1997. október 5., vasárnap

'Íme Én újjá alkotok mindent' Jel.21,6. ' egy, az Egyházhoz közel álló személy látomásai napjainkban és egy pap magyarázatai'III

69. Üzenet.
1997. október.4. Assisi Szent Ferenc napja.
Az Ember:
" Az égen megjelenik egy fénygömb. A gömbben látom az Istenanyát, karján a Kis Jézussal. Mellettük áll két Angyal, akik így énekelnek."
A Szent Angyalok:
" Légy üdvözölve Szűz Mária, Te csodálatos Virágszál, a SZÉP SZERETET ANYJA.Te Vagy az Égi Kenyér Édesanyja. Te vigyázol mindazokra, akik szomjasan az élet forrásához jönnek, hogy abból erőt merítsenek.Te vezeted földi gyermekeidet Szent Fiad nyomdokain. Te vigyázol rájuk , hogy táplálkozzanak azzal a Kenyérrel, amely az örök életre viszi őket."
 Az Istenanya:
" Ma úgy jövök, mint a Szép Szeretet és az Oltáriszentség Édesanyja. Figyeljetek az Én Isteni Fiamra, Aki a szeretet Oltáriszekrényében azért van jelen, hogy tápláljon titeket, és ezáltal növekedjetek az életszentségben. A sátán megpróbálja elterelni a figyelmeteket Szent Fiamnak a Szentostyában elrejtett ISTENSÉGÉRŐL. Fogadjátok Őt a Szentostyában tisztelettel és szeretettel. Azt tudjátok, hogy az emberiség nagy becsapója már a Földön van. Az ellentéteket becsempészi az Egyházba. Az ellenség, amely az Egyházban van, egyengeti az ő trónhoz vezető útját. A ti figyelmetlenségetek miatt, és azért mert nem imádkoztok eleget, belopakodott  az ellenség az Egyházba. Az Antikrisztus több templomot meggyaláz. Most lép ő idejének a második szakaszába, amikor hatalma növekszik és az Egyház üldözése fokozódik. Rövidesen hallani fogtok egy összejövetelről Rómában. Ezzel kapcsolatban több püspök a pápa ellen foglal állást. Ne hagyjátok magatokat sem a modernizmustól, sem pedig a kor szellemétől félrevezetni.
Imádkozzatok a papokért, akiknek az az első feladatuk, hogy példaképek legyenek. Őket üldözni és kínozni fogják. Az Antikrisztus változásokat fog bevezetni és ott állítja föl a trónját, ahol az Én Szent Fiam keresztje állt, hogy meggyalázza azt a helyet. Ti megkaptátok a fegyvereket, amelyekkel sátánt le tudjátok győzni. Engeszteljetek minden gonoszságért."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése