A […] és a nihil obstat

 

Mivel annyi jámbor és jóakaratú ember követi az üzeneteket és elkötelezettje az azokból fakadó “lelkiségnek”, érdekelt az alapmű, elolvastam hát Kindelmann Károlyné Szeretetláng lelki naplóját. Nem könnyű olvasmány, és igen sok kérdést vetnek fel az üzenetek. De a napló legfurább részei mégis a szerkesztő által betűzdelt lábjegyezetekben és magyarázatokban találhatóak. Ezek utalásai alapján kerestem meg a Kovács Zoltán mariológus által készített teológiai szakvéleményt, amely nyomán Erdő Péter érsek 2009-ben nihil obstat-tal látta el a naplót, és nyomtatásban is megjelenhetett Magyarországon, sok évvel számtalan külföldi kiadása után.

Még sosem olvastam olyan teológiai szakvéleményt, amely alapján ilyen minősítéssel láttak el valamely magánkinyilatkoztatást, és rákeresve sem találtam hasonlót, így nagy érdeklődéssel olvastam a fehér hollót. Annál is inkább, mert diákjainak személyes beszámolói alapján a szakvéleményt jegyző mariológus a nem a hagyományos értelemben vett Mária-tisztelet „elkötelezettje”, hiszen ő bátran merte előttük kijelenteni, hogy Liguori Szent Alfonz és társai Mária-tisztelete felett eljárt az idő, és „az Egyház ma már mást mond”. Kíváncsi voltam hát, hogy mi vehette rá „a” mariológust egy magánkinyilatkoztatás pozitív értékelésére, de arra is, hogy vajon mi miatt jelenhetett meg nagy nyilvánosság előtt ez a szakvélemény. És hát van az a helyzet, amikor azért csalódunk, mert nem csalódunk…

A Magyar Sion egyházi tudományos folyóirat 2009/2. száma hozta le a tanulmányt, ami formailag, apparátus szempontjából kiváló munkának tűnik, amely joggal tölthetné el büszkeséggel szerzőjét. Mert amellett, hogy a kellő hivatkozásokkal operál, adekvát alapműveket használ és logikus felépítésű, még egy igen nehéz kérdést is mesterien old meg: azt, hogy a lelki naplóban fellelhető nyilvánvaló teológiai és egyéb problémák miatt hogyan lehet mégis engedélyezésre javasolni az állítólagos gyümölcsök (és a pozitív értékelésre feltehetően őt indító nyomás?) alapján.

A Kovács Zoltán által végzett vizsgálat kiterjed a tartalmi összetevőkre és az üzenetekben részesülőre is, ebben az írásban ezek közül a tartalmi vizsgálatra térek ki.

A tartalmi vizsgálat szükségességét a Kovács által idézett Royo Marin OP (Teologia della perfezione cristiana) és Tanquerey (Aszketika, misztika) is hasonlóképpen fogalmazza meg. A domonkos szerző hét szabályt állít fel, amelyek közül az első kettő a szorosan vett tárgyi vizsgálatra vonatkozik:

1) Minden olyan kinyilatkoztatást, amely ellentétes a dogmával vagy az erkölccsel, hamisként el kell utasítani. Isten nem mond ellent önmagának.

2) Minden olyan kinyilatkoztatás, amely ellentétes a teológusok közös tanításával, vagy amely a teológiai iskolák közötti vitát hivatott eldönteni, súlyosan gyanús. A legtöbb szerző azt állítja, hogy el kell utasítani, de XIV. Benedek pápa, bár mindkét véleményt említette, nem döntötte el a kérdést.

A tartalmi kritériumok közül Kovács Zoltán vizsgálata a dogmával, azaz a katolikus hittel ellenkező részletek kérdésében alkot maradandót. Maradandó sérülést… Az elemzésének 6.6 pontjában (K. Z. figyelmességéből ennek csak három alpontja van, a 6.6.3 pontig terjed) foglalkozik a Napló teológiailag problémás részeivel, és elemzésének fájdalmas volta nem a problémák helytelen beazonosításából fakad, hanem az azok kezelésére adott javaslatából.

Az egyik ilyen nehézségnek Kovács az Erzsébet asszony által kapott igen nagyvonalú ígéreteket találja: „II/15–16-ban konkrétan arról van szó, hogy ha 3 Üdvözlégyet mondunk Mária tiszteletére, egy lélek kiszabadul a tisztítótűzből. November hónapban pedig már 1 Üdvözlégy elmondása is tömeges lélekszabadulást eredményez”, „az elhunyt papok lelkei, ha engesztelést végzünk értük, már haláluk nyolcada alatt kiszabadulnak a tisztítótűzből (vö. I/114–115)”, „Erzsébet asszony valahányszor 3 Üdvözlégyet imádkozik, 10 lélek szabadul ki a tisztítótűzből (vö. II/116)”. Ezen üzenetek gyanús volta végül mégsem bizonyult súlyosnak, mert Kovács szerint „nem bizonyítható, hogy az aszketikus cselekmények mennyire pontosan eszközlik ki a szenvedő lelkek tényleges szabadulását”, így benne maradhattak a hivatalosan engedélyezett kiadásban.

A második problémakör a kenyér átlényegülésére vonatkozó közlések voltak: Erzsébet asszony ugyanis azt hallotta Jézustól, hogy mivel nem tud misére menni, maga Jézus átlényegíti az általa elfogyasztott első falat kenyeret. Ezt maga Erzsébet asszony is gyanúsnak találta, így tartózkodott az ilyen kenyér fogyasztásától (!). Kovács professzor ezt a kérdéskört „igen komoly problémának” nevezi, de ebben mégsem azt a teológiai tévedést látta meg, amely az egész magánkinyilatkoztatás azonnali elvetését teszi szükségessé, hanem azt javasolta, hogy a IV/22-26 részeket hagyják ki a naplóból, mondván, hogy „Magánjellegű közlés, mely nincs tartalmi vagy logikai összefüggésben a Szeretetlánggal, és számunkra sincs lényegi morális konklúziója, ezért kihagyható.”

Tehát van súlyos teológiai probléma, de nem kell figyelembe venni a magánkinyilatkoztatás megítélésében, hanem ki kell hagyni az új kiadásból, mert nincs kapcsolatban az üzenetek másik részével. Ez a teljes vonatkozó katolikus hagyománnyal szembemenő zseniális megoldás. Amiről immár joggal mondható, hogy csodás…

Vélhetően e szakvélemény nyomán hagytak ki részeket a Naplóban, amelyeket a […] jelez. Ilyenből viszont a naplóban több van a Kovács Zoltán szakvéleményében problémásnak jelzett részletek számánál: I/33, 1/38, I/39, III/127, III/157, III/199, III/217, IV/22, IV/23, IV/24, IV/26. Mondhatnánk, hogy van baj elég.

Ezek miatt tűnik úgy, hogy a mesteri szakvélemény mégis tragédia, mert az „elbírálás karizmájá”-ra hivatkozó Kovács módszere a válogatás: Kindelmanné közléseiből „azt kell kiválasztanunk, ami jónak mondható, s amiből épül az Egyház közössége” (Szakvélemény, 174), a problémás részeket pedig „mindenképpen érdemes kihagyni” (Sz, 173) a nyomtatott szövegből. Így végtére is a teológiai tévedésektől megtisztított „Napló méltó az Egyház elismerésére”, mert üzenete „nem áll ellentétben a hittel és az erkölccsel, ezért terjeszthető, kultusz rendelhető hozzá”. (Sz, 173) Ha nem szavahihető ember mondaná, magam sem hinném el, hogy van ilyen, pedig de.

Kovács professzor ezt a bravúrt a Royo Marin OP magánkinyilatkoztatások megítélésében követendő harmadik szabályára hivatkozással teszi: „Ha egy kinyilatkoztatás valamely részlete hamis, nem szükséges elvetni az egész kinyilatkoztatást; a többi rész lehet hiteles.”

A probléma e szabály Kovács-féle értelmezésével az, hogy ha valóban így kellene ezt értelmezni, az ellehetetlenítené az első és második szabály szerinti vizsgálat elvégzését. A „lényeges rész” tehát nem jelentheti a súlyos teológiai ellentmondásoktól való eltekintést, akár arra való hivatkozással sem, hogy „ezek száma elenyésző”, vagy hogy ezek nem fontosak a többi üzenet szempontjából, mert ezekből egy is elég az isteni eredet kizárásához. Mert ugyan hogyan hihetnénk a Szeretetlángra vonatkozó üzeneteket isteni eredetűnek, ha ugyanannak a naplónak egyéb üzenetei hamisak?

Persze nem állítom, hogy Kovács Zoltán véletlenül értelmezte volna félre a szabályt, hiszen idézi Tanquerey-t is ennek kapcsán, aki nem csak azt mondja, hogy „valamely kinyilatkoztatás alapjában véve lehet valódi, de mégis keveredhetnek bele hamis elemek is. Isten […] néha nem javítja ki azokat a tévedéseket és előítéleteket, amelyek benne lehetnek valakinek az elméjében”, ahogy Kovács idézi, hanem konkrét példákat is hoz a nem lényegi, hamis elemek mibenlétének megértéséhez. Ilyenek például a kor általános, de téves vélekedései, nézetei természeti, fizikai dolgokról, lelkivezetők beszüremkedő felfogásai, előítéletei, vagy esetleges történelmi tévedések. Ezeket Isten azért nem javítja ki a látnok elméjében, mert „nem szaporítja szükség nélkül a csodák számát”, mondja Tanquerey (1506). Tehát a Tanquerey által adott példák alapján, ahogy más szerzők alapján is látható, hogy a tolerálható tévedések nem teológiai témájú súlyos tévedések.

Elképzelhető, hogy Kovács Zoltán mariológus úgy véli, hogy egy állítólagos magánkinyilatkoztatás csak egyfajta jámbor lelkiségi olvasmány, és mi baj is lehetne belőle, ha „tévedésektől” megtisztítva jámbor lelkek olvassák azt, de szakvéleményében ő nem csak ilyen jámbor olvasgatásra adott bátorítást. Összefoglaló megállapításaiban ezt írja: „megállapítom, hogy a Szeretetláng Lelki Napló üzeneteinek jelentős részében felismerhető a természetfölötti világ működésének jele. A lényegi részeket tekintve tehát constat de supernaturalitate.” Ez a minősítés azt jelentené, hogy Kindelmann Károlyné a Szűzanyától és Jézustól kapott magánkinyilatkoztatásokban részesült, és azt, hogy a naplóban fellelhető súlyos teológiai problémák ellenére hitelesek az üzenetek.

A jelek szerint Erdő Péter nem osztotta maradéktalanul Kovács Zoltán szakvéleményének értékelését, mert nagyobb fokú óvatosságról vagy hivatallal járó hitérzékről bizonyságot adva vonatkozó beszédében kifejezetten tagadta a természetfelettiség elismerését. „A jóváhagyás nem jelenti, hogy ezzel bármilyen magánkinyilatkoztatás tényét hitelesítenénk ünnepélyesen. Azt azonban jelenti, hogy azoknak az üzeneteknek a tartalma, amelyek a kiadványba bekerülnek, megfelel a katolikus hit igazságainak.” (Erdő Péter beszéde a Szeretetláng találkozón, Kispest, 2009)

És úgy tűnik, hogy megalapozottak Erdő Péter szavai, hiszen a cenzor munkája nyomán ők maguk hagyták ki a Naplóból a hittel ellenkező dolgokat, különösen is azért, mert ahogy Kovács Zoltán írta, „számukra nem volt azoknak morális konklúziója”, így „terjeszthető és kultusz rendelhető hozzá”. Persze lehet, hogy csak engem nyugtalanít a kérdés, hogy ugyan bizony miért kellene terjeszteni, és miért rendelne bárki is kultuszt egy állítólagos magánkinyilatkoztatáshoz, amit egy teológiai cenzor tisztított meg a lényegi tévedésektől? Az olyan tévedésektől, hittel való ellenkezésektől, amelyeknek közlésekben való előfordulását hagyományosan annak bizonyítékául vettek, hogy az nem Istentől származik?

Kovács pozitív értékelésének megfogalmazott végső indoka a szakvélemény „Jelek és gyümölcsök” pontjából tátható. Ez a két ok: „a Szentlélek működése és gyümölcsei nyomon követhetők a hozzá kapcsolódó eseményekben”, illetve „a Szeretetláng átadása mozgalmat hozott létre, mely külföldön figyelemre méltó mértékben elterjedt”. Ez utóbbi Kovács szerint már nem pusztán a hívek tetszésére utal, hanem arra, hogy „a sensus fideit is megmozgatták” az üzenetek – jelentsen is ez bármit. Ezek az érvek tehát röviden úgy foglalhatók össze, hogy az üzenetek azért lennének természetfölöttiek, mert sokan hisznek bennük, és gyümölcsei nyomon követhetők valamilyen kapcsolódó eseményekben, és talán mert már-már egyházpolitikailag is illendő elfogadni.

Ez a csavar a nihil obstat megadásában végtelenül értelmetlen, és az igazsággal kapcsolatos aberrált felfogás következménye, egyfajta reservatio mentalis a jóváhagyók részéről, vagy annak feltételezése, hogy egy állítólagos magánkinyilatkoztatás hozhat bármiféle jó gyümölcsöt, ha nem is történt meg, vagy ha a rossz részeket egy cenzor kiszedné belőlük. Ebben pedig a végső döntés, így a végső felelősség is a megrendelőt terheli, aki korát évekkel megelőzve művelte azt a nihil obstat-tal, amit Franciscus legújabb dokumentumában, amely alapján immár ez a minősítés vált az alapértelmezetten elérhető maximális egyházi elismeréssé. Mert újabban az Egyház nem akar foglalkozni azzal, hogy milyen fáról van szó, és a gyümölcsöket nem a magánkinyilatkoztatás hittel ellenkező elemeiben vagy annak hiányában akarja felismerni, hanem az azt követők számából, mintha az lenne a gyümölcs. Valamiért nem sikerül elhinniük Jézus szavainak igazságát:

„Vagy jelentsétek ki, hogy a fa jó, s a gyümölcse is éppúgy jó, vagy nyilvánítsátok rossznak, hisz gyümölcséről lehet a fát felismerni.” (Mt 12,33)

Ugyanezt az eljárást láthatjuk Medjugorje esetében, amelynél úgy engedélyezte Franciscus a hivatalos egyházi zarándoklatokat, hogy nem ismerte el a jelenések természetfölötti voltát, éppen a gyümölcsökre, azaz az oda zarándoklók igényére és nagy számára hivatkozással. És az ő engedélye hű tükre sokak véleményének, akik személyes tapasztalataik alapján vélik helyesnek ezt. Közülük sokan mondják, hogy őket nem is igazán a látnokok győzték meg, hanem a sok buzgó zarándok. És felteszik a százpontos kérdést: ugyan mi érdeke lenne a sátánnak abban, hogy hamis jelenésekkel emberek tömegeit vonzza oda?

Nos, talán az, hogy a sátán tökéletesen tudatában van a törvénynek: rossz fa nem hoz jó gyümölcsöt. Ha egy hamis látomásra, magánkinyilatkoztatásra kultusz épül, nem hoz, mert nem hozhat jó gyümölcsöt: ezt maga az Úr jelentette ki. Ha egy magánkinyilatkoztatást, jelenést úgy látnak el nihil obstat-tal, hogy nem nyilatkoznak a megtörténtéről, vagy olyan szakvélemény alapján teszik azt, amit Kovács Zoltán produkált, vagy az nem kapcsolódik elismerten hősies erényekkel bíró szenthez, akinek szavahihetőségéről akár külön eljárásban már nyilatkozott az Egyház, súlyos dologban vétenek, és sok ember félrevezetéséért felelősek. És mivel Kovács Zoltán szakvéleménye a dogma mellett az erkölcs területére vonatkozó vizsgálatában elnagyolt és talán téves is, érdemes majd azt is szemrevételezni.

(Mivel azonban a nihil obstat kérdéssel nem szeretnék a továbbiakban foglalkozni, zárójelesen ide kívánkozik még néhány érdekesség ezzel kapcsolatban, ha már belebotlottam.  A mostani megrendelő érsek a források szerint maga is készített szakvéleményt a hetvenes évek végén Erzsébet asszony üzeneteiről, amely nyomán Kisberk Imre püspök nihil obstat-tal látta el a Naplót. Ez a szakvélemény azonban elhurcoltatott a fehérvári püspökség irattárából az ÁEH által, így nem ismerhető pontos tartalma. Erzsébet asszony titkára, Begyik Tibor ezzel kapcsolatban utal arra, hogy többek között a hiányzó dosszié miatt döntött Kisberk Imre püspök utóda a korábbi nihil obstat visszavonásáról.

De a történések alapján nehezen megfejthető, hogy az ÁEH miért is akarhatta eltüntetni a Naplóhoz kapcsolódó püspöki dossziét. Mert ez a „dosszié-elhurcolás” állítólag 1981 második felében történt, több évvel azután, hogy Erzsébet asszony már kétszer is járt Rómában a Naplóval az üzenetek terjesztése ügyében – és nyilvánvalóan csak az ÁEH hozzájárulásával tehette azt. Első alkalommal két pap és egyikük női segítője társaságában utazott, egy csodás útlevél-jóváhagyás nyomán (!), majd második alkalommal egyedül. És ez a női kísérő igencsak érdekes tünemény lehetett, hiszen Begyik Tibor beszámolója szerint az úton végig jegyzetelt, „többek között” Erzsébet asszony szavairól, sőt Erzsébet asszony második útjához is ő szerzett hivatalos meghívólevelet. És az azért egy pöttyöt furcsa fordulat, hogy ez a pecsétes, olasz és magyar nyelvű meghívó a Vörös Brigádok olasz szélsőbalos terrorszervezet Aldo Moro elrablása és meggyilkolása miatt elítélt tagjainak védőügyvédjétől származott. Begyik Tibor ugyan nem adja meg a nevét, de valószínűleg a perben eljáró híres védőügyvédről, Giannino Guisoról lehetett szó, az olasz szocialisták, a későbbi Bettino Craxi kormányfő ügyvédjéről. Vajon milyen módon kerülhetett kapcsolatba Erzsébet asszony papi kíséretének segítője egy ilyen súlyú szocialistával, „a vadkan” ügyvédjével? Csak azért lehet, mert kicsi a világ?)

https://invocabo.wordpress.com/2024/06/25/a-es-a-nihil-obstat/