2012. október 22., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"


Amikor megpróbálnak egy utálatos Szentséget létrehozni templomaimban, azt fogják mondani, hogy ez, az azonos neműek jogai miatt volt
2012. Október 21. vasárnap, 10:05
Drága szeretett leányom, a látomások, melyeket látni engedtem neked a pokolba merülő lelkekről, nem azért voltak, hogy megijesszenek téged. Ez inkább azért volt, hogy a valóságot megmutassa neked. Ilyen módon most meg fogod érteni, mennyire szenvedek, amint azt figyelem, hogy a lelkek a Pokol mélységébe merülnek.  
Ó, ha csak ismernék az emberek a Pokol rémületét, és azt a módot, ahogyan a fenevad felfalja az ilyen lelkeket, akkor kerülnék a bűnt mindenáron.
Ugyanezeket a lelkeket még mindig meg lehet menteni, leányom, éspedig a „Védettség Kegyelméért” Litánia által. Azzal, hogy ezt imádkozzátok, Tanítványaim, megkönnyebbülést fogtok hozni Nekem ettől a szörnyű, szívtépő ostorcsapástól.
Azok, akik halálos bűnben halnak meg, a Pokol tüzére vannak szánva. Sokan követik el ezt a bűnt abban a meggyőződésben, hogyha tényleg van Isten, akkor Ő irgalmas. És így továbbra is vétkeznek addig, amíg megindokolják bűneiket, hogy végül ezeknek már nem lesz jelentősége a szemükben.
Azt fogják mondani, hogy nem volt más választásuk, mert a bűneikre azért volt szükség, hogy mások előnyére váljon.
A gyilkosság bűnére azt fogják mondani, hogy egy másik halálának megbosszulásáért követték el.
A prostitúció bűnére azt fogják mondani, hogy a család megsegítésének érdekében történt, hogy élelmet tegyen az asztalra.
Az abortusz bűnére azt fogják mondani, hogy ez előnybe részesíti az anya életét, és megkönnyíti azt. A szexuális elfajzottságra azt fogják mondani, hogy ez csak természetes dolog.
Azok esetében, akik okkult gyakorlatokon vesznek részt, azt fogják mondani, hogy ez egy ártalmatlan szórakozás, mégis, a fenevadat tisztelik, amikor ezt teszik.
Amikor másokat üldöznek, és nemcsak ezek hírnevét teszik tönkre, hanem a megélhetőségüket is, azt fogják mondani, hogy ez egy szükséges büntetés volt mások bűneiért.
Amikor másokat diktatúra által pusztítanak el, az elméjüket, testüket és lelküket, azt fogják mondani, hogy ez a saját érdekükben történt.
Amikor megpróbálnak egy Szentséget létrehozni Templomaimban, mely egy utálat, azt fogják mondani, hogy ez az azonos neműek jogai miatt volt, akiknek ugyanolyan joguk van, mint a többieknek.
Amikor belülről lerombolják Egyházamat, azt fogják mondani, hogy minden egyház egyforma. Azt a mentséget fogják hozni, hogy csak egyetlen egy Isten létezik, csakhogy egy pogány egyházat vezethessenek be.
Ezek a bűnösök az elveszett lelkek, akikről beszélek.
Ahhoz, hogy segítsetek nekik, először is a szemükbe kell néznetek. Úgy gondoljatok rájuk, mint a gyermekeitekre, fivéretekre és nővéretekre. Isten Szemével nézzétek őket. Akkor szeretetet fogtok érezni. De elfog majd benneteket a rémület, mert ti ismeritek a rémületet a szívetekben, amellyel ők szembesülni fognak. Mennyire kell imádkoznotok, hogy ők hamarosan meglássák az Igazságot!
Mennyire kell imádkoznotok ezeknek a lelkeknek az üdvösségéért!
Isten minden gyermeke, beleértve azokat is, akiknek fekete a lelkük, szeretve vannak.
Bűneiket meg kell semmisíteni, mielőtt Isten valamennyi gyermeke egy családként egyesülhet Új Királyságomban.
Neked leányom minden kegyelem és lőszer megadatott, hogy megsemmisítse a bűnt, és hogy ne csak a te lelkedet mentse meg, hanem a mások lelkét is.
Köszönöm leányom, hogy válaszoltál hívásomra.
Neked még sok tennivalód van.
Jézusotok


Ne engedjétek, hogy a jövő félelme eluralkodjon rajtatok, mert ez nem az Én óhajom

2012. október 21. vasárnap. 17:50
Drága szeretett leányom, oly sok ember, akik elfogadják üzeneteimet, feleslegesen aggódnak a világ jövője miatt. Ez érthető.
Nekik sohasem szabad azt érezniük, hogy kötelesek mindennel felhagyni és a hétköznapi életüket figyelmen kívül hagyni, elhanyagolni a munkájukat, családjukat vagy szeretteiket annak érdekében, hogy lelkeket mentsenek.
Én, a ti Jézusotok, mindig gondoskodni fogok tulajdonomról. Nektek nincs mitől félnetek Tőlem. Minden, amit kérek, az a ti imáitok a lelkek megmentéséért.
Ne engedjétek, hogy a jövő félelme eluralkodjon rajtatok, mert ez nem az Én óhajom.
Azonban elvárom, hogy időt szánjatok az imára és áldozatokra, amint ezekben az Üzenetekben utasítottalak benneteket. Folytassátok a hétköznapi életeteket, bár Szent Szavam örökre meg fogja változtatni azt a módot, ahogyan ti az életet látjátok.
Többé nem fogjátok ugyanazt érezni a világi dolgokról, vagyis ahogyan azt a múltban láttátok. Bár továbbra is életetek része lesz, mégsem lesz többé ura életeteknek.
Ne feledjétek, hogy ti nem szolgálhattok két úrnak, mert csak egy létezik, és ez Isten.
Nem várom el Tanítványaimtól, hogy mindenről lemondjanak, csakhogy kövessenek Engem. Nem várom el követőimtől, hogy hátat fordítsanak a napi feladataiknak, csakhogy kövessék Üzeneteimet. Nem, Én a szereteteket kérem. Nektek követnetek kell Isten Törvényeit. Éljétek életeteket Tanításaim szerint. Tiszteljétek a Szentségeket. Mutassatok szeretetet egymás iránt, és imádkozzatok azok lelkéért, akik nem tudnak magukon segíteni.
Menjetek békével, abban a tudatban, hogy nagy az Én Irgalmasságom, és az emberiség iránti Szeretetem le fogja győzni a fenevad tetteit, és azt a szörnyű szenvedést, melyet ő okoz ebben a világban.
Legyetek békében. Megáldalak benneteket.
Jézusotok

Jézus Szent Fejének tisztelete.-- Az isteni Bölcsesség Székhelye

Higginson Teréz, Isten szolgálója Angliában született, 1844-ben. 1879-től részesült az Úr Jézus kinyilatkoztatásában.
Szentséges Szíve tiszteletének teljessé tételeként most Szentséges Fejének, mint az isteni Bölcsesség Székhelyének tiszteletét kívánta.
Teréz 1905-ben halt meg, boldoggá avatási eljárását 1935-ben már megkezdték Rómában.
HigginsonTeréz által az Úr Jézus felhívta a figyelmet arra, hogy Szentséges Feje az isteni Bölcsesség Székhelye.
Orvosság lesz ez a tisztelet korunknak, az ész imádatában eltévelyedett emberiség számára.
                                 JÉZUS SZENT FEJÉNEK TISZTELETE
    
               Teréz a Szent Fej tiszteletével kapcsolatban az első kinyilatkoztatást Nestonban kapta, 1879-ben,, Jézus Szent Szívének ünnepén. Urunk Szent Fejét sajátos módon kell tisztelnünk, mint a Szent Szívet irányító erőt, így kiegészítve a "Jézus Szíve áhitatot".
    " Áldott Urunk kívánsága szerint Szentséges Fejét, mint az isteni Bölcsesség Székhelyét kell tisztelnünk, és emberi Lelkének képességeit kell benne imádnunk, mivel az az ember értelmi képességeinek székhelye. Tiszteljük a Szent Fejet, mint a lélek és az értelem képességeinek szentélyét, és ezekben a Bölcsességet, amely a Szentséges Szív minden érzelmét és Jézusnak, Urunknak és Istenünknek minden mozdulatát irányította."
       1880. április: "Urunk megmutatta nekem, hogy miként központja a fej, a test minden érzékének. Ez az áhitat nemcsak a Szent Szív tiszteletét egészíti ki, hanem megkoronázza és tökéletesíti az összes áhitatgyakorlatot.
     
      Urunk szavai: "Mindazok, akik ilyen módon tisztelik majd Szent Fejemet, az Ég legkiválóbb ajándékaiban részesülnek."
      Megmutatta nekem, miként nyilatkoztatta ki az imádásra méltó Háromság Jézus megkeresztelkedésénél a világnak ezt a sajátos tiszteletet. Jézus szent embersége ugyanis a Szentháromság lakóhelye. Szent János apostol erről az áhitatról beszélt, mert a Magasságbeli kinyilatkoztatta neki, hogy így kell Őt imádni. 1880. május 23.-án a szentáldozás után közölte Jézus:
  "Szent János a Szent Fej tiszteletére a Jelenések könyvének két utolsó fejezetére utal. Az isteni Bölcsesség és Fény volt a pecsét, amellyel megjelölték a választottakat:"Látni fogják arcát és homlokukon lesz a neve."( Jel.22,4.)
         1880. júniusában Jézus mondta:"  Látod, szeretett leányom, gúnyolódva megkoronáztak Engem, ki a Bölcsesség és Mindentudás Istene Vagyok, a Királyok Királya, a Mindenható és Hatalmas. Gúny-kormánypálcát nyújtottak Nekem. Ezért azt kívánom, most hozzák nyilvánosságra azt az áhitatot, amelyet oly gyakran ajánlottam neked. Azt akarom, hogy az első péntek, Szentséges Szívem ünnepe után legyen az ünnepnap Szentséges Fejemnek, mint az Isteni Bölcsesség Székhelyének tiszteletére. Nyilvános ajánlást ajánljanak fel Nekem mindazokért a sérelmekért és bűnökért, amelyeket állandóan elkövetnek Ellenem. Azoknak, akik tisztelnek Engem, juttatok hatalmamból, és Istenük leszek, ők pedig gyermekeim lesznek. Homlokukat megjelölöm, és megpecsételem ajkukat."
      Áldott Urunk azt mondta, hogy mindazt, amit megígért azoknak, akik méltóképpen szeretik és tisztelik Szentséges Szívét, kiárasztja azokra is, akik tisztelik Szentséges Fejét, vagy másokban előmozdítják a Szent Fej iránti tiszteletet."
      Megértettem, hogy Jézus Szentséges Szívének tisztelete még nem teljes a Szentséges Fejet tisztelő áhitat nélkül. Az Isteni Bölcsesség e tisztelete által még jobban meg fogjuk érteni a Szentlelket, vagyis az Ő tulajdonságai felragyognak a Fiúisten személyében. Minél inkább gyakoroljuk a Szentséges Fej tiszteletét, annál inkább meg fogjuk látni a Szentlélek működését az emberi lélekben, annál inkább megismerjük az Atya, a Fiú, és a Szentlélek szeretetét, akik mindörökké egylényegűek, jóllehet a személyek háromságában...
    Urunk megmutatta nekem azt a nagy dicsőséget, amelyben az imádásra méltó  Háromság és az Ő szent embersége fog részesülni ezen áhitatgyakorlat által.
    Urunk azt akarja, hogy koronázzák meg és ismerjék el Őt, mint az Atya Bölcsességét , a Királyok Királyát. Amint egykor csillag vezette a bölcseket Jézushoz, úgy ezekben az időkben az Igazság Napjának kell elvezetnie minket a hármas egy Isten trónjához.
     A lélek átjárja a test minden részét, de mivel az értelem képességei a lélek legmagasabb rendű képességei, és az emlékezetről azt mondjuk, hogy az agyban létezik, azért az értelem vezeti és irányítja az akaratot és az emberi szív szeretetét, vagyis az érzelmeit.
     Áldott Urunk megértette velem, hogy jóllehet nagyon megbántják Őt a gyenge akarat és a félrevezetett érzelmek által elkövetett bűnök, mégis az értelem bűnei messze túlszárnyalják azokat számban is és nagyságban is. Az értelmi gőg bűnei---most jobban, mint bármikor--- elvonják és eltávolítják a lelkeket az Egyháztól, szent Egyházának szeretetétől és szolgálatától...
        Ezen  áhitatban Jézus szent emberségének teljességét tiszteljük: a Szent Lelket, az értelmi képességet, amelyet eddig nem tiszteltek különösen, s amelyek mégis az emberi lény legértékesebb részét képezik: a Szent Fejet, a Szent Szívet, valójában egész Szent Testét...
       Szűz Mária:" Az Örök Atyánál a leghathatósabb ima a szegény bűnösökért:" Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!"
   " Urunk gyakran megnyitja előttem Szent Szívét, megmutatja és érezteti velem azokat a sérelmeket, amelyeket el kell viselnie az Oltáriszentségben-- írja Teréz. Mennyire megbántják és elhanyagolják Őt. Sokszor hangosan panaszkodik a Neki szentelt lelkekre. Azt mondta nekem ilyen alkalmakkor, hogy ajánljam fel Neki saját Szent Szívének szeretetét és azt a szeretetet, amellyel az Atya és a Szentlélek, valamint a Szűzanya szereti Őt, s ezzel engeszteljem mindezért a hidegségért."
         1882. január 6.-án, Vízkereszt ünnepén, Teréznek megjelent a Szűzanya, karjaiban a kis Jézussal, Aki így szólt hozzá: " Légy bátor, mert az Isteni Bölcsesség Székhelyét meg fogják ismerni, amint akarom. A szentségre törekvő lelkek meg fognak vigasztalni, és biztosítani fognak együttérzésükről. Megismertetem majd ezekkel a lelkekkel Szentséges Fejem Bölcsességét, és lángra lobbantom őket szerető Szívem lángolásával."

                                 JÉZUS SZENTSÉGES FEJÉNEK ÜNNEPE 
  
       Emlékezzünk meg Jézus Szentséges Fejének ünnepéről: a Jézus Szent Szíve ünnepet követő pénteken! Vegyünk részt szentmisén, áldozzunk, ajánljuk fel ezt és egyéb imáinkat engesztelésül az emberi gőg és istentelenség súlyos bűneiért.
                               
                                LITÁNIA JÉZUS SZENTSÉGES FEJÉHEZ
  
     Uram, irgalmazz!                                        (Hívek megismétlik)
     Krisztus, kegyelmezz!
     Uram, irgalmazz!
     Krisztus, hallgass minket!
     Krisztus, hallgass meg minket!

     Mennyei Atyaisten!        Irgalmazz nekünk!  ( Ez a válasz végig)
     Megváltó Fiúisten!
     Szentlélek Isten!
     Szentháromság egy Isten!

     Jézus Szentséges Feje,   (Így kezdődik minden könyörgés)  
                                         ... Szűz Mária méhében a Szentlélektől alkotott Fej!
                                         ... az Isten Igéjével lényegileg egyesített Fej!
                                         ... az isteni Bölcsesség Temploma!
                                         ... az örök Világosság tűzhelye!
                                         ... a végtelen Értelem Szentélye!
                                         ...  Gondviselés a tévedés ellen!
                                         ...  az ég és a föld Napja!
                                         ... a tudomány kincsesháza és a hit pecsétje!
                                         ...  szépségtől, igazságosságtól és szeretettől sugárzó Fej!
                                         ...  kegyelemmel és igazsággal teljes Fej!
                                         ...  az alázatosság élő példaképe!
                                         ...  Isten végtelen Fönségének visszatükröződése!
                                         ...  a Mennyei Atya örömének tárgya!
                                         ...   Akit a Boldogságos Szűz Mária simogatott!
                                         ...   Akin a Szentlélek megnyugodott!
                                         ...   Aki megengedted, hogy dicsőséged visszfénye felragyogjon a Tábor hegyén!
                                         ...  Akinek a földön nem jutott hely, ahol megpihenjen!
                                         ... Aki szívesen fogadtad Magdolna illatos kenetét!
                                         .... Aki méltóztattál megmondani Simonnak, hogy nem kente meg Fejedet, amikor beléptél házába!
                                         ...  Aki vérverítékben áztál a Getszemáni-kertben!
                                         ...  Aki sírtál bűneink felett!
                                         ...  Akit tövissel koronáztak!
                                         ...  Akit méltatlanul bántalmaztak szenvedésedkor!
                                         ...  Akit megvigasztalt Veronika szeretetteljes cselekedete!
                                         ...Aki lehanyatlottál a kereszten abban a pillanatban, amikor megváltottál minket lelkednek testedtől való elválása által!
                                         ... minden e világra jövő ember világossága!
                                         ... vezetőnk és reményünk!
                                         ...  Aki ismered minden ínségünket!
                                         ...  minden kegyelem kiosztója!
                                         ...  az isteni Szív indulatainak irányítója!
                                         ...   a világ kormányzója!
                                         ...   minden cselekedetünk megítélője!
                                         ...   Aki ismered szívünk titkait!
                                         ...   Akit meg akarunk ismertetni az egész világgal, hogy imádjanak!
                                         ...   Akiben gyönyörködnek az angyalok és a szentek!
                                         ...   Akit egykor szemtől-szembe látni remélünk!

     Imádjuk Szentséges Fejedet, ó Jézusunk, és mindenben alávetjük magunkat végtelen Bölcsességed határozatainak.
     Könyörögjünk!
   Jézus, Aki méltóztattál kinyilatkoztatni Higginson Teréz szolgálódnak végtelen vágyadat Szentséges Fejed imádását illetően, add meg nekünk az örömöt, hogy azt megismertessük és tiszteletét előmozdítsuk. Engedd, hogy Világosságod egy fénysugara lelkünkre essék, hogy világosságról, világosságra haladjunk a Te imádandó Bölcsességed vezetése alatt a választottaidnak megígért jutalomig. Amen.
                    
                                                    FOHÁSZOK
                                        (némelyik Higginson Teréztől)
  Drága Mennyei Édesanyám, Jézus imádandó Fejének , az Isteni Bölcsesség Székhelyének első és legkiválóbb tisztelője, vezesd el lelkemet e fölséges Isten- városába, hogy boldogító világosságába éljek most és mindörökké. Amen
   " Ó Szentséges Fej , vezessen minket mindig a Te Bölcsességed, és áldj meg minket. Irgalomért és bocsánatért könyörgünk."

  Jézusom, Szűzanyánk Szeplőtelen Szívével egyesülve imádom Isteni Bölcsességedet Szentélyében: Szentséges Fejedben.

  Jézus Krisztus Szentséges Fejében lakozó Isteni Bölcsesség, irányíts minket minden utunkon!(H.T.)

 Örök Atya, Szűzanyánk Szeplőtelen Szíve által felajánlom Krisztus Szentséges Fejét a Te nagyobb dicsőségedre és tiszteletedre, s a lelkek javára!

 Jézusom imádandó Feje, az Isteni Bölcsesség Székhelye, légy lelkem állandó lakhelye! (H.T.)
                                 
Az Isteni Bölcsességről nevezett Nagyasszonyunk, könyörögj érettünk most és halálunk óráján! Amen.

Higginson Teréz imái:

Isteni Bölcsesség székhelye, a Szentséges Szív minden érzelmének és szeretetének irányító ereje, szabályozója és kormányzója!
      -Ismerjen meg Téged minden értelem!
      -Szeressen minden szív!
      -Dicsérjen minden nyelv, most és mindörökké!
Igazán Te vagy a sötétben világító Fény, a tudás magassága és mélysége, mert Tebenned van jelen minden. Uram és Istenem, kérlek az Isteni Bölcsesség Székhelyére, Szentséges Szíved szeretetére, kiontott  Drága Véredre, szenvedésedre és aggódásodra, amit szent emberségedben vállaltál, pecsételd meg most ezt a tiszteletet, s add határozott bizonyítékát az  illetékes egyházi hatóságnak erre vonatkozó akaratodat. Siettesd, Urunk a napot, amikor Isteni Bölcsességed és kimondhatatlan szereteted mélységét tekintve mindnyájan elkezdhetjük itt azt a végtelen boldogságot , amely a szentek és az angyalok öröme, és amelyről mi is reméljük, hogy örökké örvendeni fogunk neki.
Fény és Szeretet, jöjj gyorsan, oltsd el ezt a lobogó tüzet, amely elemészti egész lényemet, jöjj, s teljesítsd akaratodat és egyetlen vágyamat. Uram ne késlekedj soká! Te, ki kezdetben azt mondtad: "Legyen világosság!", és úgy lett, szólj most, Mindenható Isten, és akard , hogy ez az állandó fény kiáradjon,és ennek a napnak ragyogó sugarai megvilágítsák értelmünket és szívünket! Bizonyítsd be Urunk, ha ez a Te szent akaratod, hogy Te vagy az élő és igaz Isten!
Mária, kérlek Téged minden szeretetre és tiszteletre, amelyet az Isteni Bölcsesség Székhelye iránt tanúsítottál, amely előtt a kerubok és szeráfok imádva borulnak le , és  szent félelmükben megremegnek: ezen Szentséges Fejre kérlek, amelyet oly nagy szeretettel szorítottál Szeplőtelen Szívedre kérlek, s öledben pihentettél: Mária és József, ti angyali karok és a szentek dicsőséges gyülekezete, emeljétek fel most lelketeket, szíveteket és kezeteket az imádásra méltó Szentháromsághoz, és kérjétek a Szentek Szentjét, vesse tekintetét Jézus Drága Vérének e meleg , bíborvörös végtelen értékű cseppjeire, amelyet Isteni Bölcsessége parancsára ontott. Esdjétek ki Tőle, haláláig tartó engedelmességéért és szeretetéért, amelyekről teremtményei előtt bizonyságot tett, hogy keljen fel és árassza szét ezt a fényt az egész földön.
 Hol volnánk mi mindnyájan az Ő  végtelen bölcsessége és szeretete nélkül? A semmiben. amelyből minden teremtetett. Ezért kell minden teremtménynek elismernie, dicsérnie, áldania és szeretnie ezt a Bölcsességet. Imádják Jézus Szentséges Fejét, mint Székhelyét. Ne az én, hanem a Te akaratod legyen meg! Azaz kész vagyok a tetszésed szerinti időt kivárni, de Uram, Te tudod, mily hatalmasan lángol bennem ez a tűz. Te mindent tudsz.Szeretetem és vágyam nincs rejtve előtted. Amen.

              ÖNFELAJÁNLÁS JÉZUS SZENTSÉGES FEJÉNEK

Saját szavainkkal is felajánlhatjuk magunkat az Isteni Bölcsesség Székhelyének. Pl. így...
Jézusom, Szentséges Fejed , az Isteni Bölcsesség Székhelye tiszteletére felajánlom Neked lelkem minden képességét, de különösen értelmemet, hogy az mindenben a Te igazságaidat kutassa, emlékezetemet, hogy mindig szemem előtt tartsam tanításodat és élet példádat, képzeletemet, hogy az mindig a jóra és szépre irányuljon, akaratomat, hogy mindig megegyezzék a Tiéddel, érzelmeimet, hogy azok mindig azonosak legyenek a Te Szent Szívedével.
Add, hogy sohase éljek vissza lelkem egyetlen képességével sem, hanem minddel Téged szolgáljalak, közvetlenül és felebarátaim segítésén keresztül egyaránt. Felajánlom mindezt engesztelésül bűneimért, mulasztásaimért, valamint mások hasonló bűneiért, főleg pedig az istentagadás, az önistenítés, a kevélység és az önzés bűneiért. Tégy apostoloddá, hogy terjeszthessem Szentséges Fejed tiszteletét, s elvezethessek másokat is az Isteni Bölcsesség Székhelyének imádására. Áradjon ki ezáltal az egész világra bőséges áldásod, amellyel megjutalmazod azokat, akik elismerik, tisztelik és imádják Isteni Bölcsességedet, és másokat is erre buzdítanak. Amen.

              RÓZSAFŰZÉR AZ ISTENI BÖLCSESSÉG TISZTELETÉRE

Keresztre:(Szent Fej éremre)
Imádlak, áldalak, Jézus Szentséges Feje, az Isteni Bölcsesség Székhelye mindörökké. Amen

Nagy szemekre:
Örök Atya, Szűzanyánk Szeplőtelen Szíve által felajánlom Neked Krisztus Szentséges Fejét a Te nagyobb dicsőségedre és tiszteletedre, s a lelkem javára.

A három kis szemre:
1. Jézus Krisztus Szentséges Fejében lakozó Isteni Bölcsesség, irányíts minket minden utunkon.
2. Jézus Krisztus Isteni Bölcsessége, világosítsd meg örökre lelkünket.
3. Jézusom imádandó Feje az Isteni Bölcsesség Székhelye, légy lelkem állandó lakhelye.

A tizedekre:
 Jézusom, Szűzanyánk Szeplőtelen Szívével egyesülve imádom Isteni Bölcsességedet Szentélyében: Szentséges Fejedben.

Befejezésül háromszor:
Isteni Bölcsességről nevezett Nagyasszonyunk, könyörögj érettünk!

               JÉZUS SZENT FEJE KÉPÉNEK TISZTELETE

Lakásunkban szépen bekeretezve és imakönyveinkben szentképek alakjában tiszteljük Jézus Arcképét. Felhasználhatjuk erre akár a Turini Lepel Arcképét, vagy Veronika kendőjének képét, vagy bármely más, alkalmas képet, amely Jézust ábrázolja, esetleg Szent Szívével együtt.

        AZ ÚR JÉZUS NÉHÁNY ÍGÉRETE

" E tisztelet előmozdítói ezerszeres áldásban részesülnek.
   A Szent Szív tisztelet kegyelmeinek százszorosát kapják.
   Gazdag kegyelmek és kimondhatatlan áldások szállnak az imádkozókra.
   Teljesíti szívünk kívánságait.
    Hitüket sértetlenül megőrzöm.

2012. október 21., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

A zsidók el fogják fogadni végre, hogy az Igaz Messiás már eljött
 
2012. október 20. szombat, 22:30
Drága szeretett leányom, Második Eljövetelem az utolsó fejezete lesz Szövetségemnek. Ez a Szövetség látni fogja az Új Jeruzsálem megszületését.
Ez az Új Jeruzsálem, Isten valamennyi gyermekének egyesítését fogja jelenteni, azokét, akik elfogadják az Úr Szavát.
A zsidók el fogják fogadni végre, hogy az Igaz Messiás már eljött, hogy elhozza nekik az üdvösséget, melyre vágynak.
Én, Jézus Krisztus, Dávid Házából, Üdvözítőként fogok eljönni, az egy Igaz Isten Szent Akarata szerint.
Ők elutasítottak Engem, az Isten Fiát, aki testben jött el az első alkalommal. Ez alkalommal a Mennyből fogok jönni, és beborítom Választott Népemet Új Királyságom ajándékával.
Ők végre békében lesznek, mert látni fogják az Igazságot, és el fogják fogadni a Szentháromság egy Isten Létezését. Csak egy Isten van. Nem létezhet több. De Én egységben vagyok Atyámmal. Én, Isten vagyok. Testben jöttem el, hogy megmutassam Irgalmasságomat az emberiségnek, és hogy megmentsem őket az örök kárhozattól. A Szentlélek szintén egységben van az egy Istennel, amint az a próféták lelkében nyilvánvalóvá válik, és abban, hogy lángra gyújtja Isten gyermekeinek lelkét.
Oly sok ember fog hevesen harcolni Második Eljövetelem ellen, beleértve azokat is, akik hisznek az egy Igaz Istenben. Ők nem fogják elfogadni Isten Szavát, amint az prófétáimon keresztül kerül kinyilatkoztatásra, ahogyan az a múltban is történt.
Sok jó és jámbor Keresztény továbbra is elutasítja majd Szavamat, egészen a végsőkig.
Szavamat kifogásolják majd és félredobják, különösen a Katolikus Egyház. De tudnotok kell a következőket: Második Eljövetelem ideje közel van, és azok, akik továbbra is elutasítanak Engem, és az Atyámnak tett azon Ígéretemet, hogy létrehozom Királyságát a Földön, félre lesznek állítva.
Miután Nagy Irgalmasságom megnyilvánul, és amikor már minden lehetőség meg volt adva azoknak, akik nem akarták az Igazságot elfogadni, Türelmem elfogy

Jézusotok

A lelkek milliárdjai vannak már a Pokolban, akik életük során szégyentelenül elutasítottak Engem
2012. október 20. szombat, 23:20
Drága szeretett leányom, a látomás, aminek megengedtem, hogy tanúja legyél az elmúlt éjjel, lelkiséged megerősítésére szolgált, és hogy megmutassa neked a halál utáni élet Igazságát.
A halál utáni első órában a Sátán elküldi démonait, hogy megkísértsék a lelkeket, még ebben a szakaszban is.
Arra csábítja őket, hogy utasítsák el a Tisztítótűz állapotát. Ő ugyanazt teszi azokkal is, akik a kegyelem állapotában haltak meg, akik a Mennyországba voltak szánva.
Megmutattam neked azt a sebességet is, amellyel a lelkek a Pokolba merültek, és a szörnyű üldöztetést, mellyel szembesültek, hogy figyelmeztethesd azokat, akik nem hisznek létezésében.
Milliárdnyi lélek van már ott, és minden pillanatban oly sokan lépnek be, ami úgy jelent meg előtted, mint hulló csillagok zápora, mint a jégeső, mely a tüzes tóba esik.
Megmutattam neked a sokkot is, és azoknak a lelkeknek az örömét is, akik az utolsó pillanatban lettek kihúzva és megmentve. Ez annak a szenvedésnek köszönhető, melyet az önmagukat felajánlott lelkek fogadtak el, az ilyen lelkeknek a Pokol tüzétől való megmentéséért.
Először a rémületet láttad és aztán a félelmet az arcukon, amikor a végső nyughelyük Igazságát sejteni kezdték. Aztán, amikor felfogták, hogy ettől megmenekültek, az az öröm az arcukon is meg volt mutatva neked.
A lelkek milliárdjai vannak a Pokolban, akik szégyentelenül elutasítottak Engem földi életük során. Sokan elegáns, intelligens emberek voltak, befolyással rendelkező pozícióval a világban, akik nagy erőfeszítést tettek arra, hogy Isten Szava ne kerüljön meghallgatásra. Sokan, több ezer ártatlan ember meggyilkolásának elrendeléséért voltak felelősek. Ők kivégezték Isten gyermekeit anélkül, hogy egy szikra bűntudat is lett volna a szívükben. Ők aljas cselekedeteket követtek el, beleértve a szexuális perverzitásokat is, melyek sértőek Isten számára és iszonyattal töltik el.
Sokan, a világi tevékenységeiken keresztül üldöztetést okoztak Isten Egyházai ellen, és egyes esetekben fekete miséken csatlakoztak az ellenséggel, ahol ők a fenevadat imádták.
Ezek azok a lelkek, akiket te megmentesz leányom. Azokat, kiknek megfeketedett a lelkük, és kőszívűek.
A Pokolban tízszer több lélek van, mint a Tisztítótűzben. A lelkek milliárdjai a Pokolban – mind különböző szinteken -, sokkal többen vannak azokhoz képest, akik a Mennyországban vannak, minden egyes lélekre számítva harmincháromszor többen.
Nem könnyű a Mennyországba bejutni, sok elkötelezettség kell a lelketek felkészítésére, hogy belépjetek kapuin.
Ez az Igazság ideje. Az Igazság nem mindig kellemes, de szükséges Isten minden gyermekének számára, hogy megértse ezeket.
Az Én Irgalmasságom azonban nagy. Amennyiben azt a magatok számára kéritek, imáitok válaszra találnak. Amennyiben mások lelkének megmentésére kéritek, különösen haláluk órájában, felkérésetek meghallgatásra találnak. Ha nem kéritek Irgalmasságomat, akkor nem kaphatjátok meg.
A Nagyfigyelmeztetés idején Irgalmasságom az egész Földre kiárad. Akkor kérnetek kell Tőlem Irgalmasságomat, hogy megvédjen benneteket.
Akik elutasítják Irgalmasságomat, az a saját akaratuk szerint lesz.
Irgalmasságom bőséges, mégis oly kevesen kérik azt.

Jézusotok

2012. október 20., szombat

Római Riport - 2012.10.20.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Szűz Mária: Kedvezményben akkor részesültök, ha magatokhoz veszitek Fiam Testét
 
2012. október 19. péntek, 9: 06
(A Boldogságos Szűz egy húsz perces jelenése során fogadott üzenet, melynek során, az Ő homlokán a Szent Eukarisztia jelent meg.)
Gyermekem, az ostya, melyet a homlokomon látsz egy jelkép, hogy bizonyítsa Isten valamennyi gyermekének Fiam valóságos Jelenlétét az Eukarisztiában.
Fiam jelen van a világban, és ott áll Isten valamennyi gyermeke mellett mindennap, abban a reményben, hogy érezni fogják Jelenlétét.
Gyermekek, csak a Fiam, Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója, valós testének magatokhoz vétele által lesztek különleges kegyelmekkel megáldva.
Amikor a Fiam meghalt a bűneitekért, hogy Isten valamennyi gyermeke szembeszállhasson a halállal, akkor Ő egy fontos örökséget hagyott maga után.
Krisztus Jelenléte a Szent Eukarisztiában valóságos, és amikor azt magatokhoz veszitek, különleges védelemben részesít benneteket. Közelebb visz benneteket a Vele való egységre.
Ő az Élet Kenyere. Ezt a nektek adott Ajándékot sohasem szabad megkérdőjelezni vagy elutasítani.
Kegyben azok részesülnek, akik magukhoz veszik Testét és Vérét, beleértve a Tisztítótűzből való megszabadulást is, feltéve, ha azt naponta befogadják. Fiam, a halálotok időpontjában a Karjaiba vesz benneteket, távol a Purgatórium tűzétől.
A Szentmise tehát, mely felajánlja Fiam valódi testét, Atyám tiszteletére, sok előnyt hoz magával.
Minél több naponkénti Szentmisén vesztek részt, és minél többször veszitek magatokhoz Fiam Testét és Vérét a Szent Eukarisztiában, mentességet fogtok kapni a megtisztulástól a Purgatórium tűzében.
Azok, akik elutasítják Fiam létezését az Eukarisztiában, egy nagy Ajándékot tagadnak meg önmaguktól. Nem lesztek elítélve, amiért a Szentmisén visszautasítjátok Testét, de nem fogjátok megkapni azokat a kegyelmeket, melyet Ő, Isten valamennyi gyermekének szeretne ajándékozni.
A Szent Ostyát, melyet magatokhoz vesztek, megfelelő módon kell megszentelni (átváltoztatni). Amikor a Testét magatokhoz veszitek, Ő, egy mély és alázatos szeretettel tölt el benneteket, mely megerősíti majd a hiteteket és elhozza számotokra az Örök Életet.
A Szent Eukarisztia egy olyan Ajándék, amely az Örök Életet fogja megadni nektek. Soha ne feledjétek a következőket:
Fiam nagyon megszenvedett azért, hogy ezt a nagy Ajándékot a világnak adja, az Útlevelet a Mennyországba. Ne utasítsátok ezt vissza. Ne vonjátok kétségbe nagylelkűségét. Ne becsüljétek le a Szent Ostya erejét.
Kérlek benneteket, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 81. imáját a Szentáldozás Ajándékáért.
Ó, Mennyei Ostya, töltsd el testemet a számára szükséges táplálékkal.
Töltsd el lelkemet Jézus Krisztus Isteni Jelenlétével.
Add meg nekem a kegyelmeket, hogy teljesítsem Isten Szent Akaratát.
Tölts el Engem békével és nyugalommal, melyek a Te Szent Jelenlétedből származnak.
Soha ne engedd, hogy kételkedjek Jelenlétedben.
Segíts nekem, hogy elfogadjalak Téged, Testben és Lélekben, és hogy a Szent Eukarisztia által a nekem ajándékozott kegyelmek segítsenek hirdetni a Mi Urunk, Jézus Krisztus Dicsőségét.
Tisztítsd meg a szívemet.
Nyisd meg a lelkemet és szentelj meg engem, amikor a Szent Eukarisztia nagy Ajándékát magamhoz veszem.
Add meg nekem a kegyelmeket és részesíts engem azokban a kedvezményekben, melyekkel Isten minden gyermeke meg van ajándékozva, és mentesíts engem a Purgatórium tűzétől. Ámen.
Gyermekeim, nektek imádkoznotok kell, hogy minden keresztény elfogadja és megértse a Szent Eukarisztia erejét. Ez az a fegyverzet, melyre szükség van, hogy minden gyermekem lelkét megmentse.
Fogadjátok ezt szívetek méltóságával és nagylelkűségével.
Áldott Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

2012. október 19., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Isten az Atya: Fiam hamarosan el lesz küldve, hogy felfedje az emberiség teremtésének Igazságát

2012. október 18. csütörtök, 18:00
Drága leányom, közel az idő számomra, hogy visszaküldjem egyetlen Fiamat, hogy valamennyi gyermekemet összegyűjtse Szívembe.
Szívem, mely az Élet forrása, meg fog nyílni, hogy minden gyermekem egyként összegyűljön.
Ígéretem minden kicsinyem megmentésére szinte beteljesült.
A legnagyobb vágyam az, hogy kinyilatkoztathassam Magam minden egyes embernek, beleértve azokat is, akik nem értik meg, hogy miért, és hogyan lettek Kezem által megteremtve.
Fiam hamarosan el lesz küldve, hogy felfedje az emberiség teremtésének Igazságát.
Ez a nap már oly sok évtizede van előkészítés alatt. Erre a mai napig nem kerülhetett sor, mert túl sok gyermekem veszett volna el.
Hamarosan meg lesz mutatva gyermekeimnek teremtésük és létezésük Igazsága, és a lelkük halhatatlansága.
Bár ez az esemény sok lélekben nagy reményt és örömet fog kelteni, mások számára azonban ez gyötrelem lesz, melyet nem lesznek képesek elviselni.
Szeretetem és Irgalmasságom forrása ki fog áradni az egész emberiségre Fiamon, Jézus Krisztuson keresztül.
Ezután a nagy elkülönítés következik, amikor azok a lelkek, akik válaszolnak Irgalmasságára, oldalra lesznek állítva.
A fennmaradó lelkek számára meg lesz adva minden lehetőség, hogy meghallják a Mennyország hívását.
Én, az ő Atyjuk, az éghajlat ereje által ismertetem meg magamat. Tanúskodni fognak Kezemről, amint kinyújtom minden gyermekem felé, hogy megmentsem őket a haláltól.
Hívásomat hallani fogják, de nem mindenki. Azok a lelkek is megtapasztalják Szeretetemet prófétáimon keresztül, egy utolsó kísérletként, hogy közelebb vonzza őket Szívemhez.
Az égbolt szétnyílik majd és visszahúzódik. Egy pergamentekercshez hasonlóan kigördül, miközben az Égi jelek feltárulnak. Angyalaim hangja csalogatni fogják ezeket a szegény kis lelkeimet, egészen a végsőkig.
Most megígérem, hogy Szeretetem forrása betakarja majd az egész Földet, miközben egyesítem Szívemet valamennyi gyermekem szívével.
Isteni Beavatkozásomnak milliárdok lesznek tanúi, és sokan megkönnyebbülten fognak a Karjaimba futni. Isteni Tervem Igazsága és a földi élet misztériuma fel fog tárulni, hogy mindenki láthassa. Csak akkor fogja az ember az Igazságot elfogadni az Örök Élet létezéséről.
Közel van a szenvedés vége a Földön. A végső üldöztetés, amikor a gonosz uralkodik gyermekeim fölött, befejeződik.
Aztán a szabadság, amire a kezdettől fogva vágytam, gyermekeim, végre Gyermekeimé lesz.
Nézzetek Rám, gyermekek, szeretett Atyátokra, mert a Kezemben tartalak benneteket. Eljövök Fiamon keresztül, hogy a Földi Királyságomba vigyelek benneteket.
Ez az örökség az, amit a Fiamnak ígértem. Ez az Én ígéretem valamennyi gyermekemnek.
A nagy csodák ideje nagyon közel van.
Megáldom minden egyes gyermekemet.
Szeretlek benneteket.
Betakarlak benneteket és egyesítelek Szívemmel titeket.
Atyátok, a Legmagasságosabb Isten

2012. október 18., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

A változás folyamata nagyon hamar elkezdődik
2012. október 17. szerda, 12:30
Drága szeretett leányom, a változás folyamata nagyon hamar elkezdődik.
Oly sok ember fogja végre megérteni a világon élete értelmét, és hogy mi fontos és mi nem.
Ezt az előttetek álló időszakot úgy kell tekinteni, mint a földi Új Paradicsomra való felkészülés időszakát. Ettől nem kell félni.
Azoknak, akik ismernek Engem, azt kell mondanom, hogy nektek teljesen meg kell bíznotok Bennem. Azok számára, akik nem ismernek Engem, az Igazság első alkalommal lesz kinyilatkoztatva.
Tanítványaimnak most el kell kezdeniük a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozását, beleértve a 43. imát* is, hogy a lelkek megmeneküljenek a Nagyfigyelmeztetés alatt, és hogy a Föld megújulása Legszentebb Akaratomnak megfelelően valósuljon majd meg.
Amint hamarosan az Igazság kinyilatkoztatásra kerül, Szent Üzeneteimet mindenhol terjeszteni kell. Amikor ez megtörténik, sokan lesznek éberek a megtévesztésekkel szemben, mellyel szembesülni fognak országukban. Meg fogják tanulni, hogy hogyan ismerjék fel az Antikrisztust, és képesek lesznek felfegyverezni magukat kínzatásai ellen.
Most itt az ideje, hogy egyesítsétek magatokat Szentséges Szívemmel.
Amennyiben ti egységben vagytok Velem, mindenkor védve lesztek.
Jézusotok
*(43) - Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt
Ó Istenünk, Mindenható Atyánk,
Szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében, és kereszthaláláról való megemlékezés alkalmából kérlek, hogy szabadíts meg minket bűneinktől.
Könyörgök Hozzád, mentsd meg azokat a lelkeket, akik nem tudják saját magukat megmenteni, és akik lehet, hogy halálos bűnben halnak meg a Nagyfigyelmeztetés alatt.
Szeretett Fiad engesztelő szenvedése által bocsáss meg azoknak, akik képtelenek megváltásukat keresni, mert nem fognak elég sokáig élni ahhoz, hogy Jézus, a te Fiad Irgalmát kérhessék, hogy a bűntől szabadítsa meg őket. Ámen.

2012. október 17., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Ez egy nehéz és magányos idő számos látnok számára, mert mindegyik egyedül dolgozik

2012. október 16. kedd, 16:20
Drága szeretett leányom, amikor azt mondom, hogy prófétákat küldök a világba, akkor ez azt jelenti, hogy mindegyik egy különleges küldetést kapott.
Te leányom, amint azt már mondtam neked, az utolsó próféta vagy. Bárki, aki most kerül a nyilvánosságra, és azt állítja, hogy az Én Szavamat hirdeti, mialatt te üzeneteket kapsz, az nem Tőlem kapja a felhatalmazást.
Sok szegény lélek döntött úgy, hogy magára vonja a figyelmet, és hogy bizonyos esetekben eltereljék a figyelmet ezekről a szent Üzenetekről, melyek segítségül adatnak a lelkek megmentésére.
Azért jövök, hogy kérjem Isten gyermekeit, hallgassák meg, amit el kell mondanom, de nem kényszeríthetem őket, hogy meghallgassanak.
Én sohasem parancsolhatom Isten gyermekeinek, hogy bármit is megtegyenek, mert ez lehetetlen, mivel megkapták a szabad akarat Ajándékát.
Minden, amit tőletek kérek az, hogy nyissátok meg szíveteket és engedjétek, hogy Szeretetem eltöltse lelketeket. Azt akarom, hogy mindnyájan – beleértve azokat is, akik gonosz tetteket követnek el – tudjátok, szeretlek benneteket. Mint ilyen, a ti megváltásotokat előnyben részesítem. Akárhogyan is, a Jelenések Könyvében megjósolt Próféciák megkezdődtek.
Azok, akik hallgatnak utasításaimra és válaszolnak hívásomra, sok lelket tudnak megmenteni.
Az a vágyam, hogy mindegyikőtök Hozzám jöjjön, és részesüljön Új Paradicsomom Királyságában.
Én nem ítélem el a megrögzött bűnösöket, és benneteket sem kérlek, hogy elítéljétek őket, mert ehhez nincs jogotok. Amennyiben másokat elítéltek, nem Isten Nevében beszéltek. Ha arra biztattok másokat, hogy más emberek fölött ítélkezzenek azáltal, hogy elítélik őket, akkor visszautasítotok Engem.
Felszólítalak mindnyájatokat, hogy csak egy hangra hallgassatok. Az Én Hangom az, amire összpontosítanotok kell, ha meg akarjátok menteni magatokat, családotokat, barátaitokat és szomszédjaitokat.  Minden imára szükség van, hogy segítsen nektek és szeretteiteknek felkészülni a „Gyónásomra”, a Nagyfigyelmeztetésre.
Most már közel az idő.
Jézusotok

Neked is van mennyei GPS-ed!!

Sietek mint mindig, és az autó navigációs rendszere finom női hangon mind gyakrabban figyelmeztet, hogy: "túl gyorsan mész!" Megsokallva a kioktatást, egyetlen mozdulattal - mely hatalmas nyugalommal tölt el - kikapcsoltam a készülék hangját. Csendben, a villódzó nyilakkal próbált vezetni a GPS, de siettemben vagy két kanyart később vettem be. Megszeppenve, az elveszettség érzésével hamar hangot adtam kis barátomnak, mely első szavaival nem duzzogva kioktatott, hanem a világ legtermészetesebb hangján csak annyit mondott: "újratervezés!"

Nézem az emberi értelem tenyérnyi gyümölcsét, az autóban villódzó kis készüléket mely képes figyelni az égben keringő szekrénnyi műholdra, hogy engem határozottan célba vezessen, hogy pontos időben elkezdhessem a messzi város templomában a szentmisét.  Csodálattal szemlélem az ember alkotta gépek alázatát, céltudatos pontosságát, kitartó figyelmét, azt a nyugodt, eredményes munkát mellyel szolgálnak mindenféle hiszti, duzzogás, fáradság nélkül bennünket.

Nekem is van egy csodálatos műholdam -a jó Isten, aki lelkiismeretem által hozzám is szól, vezet céltudatosan. Az élő hitünk hullámhosszán kapcsolatba léphetek vele, nála mindig zöld a lámpa.. Jósággal mondja, hogy most jobbra mosolyogj és légy kedves, aztán most balra figyelj mert ott tátong a bűn szakadéka. De ha az útszéli tarka virágoktól vonzva letérünk a helyes útról, Ő onnan fentről látva maréknyi porságunkból fakadó gyengeségünket, szelíd jósággal csak annyit mond: bűnbánat, azaz újratervezés. 

Olyan jó tudni, hogy van mindannyiunknak egy csodálatos mennyei GPS-e. Merjük bekapcsolni!! Merjünk az élő hit útjára lépni!!  Nyugodtak lehetünk, mert nem lehet úgy eltévedni, hogy gondviselő vezetőm azonnal ne tudná megmutatni a következő helyes lépést! Mindig van tovább! Az öreg Nikodémusnak is az evangéliumban, Jézus kapásból felkínálta, hogy: újjá kell születni!! Isten mindig, bárhol is vagy, meg tudja mutatni az utat mely célba vezet, mely által elérheted a legbensőbb, csodás álmaid! Nem tudunk annyira eltévedni, hogy Istenünk megsértődjön ránk, vagy hogy ne tudna onnan is újratervezni mindent, és nem csak neked, nekem, hanem akár népünknek, vagy az egész emberiségnek! Ő nem kötekedik és kicsinyes dührohamokat sem kap, szeret bennünket mert gyermekei vagyunk, szeret és vezet szelíden, kitartó jósággal mindig mellettünk van!

Mi emberek alkottuk ezt a kis gépet mely ott villódzik az autónkban, a saját képünkre, hasonlatosságunkra alkottuk... és csodálatos, működik. Hinnünk kell, hogy a bennünk lévő nagy mennyei GPS is működik! Általa egy új világ nyílhat előtted!!


2012. október 16., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Azok, akik túlélik a végidőket, nem fognak fizikai halált halni
2012. október 15. hétfő, 23:30
Drága szeretett leányom, a halottak feltámadására vonatkozó titkot fontos megérteni.
Amikor, mint testet öltött ember meghaltam, megsemmisítettem halandóságotokat. Miután meghaltam, halálom nemcsak a haláltól szabadított meg benneteket, hanem a bűntől is a földi halál után. Kereszthalálom a halhatatlanság ajándékát adta nektek Királyságomban.
Mivel emberként haltam meg, halandó halált haltam. Ha valaki meghal, akkor halhatatlan lesz, ha a kegyelem állapotában van.
Amikor feltámadtam a halálból, azoknak ajándékoztam ezt az Ajándékot, akik most a Mennyországban vannak, akik a kegyelem állapotában haltak meg. Új Paradicsomomban ők egy tökéletes halhatatlan testet kapnak. Azok, akik a földön vannak, egy szempillantás alatt halhatatlan testet kapnak Második Eljövetelemkor.
Amint hírnökeim harsonái megcsendülnek, a halottak feltámadnak, valamint azok, akiknek neve fel van jegyezve az Élet Könyvében, hogy az Örök Életet élvezzék az Új Királyságom ezer éve alatt, melyet Atyám megígért Nekem. Ezt fogják az Új Paradicsomnak hívni, és minden, ami most addig halandó, többé nem lesz az.
Ti egyesülni fogtok Velem, Jézusotokkal.
A halál többé nem fog számítani, mert nem fog létezni.
Most, hogy elhoztam nektek Ajándékom végső üdvösségét, hallgatnotok kell Rám.
Legyetek óvatosak és bátorítsátok azokat, akik ma épp úgy, mint azok – akik Noé napjaiban elmerültek a szórakozással teli becsvágyó életükben-, ne legyenek ostobák, és ne hagyják figyelmen kívül a jeleket. Akárcsak Noé napjaiban, ők is elsodródhatnak majd a rémületükben, amikor jön az áradat. Ez alkalommal ne hagyjátok, hogy ez megtörténjék.
Követőimnek részletes figyelmeztetések lettek adva, de nem ér semmit. A baj az, hogy azok, akik elfogadják az Igazságot, összevegyülnek azokkal, akik nem fogadják el, és azok befolyásolják őket.
Nektek távol kell tartanotok magatokat azoktól, akik pogányok, és imádkozzatok értük. Ha nem tartjátok távol magatokat, akkor el lesztek csábítva a hazugságok és a tisztátalan lelkek által. Azok, akik ellenállnak Nekem, félre lesznek taszítva védelmem alól. Hamarosan úgy találják majd, hogy romlott életük eluralkodik rajtuk, eleinte csak lassan. Aztán majd kizárnak Engem, és a hazugságok rabszolgái lesznek. Ha a társaságukban maradtok, ti is támadva lesztek.
Aztán észre fogjátok venni magatokat, hogy mentegetőztök az Igazságról, Isten Szaváról beszélve. Ez abban a szakaszban lesz, amikor világosan látni fogjátok a megosztottságot a világotokban. Az Ajándék, melyet a Szentlélektől kaptatok fogja biztosítani, hogy rögtön felismeritek azt a veszélyt, amelyben vagytok.
Ha ők ismernék az Igazságot, szaladnának hozzátok. Mert minden hamis isten, melyet bálványoznak, anyagi dologból készült, melyet Isten teremtett; ugyanazt a klasszikus hibát követik el. Az anyagi dolgok csodáit imádják, de nem vesznek tudomást Teremtőjükről.
A Béke Új Korszakában sokkal több lenne nekik, oly sok tökéletesség. De ők hátat fordítanak.
Én mindig szeretni fogom őket, de Irántam való szeretetük hiánya azt jelenti, hogy nem akarnak belépni az új életbe, melyet Én teremtettem számukra.
Ez az új élet meg lett teremtve, mely két okból volt lehetséges:
Amikor testben meghaltam, megsemmisítettem a halált. Amikor feltámadtam a halálból, az Örök Életet adtam nektek, ekkor a testnek már nincs hatalma fölöttetek.
Ez az Én Ígéretem Isten minden gyermekének. Azok, akik túlélik a végidőket, nem fognak fizikai halált halni. Ők áldottak. Ők azonnal egy tökéletes fizikai testté lesznek változtatva, misztikus egységben az Én Dicsőséges Testemmel.
Akkor lesz majd, hogy találkozni fognak azokkal, akik kegyeimben haltak meg, akik feltámadnak halottaikból. Ők mind a Paradicsomomban fognak élni.
Jézusotok

2012. október 15., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Imáitok által meg lehet menteni azokat, akik hidegvérű gyilkosságot követnek el

2012. október 14. vasárnap, 18:10
Drága szeretett leányom, egy pillanatra sem szabad hinnetek, hogy nem lehet azokat megmenteni, akik szörnyű bűnöket követnek el, és azokat, kiknek gonosz tetteik kegyetlenséget okoznak a világban.
Imáitok által meg lehet menteni azokat, akik hidegvérű gyilkosságot követnek el, akik kivégzik honfitársaikat vagy azokat, akik megölik gyermekeiket, kik még az anyaméhben vannak.
Sok ilyen lélek nem fogja megváltását keresni az Én Szememben, mert ők nem látnak rosszat abban, amit tettek. Üdvösségük imáitoktól függ.
Ezek azok a lelkek, kikre a legjobban vágyom.
Ezek az elveszett lelkek annyira eltávolodtak Tőlem, hogy csak az önmagukat felajánló lelkek szenvedése és Tanítványaim imái menthetik meg őket.
Még azokat is meg lehet menteni az örök kárhozattól, akik tudatosan imádják a Sátánt, akik tudják, hogy létezem, de továbbra is gúnyolnak Engem.
Arra sürgetlek mindnyájatokat, hogy hívjatok Engem a Keresztes Imahadjárat ezen imáján keresztül, hogy megváltást kérjetek a halálos bűnben levő lelkeknek, akik gyilkosságot követtek el.
A Keresztes Imahadjárat 80. imája azokért a lelkekért, akik gyilkosságot követtek el:
Ó, drága Jézus,
Irgalomért könyörgök azok számára, akik gyilkosságot követtek el.
Sürgősen kegyelmet kérek azoknak, akik halálos bűnben vannak.
Felajánlom Neked szenvedéseimet és nehézségeimet, hogy megnyithasd Szívedet és megbocsásd bűneiket.
Kérlek Téged, borítsd be Drága Véreddel mindazokat, kiknek lelkében gonosz szándék van, hogy gonoszságaiktól tisztára lehessen mosni őket. Ámen
.  
Ne feledjétek, hogy a lelkeknek szükségük van a segítségetekre még akkor is, ha bűneik talán undort keltenek bennetek.
Őket megfertőzte a gonosz, és sokan közülük nem ismerik a jó és a rossz közötti különbséget.
Ezek azok a lelkek, akik a legnagyobb gyötrelmet és fájdalmat okozzák Nekem. Szenvedésem hosszabb lesz, hogy mindegyikük megmenekülhessen.
Menjetek Tanítványaim, és engedjétek meg Szeretetemnek és az alázatnak, hogy elárasszák szíveteket, úgy, hogy nagylelkű szenvedésetek segítsen megmenteni ezeket a gyermekeket, Istennek szegény, elveszett gyermekeit.

Jézusotok