzetek szentül és vallásosan élni! Így várjátok a halált, amely sokak számára elkerülhetetlen lesz. Valójában nincs halál, mert nincs megsemmisülés. Csupán átmentek egy másik létformába. Előtte mindenki megáll Színem előtt. Látni fog Engem az is, aki nem hitt Bennem. Megtudja az igazságot, hogy Én vagyok, és azt is, hogy Isten, és Bíró vagyok, Aki előtt mindenki köteles számot adni az életéről. Ekkor, mint egy film, lepereg előtte az élete, és tudni fogja, hogy hol van a helye. A jók, akik hittek Bennem, és szeretetben éltek, elnyerik a mennyet. Azok, akik hittek, és bűnbánatot tartottak, a tisztítótűzbe mennek. Azok, akik nem hittek Bennem, nem tisztelték törvényeimet, és Nélkülem éltek, a pokolra mennek.
Gyermekeim! Nagy felelősséggel kell leélni földi életeteket, mert örök sorsotok múlik rajta! Jaj azoknak a szülőknek, akik nem tanítják meg gyermekeiket az Isten törvényeire! Minden e világi tudás fontosabb, mint az Isten törvénye. Istenre nincs idő az életükben. Sajnos, ma rengeteg gyermek nő fel ilyen környezetben.
Gyermekeim! Nagy a felelősségetek. Isten Igéjét már a föld minden részén hirdetik. Ti nem mondhatjátok: nem hallottam róla. Felelni fogtok magatokról, és a rátok bízottakról. Elsősorban családtagjaitokról, de azokról is, akiket elétek hozok. Nekik is hirdetnetek kell az Evangéliumot! Életpéldátokkal, szavaitokkal és cselekedeteitekkel! Amikor az ítéleten szembesültök mulasztásaitokkal, és annak örökre szóló következményeivel, nagyon-nagyon fogtok szenvedni. Tanuljátok meg végre, hogy a kegyelem, amit kaptok, az időre és az alkalmakra szól. Ha elszalasztjátok, nem tér vissza többé.
Gyermekeim! Most egy nagyon nehéz, gyászos kor küszöbére értetek. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Most százszorosan érvényesek az Evangéliumban hozzátok intézett szavaim: szüntelen imádkozzatok, és Édesanyám Fatimában elhangzott szavai: Hozzatok sok áldozatot a bűnösökért, mert sokan elvesznek, mert nincs, aki áldozatot hozna értük! Engeszteljétek a végtelenül szerető, nagyon megsértett Mennyei Atyát!
Gyermekeim! Vegyétek nagyon-nagyon komolyan figyelmeztetéseimet! A keresztényüldözés már a küszöbön van. Eltörlik a minden nap bemutatott áldozatot. Szentéletű, igaz papjaim csak a rejtekben fogják tudni bemutatni a Szentmisét. Ez sokak életébe fog kerülni. Készüljetek! Amikor mindez beteljesül, és a legrosszabb lesz a helyzet, akkor jön el a nagy figyelmeztetés. Ez nagy szenvedést fog okozni mindazoknak, akik bűnben élnek. Még a szentek is találnak magukban kifogást.
