2011. július 3., vasárnap

Nagyfalui üzenet, 2011. július

2011 – AZ ÜNNEPEK MEGISMERÉSÉNEK ÉS MEGÉLÉSÉNEK AZ ÉVE – JÚLIUS
”Boldog a nép, mely ünnepelni tud és Arcod fényében járhat Uram!” (88 Zsolt. 16)
82. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át a vasárnapi és az ünnepnapi evangéliumokat! (Mt. 11; 13; 14; Lk.1) 
Havi mottó: „Boldogok a holottak, akik az Úrban halnak meg, mert tetteik elkisérik őket! (Jel. 14,13)
Havi imaszándék: a Szűzanya és Éva Asszony szándékára ajánljunk fel mindent, hogy ezáltal sokszoros kegyelemben részesüljünk!
Konkrét feladatunk: kilenceddel készüljünk Éva Asszony hazaköltözésének az évfordulójára!
A Szűzanya és Éva Asszony rendkívűli üzenete 2011 júliusában
Szeretett engesztelő gyermekeim! Jézus Szent Vére hónapjában Éva gyermekemmel együtt elmondjuk nektek, hogy jelenleg minek az ideje van.
Jelenleg Jézus Szent Vére és az Én Könnyeim értékesítésének az ideje van. Tudnotok kell, ha önmagatokat és szeretteiteket az Én értetek hullatott Könnyeimbe helyezitek mély bűnbánatra fogtok jutni, Jézus Szent Vére által pedig bűnbocsánatot fogtok nyerni. Ezt a kegyelmet necsak ismerjétek, hanem éljetek is vele minden nap.
Jelenleg a hálálkodás ideje van! Arra kérlek titeket, hogy a sok panaszkodás és elégedetlenség helyett vegyétek észre a sok jót, amit naponta kaptok és érte hálálkodjatok. Tanuljátok meg életetek minden helyzetében kimondani: hála Istennek! A hálás engesztelő egészséges lelkületű, ezért bőséges kegyelemben részesűl.
Jelenleg az önzetlenség ideje van. A világban nagyon sok  szegény a gazdagok önzése miatt szenved. Istentől kiválasztott zarándokhelyek az emberek önzősége miatt épülnek évtizedekig. Pedig ezekre a szent helyekre és az ottani kegyelmekre nektek van szükségetek. Egyesek azért nem adakoznak még Isten művére sem, mert azt gondolják, hogy ezáltal szegényebbek lesznek és annyival is kevesebbet költhetnek önmagukra, elképzeléseikre. Isten és az emberek előtt kijelentjük, aki önként, szabadon és szeretettel az anyagi javainak a tizedét „egy szent célra” képes felajánlani százannyit fog kapni már a Földön és az örök életet. Ha Jézus kijelentését igaznak tartjátok, a tized felajánlását legalább egy évig próbáljátok ki. Éva gyermekemmel együtt hálásak vagyunk nektek minden egyes tégláért, amit eddig a Szentháromság Hegybe fektettetek. A jutalmatok nem fog elmaradni!
Jelenleg a lelki harc ideje van! Nektek nem egymás ellen, hanem a bennetek és a körülöttetek lévő gonosz ellen kell harcolnotok. Az igazi engesztelő, akkor harcol helyesen, ha csak az Egyház által ajálott eszközöket használja: az imát, böjtöt, felajánlott szentmiséket... és nem az ördögi praktikákat.
Jelenleg a misszió ideje van! Ha valóban értékelitek az üzeneteket és a tanításokat, amit a Szentháromság hegyén kaptok, akkor azokat tovább adjátok. Arra kérlek titeket, hogy tegyetek félre minden emberi félelmet és bátran menjetek előre a természetfölötti tanúságtétel útján, mert sokak megtérése, gyógyulása, megszabadulása tőletek fog függni.
Jelenleg a megedződés ideje van! A vas úgy válik erős acéllá, ha a tűzből a hideg vízbe teszik. Ti úgy váltok erős, edzett engesztelőkké, ha csendesen és békésen élitek meg életetek mélységeit és magasságait. Változtassatok mindazon a helyzeteken, amin lehet változtatni. Amin nem tudtok változtatni, azt fogadjátok el és tegyétek Isten Kezébe, akinek minden lehetséges!
Jelenleg az egység, az összefogás ideje van! Előre megmondjuk nektek, készüljetek fel, mert a közel jövőben olyan rendkívüli idők fognak jönni, amelyen csak az Égiekkel és a testvéreitekkel szoros egységben fogtok tudni győztesen átmenni. A köztetek lévő egység a leghatalmasabb gonoszt is képes lesz megkötözni. Az Egység az Jézus Krisztus! Vigyázzatok sohase a rosszban, mindig csak a jóban fogjatok össze.
Jelenleg a szeretetkinyilvánítás ideje van!  Családotokban mondjátok gyakran egymásnak: szeretlek téged, úgy ahogy vagy. Engesztelő közösségetekben bátran mondjátok egymásnak: örülök neked testvérem. Tudnotok kell, hogy a szeretettel kimondott szavak gyógyítanak titeket.
Jelenleg a soha visssza nem térő kegyelmek ideje van! Készüljetek fel, mert a Szentháromság az elkötelezett engesztelőket, akik együttműködnek az isteni kegyelemmel, rendkívüli módon fogja megdicsőíteni. Jelenleg többnyire csak az áldozatot érzitek. Eljön az idő rövidesen, amikor a Szentháromság égi hatalmával fog megajándékozni titeket. A elkötelezett engesztelők az utolsó időben Isten erejével betegeket fognak gyógyítani, bűnösöket fognak a pokoltól megmenteni, ördögtől megszállottakat fognak megszabadítani és halottakat fognak feltámasztani. Attól függően, ki mennyi jó pontot gyűjt a mostani időben, annak arányában lesz Istentől megdicsőítve.
Jelenleg a hivatások kialakulásának az ideje is van! Lesznek közületek független személyek, akik az Isten által rendelt időben a Szent Hegyre fognak költözni és ott fognak segíteni az örök szentségimádásban, a zarándokok fogadásában és az ügyek rendezésében. Lesznek elkötelezett családosok, akik Nagyfaluba és a környékre fognak költözni és ők is segíteni fognak, amennyiben idejük, erejük és lehetőségük megengedi. Lesznek missziós lelkületü engesztelők is, akik a Szentháromság hegyen kapott erőt és világosságot a világba fogják vinni.
Jelenleg a halálra való felkészülés ideje is van! Lesznek sokan a világban, akik a Nagy Figyelmeztetéskor a meg nem bánt bűneik sokaságát látva meg fognak halni. Lesznek olyanok is, mint Éva Asszony, akik a szenvedés mellett a halált is fogják vállalni a lelkek megmeneküléséért. Ne féljetek a jövőtől, mert mindenki az Istentől kapott feladathoz a rendkívüli kegyelmet is meg fogja kapni.
Befejezésül mondjuk, ha a jelenlegi soha vissza nem térő kegyelmi időt a lehető legjobban fogjátok megélni, a Szentháromság Általunk, a kegyelem teljességével fog megáldani titeket!”
 
TANíTÁS A TIZEDRŐL
Éva Asszony hazaköltözése után is (2010 júl.19) folyamatosan tanít minket. Legutóbb arra kért, hogy Égbe költözésének az első évfordulóján a tizedről beszéljünk az engesztelő közösségnek.  Kérte, hogy az Ő nevében köszönjünk meg minden felajánlást, amelyet a Szentháromság hegy kiépítésére fordítottatok. Kijelentette, a világban, az Egyházban és a családokban is azért vannak anyagi problémák (gazdasági válság), mert az emberek nagy része önző módon elfeledkezett a tizedről, amit Isten kér mindenkitől a Szentírásban! Éva Asszony azt üzeni mindannyiunknak, ha a fizetésünknek (nyugdíjunknak) és a jövedelmeink tizedét megtanuljuk „egy szent célra” felajánlani, akkor az összes anyagi javainkon Isten rendkívüli áldása lesz.
Éva Asszony rámutatott a Szentírás néhány részletére:
-         Mt. 23,23 – itt azt olvashatjuk, hogy az irástudók és farizeusok az összes kerti veteményből a papoknak tizedet adtak!
-         Zsid. 7,1-10 – „Melkizedek, a fölséges Isten papja volt, aki megáldotta Ábrahámot. Ábrahám (ezért az áldásért) tizedet adott neki mindenéből. Lévi és fiai, mivel papi tisztet viselnek, megvan a törvényes joguk rá, hogy Ábrahám leszármazottaitól tizedet szedjenek”.
-         Mk.10,28-31„Bizony mondom nektek, mindenki, aki Értem és az Evangéliumért lemond az otthonáról, testvéreiről vagy földjéről (anyagi javairól) százannyit kap ezen a világon és a másvilágon az örök életet!”
Jelenleg, még azt is kérik az Égiek, hogy a Nagy Figyelmeztetés előtt a szenvedélybetegek megtéréséért mondjunk le teljesen a szeszes italról és a kávéról. Az Úr Jézus azt akarja, hogy tiszta testtel – lélekkel – elmével készüljünk a Vele való találkozásra.
-         Lk. 21,1-4 – Az Úr Jézus megdicsérte a szegény asszonyt, aki az utolsó két fillérrét - Istenre hagyatkozva - a templom perselyébe dobta. Érdekes, azt sehol sem olvassuk a Szentírásban, hogy a tized miatt és az önzetlen adakozás miatt a zsidók csődbe mentek vagy éhen haltak!
-         Lk. 16,9 – Az Úr Jézus kéri: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal (pénzzel), hogyha majd elfogy befogadjanak az örök hajlékba!” A tizedet felajánlott szentmisékre (kilenced, gregorián) is fordíthatjuk élő és elhúnyt szeretteink javára. Mindazok, akik felajánlott imáink, böjtjeink, szentmiséink, anyagi javaink által meggyógyúlnak, a rossztól megszabadulnak, a purgatóriumból a Mennybe jutnak, a Földön és az Égben örökké hálás barátaink lesznek.
Megdöbbentő volt hallani Éva Asszony erőteljes kijelentését: „A tized, az nem a tietek, hanem az Isten tulajdona!” „A tizedet, csak szent célra használhatjátok fel!” „Aki a tizedet Istentől elveszi, az a saját kárán dolgozik!” Még arra is kért bennünket, hogy az időnknek a tizedét is, amely napi két és fél óra, adjuk vissza Istennek! Az elkötelezett engesztelőket kéri Éva Asszony, hogy önként, szabadon és szeretettel ajánlják fel a tizedet a Szentháromság hegy kiépítésére. Emlékeztetett arra is Éva Asszony, hogy Ő és a lelkivezetője eladták a házukat és az összes pénzt a Szetháromság hegybe fektették. Ők, először nem kértek, hanem önzetlenül, Isten dicsőségére és a lelkek javára adakoztak. V. Ilona a havi tizedét szentmisékre fordítja, azokért, akiknek születés-, névnapjuk, házassági évfordulójuk van a családban vagy a közösségben.
Voltak és vannak önzetlen személyek az engesztelő közösségben, akik az eladott javaik tizedét felajánlották a Szentháromság hegy javára. Az önzetlen engesztelőknek köszönjük meg azt, hogy a nagy utat rendbetettük, a két parkolót elkészítettük, a Remény Anyja kápolnáját felépítettük, a Szentháromság hegy útjait leköveztettük, a lépcsőket megcsináltatattuk, Jézus és Mária Házát bepucoltattuk, Éva Asszony sírját rendbe tehetjük. Mi vár reánk a jövőben? A villany bevezetése, a hegyi plébánia és a Kiengesztelődés Házának a felépítése, egy kút fúrása, a magas földfalak kikövezése, stb. Ezek mind elkészülhetnek a Nagy Figyelmeztetésig, ha a tizedet felajánljátok. Mindezek után elindulhat a Szentháromság hegyen a folyamatos engesztelés és a szentségimádás. Ez a csúcs, amit együtt elérhetünk.
Befejezőleg, elmondom még azt is, mi lesz a következménye annak, ha komolyan vesszük a tized felajánlását. Mindenféle helytelen és bűnös viszonyúlásunk a pénzhez felszámolódik. A Szentháromság zarándokhely kiépül. Isten bőségesen megáldja az összes javainkat, egész életünket. Lelki békét, szabadságot, elővételezett Mennyországot kapunk a szívünkbe. Purgatórium nélkül fogunk a Mennybe jutni, mint Éva Asszony. A Szentháromság ígérete szerint: Isten eltörli személyes és családi bűneinket, azok után járó büntetéseket és az összes őseinket kiszabadítja a tisztítótűzből. Ki-ki szabadon mérlegelje a tizede felajánlását, hogy megéri-e neki! Én, mint az engesztelő közösség lelkivezetője, a társvezetővel és Éva Asszonyal azt ajánlom nektek, elkötelezett engesztelőknek, legalább egy évig próbáljátok ki a tized felajánlását. Ha meg fogjátok tapasztalni ennek rendkívüli következményeit a családi életetekben és a Szentháromság hegyen, csak akkor folytassátok tovább. Éva Asszony hazaköltözésének az évfordulóján, a Szentháromság, a Szűzanya, az összes Angyalok és Szentek rendkívüli áldását közvetíti az összes engesztelők számára!
„Ne felejtsétek el soha: szeretlek titeket, örülök nektek és hazavárlak titeket! Éva Asszony!  
Házi feladat júliusra:
„ISTENEM SEGITS, HOGY MINDEN NAP JÉZUS SZENT VÉRÉBE ÉS SZŰZ MÁRIA SZENT KÖNNYEIBE HELYEZZEM MAGAMAT ÉS SZERETTEIMET, HOGY BŰNBÁNATOT ÉS BŰNBOCSÁNATOT NYERJÜNK!
Előretekintés 2011 augusztusára:
Augusztusban 4-5-6-7-én lesznek az engesztelések a Szentháromság hegyen, délután 15 órától!
Augusztusban megünnepeljük a Mennyei Atyát és az új karizmát az első évfordulóján.
(Az üzeneteket Nagyfaluban, Cs. János atya és V. Ilona közvetítésével kapjuk!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése