2012. szeptember 28., péntek

2004. július 29-e óta Kolumbiából

Vizsgáljátok meg a lelkeket, mert ha majd az egyik azt mondja, hogy: Én vagyok a Messiás, az egy hazug, hiszen ti azt jól tudjátok, hogy az Emberfia nem fogja többé betenni a lábát erre a Földre

2012, szeptember 5, 8:05
A Jó Pásztor Felhívása nyájához
Nyájam, legyetek felkészülve lelkileg, hogy Szentlelkem látogatását a lelketekbe fogadjátok! Gyermekeim, a bűn túlcsordult, a konkoly megfojtja a búzát; Atyám már elrendelte az aratóknak, hogy összegyűjtsék a termést. A lelkiismeret felébresztése szétválasztja majd a búzát a konkolytól, a juhokat meg a kosoktól.
Sok lélek, aki a sötétségben nem fogja tudni elviselni a fényt és Szentlelkem ragyogását, és elmerül a sötétségben. Elkóborolt juhok, - mire vártatok, hogy visszatérnek a nyájhoz? Mondom nektek, hogy nagyon kevés időtök van, az éjszaka megérkezik, sötétségével együtt, és a sötétség meg fog akadályozni benneteket abban, hogy megtaláljátok a nyájhoz visszavezető utat. Siessetek, mert a farkas elszabadult, és azt keresi, hogy hogyan faljon fel benneteket.
Lázadó juhok, szenteljetek figyelmet utolsó hívásomnak, és olyan hamar gyertek vissza, ahogyan csak tudtok, így nem kell majd siránkoznotok. Bizony mondom nektek, mint ahogy a balga szüzek estében, az ajtó bele lesz zárva előtettetek az engedetlenségetekért és lázadásotokért, és akkor túl késő lesz már, amikor vissza akartok térni és kopogtattok az ajtón, mert egy hang azt fogja mondani nektek: Én, nem ismerlek benneteket!
Nyájam juhai, vigyázzatok, mert a farkas birkának van álcázva, és a módját keresi annak, hogy elragadjon benneteket, és elveszejtsen titeket. Ne bízzatok meg senkiben, és ne nyissátok meg a szíveteket senkinek sem. Ezt azért mondom nektek, mert amint a ti Örök Pásztorotok közeledem felétek, az a veszély fenyeget benneteket, hogy a farkas ravaszsága és követői becsapjanak benneteket, akik olyan formákat keresnek, hogy utánozzák hangomat, hogy eltereljék utatokat, és hogy a szikláról ledobjanak titeket.
Vizsgáljátok meg a lelkeket, mert ha majd az egyik azt mondja, hogy „Én vagyok a Messiás”, az egy hazug, hiszen ti azt jól tudjátok, hogy az Emberfia nem fogja többé betenni a lábát erre a Földre. Az Emberfia majd eljön, hogy uralkodjon hívő népével együtt az idők beteljesedéséig. Arra intelek benneteket, nyájam, hogy imádkozzatok rendszeresen, és legyetek éberek, mert amikor a legkevésbé számítotok rá, akkor fog az Emberfia eljönni. Ismételten mondom nektek, legyetek ravaszok, mint a kígyók, szelídek és alázatosak, mint a galambok. Az Én Békém legyen veletek.
A ti Pásztorotok, a Názáreti Jézus


Ne fáradjatok bele, hogy imádkozzatok Benedek pápátokért, hogy teljesíteni tudja Küldetését, hogy elvezethesse Isten nyáját a sötétségtől és a hitehagyástól ezekben az időkben

2012, szeptember 6, 2:00
A Szentséges Szűzmária Isten gyermekeihez intézett hívása. Alto de Guarne, Antióchia
Az őrangyalok már köztetek vannak, hívjátok őket, szívesen állnak a védelmetekre. Atyám küldte őket hívő népe megvédésére a Földön. Minden most veszi kezdetét; bízzatok Istenben, és ne forduljatok el Édesanyátoktól, fogjátok meg a kezemet és mindennap imádkozzátok velem a Rózsafüzéremet, és Én nem foglak elfelejteni benneteket.
Kicsiny gyermekeim, nehéz napok jönnek, de ne féljetek; ne engedjétek, hogy ellopják békéteket, imádkozzatok és bízzatok, mert a mennyei védelem veletek lesz. Ne feledjetek el közbenjárni Istennél a legtávolabbi rokonaitokért; emlékezzetek arra, hogy minden ima, Szentmise, böjt, jócselekedet, kérés és a rózsafüzérimák, amelyeket értük végeztek, megszabadítja őket az Isteni Igazságszolgáltatás idején.
Kicsiny gyermekeim, imádkozzatok szeretett fiaimért (a papokért), mert sokan el fognak veszni, amikor a tisztogatás kezdetét veszi az Egyházban. Ne fáradjatok bele a ti Benedek pápátokért mondott imába, hogy telejésíteni tudja küldetését, és elvezethesse nyáját a sötétségtől és a hitehagyástól ezekben az időkben. Ő az a pápa, akit Isten Lelke helyezett Péter székébe, hogy az Egyház sorsát irányítsa ezekben az időkben. Támogassátok őt imáitokkal, ne kritizáljátok, ne ítélkezzetek fölötte, mintha ismernétek keresztjét, amelyet hordoz, mert akkor nagyobb jóindulat lenne bennetek Benedek pápátok iránt.
Ő a Lélek utasításait követi, és ő azért küzd, hogy az oly sok támadás ellenére is erős maradjon Péter Székében, és az Egyházi körökben, ebben az időben. Az Olajfa Dicsősége biztosított számára, a Mennyország támogatja őt, amíg beteljesednek, amíg be nem teljesednek azok az idők, amelyeket vele kapcsolatosan íródtak. Kérlek benneteket, ne hagyjátok el őt, kicsiny gyermekeim, mert Fiam helytartójának szüksége van támogatásra az egész katolikus világ részéről, hogy továbbra is teljesíthesse Atyám Akaratát.
Haladjatok előre, gyermekeim, növeljétek imáitok számát, és kérjétek ennek az Anyának a védelmét, aki oly nagyon szeret benneteket, és szenved értetek. Legyetek erősek a megpróbáltatásban, mert így megkaphatjátok a holnap koszorúját. Isten békéje legyen veletek. Anyai védelmem támogat benneteket.
Édesanyátok, Szentséges Szűzmária
Tegyétek ismertté üzeneteimet és közbenjárásomat, Szívem kicsiny gyermekei

Ó, emberiség, ki halálos bűnben vagy, ó langyos szívűek, nem ébredtek fel figyelmeztetésemre, biztosítalak benneteket, hogy örökre elvesztek

2012. Szeptember 15. 8:10
Az Oltáriszentségi Jézus, sürgős Felhívása az emberiséghez
Gyermekeim, béke legyen veletek.
Jaj, azoknak a lelkeknek, akik továbbra is a sötétben vándorolnak, mert sokak számára nem lesz ébredés. Újra mondom nektek, hogy a lehető legrövidebb időn belül rendezzétek számláitokat Mennyei Atyátokkal, így a lelketek nem ismeri meg az Igazságszolgáltatás tüzét. Bizony mondom nektek, hogy bárki, aki halálos bűnben van és szívből meg nem bánja azt, és nem tér vissza az üdvösség útjára, annak lelke a szakadék mélyébe kerülhet, amikor eljön az idő, hogy felébresszem lelkiismeretüket.
Figyelmeztetem ezt a bűnös és lázadó nyájat: menjetek vissza az akolba és tartozódjatok a bűntől. Menjetek el lelkipásztoraitokhoz, és valljátok meg bűneiteket. Ne féljetek, Én vagyok a Jó Pásztor, aki életét adta juhaiért, aki otthagyja a kilencven kilenc juhot, és elmegy megkeresni az elveszett bárányt. Engesztelődjetek ki a ti Örök Pásztorotokkal, hogy zöld legelőkre és hűs vizekre tereljen benneteket, ahol csillapítani tudjátok éhségeteket és szomjatokat.
Térjetek meg lázadó ifjúság, térjetek meg prostituáltak, homoszexuálisok, házasságtörők, paráznák, kábítószerfüggők, alkoholisták, hazugok, tolvajok, szemfényvesztők, irigyek, terhességet megszakító anyák, és mindazok a lelkek, akik halálos bűnben vannak, hogy az időbeli lépésetek az örökkévalóság felé, ne legyen majd rémálom. Figyelmeztetésem ideje közeledik, már az ajtón kopogtat. A lelketek elveszett, és sokan nem fognak visszatérni. A halál csendje sokakat magával ragad, és senki sem fog hallani benneteket.
Ó, emberiség, ki halálos bűnben vagy, ó langyos lelkűek, ha nem ébredtek fel figyelmeztetésemre, biztosítalak benneteket, hogy örökre elvesztek! Igazságszolgáltatásom lovasai már közelednek, és ők pusztulást hoznak a Föld lakói számára.
Megrögzött bűnösök, mire vártok, hogy visszatérjetek Istenhez? Emlékeztetni szeretnélek benneteket, hogy Igazságszolgáltatásom ideje, nem a kegyelem ideje lesz.
Szülők ne legyetek olyanok, mint a néma kutya. A lelketek csendje, a családjaitok kárhozata lesz! Beszéljetek időben, vagy talán megkésve, de mondjátok el gyermekeiteknek, hogy az örök élet, vagy az örök halál, valóság; hogy a pokol és a démonok léteznek, és a bűnösökre várnak, meg mindazokra, akik messze vannak Istentől, és megszegik előírásait.
Szülők, békítsétek ki otthonaitokat Istennel; adjatok jó példát gyermekeiteknek, keressétek fel a Szentségeket utódaitokkal, keressétek fel a lelkipásztorokat és végezzetek életgyónást, bátorítsátok családotok tagjait, mert Én bizony mondom nektek, hogy ha családotok elvész felelni fogtok előttem. Hallgassátok meg Szavamat, hogy az mit akar mondani, és tegyétek át a gyakorlatba: „A fejsze már a fák gyökerén van, kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.”


Siessetek lázadó gyermekeim, hogy irgalmasságot nyerjetek, mert az Isteni Igazságosság napjai elkezdődnek

2012. szeptember 19. 8:40
SZÍVEM KICSINY GYERMEKEI A LEGMAGASSÁGOSABB ISTEN BÉKÉJE LEGYEN VELETEK ÉS ANYAI VÉDELMEM MINDIG SEGÍTSEN BENNETEKET
Kicsiny gyermekeim, Isten gyermekei hamarosan átvándorolnak majd a sivatagon. Az Irgalmasság utolsó cselekedete már elkezdődött. Siessetek lázadó gyermekeim, hogy irgalmasságot nyerjetek, mert az Isteni Igazságosság napjai elkezdődnek. Kicsinyeim, Én nem akarom, hogy elvesszetek, fogadjátok el ennek az Anyának a hívását, és forduljatok gyorsan Isten szeretetéhez és irgalmasságához. A lelkiismeret felébresztése Atyám által, az utolsó Mennyei hívás a megtérésre. Gyertek kicsiny gyermekeim, miért vártok, hogy igent mondjatok Istennek, az életnek? Nézzétek kicsinyeim, amit kockáztatok, az a ti életetek. Ne legyetek olyan makacsok, ébredjetek fel egyszer és mindenkorra, és készüljetek fel lelkileg erre a nagy eseményre, mely hamarosan bekövetkezik. Ne feledjétek, hogy a nagyfigyelmeztetés és a csoda után, melyek egymást követik, az Isteni Igazságszolgáltatás ideje következik, amikor már nem kerültök meghallgatásra.
Atyám meg fogja engedni az ellenségemnek, hogy próbára tegye az emberiséget és az Én kicsinyeimet. Ti nem tudjátok, hogy mivel kell majd szembe néznetek. Ezért arra kérlek benneteket, hogy gondoljátok át újra, és szálljatok magatokba, hogy visszatérjetek az üdvösség útjára, mert ha továbbra is így folytatjátok utatokat, akkor a lelketek örökre elvész. Az egész teremtés átmegy majd a tisztulás kemencéjén, mert ahhoz hogy beléphessetek az Új Égbe és Földbe úgy kell ragyognotok, mint az olvasztótégelyek. A mennyei Jeruzsálem a legnagyobb ajándék, melyet Atyám, hűséges népének tartogat.
Kicsiny lázadó gyermekeim, a Mennyország vár rátok. Siessetek, különben túl késő lesz, anélkül, hogy felkészülhetnétek. Nem akarom, hogy elvesszetek, Én, szeretlek benneteket, még annak tudatában is, hogy megvettek engem és szórakoztok anyai fájdalmamon.
Mindenek ellenére, Én még mindig olyan nagy szeretettel szeretlek benneteket, amelyet a földön egyetlen anya sem tud nektek adni. Sohasem fogok belefáradni, hogy közben járjak értetek, elvárva, hogy megváltoztatjátok bűnös magatartásotokat, és visszatértek az Atya karjaiba, és ehhez az Anyához, aki szeret benneteket, és nem akar elveszíteni titeket. Előre kicsinyeim, Én várok rátok. A menedéketek és a védelmetek vagyok. Gyertek, fogjátok meg a kezemet és Én épen és egészségesen elviszlek benneteket az Új Teremtés kapuihoz.
Édesanyátok, a Vigasztalás Édesanyja, Isten népének menedéke.
Szívem kicsiny gyermekei tegyétek ismertté üzeneteimet.
Figyelmezetlek benneteket szülők, hogy majd holnap ne legyen, miért jajgassatok. Ti és családotok, térjetek vissza Istenhez, hogy egy család lehessünk Atyám Királyságában.
Pásztorotok az Oltáriszentségi Jézus; a szeretett, akit nem szeretnek


Ó, halandók, ne járjatok tovább a sötétségben, ne hagyjátok utolsó percre megtéréseteket, mert elveszíthetitek a lelketeket az isteni Igazságszolgáltatás átvonulásakor

2012.szeptember 27. 2:15
SZENT MIHÁLY FELHÍVÁSA AZ EMBERISÉGHEZ
Halleluja, halleluja, halleluja. Dicsőség Istennek. Dicsőség Istennek. Dicsőség Istennek.
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalma örökkévaló!
A Mindenható Isten békéje legyen veletek, minden jóakaratú emberrel.
Legmagasságosabb Isten magjai, Uram örökségei, maradjatok szeretett és Szent Atyátok, Jahve szeretetében.
Testvérek, felszabadulásotok napjai közelednek, ne fáradjatok bele Isten dicsőségének dicséretébe. A dicséret ereje minden erődöt összeomlaszt, és közelebb visz Atyám irgalmához. Az éjszaka hamarosan az emberiségre ereszkedik, és nagyon kevesen vannak, akik készen állnak imával olajozott lámpásaikkal. Ó, halandók, ne járjatok tovább a sötétségben, ne hagyjátok utolsó percre megtéréseteket, mert elveszíthetitek a lelketeket az Isteni Igazságszolgáltatás átvonulásakor!
Ó, lelkek, akik halálos bűnben vagytok, ha csak ismernétek az elkárhozott lelkek fájdalmát, biztosítalak benneteket, hogy akkor visszatérnétek Isten szeretetéhez. Ne feledjétek, hogy Atyám akarata a ti üdvösségeteket akarja, ne legyen lelketek továbbra is süket, maradjatok távol a bűntől és a gonoszságtól, és béküljetek meg Istennel olyan hamar, ahogyan csak tudtok, hogy elnyerhessétek kegyelmét. Testvérek, kérjétek védelmünket és közbenjárásunkat, mi azért vagyunk itt, hogy minden szükségletetekben és lelki harcotokban szolgáljunk és segítsünk benneteket. Atyánk megadta nekünk a kegyelmet, hogy veletek együtt lehessünk, hogy megvédjünk benneteket ezekben az oly sötét időkben, és hogy az üdvösség útjára vezessünk titeket. Ne féljetek a védelmünket kérni, mi, a ti testvéreitek vagyunk, hívjatok minket, és mi szívesen jövünk a segítségetekre.
Földi testvéreink, Én Mihály, a ti testvéretek, Gábriellel, Rafaellel és a többi testvéremmel Atyám országából, az őrangyalokkal és az angyalokkal, azt akarjuk, hogy számítsatok ránk, mert a mi küldetésünk, hogy megvédjünk benneteket és biztonságban elvigyünk titeket Isten dicsőségébe. Testvérek, legyetek készen a figyelmeztetés eljövetelére, hogy el tudjátok viselni Atyánk jelenlétét, és az után visszatérjetek, hogy megtehessétek az Ő Szent Akaratát. Minden Isten kegyelmében levő lélek feladatokkal lesz megbízva, melyeket a Csoda ideje alatt teljesíteniük kell; minden küldetés Atyám nyájának egyesítésére irányul itt a Földön.
Minden halandó megismeri majd lelke állapotát, és világosabb képet kap Isten létezéséről, a Mennyország, a Tisztítótűz és a Pokol létezéséről. Azok a lelkek, akik a sötétségben vándorolnak ebben a világban, vagy lelkileg langyosak, és az örökkévalóságban fognak átmenni, felismerik majd, hogy milyen az elkárhozott lelkek és a Tisztítótűzben levő lelkek állapota. Atyám meg akarja mutatni nekik a túlvilági élet létezését, hogy ennek tudatában legyenek, és hogy megbánják bűneiket, hogy új férfiakká és nőkké váljanak, ha visszatérnek erre a földi síkra.
A Nagyfigyelmeztetés ideje alatt, Atyám még egy utolsó esélyt ad a megtérésre azoknak a lelkeknek, akik a szeretet hiánya miatt, gonosz dolgokat követtek el ebben a világban, de nem szentelték, vagy adták el lelküket a sötétség hercegének. Megmutatja majd nekik az alvilágot, és érezni fogják, ahogyan a tűz az elkárhozott lelkeket égeti, és látni fogják ezek kínszenvedéseit. Ahhoz, hogy az örökkévalóság részesei lehessenek, Atyám minden általuk okozott kárt meg fog mutatni nekik, mely fájdalmas lesz, de szükséges a megtérésükhöz.
Azok a lelkek, akik e világ hercegének szentelték magukat, és akik nemet fognak mondani Isten irgalmasságának, nem fognak megtérni, ők örökre elvesznek a szakadék mélységében. Gondoljátok meg testvérek és tartsatok egyszerre bűnbánatot, mert az irgalmasság ideje hamarosan bekövetkezik. Ne forduljatok el Isten szeretetétől, és számítsatok ránk. Mi, Atyánk akaratát visszük végbe; az a célunk, hogy megvédjünk benneteket, és biztonságban elvigyünk benneteket Isten dicsőségébe. Halleluja! Halleluja! Halleluja, mi a testvéreitek vagyunk: Mihály, Gábriel és Rafael és a többi szellemek, akik szeretettel ragyognak Atyánk Akaratára.
Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a Földön a jóakaratú embereknek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése