1984. február 6., hétfő

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1984. február 5.

A KEGYELMET FÉLTVE ŐRIZZÉTEK SZÍVETEKBEN, MERT A KEGYELMET KÖNNYEBB MEGKAPNI, MINT MEGTARTANI

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy Testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj! Köszöntelek testvérem, az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten nevével, az Úr Jézus Krisztus szent kegyelméből és az ő szent akaratából.

Dicséret neked Urunk és Istenünk. Te az atya Fia, ki az Atya jobbján ülsz és onnan lészen eljövendő dicsőségben, az ég felhőin át, ítélni élőket és holtakat. Kinek országának nem leszen vége, és földre száll a mennyei Jeruzsálem. Mint a jelenések könyvébe íratott az Úr Jézus apostola által, kit úgy említenek, akit az Úr szeretett: "Láték új eget és új földet és láték alászállani a mennyei Jeruzsálemet."

Imádkozzunk testvérem! Kérjük az egek Urát és Istenét, hogy adjon minél több pásztort és adjon hívő lelkeket, hogy egybegyűjthessék a föld gyermekeit, kik megigazultak Istenben, és add ó Urunk és Istenünk, hogy gyermekeid minél többen és többen lépjenek be a te aklodba, hogy őrizze meg a te szent kegyelmed a te gyerme­keidet, kiket a te képedre és hasonlatára teremtettél, hogy ne vesszen el több belőle, mint a kárhozat fia. Őrizz meg bennünket Urunk és Istenünk, kié minden hatalom mennyben és a földön. Mert az Atya neked adta azt, mert te az Atyában vagy, és az Atya benned vagyon.
Őrizd gyermekeidet, mint őrizted a te apostolaidat, kiket megtartottál a világban magadnak. Úgy tarts meg bennünket is magadénak, hogy a te nyájadból ne tévedjen el egy bárány sem, hanem tereld őket a te aklodba, hogy egy akol és egy pásztor legyen és a pásztor Te leszel Uram Jézus. Add meg Uram Jézus és küldj munkásokat az aratáshoz. Adj Urunk hivatásokat, mert te Uram mindent megtehetsz. Mert mint már annyiszor mondottad, a kegyelemnek nagyon sok eszköze van, és Uram használj fel minden kegyelmet, mert elvész az ember.
Uram Jézus, te tudod, hogy a sátán örömünnepet ül, tombol örömében. A te nyájad
vihartól ázott, bogáncstól tépett és hozzád kiált ezen a háborgó tengeren. Uram, szabadíts meg bennünket, mert elveszünk. Te, Uram Jézus mutasd meg jóságos és szent arcodat. Csak annyit mondj: "NE FÉLJETEK, KICSINYHITŰEK!" - és csen­desítsd le a tengert.

Tudjuk azt is, hogy embernek lehetetlen, de Istennek minden lehetséges. A sok tökélet­lenségeinket te befeded végtelen nagy irgalmaddal és eltakarod a te végtelen szereteteddel. Uram, Jézus Krisztus, nyisd meg előttünk a juhok aklának kapuját, mert mondottad: "A kapu én vagyok" és azt is mondottad: "Senki sem jöhet hozzám, ha Atyám nem vonzza, és senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam". Így van az, aki
tégedet kér, az Atyához szól te általad Uram, Jézus Krisztus, ezért a te szent titkodat ember fel nem éri. Ki érti ezt? "SENKI SEM JÖHET HOZZÁM, AZ ATYÁHOZ, CSAK ÉN ÁLTALAM". Ez a vonzás a Szentlélek által teljesedik be. Ez az isteni háromszög. Ez a csodálatos egység, ezt emberi szóval kifejezni nem lehet. Ezért mondotta, ti csak higgyetek! Ne arra pazaroljátok drága időtöket, hogy megfejtsétek a felfoghatatlant és felmérjétek a végtelent, hanem csak higgyetek feltétel nélkül.
Mert csak így nyílik meg lelketek virága, hogy termést hozzon az üdvösség számára. Mert csak a feltétel nélküli hithez nem fér a sátán, mert ezt a lelket Isten kegyelme körülzárja. Pedig a gonosz nagy kísértéssel lép fel a lélek ellen, de erről a lélekről visszapattan, mint a páncélról a kő, mit nekidobnak.

Testvérem, imádkozni és még egyszer imádkozni és erősítsétek lelketeket azzal a szentséges misztériummal, miben Krisztus a Megváltó valóságban benne él, és ezáltal bennetek lakozik. A kegyelmet féltve őrizzétek szívetekben, mert a kegyelmet, mint már mondottam, könnyebb megkapni, mint megőrizni. Ezért hangsúlyozom annyiszor az éberséget. Könyörögve kérjétek az egységet Krisztusban az egész emberiség számára, mert megadja nektek. Ne féljetek, mert az üdvözítő Jézus veletek van és Isten szent Lelke megvilágosít titeket.

Testvérem, ne légy fáradt, ha Krisztus a te Urad, Istened ügyéről van szó. Mert mondom neked, minden ember lelke Krisztus ügye. Ezért továbbra is apostolkodjál és imáiddal eszközöld ki embertársaidnak Isten kegyelmét. Mert már mondottam, imáid meghallgatásra találnak a te Uradnál Istenednél, a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Buzdítsd embertársaidat is erre az imádságra, mert az idő közel. Mert Isten kegyelme nagyon kemény eszközökhöz fordul, de mivel Isten akarata az, hogy az embernek üdvössége legyen, az meg is lesz, mert Isten úgy akarja.

       Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg benneteket az Atya, ki hajatok szálát is számontartja, ki mind ellenállhatatlanabbul vonzzon benneteket! Áldjon meg benneteket az ő szent Fia; a mi Urunk, Jézus Krisztus, ki megvalljon benneteket az Atya előtt, a szentlélek Isten, kinek szent munkálkodása által lelketek az Úr hajléka legyen.

Téged testvérem áldjon meg erővel és békével és türelemmel, töltse be a te lelkedet, hogy mindig alázatosabbá váljál a te Urad és Istened előtt, a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből.

Én pedig melletted vagyok és veled együtt imádkozom, mert mondatott: "HOL KETTEN IMÁDKOZNAK ÉN OTT VAGYOK" . Ármin.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése