Msgr. Vigano interjút adott a francia Paix Liturgique újságnak, amiben felszólította a püspököket, hogy a Szent V. Pius-féle misét celebrálják. [Megjegyzés: a szövegben előforduló neveket – se a személyek, se az események neveit – nem változtattam meg, úgy hagytam őket, mint ahogyan a beszélgetés résztvevői azokat kimondták: így még szembetűnőbbé válik, hogy Msgr. Vigano miközben Ratzingert XVI. Benedeknek nevezi, Bergogliot mindig csak a polgári nevén említi].


Paix Liturgique: Monseigneur, miért olyan égető probléma a liturgia kérdése a II. Vatikáni Zsinat óta?
Msgr. Vigano: A liturgikus kérdésnek azért van olyan nagy jelentősége, mert a szent cselekedetben az egyházi Test tanítása, erkölcse, lelkisége, rendje és fegyelme van összefoglalva. Ahogy a katolikus mise a katolikus Tanítóhivatal tökéletes és koherens kifejeződése, úgy fejezi ki a megreformált liturgia a zsinati eltéréseket, igen, felfedi és megerősíti – a II. Vatikáni Zsinat szövegeinek kétértelműsége és halandzsái nélkül – e zsinat heterodox, azaz eretnek lényét. Hasonlattal kifejezve azt mondhatjuk, hogy a tridenti mise ereiben az Evangélium egészséges vére, míg az új rítus ereiben az eretnekség és a világ szellemének megmételyezett vére folyik.

Paix Liturgique: Nem érdeme-e Ferenc pápának, akit nemigen érdekel a liturgia, hogy az igazi problémát nevén nevezte, amikor azt mondta, hogy mindkét liturgikus forma, a régi és az új, két egyházfelfogásnak (ekkléziologia) felel meg?
Msgr. Vigano: Ez pontosan az, amit az előbb mondtam, és amit Ottaviani és Bacci bíborosok és Msgr. Lefebvre számtalan állásfoglalásban elmondtak, valamint más püspökök és liturgikusok már előttem kipellengéreztek. Amit egyetlen rítus „két liturgikus formájának” neveznek, az a valóságban két különböző rítus, egy teljesen katolikus és egy másik, ami a katolikus igazságokat elhallgatja, és protestáns és modernista tévedések beszivárgását teszi lehetővé. Ebben a pontban Bergoglionak abszolút igaza van. Aki a II. Vatikáni Zsinatot és ennek eretnekeskedő fejleményeit elfogadja, az ezeket a tévedéseket nem találhatja meg a hagyományos liturgiában, mert ez a hit megvallásának egyértelműsége mellett egyúttal annak a lelkületnek az elítélését és megtagadását is kifejezi, ami a NOM-t létrehozta.

Paix Liturgique: Az elmúlt évben egymást követték a hagyományos rítust támadó dokumentumok: Traditionis custodes, a Hittani Kongregáció válasza, a Desiderio desideravi apostoli körlevél. Ki lehet abból indulni, hogy ez a kísérlet nem sikerült, és a régi liturgia nem fog kihalni?
Msgr. Vigano: Az első szemfényvesztés, aminek nem szabad megtévesztenie bennünket, a kormányzati- és tanítóhivatali intézkedések felforgató alkalmazása. Jelen esetünkben olyan dokumentumokról beszélünk, melyeket nem azért hirdettek ki, hogy a híveket a hitükben megerősítsék, hanem, hogy a hittől eltávolítsák őket, ami eklatáns ellentétben áll XVI. Benedek Summorum Pontificum kezdetű motu propriojával, ami a tridenti liturgia teljes jogát elismerte. Másodszor, egy ellentmondást nem tűrő zsarnok mértéktelenségei, melyek a Krisztus Egyháza iránti gyűlölettel vannak szétmarva, még a legmérsékeltebbeknek is kinyitja a szemét, és megmutatja nekik, hogy az egész zsinati becsapás a hagyományos misékben kifejezésre jutó igazságokkal szembeni ellenszenven alapszik, miközben a hivatalos megokolás szerint a liturgia-reformnak csak arra kellett volna szolgálnia, hogy a misét a fordítással közelebb hozza a hívekhez.

Paix Liturgique: Az a mód, amivel a Traditionis custodes-t a gyakorlatban megvalósítják, országonként és püspökönként nagyon különböző. Egyesek elfogadták a pápa dokumentumát, de a valóságban semmit nem változtattak. Helytelen az a megérzés, különösen Olaszországban, hogy Ferenc utóda nem lesz abban a helyzetben, hogy ezt az elnyomó irányvonalat fenntartsa?
Msgr. Vigano: Az Egyház nem egy abszolutista uralkodó által kormányzott társaság, mely fölött nem áll semmiféle felsőbb tekintély, és ami ezért alattvalóira rákényszerítheti a szeszélyeit. Az Egyház feje Krisztus, és Krisztus az Egyház egyetlen igazi Királya és Ura, akinek a pápa a helytartója, mint az apostolfejedelem utóda. Ha ő a Krisztustól kapott helyettesi hatalmát visszaélésre használja fel, és eretnek tanok terjesztésével vagy olyan irányelvek meghozatalával, melyek eretnekségekre vonatkoznak, az apostoli jogfolytonosságon kívülre helyezi magát, akkor ezzel egyúttal a Krisztussal és az Egyházzal, Krisztus misztikus Testével való összekötő belső kapcsot is elszakítja. Valójában a pápa helyettesítő hatalma az Egyház feletti abszolút, közvetlen és direkt autoritást csak annyiban élvezi, amennyiben ez a hatalomgyakorlás megfelel fő céljának, a salus animarum-nak (a lelkek üdvösségének) a hagyomány követésében és Urunk iránti hűségben. Ezen kívül a pápa ennek a tekintélynek a gyakorlásánál mindig e cél pontosan definiált korlátain belül élvezi csak a különleges állapotbeli kegyelmeket, miközben ezeknek semmilyen hatásuk nincs, ha ő Krisztus és az Egyház ellen cselekszik. Ezen okból Bergoglio dühödt próbálkozásai, legyenek ezek bármilyen erőszakosak és rombolóak, elkerülhetetlenül kudarcot vallanak, és minden bizonnyal valamikor semmisnek lesznek kikiáltva.

Paix Liturgique: Mit ajánl Ön ebben a helyzetben a kétségbeesett laikusoknak?
Msgr. Vigano: A laikusok a misztikus Test élő tagjai, és mint ilyeneknek veleszületett joguk van azt követelni, hogy a Test látható auktoritása azon megbízatás szerint cselekedjen és olyan törvényeket bocsásson ki, melyeket Krisztustól kapott. Ha ez a földi tekintély a Gondviselés engedélyével Krisztus akarata ellen cselekszik és ilyen törvényeket hoz, a híveknek először is azt kell megérteniük, hogy ez a megpróbáltatás a Gondviselés által megengedett eszköz arra, hogy a szemük végre kinyíljon, miután évtizedeken keresztül félrevezették őket az elferdítésekkel és alakoskodásokkal, melyeket sokan jóhiszeműen követtek, pont azért, mert engedelmeskedtek a hierarchiának, és a csalást, melyet ellenük elkövettek, nem vették észre. Ha ez végre tudatosodik bennük, fel fogják ismerni, hogy mekkora kincset raboltak el tőlük, amit pedig nekik őrizniük és a jövő nemzedékeinek továbbadniuk kellett volna, ahelyett, hogy eldugják, miután előbb megfosztották értékeitől, hogy egy borzalmas hamisítvánnyal helyettesíthessék. Akkor könyörögni fognak Isten felségéhez, hogy a megpróbáltatás ezen idejét rövidítse meg, és az Egyháznak olyan főpásztort ajándékozzon, aki Krisztusnak engedelmeskedik, aki Őrá hallgat, aki Őt szereti, és aki Neki tökéletes kultusszal szolgál.

Paix Liturgique: Úgy tűnik, hogy a hagyományos liturgia elleni római intézkedések célja és fő áldozatai az egyházmegyés papok. Milyen tanácsot adna Ön nekik?
Msgr. Vigano: A zsinat előtti évtizedekben az egyházi vezetés tudatában volt a modernista beszivárgók lázító munkái által okozott növekvő fenyegetésnek. Ez okból kellett XII. Piusnak a hatalmat centralizálnia, de ennek a döntésnek az lett a következménye, hogy a klérusba beoltották, hogy az Egyházban a tekintély megtámadhatatlan; holott a doktrína azt tanítja, hogy bármilyen rendszer kritika nélküli elfogadása szolgalelkűséget és nem igazi engedelmességet jelent. Az engedelmeskedés azon formáját, amit a II. Vatikáni Zsinat idejében a püspökök és a papok tanúsítottak, azok használták ki, akik az összeomlást arra használták ki, hogy valamit megvalósítsanak, ami addig elképzelhetetlen volt. Ezt követően a zsinat utáni idő indoktrinációs munkája és a kevés ellenálló kíméletlen eltávolítása elvégezte a maradék munkát is. Az elkövetkezendő évtizedekben a „régi mise” állítólagos réméről terjesztett narratív lett az egyetlen hivatalos verzió, amit a szemináriumokban és a pápai egyetemeken tanítottak.
A mai helyzet megengedi számunkra, hogy a zsinatutáni eseményeket nagyobb tárgyilagossággal tekintsük át, nem utolsósorban azért, mert a „zsinati tavasz” eredményei, a hivatások válságától kezdve a hívek szentségekben való részesedésének drasztikus csökkenéséig, mindenki számára láthatóakká váltak. A hagyományos misének XVI. Benedek általi újraengedélyezése sok papot arra ösztökélt, hogy az igazi liturgia felmérhetetlen gazdagságát felfedezze, mely addig teljesen ismeretlen volt számára, és ebben a misében felfedezzék papságuk áldozati dimenzióját, ami a celebrálóból "alter" Krisztust csinál és mélységesen átformálja. Azok, akik a kegyelemnek ezen „csodáját” már átélték, nem hajlandók többé lemondani róla. Ezért szólítom fel összes paptársamat, hogy celebrálják Szent V. Pius miséjét, és engedjék, hogy Krisztus, a pap és az áldozat egy személyben, papi lelkületükben működjön és szolgálatuknak szilárd természetfeletti értelmet adjon.
A papoknak szóló tanácsom az, hogy álljanak ellen, és mutassanak állhatatosságot a már túlságosan sokáig tartó visszaélések sorozata láttán. Ez segítene nekik annak megértésében, hogy az apostoli misét és a Bugnini által kitalált misét nem lehet ugyanarra a szintre állítani, mert az elsőben az igazság egyértelműen meg van erősítve, hogy Istennek megadják az Őt megillető tiszteletet és a lelkeket megmentsék, míg az utóbbiban az igazságot csalárd módon elhallgatják, sőt gyakran letagadják, hogy a világ szellemének tetszését elnyerjék, és a lelkeket tévedésben és bűnben hagyják. Aki ezt megértette, annál a két rítus közötti választás kérdése fel sem merül, hiszen az értelem és a felebaráti szeretettől eltelt hit megmutatja nekünk, hogy a kettő közül melyik felel meg Isten akaratának, és melyik nem. Az a lélek, amelyik szereti az Urat, nem tűr el kompromisszumokat, és inkább kész életét odaadni, csakhogy az isteni vőlegényhez hű maradhasson.

Paix Liturgique: Egyesek úgy gondolják, hogy ezt a válságot arra kellene kihasználnunk, hogy a következő pápát arra kérjük, hogy ne a Summorum Pontificum-hoz térjen vissza, hanem a hagyományos liturgiát teljesen szabadítsa fel. Lehetséges ez?
Msgr. Vigano: A hagyományos liturgia de jure már teljes szabadságot és teljes jogot élvez tiszteletreméltó kora, Szent V. Pius Quo primum bullája és az egyházi Test kétezer éves ratifikációja alapján. Hogy ezt a szabadságot nem gyakorolják, az Isten szolgáinak „óvatosságán” múlik, akik az egyházi auktoritás minden döntésével szemben kritikátlanul engedelmesek voltak, és ezzel a szolgalelkűség bűnét követték el, ahelyett, hogy Istennek engedelmeskedtek volna, aki ezen auktoritás eredője és végső célja. A hagyományos liturgia teljes felszabadítása egészen biztosan de facto is meg fog történni, de ennek a visszaállításnak szükségszerűen együtt kell járnia az új rítus eltörlésével, mert ez bizonyult Isten népének tanbeli, erkölcsi és liturgikus felbomlása okának. El fog jönni az az idő, amikor a zsinat félreértéseit és tévedéseit el fogják ítélni, és velük ezek kultikus kifejeződéseit is.


Paix Liturgique: Az Ön véleménye szerint mi az új mise fő fogyatékossága?
Msgr. Vigano: Szerintem három kritikus pontot kell kiemelni, melyeket mind vissza lehet vezetni a katolikus liturgia megértésének egyetlen problémájára.
Az új rítus első hiányossága abban áll, hogy egy bürokrata cinikus ridegségével hozták létre, holott a liturgia olyan harmonikus korpusz, ami az évszázadok során szervesen fejlődött ki, és ily módon – úgymond – a vírusokkal szembeni ellenálló rendszere minden korral erősebbé vált. Az a feltételezés, mely szerint egy felnőtt testnek vissza lehet adni „eredeti egyszerűségét”, ha arra kényszerítik, hogy gyermekkorába visszatérjen, természetellenes folyamat, ami leleplezi azok gonosz szándékait, akik ezt az utat azzal az egyetlen szándékkal választották, hogy az Egyházat esendőbbé tegyék az ellenség támadásaival szemben. Azok, akik ezt a csalást kitervelték, nagyon jól tudták, hogy tévtanaikat csak úgy tudják elterjeszteni, ha azt a misét kiiktatják, ami minden gesztusával, minden ceremóniájával, minden szavával elítéli és megcáfolja őket. Nem volt jó szándék azokban, akik ezt a liturgikus monstrumot létrehozták, hogy ennek segítségével legaberáltabb és legszentségtelenebb eltévelyedéseiknek szabad teret nyithassanak.
A második hiányosság az a megtévesztés, amivel az új misét az Egyháznak bemutatták és rákényszerítették: Vagyis az a megtévesztő állítás, miszerint az új csupán a régi rítus egyszerű lefordítása. A Sacrosanctum Concilium dokumentumban a zsinati atyák a mise olvasmányainak és az oktató szövegeknek a népnyelvre való lefordítását engedélyezték, de előírták, hogy a kánont latinul és halkan kell továbbra is mondani. Viszont amit számunkra a Consilium ad exsequendam által előkészítettek, valami egészen más volt: Egy olyan rítus, amit – úgy tűnik – az 1549-es Cranmers Book of Common Prayer-ből szolgai módon másoltak ki, és szerzője ideológiai szempontjának tökéletes módon megfelelt.
A harmadik hiányosság abban áll, hogy az istentisztelet fő tárgyát, a Szentháromságot a celebrálóval egybegyűlt gyülekezettel cserélték fel, ami ily módon az egész liturgia sarokpontjává, a szent cselekedet fő vonatkoztatási pontjává vált. A pap víziója, mint „gyülekezeti elöljáró”, a szakrális elvesztése az improvizáció javára, az oltár helyettesítése egy társasági asztallal: mind azon tanításbeli tévedésnek a következményei, ami pont a mise lényegét tagadja, ami nem más, mint Krisztus Istennek bemutatott keresztáldozatának vérontás nélküli formában való megismétlése.
Egy hazugságokon és becsapásokon nyugvó rítus, amit egy modernista szabadkőműves [Bugnini] talált ki, és amit egy kétezer éves rítus eltörlésével erőszakkal vezettek be, még csak azt sem érdemli meg, hogy minden aspektusában kianalizáljuk: Egész egyszerűen el kell törölni [lásd Msgr. Vigano korábbi cikkét a két rítusról].

Paix Liturgique: Miért áll a pápa annyira elutasítóan az amerikai püspöki karral szemben?
Msgr. Vigano: Bergoglio az Amerikai Egyesült Államok híveivel szemben még ellenségesebben érez, mint az amerikai püspöki karral. Ennek oka e nemzet mentalitásában rejlik, ami lényegét tekintve ugyan liberális, amiben azonban – éppen a különböző és heterogén vallások és kultúrák együttélésének következtében – a konzervatívok és a tradicionalisták is szóhoz jutnak, mint számszerűleg is jelentős, lelkes és vállalkozó közösségek. Amerikai plébániák, mozgalmak és tradicionalista csoportok léte bizonyítja, hogy a tridenti liturgiát és a hamisítatlan katolikus tant a hívek újra felfedezték és nagyra értékelik, miközben azokban az egyházkerületekben, melyekben a Montini-féle rítust mutatják be, a hívek és hivatások száma, valamint – ami nem lebecsülendő tény– a financiális eszközök is egyre csökkennek.
Már a puszta lehetőség, hogy a tridenti misét „büntetlenül” és szociális stigma nélkül lehet látogatni, Bergoglio számára hallatlan és elfogadhatatlan dolog, mivel az úgynevezett „tradicionális opció” sikerét igazoló bizonyítékok aláássák a progresszívek évtizedes szólamait és öntömjénezését. Ha látjuk, hogy hívek ezrei, fiatalok, gyermekes családok a régi misén összegyűlnek, és keresztségüket következetesen élik – miközben a másik oldalon a klérus pénzügyi- és szexbotrányai és az önjelölt katolikus politikusok a templomokat kiürítik, és a polgári társadalomban a konszenzust elvesztik –, akkor ők jelentik azon bosszantó „kontroll-csoportot”, ami az egészségügyben egy terápia hatástalanságát bizonyítja, pont azért, mert akik nem vetették magukat alá ennek a terápiának, egészségesek maradtak. Ahogy egy kísérleti génmanipuláló szérummal való oltást mindenkire rá kell erőszakolni, hogy ne lehessen látni, hogy a mellékhatások és az elhalálozások csak a beoltottakat sújtják, úgy nem szabad, hogy a liturgikus területen közösségek legyenek, akik a modernizmus tömeges beoltásának (ami a II. Vatikáni Zsinat volt) kudarcát bizonyítják.
Néhány amerikai püspöknek a tradicionalista közösségekkel szemben tanúsított türelme és nyitottsága, és a politikailag aktív katolikusok koherenciája érdekében való fellépése, Bergogliot dühbe hozza, és olyan lobbanékony és kontrolálatlan reakciókat vált ki belőle, melyek romlott hitét és az irgalmasságra szóló felhívásainak teljes hamisságát tárják fel. Másfelől, úgy tűnik számomra, hogy az évtizedek óta szajkózott ökumenikus felhívások, „az egybekapcsolót és nem az elválasztót keresni”, és „falak nélküli hidakat építeni”, vagy az újonnan kinevezett Roche bíboros vádaskodásai – aki a satrapa iránti hűségéért megkapta a bíbort –, melyekben a tradicionalista katolikusokat protestánsoknak nevezte, mind alapvető képmutatásról árulkodnak, hiszen miközben a katolikus templomok a protestánsok számára nyitva állnak, sőt a prelátusok és bíborosok jelenlétében még a communicatio in sacris-ban is részesítik őket, addig a tradicionalista katolikusokat a modernisták kiközösítettekként kezelik. Számomra világos, hogy a liturgikus kérdésekben meghozott legújabb korlátozások helyeslőinek – mindannyian Bergoglio küldöttei – intellektuális tisztességtelenségeit csak szigorúan negatívan lehet megítélni, már csak emberi aspektusból is: Se nem becsületesek, se nem hajlandók beszélgető társuk indítóokait megérteni. Kíméletlen önkényeskedésről, farizeusi formalizmusról, a szimulációk és hazugságok iránti előszeretetről árulkodnak, melyek nem lehetnek semmilyen igazságos megoldás előfeltételei.

Paix Liturgique: Washington, Chicago, Arlington, Savannah: Miért e négy egyházmegye püspökei üzentek háborút a hagyományos misének?
Msgr. Vigano: Ezeket az egyházmegyéket – Washingtont és Chicagot egészen biztosan, San Diego-ról és Newark-ról már nem is beszélve – olyan püspökök vezetik, akik tagjai Bergoglio Magic körének és McCarrick levendula-maffiájának. A kölcsönös cinkosság kapcsolatai, a botrányok eltussolása, a Deep Staat-tal és a Demokrata Párttal való kapcsolataik jellemző kompendiumot találnak abban a megbecsülésben, amit Bergoglio irántuk mutat, aki támogatja őket, és kijelentéseiket és katasztrofális intézkedéseiket megerősíti.

Paix Liturgique: Mindezen látszólag összefüggéstelen döntésekben (Pachamama, háború a konzervatív maradék és a hagyományos liturgia ellen, az erkölcsi kérdésektől való huzakodás stb.) látja Ön valamiféle stratégia vagy pontos terv megvalósítását?
Msgr. Vigano: Nyilvánvaló, hogy a hagyományos katolikusok ellen folytatott eme korlátlan háború akciói határozott stratégiát és taktikát követnek, mely egy évtizedekkel ezelőtt kieszelt terv része, aminek segítségével Krisztus Egyházát lerombolni, és helyére egy ökumenikus, globalista és hitehagyott ellentétet akarnak helyezni. Butaság lenne azt hinni, hogy cél és szervezet nélkül járnak el. Még Bergoglio 2013-as választása is meg lett tervezve. Ne felejtsük el a John Podesta és Hillary Clinton között lefolyt levélváltást, melyben arról értekeztek, hogy szükség van a „Egyház tavaszát” támogatni, amikor egy progresszív pápa megváltoztatja az Egyház tanítását és erkölcsét, azáltal, hogy az új világrendszer ideológiájának rendeli őt alá. Olyan intézkedéseket is terveztek, melyekkel XVI. Benedeket lemondásra akarták rávenni. A Bergoglio-hű progresszistáknak az eljárásai a szinódusokon, a dikasztériumok ülésein és a tanácsokban mind előre meg vannak tervezve. Másfelől nem szabad elfelejteni, hogy a Sátán ármányaival, megtévesztéseivel és hazugságaival mindig ott rejtőzik Krisztus és az Egyház ellenségei mögött.

Paix Liturgique: Hogyan látja Ön az Egyház jövőjét?
Msgr. Vigano: Úgy gondolom, hogy a közeljövőben az Egyháznak továbbra is a Bergoglio és a korruptak hozzá hasonló közössége által előidézett katasztrófával kell szembenéznie. E „pontifikátus” okozta károk beláthatatlanok, de időközben már az egyszerű emberek is felismerik ezt, akikkel a sensus fidei megérteti a jelenlegi hierarchiának az egyházi Testtel való abszolút összeegyeztethetetlenségét. Az elidegenedés, amit világi területen a politikai osztályok és a polgárok között megfigyelhetünk, a tükörképe az egyházi auktoritás és a hívek közötti egyre mélyülő elidegenedésnek.
Hosszú távon mégis úgy gondolom, hogy ez a mély hitbeli válság az Egyházat arra fogja ösztökélni, hogy megújuljon és megtisztuljon, azáltal, hogy véglegesen elbúcsúzik attól a mélységesen liberális magatartástól, ami eddig Istent és a Mammont, Krisztust és Beliált, V. Piust és Bergogliot egy kalap alá vette. Mi már láthattuk az ellenség torz és szörnyű arcát, akinek sikerült egészen a Legszentebbig előrenyomulnia, azzal, hogy a kompromisszum-készségre, a klerikusok középszerűségére, az emberek iránti félelemre és a hierarchia gyávaságára apellált. Szemünk előtt sok jó pap, szerzetes és hívő szentségét és alázatát látjuk, akik felébrednek eddigi dermedtségükből, és megértik azt az korszakos harcot, ami előttük áll. Ugyanakkor látjuk azok romlottságot, becstelenséget, erkölcstelenséget és Isten elleni lázadását, akik magukat Krisztus tekintélyének igazi intézőiként állítják be, és amit gonoszsággal ragadtak magukhoz és erőszakkal gyakorolnak. Már egy gyerek is megérti, hogy melyik oldalon kell állnia, kihez kell tartoznia, és kitől kell távol tartania magát. Ezért olyan különösen érvényesek ma Urunk szavai: „Ha meg nem változtok, és nem lesztek, mint a kisdedek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3)

(forrás: www.katholisches.info – 2022. szeptember 13.)

https://katolikus-honlap.hu/2201/vigano.htm