Gyermekeim! Az egyetlen helyes készület a bűnbánat, a szentgyónás, és az evangéliumi életszentség, vagyis váltsátok tettekre mindazt, amit az Evangéliumban tanítottam nektek! Éljetek a Szentírás tanítása szerint! Akkor nincs mitől félnetek, mert aki így él, az nem esik ítélet alá. Számára nincs halál, hanem a földi életből átmegy a teljes életbe, a mennyország örömébe. Így éljetek drága gyermekeim! Minden kegyelmet megkaptok Tőlem, hogy tettekre váltsátok tanításomat. Fogadjátok megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. április 8. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik közel álltok Hozzám. Nagyon kérlek benneteket, ne higgyetek a sátánnak! Most álruhába öltözve közelít felétek. Ne higgyetek neki! Nem az számít, hogy ki mondja, hanem, hogy mit mond. Mindig a tartalomra figyeljetek! Olvassátok újra az Evangéliumot, és ismerjétek meg jól! Csak annak higgyetek, aki ezt hirdeti nektek. Aki elferdíti tanításomat, vagy kihagy belőle, az a sátántól van. Az igaz, hogy irgalmas vagyok, de csak a megbánt bűnöket bocsátom meg. Aki a Szentlélek ellen vétkezik, vagyis megátalkodott, annak nem tudok megbocsátani, mert bezárja szívét kegyelmem előtt. Mindaz, aki csupán az irgalmas Istent hirdeti, fél igazságot hirdet. Isten irgalma abban áll, hogy időt ad az embereknek a megtérésre. De ha az ember nem használta fel a kapott időt, és készületlenül találja a halál, bizony szembe találja magát az Isten igazságosságával. Olvassátok el az Evangéliumot a végítéletről, ami ugyanaz, mint az egyén ítélete. „Jöjjetek Hozzám, Atyám áldottai, mert éheztem, és ti ennem adtatok. Amit a legkisebbek közül eggyel tettetek, azt Velem tettétek. De ott áll a gonoszoknak mondott gondolat is: „Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és ti nem adtatok ennem. Amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, azt Velem nem tettétek. Ezek az örök büntetésre mennek, az igazak meg az örök életre.” (Máté 25, 31-46.) 
Gyermekeim! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A Szentírásban minden benne áll. Csak ezt kövessétek! Én kaptam minden hatalmat mennyen és földön. Én vagyok az Örök Bíró. Mindazok, akik, megbánják bűneiket, és elhagyják azokat, üdvözülnek. De akik nem bánják meg, és megátalkodottak, elkárhoznak. Ez az isteni igazságosság. Én, az Isten nem örülök annak, ha valaki elvész. Sőt, vérkönnyeket hullatok miatta. De tiszteletben kell tartanom az ember szabad akaratát, és ki kell szolgáltatnom annak, akit választott, és akit földi életében szolgált. Nem lehet két úrnak szolgálni. Dönteni kell. Vagy Isten, és az Ő törvénye, vagyis az életszentség, vagy a sátán, és a kárhozat. Még az is nagy kegyelem részemről, hogy időt adok a megtérésre, és ha őszinte bűnbánatot tartotok, van Hozzám visszaút. De ha visszaéltek türelmemmel, és állandóan megsértetek Engem, számolnotok kell a következménnyel. Például, itt van Szűz Mária, az Én Édesanyám. Ő is szabad akaratot kapott. Ismerte a zsidótörvényeket. Tudta, hogy halálra kövezik, ha nincs apja a gyermekének. Ő mégsem félt, hanem teljesen Istenre hagyatkozott. Évekig imádkozott azért, hogy a Megváltó megszülessen. Annyira vágyott rá, hogy sokszor sírva kérte erre az Istent. Amikor megjelent Neki Gábriel arkangyal, a legtermészetesebb módon igennel válaszolt neki. És ennek az igennek világra szóló örök következménye lett. Megszületett a Megváltó, Aki üdvözítette a világot. Látjátok, mit jelent Istennek igent mondani? Mily sokan mondanak Nekem nemet. Becsukják szemüket, befogják fülüket, amikor hívom őket. Pedig milyen csodálatos következménye lenne, ha igent mondanának hívásomra. Rengeteg lelket mentenék általuk, megváltoztatnám, megjobbítanám a világot, őket pedig szentekké formálnám, boldogokká tenném, és az örök életre vezetném őket. 
Gyermekeim! Tanuljatok Szent Édesanyámtól és a szentektől! Bízzatok Bennem, és adjátok át az életeteket Nekem! A legmerészebb álmaitokat is túlszárnyalja az a kegyelem, amit tartogatok számotokra. Nem ismertek magatokra, ha követtek Engem. Két lábon járó szentekké, példaképekké akarlak formálni benneteket. Rajtatok keresztül akarom megújítani a világot. 
Gyermekeim! Bízzatok Bennem! Aki Istenben bízik, meg nem szégyenül. Én Mindenható vagyok, és úgy szeretlek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek. Túláradó szeretetemmel jutalmazok meg minden nagylelkű embert, aki átadja az életét Nekem. Higgyetek Bennem! Szolgáljatok Engem a felebarátban! Örök jutalommal fizetek meg nektek érte. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. április 13. Szentségimádáson Jézus…
„Drága gyermekem! Az emberek szeme be van kötve. Nem akarnak látni és hallani. Menekülnek szavamtól. Csak a saját karrierjük a fontos. Engem megvetnek és kirekesztenek az életükből. Most az Egyházra a nagy hitehagyás éjszakája borul. Engem, Aki a Véremet ontottam, és az életemet áldoztam érte, meg fognak tagadni. Nem kell már az Én drága Szent Testem és Vérem, a Szent Eucharisztia. A papokat kötelezni fogják az új egységes Egyház, a hamis ökumené új Isten tiszteletének a szertartására, amelyből kimarad az átváltoztatás, maga a Szentmise, ami a lényeg. Erre alapítottam az Egyházat az utolsó vacsorán. Ötszáz évvel ezelőtt megcsonkították misztikus Testemet, most pedig darabokra fogják tépni. Gyakorlatilag keresztül fogják húzni Szent Tanításomat, ami a Szentmise lényege, az átváltoztatás, és a saját ízlésük szerinti tévtanításokat fognak hirdetni. Megváltoztatják a Szentírást, és Isten helyett a fenevadat fogják imádni.
Gyermekeim! A legsötétebb éjszaka borul most a világra és az Egyházra. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imáitok még gyengíthetik a sátán hatalmát. Imádkozzatok, hogy mielőbb jöjjek vissza a földre, és megrövidítsem az időt!
Gyermekeim! Már nem beszélek hozzátok sokáig. Prófétáimat megölik, mert terhükre vannak azoknak, akik ellenem tanítanak, és félrevezetik a népet.
Gyermekeim! Tudjátok meg, hogy a Golgotán a legnagyobb szomorúságom ez volt, hogy a sátán ennyire félre fogja vezetni népemet, és sokan behódolnak neki. Nektek, prófétáimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik! Attól féljetek, aki a testet a lélekkel együtt a kárhozatba taszítja! Engedelmeskedjetek Nekem úgy, ahogy Én is engedelmeskedtem Atyámnak! Ha nem hirdettem volna az Evangéliumot, és nem mondtam volna el az igazságot, nem végeztem volna a keresztfán a latrok között. De ez volt az Atya akarata, mert feltámadásommal mutatta meg a legnagyobb csodát, és azt, hogy Isten vagyok. Engem senki sem tud leutánozni ebben.
Drága kiválasztott gyermekeim! Legyetek hűségesek Hozzám, és engedelmeskedjetek Nekem! Tanuljatok apostolaimtól, akik ezt mondták: Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek, és hálát adtak azért, hogy méltóknak bizonyultak gyalázatot szenvedni Értem. Egyesüljetek Velem a szenvedésben és a megaláztatásban! Amilyen mértékben egyesültök Velem, olyan fokban osztoztok majd dicsőségemben. Most jön el az idő, amire már felkészítettelek benneteket. Most válik ketté az Egyház. A hűségesek, akik mindhalálig kitartanak Mellettem, vértanúk lesznek. A hűtlenek, akik behódolnak a fenevadnak, elkárhoznak. Vérkönnyeket sírok azok miatt, akik el fognak veszni. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.




2013. április 27. itthon délután az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: Máté 27, 30-37. „Jézus kigúnyolása, keresztre feszítése.” Jézus: „Ez vár Egyházamra. Elvesznek Engem tőle. Nagy szenvedést és pusztulást zúdítanak rá, és magukra azok, akik ezt teszik vele.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése