2012. június 3., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Szűz Mária: Én ezeket a rémtetteket már felfedtem La Salette- ben, a két kisgyermeknek: Melániának és Maximinnak
2012. június 2., szombat, 11:00
Gyermekem, fontos, hogy mindazok, akik szeretik Fiamat, imádkozzanak az erő és a kitartás kegyelmeiért ebben az időben.
Az Ismeretek, amelyeket ezen üzenetek által tárnak fel számotokra, azért adattak, hogy segítsenek nektek felkészülni.
Mint Isten hadserege, soha ne érezzétek azt, hogy nem vagytok képesek ellenállni a gonosz rezsimnek, amely közel áll ahhoz, hogy hamarosan megmutassa magát a világnak.
Emlékezzetek mindig a Szent Rózsafüzérem erejére.
Emlékezzetek mindig arra, hogy Atyám hatalma, minden hatalom közül a legnagyobb.
Nincs olyan erős hatalom, amely legyőzhetné Isten Legdicsőségesebb Hatalmát.
Ha ti Isten igaz gyermekei vagytok, és ha Fiam által jöttök az Atyához, akkor védelemben részesültök.
A félelmet a tudatlanság okozza, de az is okozhatja, amikor az Igazságot kinyilvánítják.
Engedjétek, hogy a kegyelmek, amelyek a Keresztes Imahadjárat imáin keresztül adatnak nektek, hogy megadják a szellem békéjét és a lélek erejét, hogy a lelkek üdvözítéséért menetelhessetek.
Minél több lélek tér meg Fiam szeretete által, annál erősebb lesz a Keresztes Hadjáratotok.
Szeressétek egymást, és egyesüljetek az imában, hogy segítsetek megmenteni Isten gyermekeit az Antikrisztustól.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy legyen minden léleknek elegendő bátorsága az Antikrisztus mérgező bélyegének a visszautasítására.
Én ezeket a rémtetteket már oly régen feltártam La Salette –ben  a két kisgyermeknek, Melániának és Maximinnak. Hamarosan itt az ideje annak, hogy ezek a próféciák kibontakozzanak.
Ezeknek a gyerekeknek a gonosz tervek el lettek mondva, és amit mondtam nekik az már (Egyházilag) el lett fogadva. És most gyermekeim, nektek el kell fogadnotok, hogy ezeknek az eseményeknek meg kell történniük.
Nektek kitartóan kell imádkoznotok, hogy gyengítsétek és enyhítsétek azt a sok fájdalmat, amelyet az emberiségnek el kell majd viselnie.
Legyetek bátrak, gyermekek.
Bízzatok Fiamban, és adjátok meg Neki azt a szabadságot, hogy úgy vezessen Benneteket, ahogyan azt Neki tennie kell, hogy a lelkek megmenekülhessenek a fenevad karmaiból.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja


Jézus: Sohase inogjatok meg. Sohase kételkedjetek Védelmező Kezemben
 
2012. június 2., szombat, 21:00 
Drága szeretett leányom, ha követőim megengedik Nekem, hogy feltétel nélküli szeretetemmel elárasszam a lelküket, akkor Én olyan erőt gyújtok bennünk, hogy az majd buzdítani fogja őket.
Gyertek Hozzám, mint bizakodó gyermekek, egyszerű és nyílt szívvel, elvárások nélkül, és Én azt a békét hozom el nektek, amelyet sehol máshol nem találtok.
Miközben Én azért sírok, ahogyan a gonoszság és a kapzsiság magával ragadta a világot, ugyanakkor tele vagyok örömmel is követőim tiszta szeretete miatt, amelyet Irántam, Jézusuk iránt mutatnak.
Mennyi vigaszt, enyhülést hoznak Nekem, és mennyire szeretném Karjaimmal átölelni őket.
Mennyire szeretném, ha hallanák, amint mondom nekik, hogy mennyire szeretem őket.
Mennyire vágyom arra a napra, amikor majd kinyújtom a Kezemet megfogván a kezüket, és felveszem őket az Én Új Királyságomba, amikor ők végre haza jönnek Hozzám.
Ez a nap nincs már messze.
Minden követőmnek mondom, hogy nektek hallgatnotok kell Rám ebben az időben.
Nektek erőseknek és kitartóknak kell lennetek az előtettek álló megpróbáltatás alatt, és soha ne csüggedjetek el.
Haladjatok a számotokra készített úton Királyságom felé, amely majd fájdalmat okoz nektek. Sokan közületek elakadnak majd, és botladoznak.
Néhányan közületek vissza fognak futni arra az útra, amelyről jöttek.
Mások pedig le fognak ülni, fel fogják adni és elakadnak majd az útjuk kezdete és az Örök Élet kapui között. 
Nekik nagyon gyengévé válik majd a hitük az akadályok miatt, amelyekkel szembesülniük kell.
Az erősek nem fognak félni. Ők előre akarnak majd törni, és minden csepp energiájukat a Béke új Korszakába akarják fektetni.
Semmi sem fog az útjukba állni. Ők előre tudni fogják, hogy a szenvedésnek hogyan kell ellenállniuk. Ők tudni fogják, hogy hogyan kell harcolniuk az ellenséggel. Kevés félelemmel a szívükben hallgatni fognak minden utasításomra, amelyet adok nekik.
Nekik törekedniük kell mindig arra, hogy visszamenjenek és magukkal vigyék azokat, akik gyengébbek (mint ők maguk). Azokat, akik félnek.  Nekik a vállukon kell hordozniuk azokat, akiknek hiányzik az akaratuk és a bátorságuk, hogy felálljanak az Én Nevemben.
Azok, akik visszautasítják a segítségeteket, le fognak maradni, és a Fenevad Királyságának martalékává válnak, ahonnan már nincs menekvés.
Soha ne inogjatok meg. Soha ne kételkedjetek Védelmező Kezemben.
Ha ti mindenben engedelmeskedtek Szent Akaratomnak, akkor Én mindenről gondoskodni fogok.
Bízzatok Bennem. Kövessetek Engem.
Az idő rövid, mégis bőséges arra, hogy felkészüljetek a harcra, amely előtettek áll.
Szeretlek mindnyájatokat. Soha ne feledjétek el Szeretetem hatalmát.
Szeretett Jézusotok,
Az Üdvösség Királya
Jézus Krisztus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése