2014. október 23., csütörtök

A DIADAL – A harc elkezdődött

A DIADAL – A harc elkezdődött címmel az Etalon Kiadó idén ősszel egy új, különleges dokumentumfilmmel jelentkezik. Egy amerikai fiatalember történetét ismerhetjük meg, aki Medjugorjéban tett látogatása során megtapasztalja a Szűzanya jelenlétét, és megtér. Bemutató: okt. 4. Uránia. http://port.hu/a_diadal_the_triumph/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=154491&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_topic_id=2

George Weigel: Egy valóban rendkívüli szinódus

A sajtó szerint eljött a Rég Várt Katolikus Fegyverletétel Nagy Pillanata, amikor a Katolikus Egyház, a szexuális forradalom győzelmének útjában álló utolsó nagy intézményes védőbástya, végre beismeri eddigi tévedéseit.
A vatikáni zsargonban a püspökök külön összehívott szinódusa rendkívüli szinódus, ami azt jelenti, hogy nem rendes szinódus, amit ugye három évenként tartanak. A nemrég befejezett 2014. évi Rendkívüli Szinóduson valóban rendkívüli dolgok történtek, a „Hűha” értelmében. És ha ez ebben az évben tartott Rendkívüli Szinódus annak a szinódusnak volt az előnézete, amelynek a témáját volt hivatva meghatározni, t.i. a 2015. évi Rendes Szinódusét, amely szinódus várhatóan, nos, valóban rendkívüli lesz.
Hogyan volt a 2014. évi Rendkívüli Szinódus rendkívüli? A Bárd (t.i. Shakespeare) elnézését kérve, a következőkben:

1.  A 2014. évi Rendkívüli Szinódus rendkívüli sajtó figyelmet kapott. Sajnos, a figyelem túl nagy része a tömegsajtó tévképzetének volt tulajdonítható, mely szerint eljött a Rég Várt Katolikus Fegyverletétel Nagy Pillanata: az a pillanat, amikor a Katolikus Egyház, a szexuális forradalom győzelmének útjában álló utolsó nagy intézményes védőbástya, végre beismeri eddigi tévedéseit és együtt rohan a szexuális felszabadulás ígéretföldjére, melyet ebben ez esetben a házasság kérdésében történő katolikus fegyverletétel jelenít meg. Amire fel kellett volna figyelnie a világnak – az afrikai püspökök tanúságtétele a monogámia és az élethosszig tartó házastársi hűség felszabadító ereje mellett – elszomorítóan kevés figyelmet kapott, holott a harmadik világbeli nők a legfőbb kedvezményezettjei annak az igazságnak, amit az Egyház kapott az Úrtól.

2. A 2014-es Szinódus a haldokló északi egyházak püspökeinek rendkívüli önbizalmát bizonyította, akik ennek ellenére úgy érzik, lelkipásztori tanácsokat adhatnak azoknak a helyi egyházaknak, amelyek vagy virágzanak, vagy kitartanak. Sok észak-európai püspök és teológus (és püspök-teológus) úgy tett, mintha újra eljöttek volna azok a paradicsomi évek, amikor ők határozták meg a II. Vatikán Zsinaton a világegyház napirendjét. Hogy ugyanezek a püspökök és teológusok elnököltek a nyugat-európai katolicizmus összeomlása felett az elmúlt 50 évben, láthatólag a legkevésbé sem számít nekik. Újra itt vannak a szép napok.

3. A 2014-es Szinódus rendkívüli volt, vagy legalábbis a média szerint az volt, a bíborosok közötti nézeteltérések precedens nélküli nyilvánosságra kerülése miatt. Esetleg azok, akik rendkívülinek vagy rendhagyónak találták, megnézhetnék Szent Pál levelét a galataiakhoz (2:11), ahol Pál beszámol arról, hogy Pétert szemtől szembe kritizálta. Vagy elgondolkozhatnak azon a nagyon ellenséges hangulatú veszekedésen, amely az észak-afrikai püspökök között a donatista vita  idején folyt. Vagy elmélyedhetnek a karthagói Ciprián püspök, egyháztanító és István pápa, Róma püspöke közötti veszekedésben. Vagy olvassák el a II. Vatikáni Zsinat első ülésszakának vitáit. A 2014-es nézeteltérések nagyon is figyelemre méltóak, mégpedig abban, hogy egyébként intelligens emberek, akiknek az álláspontját eléggé szétbombázták a tudóstársaik, képtelenek voltak annak beismerésére, hogy tévedtek. De még közelebbről megnézve, ahogy a NFL-ban mondják, ez sem annyira új.

4. A 2014-es Szinódus rendkívüli volt abban, hogy mennyi teológiai zavarodottságot mutattak az Egyház öregjei, akiknek igazán képben kellene lenniük. Természetesen az Egyház ön-megértése fejlődik az idők folyamán, ahogy Egyház lelkipásztori gyakorlata is. De ahogy Boldog John Henry Newman bemutatta a kérdésről szóló modern értekezésében, minden autentikus fejlődés szerves folyamatosságban van a múlttal; nem pedig szakítás a múlttal. Ugyanígy nincs helye annak a dogmafejlődés igazán katolikus elméletében, hogy az Úr szavait átírják, vagy hogy a Szentírás tiszta szövegéhez való hűséget fundamentalizmusként írják le.

5. A 2014-es Szinódus rendkívüli volt abban, hogy túl sok püspök és teológus (és püspök-teológus) még mindig nem fogta fel a Modernkori Kereszténység Vastörvényét: azok a keresztény közösségek, melyek szilárdan megőrzik a hittani és erkölcsi határaikat, képesek virágozni a modernitás kulturális mérgei közepette is; azok a a keresztény közösségek, amelyeknek hittani és morális határai átjárhatóak (majd láthatatlanok) lesznek, kiszáradnak és elpusztulnak.

6. Még egy dolog: miért nem voltak a családról tartott szinódusra meghívva a Házasság és Család II. János Pálról Nevezett Pápai Intézetének képviselői? Rendkívüli: nemcsak a vatikáni zsargonban, hanem hétköznapi nyelven is.

http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20141022_george_weigel_egy_valoban_rendkivuli_szinodus

2014. október 22., szerda

Támadás a kereszténység ellen

A keresztény kultúra egyik kiemelkedő, központi országa Franciaország volt, ahol a kereszténység egy dicső korszakát megannyi gyönyörű templom, oktatási, vallási központ őrzi. Úgy tűnik azonban, a kereszténység elleni támadásoknak szintén egyik központja lett. A szekták, tévelygő közösségek, vagy akár a sátánisták tettei mellett most már a kormányzati és hivatali támadások is egyre sűrűbbek.
Abbeville francia kisváros újraválasztott polgármestere (2014. nov. 8-án megsemmisített választási eredmény, csalási okok miatt), és képviselő testülete első lépése volt a város közepén álló, 200 éves gyönyörű templom lerombolásának elrendelése. Normális helyen az ilyen építészeti remekműveket - amelyek ráadásul történelmi emlékek -, műemlékeket óvni és védeni kellene, de a liberális felforgatók ezzel ellenkezően, inkább földig rombolják.
Természetesen figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy valószínűleg új választásokat kell kiírni, és a következő garnitúra esetleg a megóvás mellett döntene, - vagy épp hogy nem hagyják figyelmen kívül és biztosak a vereségben, mert igyekeznek minél gyorsabban leromboltatni a csodálatos épületet.
Hídfő.net | Abbeville templom
A kereszténység és a hit támadásának alapja minden belső értékek szétverésének és lerombolásának kísérlete. Kicsit kellene csak megkapargatni a felszínt, és pillanatok alatt kiderülne, kikből is áll a díszes képviselő testület, és ki is a polgármester. Csak rájuk kell nézni, és máris gyanús a dolog, ha pedig rászánna az ember pár órát, hamar kiderülne, hogy buzik, leszbikusok, pedofilok, megrögzött vallásellenesek csordájáról van szó, egyszóval; liberálisok. A liberális pedig pusztít mindent, ami tradicionális, ami hagyomány, és mindent terjeszt, ami beteges, abszurd és rombolja az erkölcsöt.
Az emberiség és az eszmék egyik rákfenéje a liberalizmus. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy szétesőben van. Éppen ezért ragadtatja el magát ilyen kétségbeesett lépésekre, mint a templomok lerombolása; haláltusájában megsemmisítene mindent, ami még épen maradt. Szégyen, hogy megtehetik, mert a kormányuk éppen a kizsákmányolással és gyarmatosítással van elfoglalva. Mivel éppen olyan liberális fertő, mint az ilyen fajta önkormányzatok, figyelmen kívül hagyják és hallgatólagosan támogatják a templomrombolást.


http://www.hidfo.net/2014/10/22/tamadas-keresztenyseg-ellen

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Fogadjátok el a Jelenések Könyvében számotokra adatott Igazságot

2014. október 21. kedd, 23:40
Drága szeretett leányom, amikor a próféciák kezdetben megadattak Isten gyermekeinek, azok félelmet keltettek az emberek szívében. Ennek oka az Istenben nem hívő emberek elméjében jelenlévő kételyek, és a természetes földi környezetből hiányzó vigasz voltak. Könnyebb volt az embernek elfogadnia egy tökéletlen életet, mint hinnie egy természetfölötti létezőben.
Isten nem azért küldte Prófétáit, hogy félelmet keltsen gyermekeiben. Ő azért küldte őket, hogy figyelmeztesse gyermekeit azokra a veszélyekre, amelyek mély szakadékot hoznak létre az ember és Isten között. Amikor ez a szakadék már túl szélessé vált, mivel a lelkek többsége elutasította Istent, akkor Ő mindig közbelépett, hogy megmentse őket. Isten mindig az Ő Prófétái által lépett közbe, és Prófétái segítségével tudta oktatni gyermekeit az Úr útjaira. Isten prófétái nélkül az ember nem kapta volna meg az Igazságot. Amit Isten az írott Ige által ad az embereinek, azt senki se szedje darabokra.
Az ember nem méltó arra, hogy Isten Igéjét megváltoztassa, képessége sincs arra, hogy az Ige jelentésén módosítson, és joga sincs ahhoz, hogy ezt megtegye. Ha egy ember veszi Isten Igéjét, és azt szándékosan félremagyarázza, csakhogy másokat bántson vele, súlyos bűnt követ el. Sokan voltak már, akik megpróbálták megváltoztatni az Ige jelentését, de nem sikerült nekik. Mégis vannak olyanok, akik létrehoztak különböző Ige-változatokat, amelyek eltérnek a teljes Igazságtól, de ettől még az emberek nem lettek okosabbak. Én nem vonom felelősségre ezeket a lelkeket, mert ők csak arra használták az Igét, hogy dicsőítsék Istent.
Amikor eljöttem az Igazságot hirdetni, féltek Tőlem. Valamennyi Előttem fellépő prófétától úgyszintén féltek. Őket, akárcsak Engem, gyűlölték az emberek, mert a kimondott Ige által az Igazságot hozták el az emberiségnek. János Evangélistának a Szentlélek Ereje által adatott Jelenések Könyvét Keresztény Egyházaim figyelmen kívül hagyták. Erről csak ritkán tárgyaltak, és Egyházamban sokan azzal utasították azt el, hogy lényegtelen.
Most eljött az ideje az Igazságnak, hogy végre az ki legyen mondva, és hogy az emberek válasszanak: Vagy elfogadjátok az Igazságot, mely a Jelenések Könyvében adatott számotokra, és felkészültök, hogy minden rendben legyen, és örömteljes Számomra a Nagy Napon, vagy pedig figyelmen kívül hagyjátok az Igét és azon Ígéretemet, hogy újra eljövök. Hát legyetek csak süketek Kérésemre, de ne feledjétek: úgy fogok eljönni, mint tolvaj az éjszakában, és csak azok lesznek az Enyéim, akik örömmel fogadnak Engem, és elfogadják Irgalmamat.
Én csupán azért figyelmeztetlek benneteket, mert szeretlek titeket. Ha ezt nem Szeretetből tenném, már rég a pusztába vetettem volna az emberiséget, annyira hálátlan a lelke.
Jézusotok

2014. október 20., hétfő

Patrick J. Buchanan: A pápai népszerűség ára

VII. Kelemen pápa a házasság felbonthatatlanságának védelmében közösítette ki VIII. Henriket, aminek az ára az volt, hogy a Katolikus Egyház elvesztette Angliát. Elgondolkodhatunk, vajon Ferenc pápa mit gondol Kelemen „hajthatatlanságáról”.
„A szinódust lezáró beszédében Ferenc pápa az »úgynevezett tradicionalistákon« csúfolódott »barátságtalan hajthatatlanságuk« miatt.

Végülis így is lehet magyarázni a dolgokat. Egy másik magyarázat az, hogy a tradicionalisták azt gondolják, hogy az erkölcsi igazság sosem változik, és a katolikus tanokat sem lehet megváltoztatni.

Még a pápa sem teheti ezt meg.

Ha ilyen szándékai lennének, a pápa eretnekséget tanítana. És mivelhogy a katolikus tanítás szerint a pápa csalhatatlan, azaz nem tévedhet, amikor ex cathedra kijelent valamit a hittel és morállal kapcsolatban, ez azt jelentené, hogy Ferenc pápasága érvénytelen, és hogy Szent Péter széke üres.

S aztán sokat olvashatnánk skizmatikusokról és sedevacantistákról.

A Katolikus Egyház nem Obama, Hillary és Joe Demokrata Pártja, ahol az abortuszról, homoszexualitásról és a melegházasságról való alapvető álláspont úgymond „kibontakozik”. S vajon mikor vált az erkölcsi ügyekben a »rugalmasság« erénnyé a katolikusok számára?

Egyébként VII. Kelemen pápa a házasság felbonthatatlanságának védelmében közösítette ki VIII. Henriket, aki »A hit védelmezője« titulust tudhatta magáénak Luther eretnekségeinek megcáfolásáért.

Amikor Henrik el akart válni Aragóniai Katalintól, és el akarta venni Boleyn Annát, Kelemen pápa közölte, hogy ez nem lehetséges. A házasság mellett való kiállásának ára az volt, hogy a Katolikus Egyház elvesztette Angliát.

Elgondolkodhatunk, vajon a mostani pápa mit gondol Kelemen pápa »hajthatatlanságáról«.

Míg I. Ferenc tagadja, hogy bármit is meg akarna változtatni a katolikus tanításban, Burke bíboros jól látja a dolgokat. A pápa »sok kárt okozott«. Zavart keltett a hívek között, és világosan kellene beszélnie a katolicizmus változatlan igazságairól.

VI. Pál boldoggá avatásán, vasárnap, Ferenc pápa a változást éltette. »Isten nem tart az új dolgoktól – mondta –, mindent megteszünk, hogy megtaláljuk az utat és az eszközöket a társadalom változó körülményeihez.«

De a II. Vatikáni Zsinat és VI. Pál óta a társadalmi változások közt volt, hogy a nyugat elfogadta az indoklás nélküli válást, a határtalan promiszkuitást, az abortuszt és a melegházasságot.

Biztos, hogy az egyháznak alkalmazkodnia kellene ezekhez a társadalmi változásokhoz? Biztos, hogy az egyháznak hozzá kell magát igazítania egy olyan dekadens kultúrához, mint a mienk? Vagy inkább fel kellene lépnie ellene és a morális igazságról kellene beszélnie a kulturális és politikai hatalom birtoklóinak, mint az első mártírok Rómában?

Ferenc pápa roppant népszerű. De világias népszerűségéért úgy tűnik, némi árat kell fizetnie  az egyháznak, amit vezet és az igazságnak, amit meg kellene védenie.

»Ki vagyok én, hogy megítéljem?« – kérdezi a pápa. De nem volt része mindig is része a munkaköri leírásának? És ha nem Te, Szentséged, akkor ki?”

http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20141022_patrick_j_buchanan_a_papai_nepszeruseg_ara
http://www.vdare.com/articles/the-price-of-papal-popularity?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201410
http://www.vdare.com/articles/the-price-of-papal-popularity

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Üdvösség Anyja: Boldogok azok, akiknek megadatik majd a Paradicsom kulcsa.

2014. október 19. vasárnap, 20:40
Drága gyermekem, Én vagyok a ti Édesanyátok, a Mennyország Királynője. Én különleges kegyelmekkel árasztalak el mindnyájatokat, akik azért hívtok engem, hogy nevetekben közbenjárva, megkérjem Fiamat, hogy védelmezzen benneteket. Jelenleg az egész Mennyország az emberiségért imádkozik, hogy az átmenet a vég nélküli új világba zökkenőmentes legyen. Fiam legnagyobb vágya, hogy elérje minden bűnös szívét; hogy eltávolítsa a zavarodottság pókhálóját, mely beborítja lelküket; hogy még a kőszívűeket is Nagy Irgalmába vonzza.
Fiam soha nem adja fel, hogy keresése során meg ne érintse mindenki szívét. Soha nem áll bosszút azokon, akik Őt megbántják, és soha nem részesít előnyben egy lelket sem egy másik lélekkel szemben. Ő mindenkit szeret, még a legnagyobb ellenségét is, és ez mindig is így lesz. Nektek nem szabad kerülnötök Fiamat azért, mert szenvedtetek ebben az életben, mert tragikus körülmények között elveszítettetek egy hozzátartozótokat, vagy, mert szörnyű igazságtalanság áldozatai vagytok. Isten az Élet Szerzője. Ő adja az életet, és Ő is veszi azt el. Csak akkor fog Isten drágán megfizetetni egy lelket, amikor az gonosz szellemekkel eltelve megöli a másikat.
Amíg a bűn létezik, gonoszság lesz a Földön. Csak azután fog megszűnni a rossz, miután a bűn száműzetik. Gyermekek, arra kérlek benneteket, hogy legyetek türelmesek. Arra kérlek benneteket, hogy annyi időt fordítsatok imádságra, amennyit csak tudtok. Azt kérem, hogy továbbra is imádkozzátok a Legszentebb Rózsafüzért családjaitok, nemzeteitek és országaitok védelméért. Soha nem volt olyan erőteljes a Rózsafüzérem, mint amilyen az most lesz, ezekben az időkben; ti nagy kegyelmekben fogtok részesülni, amikor azt imádkozzátok, főleg akkor, ha azt hangosan és csoportokban imádkozzátok.
Isten Tervei már folyamatban vannak Jézus Krisztus Második Eljövetelére. Kérem, hogy imáitokkal segítsetek előkészíteni az utat a bűnösök számára, hogy bűnbánatra törekedvén, az eljövendő világban ők is élvezhessék az Örök Életet, amelynek soha nem lesz vége. Boldogok azok, akiknek megadatik majd a Paradicsom kulcsa.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Keresztények és hinduk: együtt a befogadás kultúrájának elősegítéséért

A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa üzenetében üdvözli mindazokat, akik a hindu Diwalit, a fény ünnepét ünneplik. A jeles hindu emléknapot idén október 23-án ülik meg.


A transzcendens fény világosítsa meg szívüket, otthonaikat és közösségeiket. Az ünnep mélyítse el az egymáshoz tartozást a családokban és a városnegyedekben, továbbá hozzon harmóniát, boldogságot, békét és jólétet – írja Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke a hindu vallás követőinek szóló üzenetében.

A világszerte növekvő diszkrimináció, erőszak és kirekesztés láttán a befogadás kultúrájának építése lehet az emberek legőszintébb törekvéseinek egyike. A globalizáció pozitív aspektusai – a jobb oktatási és egészségügyi szolgáltatások, a demokrácia és a társadalmi igazságosság növekedése, a „globális falu” kialakulása – mellett az üzenet utal arra, hogy ugyanakkor számos nép elveszti társadalmi-kulturális, gazdasági és politikai identitását. A globalizáció negatív hatásai a vallási közösségekre is kiterjednek, mert hozzájárulnak a társadalom részekre szakadásához, a relativizmus és a szinkretizmus növekedéséhez vallási kérdésekben, továbbá elősegítik a vallás privatizációját. A vallási fundamentalizmus és az etnikai, a törzsi, illetve a szektás erőszak-megnyilvánulások világszerte a népek közötti elégedetlenség, bizonytalanság jelei, különösen is a szegények és peremre szorultak esetén, akiket kirekesztettek a globalizáció előnyeiből.

A globalizáció negatív következményei, mint a materializmus és a mértéktelen fogyasztás, önzővé, hataloméhessé és közönyössé tette az embereket mások jogai, szenvedései iránt. Ebből a közönyből született a kirekesztés kultúrája, amelyben a szegényektől, a peremre szorultaktól, valamint a gyengéktől megtagadják jogaikat, továbbá a lehetőségeket és az erőforrásokat, amelyek elérhetők a társadalom többi tagja számára. Jelentéktelennek, nélkülözhetőnek, tehernek és feleslegesnek tekintik őket, akiket tárgyként használnak, majd eldobnak. A kirekesztés kultúrájának jelei a gyermekekkel és a nőkkel szembeni visszaélés, az idősek, a betegek, a megváltozott képességű személyek, az elvándorlók és a menekültek elhanyagolása, valamint a kisebbségek üldözése.

Közös feladattá és felelősséggé vált tehát a befogadás kultúrájának elősegítése. Azok feladata ez, akik törődnek a családok egészségével és túlélésével. Mindezt azon erők között és ellenére kell megvalósítani, akik a kirekesztés kultúráját terjesztik. Keresztények és hinduk csatlakozzanak tehát más vallások követőihez, illetve minden jóakaratú emberhez, hogy elő tudják segíteni a befogadás kultúráját egy igazságosabb és békésebb társadalomért – zárul a Vallásközi Párbeszéd Tanácsának üzenete a hindu Diwali ünnepre.
Forrás: Vatikáni Rádió

2014. október 19., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Átkozottak azok, akik Engem átkoznak

2014. október 18. szombat, 14: 20
Drága szeretett leányom, a gonosz sok olyan ember szívét tartja a markában, akik hisznek Bennem, mivel megengedték neki, hogy könnyen a lelkükhöz férkőzzön.
A Sátán az érzékek, valamint a büszkeség bűne által kísérti a lelkeket. Azok, akik úgy vélik, hogy okosságuk és Isten Szent Szavának az ismerete feljogosítja őket arra, hogy elítéljenek másokat az Én Nevemben, nagyon megbántanak Engem. Tele büszkeséggel, önimádatuk elhiteti velük, hogy jogukban áll megvetni másokat és mérget szórni rájuk az Én Nevemben. Legyetek óvatosak azokkal szemben, akik másokat átkoznak, aztán pedig azt mondják, hogy Tőlem valók, mert ők egy gonosz nyelvvel beszélnek. Azon a napon, amikor eljövök, ezek a lelkek meg fognak lapulni félelmükben, és a Fényemtől el fogják takarni szemüket, mely meg fogja vakítani őket.
Bízzatok mindig Irgalmamban, mert Én mindig meg fogok bocsátani azoknak, akik őszinte bűnbánattal a lelkükben jönnek Színem elé mindazért, amit megbántásomra mondtak, tettek, és elkövettek. Féljetek azonban Igazságszolgáltatásomtól, mert az félelmetes lesz, s amelyért nem fogok bocsánatot kérni. Tudnotok kell, hogy a gőgösek és a hatalmasok, akik a másokra gyakorolt gonosz hatás miatt elvesztették Számomra a lelkeket, akikre vágyom, szenvedni fognak. Ők Trónom előtt remegni fognak félelmükben, mégis vitatkozni fognak Velem és védeni gonosz útjaikat abban a téves hitben, hogy hallgatni fogok rájuk.
Átkozottak azok, akik Engem átkoznak. Áldottak azok, akik a mások iránti szeretetben élik az életüket, és akik még akkor is követik Tanításaimat, ha ez fájdalmat okoz nekik. Én fel fogom emelni az igazakat, de össze fogom törni a gonoszokat, akik Isten Igéjének hátat fordítanak. Aki másoknak fájdalmat okoz főleg az Én Nevemben, annak számot kell adnia majd Nekem az Utolsó Napon.
Jézusotok


Erdő-Grünwald magyarországi püspök lett a vatikáni köcsöglobbi szószólója

A folyamatosan a cionisták kegyeit kereső Erdő Péter magyarországi érsek lett a szabadkőműves Ferenc pápa által is futtatott buzilobbi szószólója. A Grünwald ágon más identitású magyarországi bóherérsek a fartúrók házasságát is a keresztény értékek közé emelné.

Az Independent cikke szerint már kedden többen ellenérzésüket fejezték ki, és "elfogadhatatlannak" nevezték az eltérést az egyház eddigi álláspontjától. A tiltakozás, amelyenek fő alakja a lengyel püspöki tanács vezető érseke, pedig máris meghozta eredményét.

Szerdán a Vatikán magas rangú vallástudósai és püspökei már a kedélyeket igyekeztek nyugtatgatni azzal, hogy az Erdő Péter által ismertetett dokumentum semmiképpen sem végleges döntés, hanem tulajdonképpen csak egy tanulmány.

Kapcsolódó:
Boldoggá avatták VI. Pált - "Isten nem fél az újtól"
Judeokeresztény jövőképet vázolt fel Ferenc pápa
Vízöntő: Átalakuló világ: 2. Judeo-kereszténység
Babilon, a nagy Parázna
Nyit a Vatikán?
32 homokost adtak össze a Vatikán szívében
Jobban kell tisztelnünk a meleg párokat! - hangzott el a Vatikánban

EMLÉKEZZÜNK A CIGÁNYBÜSZKESÉG NAPJÁRA!
Cigányok lepik el vasárnap a Kálvin teret

Olasz sajtó: a szinódus új korszakot indított el Ferenc pápa egyházában

VATIKÁN. Megosztottsággal zárult, de új korszakot indított el a püspöki szinódus az olasz sajtó vatikáni megfigyelői szerint, miután a tanácskozás éppen a két legvitatottabb kérdést, az elváltak és újraházasodottak áldoztatását és az azonos neműek párkapcsolatát hagyta megválaszolatlanul.
A La Repubblica kommentárja szerint az 1963-ban lezárult II. Vatikáni Zsinat óta nem zajlott ennyire éles vita az egyházban mint az utóbbi kéthetes szinóduson. A napilap úgy értesült, a püspökök Ratzinger-csoportja (vagyis a XVI. Benedekhez közel állók) egyenesen a nyugalmazott pápától kért hittani útmutatást, amire a Vatikánban élő volt pápa azt üzente vissza, már nem ő az egyházfő, forduljanak Ferenc pápához.
A szinódus szombat este megszavazott és azonnal nyilvánosságra is hozott záródokumentuma négyszázhetven helyen módosította vagy egészítette ki az Erdő Péter bíboros által a szinódus félidején bemutatott szöveget. A püspökök főleg az elvált és újraházasodottak áldoztatására és az azonos neműek kapcsolatára vonatkozó pontokat változtatták meg. Ezek a pontok voltak az egyedüliek, amelyek nem kapták meg az elfogadáshoz szükséges kétharmados többséget a voksoláson.
Átírták az elváltak áldozásban való részesítéséről szóló 52. és 53. pontot, amelyekből elmaradt az a megfogalmazás, miszerint az elváltak és újraházasodottak "fokozatosan" részesülhetnének ismét a szentségben. Az azonos nemű párok kapcsolatáról szóló 55. és 56. pont végleges változatában már nem szerepel az a javasolt mondat, miszerint ez a partneri kapcsolat is kölcsönös támaszt nyújthat tagjainak. Kimaradt az is, hogy a melegek és leszbikusok "is értékeket tudnak adni a keresztény közösségeknek". A javasolt dokumentum szerint az egyház elutasítja a társadalmi nemeket hirdető gender-elméletek jogszabályba foglalását, a végleges verzió viszont már az azonos neműek közötti házasságról mondja ki ugyanezt. A végleges szövegből több helyen elmaradt a befogadásra való utalás is.
Elemzők szerint a családról tartott szinódus volt az első komoly próbatétele a Ferenc pápa vezette egyháznak. Újdonságnak számított, hogy a vitáktól kísért tanácskozáson tabutémákkal, vagyis a "szabálytalan családokkal" is foglalkoztak, "ami a szent termekbe a szociális érzékenység szelét fújta be", a szinódus cáfolta az "egyhangú" egyház képét, miszerint az egyház képtelen az őt övező társadalmi változásokkal szembesülni. Ez volt az első alkalom, hogy az egyház tagjai nyíltan nemtetszésüket fejezték ki a Ferenc pápához közeli véleményekről. A kommentárok úgy vélték: lehet, hogy a szinódus sokak számára "hasfájással" zárult, de az egyházban elindult egy folyamat, amelyet már nem lehet visszafordítani.
A Corriere della Sera szerint a szinódus lezárta Ferenc pápa pápaságának eddigi látványos és a tömegek által éltetett időszakát, és egy kevésbé csillogó, drámaibb és szenvedéssel teli, de "eredetibb" szakaszt nyitott meg. A napilap hangsúlyozta, hogy a világ egyházmegyéit képviselő püspökök egy része nemet mondott a legproblematikusabb kérdésekre, és a fenntartások nemcsak a római kúria részéről érkeztek, hanem a Ferenc pápát megválasztó bíborosok részéről is. Az újság szerint a szinódus igazi hiányossága a kommunikáció volt, ami néha a vélemények közötti zűrzavar benyomását adta: "mintha a helyzet néha kicsúszott volna Ferenc pápa kezéből". Másrészt a szinódus túl Európa-centrikus volt, nem nyitott elég teret az afrikai, ázsiai problémáknak.
A Libero oldalain Antonio Socci katolikus író megkérdőjelezte, hogy a szinódust a Ferenc pápa képviselte "forradalmi" nyitás nyerte meg. Ugyanakkor Socci szerint az úgynevezett konzervatív szárny sem kerekedett felül, a szinódus bizonytalan eredménnyel zárult.
"A II. Vatikáni zsinat által hozott új szabályokat a saját folyosóidon belüli gonosz szabadkőműves erők vezették be." (2012. május 7., 18.19)

"Üdvösség Anyja: Isten Igéjének ezen új és trágár utánzásáról sokan azt fogják gondolni, hogy az egyszerűen egy modern változata az Újszövetségnek" (2013. december 23. hétfő, 18:36)

"Ezeket azzal a bejelentéssel fogják nyilvánosságra hozni, hogy a Katolikus Egyházat modernizálni kell, hogy a mai új, széles látókörű, liberális társadalomban helytálló lehessen. A Katolikus Egyház azt fogja mondani, hogy már lezárta a múltat, és aztán pedig azt, hogy a mottója szerint minden vallást fel kell karolni, megmutatván, hogy az Egyház nem szűk látókörű. Ezt a bejelentést az egész világon ünnepelni fogják, és a média ezt a nagyszerű hírt a címlapokon fogja közölni, miközben azelőtt undorral tekintett a Katolikus Egyházra." (2013. augusztus 17. szombat, 11:50)

"A hitetlen külvilág számára ez úgy fog tűnni, mintha egy forradalom lenne, egy olyan, amely magával ragadja őket, és azokat fogja megszólítani, akik elutasítják Isten Létezését. Sok nemzetben nagy ünnepségek veszik majd kezdetüket. Ezek az ünnepségek a globális egység és az emberi jogok ünnepének nevében a minden erkölcsi elkötelezettségtől való szabadságot fogják üdvözölni.” (2014. március 11. kedd, 20:39)

----------------------------------------------------------------------------

Olasz sajtó: a szinódus új korszakot indított el Ferenc pápa egyházában

"A La Repubblica kommentárja szerint az 1963-ban lezárult II. Vatikáni Zsinat óta nem zajlott ennyire éles vita az egyházban mint az utóbbi kéthetes szinóduson. A napilap úgy értesült, a püspökök Ratzinger-csoportja (vagyis a XVI. Benedekhez közel állók) egyenesen a nyugalmazott pápától kért hittani útmutatást, amire a Vatikánban élő volt pápa azt üzente vissza, már nem ő az egyházfő, forduljanak Ferenc pápához."


http://www.hirek.sk/hitelet/20141019115137/Olasz-sajto-a-szinodus-uj-korszakot-inditott-el-Ferenc-papa-egyhazaban.html

----------------------------------------------------------------------------

"A Pápák közül többen a Szentszék foglyaként éltek, szabadkőműves csoportoktól körülvéve

2012. május 7., 18.19
...
Katolikus Egyházam, bár sok gyötrelmet okoztál nekem gonosz bűneiddel, tudd meg – bár vétkeztél – soha nem foglak elhagyni.De tudjad a következőt: A bennem való hited már nem olyan erős, mint amilyennek lennie kellene. Már nem szeretsz Engem úgy, mint egykor.Mindaz a gazdagság, amit felhalmoztál, éket vert közém – a Te Krisztusod és Megváltód – és Isten gyermekei közé.
Olyan büszke magaslatokra jutottál, ahol én már nem érhettelek el, és nem nyújthattam feléd a kezem, hogy megmentselek a bensődben lévő romlástól.Péterem tanította neked az igazságot, akinek a sziklájára épültél. És te mit tettél?Vastag kőfalat vontál magad köré.Ennek következtében megszakadt a kapcsolat azokkal, akiket neked kellett volna táplálnod az Én Testemmel és Véremmel, hogy lelkük táplálva legyen.A Legszentebb Oltáriszentség kezelését megillető tisztelet megszűnt, amikor Jelenlétemet leértékelted.

A II. Vatikáni zsinat által hozott új szabályokat a saját folyosóidon belüli gonosz szabadkőműves erők vezették be.
..."

http://www.masodikeljovetel.hu/a-papak-kozul-tobben-a-szentszek-foglyakent-eltek-szabadkomuves-csoportoktol-korulveve/

Wolfram Schrems: Különös „szentté” avatások

A német nyelvterületen szinte ismeretlen kiváló olasz író, Eugenio Corti „Il Cavallo rosso” (A piros ló) 1983-ban megjelent ezeroldalas könyvében Olaszországnak a II. világháborútól a zsinatig tartó átalakulását tárta fel. A megvesztegethetetlen megfigyelő és megtéveszthetetlen katolikus író remekművében például feltárta az összefüggéseket a jó János „pápa” és Hruscsov lánya és veje között létrejött találkozás és az ezen eseményt szorosan követő választások során a kommunista párt javára nyert hárommillió plusz szavazat között.
XXIII. János pontifikátusa objektív szemszögből vizsgálva annyi mindent elpusztított, hogy egy hívő katolikust, aki a jó és rossz gyümölcsök kritériumát ismeri, a szentté avatása csak összezavarhatja. Gyakran idézik Siri bíboros azon kijelentését, miszerint az Egyháznak 50 évre lesz szüksége, hogy ezen ember tévútjait kiheverje. Hogy Siri bíborosnak nem volt igaza, nos, ezt ma már egészen biztosan ki lehet mondani. Hacsak nem történik valami csoda, mikorra ez a cikk megjelenik [tegnap jelent meg az interneten] VI. Pált szintén boldoggá avatták már. Hogy miért kell elődjének egyik legbizalmasabb munkatársát és végül utódát a pápai trónon boldoggá avatni, rejtély. Még leginkább az a valószínű, hogy a Vatikánnak szüksége van egy legitimációra az ú. n. „liturgia reform” számára (amit VI. Pál 1969-ben promulgált, amelynek azonban első kiadását egy nyílt eretnekség miatt be kellett zúzni). Ez a reform ugyan mindazok számára, akiknek még van szemük a látásra, időközben egy tökéletes katasztrófának bizonyult, de a Vatikán modernistái számára nélkülözhetetlen eredmény.
A nemrégen elhunyt olasz pap, Don Luigi Villa írásai (PAUL VI beatified? és PAUL VI The Pope Who Changed the Church) egy ideig feltartoztathatták e reform kigondolójának és végrehajtójának boldoggá avatását. Tudomásom szerint Don Villa adatait senki nem cáfolta meg eddig.
Jószándékú, de a szükséges intelligenciával nem rendelkező katolikusok úgy vélik, hogy Montinit a Humanae vitae enciklika miatt avatják boldoggá. Ez természetesen ostobaság, már csak azért is, hiszen ami ebben az enciklikában katolikus, az XI. Pius Casti connubbi enciklikájának ismétlése.
Vagy egy pápát csak azért boldoggá lehet avatni, mert egyetlen pontban a katolikus tanítást képviselte? Ha igen, akkor Montinival kapcsolatban csak a szúnyogot nézik, miközben az elefántot nem akarják látni, vagyis számtalan intézkedésének, kijelentésének egész zavaros minőségét. Nem veszik észre a zsinati dokumentumok szörnyű, hitet pusztító kétértelműségét? Amiért a pápát igenis személyében kell felelőssé vonni! Nem csoda, hogy Montini pápa utolsó éveiben készült felvételek egy magával meghasonlott ember képét mutatják.
VI. Pál túlságosan is tipikus modernista volt, aki optimizmusában a gonosz realitását kirívóan alábecsülte, és azt hitte, hogy „dialógussal” mindent el lehet érni [ahogy összes utóda és most Bergoglio teszi: ez a boldoggá avatás oka – Montini boldoggá avatása ennek a módszernek a boldoggá avatása]. Ezt a dialógust kizárólag az aggódó katolikusokkal szemben tagadta meg, de nagyvonalúan alkalmazta mindazokkal, akik az Egyház esküdt ellenségei voltak. Montini elfogadhatatlanul barátságosan fogadta a kommunista diktátorokat és forradalmárokat, akiknek kezéhez vér tapadt. Miközben azokkal a keresztény államférfiakkal, akik heroikus küzdelemben vetették vissza a kommunista fenyegetést, feltűnően nyers modorban bánt, mindenekelőtt Francisco Franco tábornokkal és Antonio Oliveira de Salazar elnökkel. Ennek a pápai politikának volt az eredménye a marxizmus masszív beáramlása az Egyházba és a nyugati társadalmakba.
Oroszország tehát tévedéseit – ahogy a Fatimai Boldogasszony megmondta – az egész világra és benne láthatóan az Egyház központjáig elterjesztette. Ezt tagadni, értelmetlen lenne.
Végül mindezek alátámasztására álljon itt egy meglepő illusztráció:
A magyar ex-jezsuita, Nagy Töhötöm, aki aposztata lett, akit visszahelyeztek a laikus állapotba, és akit Buenos Airesben [!] vettek fel a szabadkőművesek közé, rendkívül érdekes (magyarul is megjelent) önéletrajzában „Jezsuiták és a szabadkőművesek” (‚JESUITAS Y MASONES‘, Buenos Aires, 1963) többek között ezeket írja:
„Nagy tisztelettel szeretnék a II. Vatikáni Zsinatra utalni, melynél a legkülönbözőbb konfessziók küldötteit megtaláljuk; és ez a »katolikus vallás tisztaságának« a legkisebb kárt nem okozza. Benedek pápa [XIV.] aligha adhatta volna ki a szabadkőművesek elleni bulláját, ha egy csoda folytán olvashatta volna XXIII. János Pacem is terris enciklikáját; sőt, ha csak a II. Vatikáni Zsinat dokumentumait láthatta volna, melyek minden katolikust arra szólítanak fel, hogy »jobban értekezzenek a protestánsokkal és minden alkalmas eszközt ragadjanak meg, hogy az akadályokat ledönthessék, mely a keresztények egységének útját elzárják«. Ezek a dokumentumok aláhúzzák, hogy a vallásszabadság egy Istentől adott jog, és hogy minden embernek meg kell adni a szabadságot, hogy a tudása és lelkiismerete szerinti vallást válassza és gyakorolja. Mérhetetlen különbség van XIV. Benedek és VI. Pál világa között. Az első éppen azért átkozta el a szabadkőműveseket, amire a második a világ katolikusait bátorítja.”
„A legtöbben [a páholyok tagjai] VI. Pálba vetett bizalmukat fejezték ki, és mindenki elismerte XXIII. Jánost, mint a legközelebbi múlt legelismertebb szándékú emberét.”
Ha Nagy Töhötöm hitehagyott jezsuita nem szélhámos, hanem az igazat írja, akkor egy további okunk van arra, hogy a zsinati „pápák” oltárra emelését nagy ellenérzéssel fogadjuk.
Wolfram Schrems egy korábbi cikke itt olvasható: Fatima és a hivatalos vatikáni politika
(A fotón Nagy Töhötöm 1935-ben)

(forrás: www.katholisches.info – 2014. október 19.)
http://katolikus-honlap.hu/1402/montini-schrems.htm

2014. október 18., szombat

Püspökök: tisztelet illeti a melegeket

A melegek és leszbikusok tisztelettel és gyengédséggel való befogadását is kihangsúlyozta a püspökök kéthetes tanácskozását, a vatikáni szinódust lezáró dokumentum, amit szombat este mutatott be Federico Lombardi szentszéki szóvivő egy sajtótájékoztatón.
A szinódus záródokumentumának 62 pontjából 59-re kétharmados többséggel szavaztak a püspökök - írta az MTI.  Hármat egyszerű többséggel fogadtak el. Nem kapott kétharmados támogatást az elváltak és polgárilag újraházasodottak áldozása, valamint az azonos nemű párkapcsolatok.
A püspökök kijelentették: semmilyen alapja nincsen annak, hogy ezeket hasonlónak tekintsék az isteni szándék szerinti házassághoz és a családhoz. Ezt a pontot 118 igen és 62 nem szavazattal fogadták el. A dokumentum szerint az elváltak és újraházasodottaknak az áldozás szentségében való részesítéséről megoszlottak a vélemények (104 volt az igen és 74 a nem szavazat), és a kérdést tovább kell vizsgálni.
Lombardi atya bejelentette: Ferenc pápa akaratából a záródokumentum olasz szövegét már szombat este közölték a Vatikán honlapján a pontok részletes szavazási eredményeivel.
A záródokumentum szövegének alapját az a jelentés képezte, amelyet Erdő Péter bíboros hétfőn olvasott fel a szinódus első hete felszólalásainak összegzésével. Az Erdő-jelentést tíz munkacsoport nézte át, majd ezek megjegyzései alapján egy további püspökcsoport összeállította a záródokumentumot. Ezt szombaton felolvasták, majd pontról pontra szavaztak róla. A szavazáson 182 püspök vett részt: a latin placet (tetszik), non placet (nem tetszik) kifejezéssel voksoltak.
A püspökök kéthetes vatikáni tanácskozását Ferenc pápa beszéde zárta le. Az egyházfő úgy fogalmazott, a szinódus közös egyházi és emberi út volt, éppen ezért voltak pillanatok, amikor a sietség, máskor a fáradtság vagy éppen a lelkesedés vezette. Ferenc pápa a szinódus majdnem minden ülésszakán részt vett csendes megfigyelőként. Benyomásait úgy foglalta össze, hogy a tanácskozáson az "ellenséges merevség" és a "túlzott jóakarat rombolása" is megfigyelhető volt. Hozzátette: kívülről sokaknak úgy tűnhetett, mintha az egyház vitázott volna, egymással szemben álló felekkel, a pápa azonban biztosítja az egyház egységét.
Ferenc pápa arra emlékeztetett, hogy a záródokumentum újabb egyéves munkát indít el a számos probléma és kihívás konkrét megoldására, a szintén a családról szóló 2015. októberi szinódusig "választ adva a családokat övező és fojtogató nehézségekre". A záródokumentumot a következő hónapokban az egyházmegyék véleményezik.
Lombardi atya beszámolója szerint a püspökök öt percen át állva tapsolták meg a pápát.
Elemzők szerint Ferenc pápa első szinódusa az egyházban eddig ritkán látott és halott légkörben zajlott, teljesen új témákat érintett és cáfolta azt a tévhitet, hogy az egyház kerüli a belső konfrontációt a kora társadalmában bekövetkező változásokkal szemben. A kommentárok úgy vélték: lehet, hogy a szinódus sokak számára hasfájással zárult, de az egyházban elindult egy folyamat, amelyet már nem lehet visszafordítani.

(MTI)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Üdvösség Anyja: Sokan meg lesznek fosztva címeiktől


2014. október 17. péntek 15:30
Drága gyermekeim, kérlek benneteket, imádkozzatok Fiam hűséges szolgáiért a jövőben sorra kerülő események miatt. Sokan meg lesznek fosztva címeiktől, és megszégyenítve a pusztába dobják majd őket. A nyugtalanság és zűrzavar egyre csak terjedni fog Fiam Egyházában, az árulók pedig nagy számban fognak felemelkedni, és sokan fogják őket követni. Más Keresztény Egyházak közelebb fognak kerülni az újonnan átalakított egyházhoz, és akkor minden készen fog állni arra, hogy egy új vallás kiemelkedjék. Sokak számára, akik változásokat szeretnének, eleinte az egyház ezen új formája egy friss szellőnek fog tűnni. Ezt követően világossá fog válni, hogy ez az egyház kizárólag csak azoknak lesz jó, akik meg akarták változtatni Isten Törvényeit, hogy azok megfeleljenek bűnös életüknek. Ez az egyház teljesen el fogja veszíteni a hitet. Az egyház az Isten egy új, megújított egyházának a látszatát fogja kelteni, de mindazok a jelképek, amelyek célja, hogy dicsőítsék Fiamat, nem azt a célt fogják szolgálni.
Aztán, amikor megérik arra az idő, bejelentik az új Egy – Világegyházat, melyre úgy fognak tekinteni, mint egy nagy humanitárius intézményre. Lényegében az a politikai és az üzleti világhoz fog kapcsolódni. Aztán azok, akik soha nem tartoztak egy valláshoz sem, csatlakozni fognak hozzá. Mennyire fognak majd örülni, mivel minden bűnt el fognak nézni, és nagyon sok ember meg fog könnyebbülni, mivel úgy élhetik az életüket, ahogyan azt szeretnék. Többé már nem kell aggódniuk azért, hogy megsértik Istent, mert a bűnre már nem úgy fognak tekinteni, mint olyasvalamire, amiért aggódni kellene.
Az új egyház, annak érdekében, hogy egyfajta méltóságot sugározzon, a humanitárius munkákat és a jótékonyságot fogja elősegíteni, és az egész világ meg fogja azt tapsolni. Nem sokkal ezután, már nem fognak különbséget tenni az emberszeretetnek szentelt egyház, a globális politikai szervezetek és az üzleti szervezetek között.
Eközben Fiam igaz Egyháza, ahogyan Ő azt felépítette, továbbra is életben marad, de meggyengül. Bár csekély létszámmal, de a maradék egyház még akkor sem fogja feladni, amikor az antikrisztus azt átveszi.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy Fiam felszentelt szolgái legyőzzék félelmüket, és felálljanak az Igazság hirdetésére még akkor is, amikor elnyomják a hangjukat azok, akik Fiamat elárulják.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Az olasz püspökök kiakadtak a Vatikánban tartott meleg esküvőkön

Tizenhat meleg és leszbikus pár külföldön kötött házasságát anyakönyvezte Ignazio Marino, Róma főpolgármestere szombaton - azaz a Vatikánban tartott püspöki szinódus zárónapján. Az olasz püspöki kar tiltakozott.
A Capitolium-dombon levő római főpolgármesteri hivatalban Ignazio Marino elsőként egy tizenhat éve együtt élő és 2009-ben a spanyolországi Barcelonában összeházasodott olasz leszbikus pár esküvőjét regisztrálta. A kivétel nélkül külföldön házasságot kötött párokat rokonaik és barátaik kísérték el. Több meleg és leszbikus pár a béranyával világra hozott, vagy örökbe fogadott gyermekeivel érkezett.
A városháza előtti teret rendőrkordon védte az azonos neműek közötti házasságokkal szemben tiltakozó tüntetőktől. Ignazio Marino, a balközép kormányerő, a Demokrata Párt (PD) politikusa hangsúlyozta: egyetlen célja az volt, hogy Róma városában mindenki számára egyenlő jogokat biztosítson. A PD vezette kormány a héten jelentette be, hogy törvénnyel kívánja rendezni a melegek és leszbikusok párkapcsolatait.
Angelino Alfano olasz belügyminiszter október elején az olasz városok hatóságaihoz intézett körlevélben hangsúlyozta, hogy a hatályos olasz jogszabályok értelmében az azonos neműek között külföldön kötött házasságok Olaszországban érvénytelenek és ezért nem anyakönyveztethetők. A külföldön kötött meleg és leszbikus házasságokat ugyanis többek között már Milánóban és Nápolyban is regisztrálhatták az anyakönyvi hivatalokban.
Az olasz püspöki kar (Cei) elítélte Ignazio Marino kezdeményezését, amelyet önkényesnek és elfogadhatatlannak nevezett.
Az azonos nemű párkapcsolatok témaként szerepeltek a vatikáni püspöki szinóduson is, amely ezeket nem tartotta egyenjogúnak a férfi-nő közötti házassággal.
MTI

2014. október 17., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

A lélek éhsége üressé, nyomorulttá és elveszetté teszi a lelket


2014. október 16. csütörtök, 19:10
Drága szeretett leányom, az élelem után való éhség, mely a testet táplálja, egy rettenetes csapás. A lélek éhsége viszont üressé, nyomorulttá és elveszetté teszi a lelket. Amikor egy lélek eltávolodik Tőlem, akkor össze-vissza bolyong, mindenféle beteljesülés után kutatván. Lelki nyugalmat és megkönnyebbülést keresvén, még a Föld végére is el fog menni, de semmi sem tudja betölteni ezt az űrt – csak egyedül Én. Lehet, hogy ideiglenes megnyugvásra talál minden evilági szórakozás utáni törekvésben, de soha nem fogja megtalálni azt a békét, amelyet Én hozhatok neki.
Amikor az ember lelkét Kegyelmemmel táplálom, az tele lesz Szeretetemmel és Jelenlétemmel. Bár a lélekben való Jelenlétem magára fogja vonni a gonosz szellemek mérgét, akik minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, csakhogy felzaklassák a lelket, de a lélek nem fog ezzel törődni. A Szeretetem minden, amire szükségetek van, hogy kiteljesedettnek érezzétek magatokat; az Én Békém, amely eltölt benneteket, nem ebből a világból való. Ez nagy Áldásokkal érkezik, és a lélek, amely elnyeri ezt a békét, egykönnyen nem mond le róla, ha azt egyszer már megtapasztalta.
Amikor egy ember a végsőkig elmegy, hogy Létezésemet tagadja, ezzel csak saját magát csapja be. Az, hogy letagadtok Engem, a saját döntésetek. Akkor miért gyűlöltök Engem, ha nem hiszitek, hogy Létezem? Azokat hívom, közületek, akiket szellemi vívódások gyötörnek, hogy meghallják Hangomat, mert most Én benneteket hívlak: Ha tagadtok Engem, maradjatok csendben. Viszont, ha nem tagadtok Engem, s aztán mégis káromoltok, ha ezt teszitek, ezzel saját magatoknak mondtok ellent. Ti nem gyűlölhettek olyasmit, ami nem létezik. Nem tudjátok, amikor bármilyen gyűlöletet éreztek, hogy ez is egyfajta forrásból fakad, mint ahogy a szeretet is? A Szeretet Istentől jön. A gyűlölet pedig a Sátántól. Azon a napon, amikor végre rájöttök, hogy a gonoszság terjed és elmérgesedik, miközben kigöngyölődik, akár a kígyó, akkor majd látni fogjátok, hogy ez létező valóság. Csak ezután fogjátok végre elfogadni az ördög létezését. Azért olyan ravasz a Sátán, mert az, hogy megismertesse magát, nem válik előnyére. Ha ez megtörténne, akkor lehetetlen lenne számotokra nem hinni Istenben.
Nyissátok ki a szemeteket, és lássátok annak a gonoszságot, ami az valójában. Tudnotok kell, hogy amennyiben tagadtok Engem, a gonosz arra fog felhasználni benneteket, hogy gyűlöletet tápláljatok azok iránt, akik szeretnek Engem.
Jézusotok

Betiltják a buzibárokat a Krím-félszigeten

A Krím félsziget megbízott vezetője, Szergej Akszjonov saját Twitter oldalán jelentette be, hogy ezennel betilt mindennemű buzifelvonulást, az úgynevezett "meleg büszkeség napja" rendezvényeket, és ha megpróbálkoznak bárminemű nem engedélyezett vonulgatással, a legkeményebb rendőri fellépésre számítsanak. Azok után, hogy Moszkva annektálta a Krím félszigetet, automatikusan az oroszországi törvények léptek életbe. Megkezdődött a buzibárok, lokálok, és egyéb gyülekezőhelyeik felszámolása. Ukrajnában a buzik találkahelyeit egy Q betű jelezte, amelyet feltüntettek a reklámokban és a szórakozóhelyek emblémáiban. Hiába igyekeztek gyorsan eltüntetni ezeket a jelzéseket, a rendőrség folyamatosan kapja a tájékoztatást a lakosságtól, az ilyen jellegű helyek működéséről.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban a buziknak, akik hatalmas nyugati sajtó-visszhang mellett látványosan menekülni kezdtek ezekről a vidékekről. A Krím mellett az egész Donyecki Népi Köztársaság területén az anyaországihoz hasonlatos közigazgatást vezetnek be, így nem csak Krímből, Újoroszország területéről is menekülnek a ferde hajlamúak. Oroszországban a homoszexuális propagandát a törvény tiltja, és ezek a törvények nemsokára az Ukrajnáról leszakadó régiókra is vonatkozni fognak.
Buzifelvonulás Oroszországban, a homoszexuális propaganda betiltása előtt


http://www.hidfo.net/2014/10/17/betiltjak-buzibarokat-krim-felszigeten

2014. október 16., csütörtök

Vallási "türelem"

A spanyol La Vanguardia című lap interjút közölt Ferenc pápával. A katolikus egyházfő kinyilatkoztatásában megint cionista ülepeket nyalt fényesre: a holokauszt-tagadást “őrültségnek” minősítette, ezen kívül pedig közölte azt is, hogy “minden keresztény lelke mélyén ott lakozik egy zsidó”.


“Úgy hiszem, hogy a vallásközi dialógus során meg kell vizsgálni a kereszténység zsidó gyökereit, és a judaizmusból sarjadzó kereszténységet. Megértem, hogy mindez kihívás, és kemény dió, de igenis lehetséges testvérként élni egymás mellett” – nyilatkozta továbbá a pápa. A szentatya azt is elárulta, hogy “naponta elimádkozza Dávid zsoltárait”. “Az imám zsidó, majd magamhoz veszem az Úrvacsorát, ami keresztény” – engedett bepillantást lelkének különös mélységeibe a jelenlegi katolikus egyházfő. Mondhatnánk persze, Ferenc pápa csupán II. János Pál nyomdokain halad tovább. A nemrég szentté avatott lengyel származású katolikus egyházfő 1986-ban ellátogatott a római zsinagógába, és ebből az alkalomból a zsidókat a keresztények “idősebb testvéreinek” nevezte. Az egykor hatalmas, történelemformáló és kultúrateremtő katolicizmus sodródása a judaizmus irányába megállíthatatlannak látszik.
A pápa megragadta az alkalmat, hogy a holokauszt-vallás előtt is hódoljon. Mint mondta, a holokauszt tagadása “őrültség”. Ugyanakkor nyilatkozatában védelmébe vette XII. Pius pápát, aki a zsidók támadásainak kereszttüzében áll, mivel állításuk szerint nem tett meg minden tőle telhetőt az úgynevezett holokauszt megakadályozása érdekében. A pápa az interjúban elárulta, hogy rövidesen dönteni fog arról, elindítsák-e XII. Pius szentté avatási eljárását.
Lassan olybá tűnik, mintha a katolicizmus megítélésének legfőbb szempontja lenne, milyen mértékben vette ki részét az egyház az “üldözött zsidók mentésében”. A szentatya szerint azonban Rómában és más olasz városokban, sőt a pápa nyári rezidenciáján, Castel Gandolfóban igenis bújtatott zsidókat a katolikus egyház. Ugyanakkor Ferenc pápa közölte azt is, hogy azt ugyan nem állítja, hogy XII. Pius nem követett el hibákat, de mint mondta, „szerepét az akkori időszak összefüggéseiben kell nézni”. Ferenc pápa felhívta a figyelmet a szövetséges hatalmak tehetetlenségére is az ún. holokauszt ügyében. “Tudja Ön – tette fel a kérdést a pápa a riporternek -, hogy a szövetségesek pontosan ismerték a nácik által a zsidók deportálására használt vasúti hálózatot? Voltak fényképeik is arról. De nem bombázták a vasútvonalakat. Vajon miért nem? Nagyon jó lenne, ha egy kicsit többet beszélnénk minderről” – mondta a pápa. Az interjúban Ferenc pápa szólt arról is, hogy nem aggódik különösebben a biztonsága miatt. “Igaz, bármi megtörténhet, de nézzünk szembe a tényekkel: az én koromban már nemigen van az embernek vesztenivalója” – mondta a 77 esztendős pápa arra a kérdésre válaszolva, hogy miért nem kíván golyóbiztos autóban utazni.

A riporter arról is érdeklődött a szentatyánál, mit gondol, hogyan fogják a történelemben megítélni pápai tevékenységét. A válasz a következőképpen hangzott: “Nem gondolkodom ezen. De azt szeretném, ha rám emlékezve azt mondanák, egy rendes fickó volt, megtette, amit tudott, és nem volt rossz. Már ezzel is boldog lennék” - közli a Washington Post.


Hírfigyelő Szolgálat

2014. október 15., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Az eljövendő világban lévő Királyságom kulcsa már elő van készítve

2014. október 14. kedd, 18:15
Drága szeretett leányom, mindaz, amit ezen üzenetek által megjövendöltem a világ számára, be fog teljesülni. Sokan azok közül, akik ismerik ezeket az üzeneteket, sajnos továbbra is el fogják nyomni Szavamat. Mások pedig, akiknek nincs tudomásuk ezekről az üzenetekről, szembe fognak szállni Igémmel, amely a Szent Evangéliumokban adatott nekik.
Hívom mindazokat, akik együtt járnak Velem ezen a Földön, és arra kérem őket, hogy bízzanak Bennem. Éljetek Igém szerint, és akkor nem fogtok meghalni. Éljétek életeteket az Igazságnak megfelelően, és Én nagy Kegyelmeket fogok árasztani rátok és azokra, akiknek a nevét elém helyezitek. Miközben a világ elmerül a sötétségben – amikor háborúk törnek ki mindenfelé, betegség és éhínség tartja markában az emberiséget –, Beavatkozásom látható lesz. Megvédem mindazokat, akik Szentséges Szívemnek szentelik magukat. Lelket öntök mindazokba, akiknek elnehezül a szíve, és Én békét és a lélek nyugalmát fogom hozni mindazoknak, akik kérik Tőlem ezeket az Ajándékokat.
Egyedül Én, Jézus Krisztus, vehetem le rólatok a terhet, Csak egyedül Én tudom legyőzni ellenségeiteket, és azokat, akik visszaélnek a hatalmukkal és a befolyásukkal, hogy a saját hasznuk miatt elpusztítsanak benneteket. Csak egyedül ti, szeretett követőim, hozhatjátok el Nekem azokat a lelkeket, akik elutasítanak, maguktól eltaszítanak, és megtagadnak Engem. Sokan közülük soha nem fognak Hozzám jönni, bár Én örömmel fogadnám Irgalmamba őket. Továbbra is imádkoznotok kell azokat az imákat, amelyeket kaptatok.
Maradjatok szorosan Mellettem, ha ezt megteszitek, akkor meg fogtok kapni minden védelmet a gonosszal szemben. Nektek továbbra is erősnek, bátornak és nyugodtnak kell lennetek, mert Én soha nem távolodom el tőletek. Veletek fogok járni, és hordozni foglak benneteket. Meg foglak vigasztalni benneteket. Én minden könnyet le fogok törölni, és hamarosan Szerető Karjaimba veszlek benneteket és szeretteiteket.
Az eljövendő világban lévő Királyságom kulcsa már elő van készítve és kiválasztom mindazokat, akiknek a neve be van írva az Élők Könyvébe. De Irgalmam olyan nagy, hogy még azokat is örömmel fogom látni Paradicsomomban, akiknek a neve nem szerepel az Élők Könyvében – ha imáitok által elhozzátok Nekem ezeket a lelkeket.
Szeretett Jézusotok

2014. október 14., kedd

A hamis próféta az egység felé

"Erőfeszítéseket tesz majd annak érdekében, hogy elbocsássa az Általam kinevezett Szeretett Helytartóm, XVI. Benedek Pápa hűséges követőit. Ő gyökerestől kitépi majd mindazokat, akik hűségesek Tanításaimhoz, és odadobja őket a farkasoknak.
Tettei nem lesznek azonnal nyilvánvalóak, de hamarosan látni lehet majd azokat a jeleket, amelyeket kidolgoz, hogy keresse a világ befolyásos vezetőinek és a magasabb helyeken lévők támogatását.
Amikor az utálat gyökeret eresztett, a változások hirtelen fognak bekövetkezni. Röviddel ezt követően fognak jönnek a bejelentései, hogy létrehozzon egy egységes Katolikus Egyházat minden hitfelekezet és vallás összekapcsolásával.
Ő fogja vezetni az új világvallást, és uralkodni fog a pogány vallások fölött is.” (2013. március 8. péntek)

http://magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-elore-teljes-egyseg-fele-videoval
http://www.masodikeljovetel.hu/uzenet-a-papok-szamara-es-mindazon-felszentelt-szolgaim-szamara-akik-eletuket-szent-szolgalatomra-adtak/
http://www.masodikeljovetel.hu/uzenet-a-papok-szamara-es-mindazon-felszentelt-szolgaim-szamara-akik-eletuket-szent-szolgalatomra-adtak/
http://www.masodikeljovetel.hu/hamarosan-szeretett-benedek-papam-fogja-vezetni-isten-gyermekeit-szamuzetese-helyerol/

2014. október 13., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Isten, az Atya: A föld meg lesz tisztítva, ahogyan Isten gyermekei is meg lesznek tisztítva minden gonoszságtól


2014. október 12. vasárnap, 18:40
Drága leányom, sok változás fog bekövetkezni, amint Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetel közeledik.
Ne féljetek, gyermekeim, mert ezeknek a dolgoknak gyermekeim megtisztulása érdekében meg kell történniük, hogy örvendeni tudjanak, amikor majd eljön a vég nélküli világ kezdetének a Napja.
Ígéreteim mindig beteljesedtek, és minden jól fog végződni.
Azt kívánom, hogy könyörögjetek kegyelemért a világban élő minden egyes lélek számára, hogy az emberi nem egyként egyesülhessen az Én Szememben. Hamarosan a gyűlölet, a rossz és minden igazságtalanság a világban hirtelen véget fog érni, és Királyságom Fénye rátok fog ragyogni. Béke fog uralkodni, és szeretet fogja eltölteni a Földet, amint az Új Paradicsom a maga teljes pompájában feltárul. Igazságosságom gyökerestől fog kitépni minden gonoszságot, és azok, akik Beavatkozásom ellenére továbbra is az ördöghöz ragaszkodnak, félre lesznek dobva. Ezután már több könny nem fog hullani, Szövetségem végső része pedig le fog zárulni.
Álljatok fel gyermekeim, és emeljétek fel szíveteket reménnyel és bizalommal. Én többféleképpen be fogok avatkozni, megakadályozván, hogy a gonosz cselekedetek, álnok árulások és az eretnekség elpusztítson benneteket. Az Én Időm felvirradt, és ellenségeimre le fogok sújtani, miközben igyekszem mindent a helyes sorrendben tenni, hogy minden készen legyen. A föld meg lesz tisztítva, ahogyan Isten gyermekei is meg lesznek tisztítva minden gonoszságtól, és Én fel fogom emelni a szelídeket, az alázatosakat és a gyöngéd szívűeket, hogy elfoglalják helyüket az Új Égen és Új Földön.
Soha ne veszítsétek el a reményt, mert minden Hatalom az Enyém. Jöjjetek Hozzám, kicsinyeim, és merítsetek vigaszt az irántatok való feltétel nélküli Szeretetemből. Bízzatok Bennem, és minden dicsőség a tietek lesz.
Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

Elsősorban azokért jövök, akik a legméltatlanabbak Irgalmamra

2014. október 12. vasárnap, 21:20
Drága szeretett leányom, Én Isten minden gyermekének a Védelmezője Vagyok – mindnyájatoké, függetlenül a nemtől, a kortól és vallástól. Én Vagyok földi Egyházam Védelmezője, és senki sem győzedelmeskedhet vele szemben. Egyházam sértetlen marad, jóllehet sokan el fognak hagyni Engem.
Azok, akik elhagynak Engem, akik megváltoztatják Isten Igéjét, nem mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, mert Én nem védelmezhetek egy olyan egyházat, mely nem az Igazságot mondja. Hitetek valódi megpróbáltatása elkezdődött, hamarosan nagyon össze fogtok zavarodni, és nem lesz hova fordulnotok. Biztosak lehettek abban, hogy amilyen Irgalmas Én Vagyok, nem fogok csak úgy állni és az árulóknak engedni, hogy Testemet megszentségtelenítsék. Ők csak egy bizonyos pontig mehetnek el, míg Atyám Kezének mennydörgő ereje hallhatóvá nem válik.
Nektek Rám kell összpontosítanotok, és el kell fogadnotok, hogy a megpróbáltatás felerősödött, és hogy minden megjövendölt dolognak be kell következnie. Csak miután nyilvánvalóvá válnak a Kezdetektől a világ számára adott próféciák, fogja az ember teljes mértékben megérteni, hogy az Én Időm szinte már elérkezett hozzá. Soha nem szabad félnetek Tőlem, mert Szeretetem és Irgalmam határtalan. Egyedül csak azoktól féljetek, akik nem Tőlem jönnek, mert a gonosz szelleme az, mely őket a szörnyű dolgok elkövetésére hajtja. Egyedül az ima által segíthettek engesztelni bűneikért, az ilyen nagylelkű cselekedetek által eloszlathatjátok a Sátán füstjét. Az ő füstje jelenleg elnyeli a világot, azonban hogy képesek legyetek felismerni jelenlétét, sokkal nehezebb, mint azt gondolnátok. Befolyása mindig egy külsőleges dolog mögé van rejtve, mint pl. a humanitárius cselekedetek, de azt mindig a legváratlanabb időben, de mégis tiszteletteljes módon mutatja be. Az az ember, aki meg van áldva a tisztánlátás Ajándékával, meg fogja érteni, hogyan működik a Sátán. Fel fogja ismerni munkálkodását, bármennyire gondosan álcázva kerülnek is azok bemutatásra egy olyan világ számára, mely vak az Igazságra.
Hangom hamarosan fel fogja ébreszteni az ember szívében a lelkiségüket, azt az érzést, hogy valójában ki ő, annak megértését, hogy kihez tartozik, és az örök élet tudatát, amelyet Én hozni fogok nekik. Tudnotok kell, hogy amikor ez a felébresztés elkezdődik, Isten Hatalma érezhető lesz, amikor Isten Igazságszolgáltatása feltámad a hamuból, és egy Világítótorony Fénye visszahozza az életet a kopár mezőbe, amelyet a gonosz otthagyott egy kiaszott állapotban. Hangomat meg fogják hallani, és sokan meg fognak rémülni, amikor az a nap kezdetét veszi. Hangom mennydörgéshez hasonlóan fog felcsendülni, és minden igaz ember térdre fog ereszkedni Isten dicsőítésére. Elsősorban azokért jövök, akik a legméltatlanabbak Irgalmamra. Nekik kellene az utolsóknak lenniük a módért, ahogyan bántak Velem. És mégis ők lesznek elsőként bebocsátva Királyságomba. Az igazak utolsóként fognak jönni. A gonoszok lemaradnak.
Egy kő sem fog érintetlenül maradni egészen az utolsó pillanatig, és azok, akik Irgalmamért kiáltanak, megkapják azt. Azok, akik átkoznak Engem, átkozottak lesznek.
Jézusotok

A Vatikán befogadó a melegek iránt

„Isten házának ajtaját szélesre kell tárni és mindenki számára kell benne helynek lennie” – idézték a püspökök Ferenc pápa korábbi szavait

Kimondottan engedékeny hangon beszéltek a meleg és elvált katolikusok kérdéséről hétfőn a Vatikánban egy püspöki találkozón, ahol a világ minden tájáról összegyűltek egyházi vezetők. Ez a katolikus egyház eddigi merev hozzáállásának lehetséges lazulását mutathatja – véli a The New York Times. A résztvevők arra hívták fel a papok figyelmét, hogy az együttélés minden formájában a pozitívumokat keressék.
A zsinatot Ferenc pápa hívta össze, hogy megvitassák a család szerepét a mai társadalomban. Két hétig tart a tanácskozás, a hétfőn kiadott közlemény az első hét tanulságait foglalja össze.
A püspökök felszólították arra a papokat, hogy forduljanak nagyobb engedékenységgel azon hívek felé, akik eltérnek a katolikus ideáltól. A közlemény szerint „bátor lelkészi döntésre” van szükség ahhoz, hogy reflektálni tudjanak a tradicionális családmodellen kívüli kapcsolatok sokszínűségére.
Azt kérték a papoktól, hogy tanúsítsanak elfogadóbb hozzáállást a melegek iránt, akik ugyanúgy értékesek a keresztény közösségek számára és az is elhangzott, hogy az elvált és újranősült katolikusok iránt tartózkodjanak bármi olyan megjegyzéstől vagy viselkedéstől, ami miatt diszkriminálva érezhetnék magukat.
A püspökök azt hangsúlyozták, hogy tisztelettel kell tekinteni azokra is, akik az egyház életében a hagyományoktól eltérően akarnak részt venni és nem az eltérésekre kell figyelni, hanem a pozitív értékekre.
Az irányelvek megvitatását folytatják, azokat részletesen kidolgozzák, mielőtt véglegesen elfogadásra kerülnek. Noha az egyház továbbra is elsődlegesnek tartja a férfi és nő felbonthatatlan kapcsolatának szentségét, elkötelezett az iránt, hogy üzenete a mai társadalomban is időszerű legyen.
hír24
A Vatikánban ülésező Püspöki Szinódus NAGY TISZTELETTEL fordul a homoszexuálisok és a nem hagyományos párok felé. Nem látja okát a katolikus egyház, hogy ne lehetnének az egyház hasznos, megbecsült tagjai.
vat
“El kell őket fogadnunk olyan embereknek – amilyenek! (Márminthogy az egyháznak kell elfogadnia!) Meg kell őket értenünk, és segíteni és ösztönözni kell ezeket az embereket, hogy megtalálják Istent. Ha támogatjuk őket, hasznos tagjai lehetnek az egyháznak. És ez vonatkozik az elvált párokra, a második házasságban élőkre, és a nem hagyományos párokra egyaránt” – mondta Erdő Péter bíboros, majd egyórás beszédében tegnap.
“A homoszekszuálisok között igen sok okos, tehetséges ember van, akik a keresztény közösségek javára válhatnak. Fogadjuk be őket egyházunkba, közösségünkbe. Nyilvánvaló persze, hogy ez nem oldja fel az egyház szexuális orientációjával kapcsolatos problémákat, és nem okozhat kárt a katolikus tanítás irányelveiben, ami a család és a házasság intézményét illeti”

Erdő Péter ugyanakkor hangsúlyozta: “az azonos neműek házassága ma morális kérdés, és nem szabad ezt a fajta kapcsolatot a hagyományos családok szintjére emelni.”
Erdő Péter szerint az egynemű párok által nevelt gyermekekre az egyháznak különös gondot kell fordítania. Ennek a törekvésnek prioritást kell élveznie. Emlékeztetett arra, hogy az egynemű párok gyermekörökbefogadását a római egyház 2003 – ban “mélyen erkölcstelennek” és a “gyermek helyzetével való visszaélésre alkalmasnak” minősítette.
A magyar bíboros kifejtette, hogy az egyháznak támogatnia kell az elvált, és ismét megházasodott katolikus vallásúakat, valamint a polgári házasságkötés során egybekelteket, illetve a csak egyszerűen együttélő párokat. “A polgári házasságkötés intézménye új helyzetet teremtett az egyház számára. És bár az ő véleménye szerint a polgári házasság intézményében, illetve az együttélő párok tekintetében ez a két modell nem igazán felel meg a házasság szentségének, a katolikus egyháznak gondoskodnia kell a lelkipásztori feladatok biztosításáról ezeknek a pároknak is.
“Ezek a kapcsolatok sok esetben valódi családi értékeket hordoznak, és bennük fellelhető a család mint kötelék utáni vágy.”
Erdő Péter beszéde az október 5-én kezdődött Püspöki Szinóduson hangzott el, amelynek témája a család.

Szinódus: szembeszállnak a hamis profétával a világ püspökei?

Váratlanul kemény ellenállással találta szembe magát Ferenc pápa a családról szóló rendkívüli püspöki szinóduson Rómában az újraházasodottak áldozásának kérdése kapcsán: a résztvevő főpásztorok konzervatív vezetőket választottak szóvivőként, mire válaszul Ferenc pápa kinevezett hat hozzá közel álló püspököt a záródokumentumot megszövegező bizottságba. A Hittani Kongregáció vezetője tiltakozott a média kizárása ellen. Szinódusi hírösszefoglaló.
A kollegialitás jelszavával a pápa trónra lépő Ferenc pápa szokatlanul nyílt és intenzív ellenállással találta magát szembe a család témájában általa összehívott, október 6-19. közt ülésező III. rendkívüli püspöki szinóduson.
A 191 püspök kilenc, nyelvterület alapján megszervezett csoportban dolgozik, s mindegyik csoport választott egy elnököt (moderátor), valamint egy jelentéstevőt(relátor). A csoportok többsége konzervatív szemléletű vezetőkkel állt elő: az egyik francia csoport (Gallicus A) Robert Sarah giuneai bíborost tette meg moderátornak, a másik moderátor Christoph Schönborn bécsi érsek, relátora pedig a XVI. Benedek által kinevezett Joseph André-Leonard brüsszeli prímás. A három angol csoportból az egyik (Anglicus A) a tradicionalista Raymond Leo Burke amerikai kuriális bíborost tette meg moderátornak, a másik pedig Wilfrid Fox Napier dél-afrikai érseket. A három olasz csoportból a másodiknak a moderátora Angelo Bagnasco bolognai érsek lett, az első spanyol csoporté pedig Robles Ortega mexikói bíboros.
Ők mind konzervatívnak számítanak – az afrikai főpásztorokról tudni lehet, hogy kollektíven ellene vannak az újraházasodottak áldozása engedélyezésének, mivel az afrikaiak az egyértelmű erkölcsi útmutatást szeretik, és nehéz volna a poligámia ellen küzdeni, ha a német bíboros, Walter Kasper állítólag a pápa által is támogatott álláspontja győzedelmeskedik, miszerint áldozáshoz és gyónáshoz kell engedni az elvált és újraházasodott katolikusokat.
Burke bíboros (egy vele készült videóinterjút itt tekinthet meg) megválasztása azért is érdekes, mert eddig a katolikus közvélemény úgy tudta, hogy tradicionalista nézetei miatt Burke-től még konzervatív társai is távol tartják magukat – a legutóbbi hírek szerint pedig az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának (a Szentszék legfelsőbb bírósága és egyik legfontosabb szerve) 61 éves prefektusát Ferenc pápa a Máltai Lovagrend élére szeretné „száműzni” kinevezési idejének lejártával, ami egyébként a kiöregedett főpásztorok nyugdíjas pozíciója szokott lenni.
A portugál püspöki kar honlapja szerint Ferenc pápa azzal válaszolt a püspöki szinódus lépésére, hogy minden előzetes bejelentés nélkül kinevezett hat hozzá közel álló, liberálisnak számító főpásztort a szinódus zárójelentését összeállító bizottságba, amelyet a konzervatívokhoz sorolt magyar bíboros, Erdő Péter vezet, mint a szinódus főrelátora. A hat bíboros: a olasz Gianfranco Ravasi, az amerikai Donald Wuerl, Victor Manuel Fernández tiburniai érsek (Argentína), Peter Kang dél-koreai püspök, Carlos Aguiar Retes mexikói érsek és  Adolfo Nicolás Pachon jezsuita rendfőnök (egy vele készült interjú itt olvasható).
A Rorate Caeli arról is tájékoztat, hogy míg a Vatikán sajtóosztályának naponta kiadott közleményei, amelyek nevek említése nélkül foglalják össze az aznapi előadások tartalmát, azt a látszatot keltik, mintha a liberális álláspont lenne túlsúlyban az üléseken, igazából ez nem igaz. A La Stampa olasz napilap azt írta: Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció XVI. Benedek által kinevezett, a konzervatív oldalt erősítő prefektusa nemrég azt nyilatkozta, hogy be kellene engedni az ülésekre a média képviselőit (az újságírók, amikor kiderült, hogy nem vehetnek részt az üléseken, azzal tiltakoztak: a Ferenc pápai nyitottság jegyében be kellene őket engedni), mivel „minden kereszténynek joga van hozzá, hogy tájékoztassák püspöke tevékenységéről”. Az összefoglalókban ráadásul a felszólalásokra adott reakciók sincsenek belefoglalva.
A püspöki szinódus rendkívüli ülését még 2013 októberében hívta össze mostanra a szentatya, hogy a püspöki testület megvitassa a családot érő kihívásokat. A számos megvitatandó témakör egyike, amely a legnagyobb érdeklődést váltja ki, az elváltak és újraházasodottak áldozásának kérdése, amelyet elsősorban a német püspökök szeretnének engedélyezni, élükön Walter Kasper bíborossal. Kasper Ferenc pápa egyik kedvenc teológusa, őt kérte fel a 2014 februári, a szinódust előkészítő bíborosi konzisztórium nyitóelőadásának megtartására is, azonban Kaspert akkor 85-15 arányban leszavazták a bíborosi kollégium tagjai. A mostani szinódust 2015 őszén követi egy rendes ülés. A püspöki szinódus intézményét VI. Pál pápa hozta létre a püspöki kollegialitás gyakorlására a II. Vatikáni Zsinat vége előtt, 1965-ben. A testület utoljára 2005-ben ülésezett XVI. Benedek vezetésével, akkor az Eucharisztia volt a téma. A püspöki szinódus döntést nem hozhat a pápa helyett, csak tanácsadói státusza van.


http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20141013_szembeszallnak_ferenc_papaval_a_vilag_puspokei