2022. február 3-5. között Majna-Frankfurtban szinodális konferencia zajlott, amely 174 igen és 30 nem szavazati arányban áldását adta a homoszexuális párokra. A szinodális konferenciát Bätzing püspök, a püspöki konferencia elnöke hagyta jóvá.
Mi a Szentírás álláspontja a szodómiával kapcsolatban?
A szodómiának két forrása van: a hűtlenség és a bálványimádás. „Fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként.” (Róm 1,21) Ez a történet-kritikai módszer gyümölcse a teológiában, amely a természetfelettit tagadó ateista filozófiából indul ki. Ami a bálványimádást illeti, már a II. vatikáni zsinat a Nostra aetate nyilatkozatában a pogány kultuszok és azok démonainak tiszteletét vezette be. II. János Pál ezt a pogánysággal kevert szinkretizmust hívta életre Assisiben 1986-ban.
A Szentírás így tanúskodik: „A halhatatlan Isten fölségét fölcserélték a halandó ember, a madarak, a négylábúak és a csúszómászók képmásával.” (Róm 1,23) „Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel.A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét. Nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket, hogy alávaló tetteket vigyenek végbe.” (Róm 1,26-28)
A Katolikus Egyház Katekizmusának 1865. cikkelye így szól: „A bűn bűnt szül; az azonos cselekedetek ismétlése víciumot gerjeszt. A víciumból perverz hajlamok fakadnak, melyek elhomályosítják a lelkiismeretet és megrontják a jó és rossz konkrét értékelését.
A katekizmus 1867. cikkelye így szól: „A kateketikai hagyomány emlékeztet arra is, hogy vannak "égbekiáltó bűnök" is. Az égbe kiáltanak: (ide sorolható) a szodomaiak bűne.”
Idézet a Szentírásból: „Azért ezt mondta az ÚR: Mivel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált... Vajon csakugyan a hozzám fölhatolt jajkiáltás szerint cselekedtek-e... Tudni akarom.”(Gen 18,20k) „A két angyal estére Sodomába érkezett… a város férfiai, fiatalok és öregek körülvették a házat. Kihívták Lótot és így szóltak: „Hol vannak a férfiak, akik ma este érkeztek hozzád? Hozd ki őket nekünk, hadd ismerjük meg őket...”Isten emberei az ajtó előtt álló embereket pedig vaksággal sújtották. Ezután így szóltak Lóthoz: „Mi elpusztítjuk ezt a helyet, mivel igen nagy a panasz ellenük Isten előtt, és Isten azért küldött bennünket, hogy pusztítsuk el őket.”A nap éppen megjelent a föld felett, amikor Lót megérkezett Coárba. Akkor Isten kén és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára. Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét. Ábrahám korán reggel kiment... és körülnézett Szodoma és Gomorra irányában... Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez. Isten elpusztította annak a környéknek a városait.” (Gen 19)
Arra is emlékeztetnünk kell, hogy a szodómia bűne miatt lett csaknem teljesen kiirtva Benjámin egész törzse (vö. Bírák könyve 19-20. rész).
Milyen büntetés sújtja a szodomitákat, akik konokul elutasíják a bűnbánatot?
Ugyanolyan, mint a konok és megtéríthetetlen bűnösöknek, mégpedig hogy „nem öröklik Isten országát.” (1Kor 6,9)
Van-e olyan hely az Igében, ahol Isten konkrétan óv a szodómiától?
Igen, van. Idézem: „Ugyanígy Szodoma és Gomorra... természetellenes gyönyöröket hajhásztak, intő példák a számunkra: az örök tűz lett a büntetésük.” (Júd 7) A Szentírás ugyanígy a Sodomát érő földi tűzhöz hasonló tűztől is óv: „vagy amikor Szodoma és Gomorra városát elhamvasztotta, és végpusztulással büntette, hogy példát adjon a későbbi korok bűnöseinek.” (2Pt 2,6)
Jézus Krisztus az erkölcsi tisztaságról a Hegyi beszédben beszélt: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5,8) „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson.” (Mt 5,27-29)
Ami a tisztátalan lélek általi megszállottságot illeti, idetartoznak a szodómia démonai is, akik megzavarják a pszichikát és beárnyékolják a lelkiismeretet. Jézus ezeket a démonokat a megszállott emberekből Isten erejével űzte ki. Ő a megszállottaknak nem ajánlotta, ahogy az a Katekizmus 2358-59. cikkelyében áll az „az önzetlen barátság segítségét”, és nem is kerülte el „az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét”, ahogy azt a Katekizmus javasolja. Ezeket a félrevezető formulákat a katekizmusba a szodómia akkor még rejtőzködő propagátora csempészte bele, a domonkosrendi Schönborn, manapság már bíboros. Ha a jelenlegi katekizmusnak az egyház hasznára kell lennie, akkor az ilyen megfogalmazásokat el kell távolítani.
Hogyan állt még nemrégiben az egyház és a világi törvények a szodómiához?
Amikor Szent V. Piusz pápa megtudta, hogy a papok között elkezdett terjedni ez a lelki epidémia – hogyan reagált? Parancsot adott arra, hogy bármelyik klerikust – legyen az pap, püspök vagy bíboros –, akire rábizonyítják ezt a bűntettet, távolítsák el a lelkészi állományból és adják át a világi bíróságnak. Akkor a világi törvények alapján a szodómia tettének elkövetéséért halálbüntetés járt. Ez a bűntettet elkövető számára jótétemény volt, mert lehetősége volt felkészülni a bűnbánó halálra és üdvözíteni a lelkét.
A büntetés bűnbánó elfogadása a bűnbánattartás része volt, amely védett a kártékony visszaesés veszélyétől. Ráadásul a halálbüntetés elrettentés volt, hogy mindenki tudatosítsa, hogy itt egy precedensről van szó és ne kövessen el ilyen bűntettet. A büntetés egyidejűleg motiváció is volt azok számára, akiknek hajlamuk lenne a szodómiára, hogy törekedjenek az igaz bűnbánatra azzal a céllal, hogy elkülönüljenek a tisztátalan démontól és meggyógyítsák a lelküket. Szent Piusz pápa a büntetés megállapítása után még hozzátette: „Máshogy egy a kártékony bűn nem irtható ki.” Valódi irgalmasság volt ez a bűntettet elkövető számára és védelem a potenciális áldozat számára.
Ezzel szemben a német álkatolikusok és az elvakult püspökök visszaélnek az egyház tekintélyével az egész bűnös életstílus jóváhagyása érdekében. Úgy döntöttek, hogy egyházi áldást adnak a bűnös szodomita kapcsolatra! Csakhogy ez az ún. áldás a pokolba vezető széles út, ahová ők maguk is jutnak.
Ezáltal a tett által a német szinodális folyamat a hamis pápa Bergoglio áldásával paradigmát vált és öngyilkos precedenst ad a Krisztustól és az Ő evangéliumától való tömeges elhajlásra. Ezzel elutasítja az üdvözülés alapkövetelményét is, ami a megtérés. Enélkül nem üdvözülhet senki! Az egyház kulcspozícióiba is ezeket a személyeket – szodomitákat – juttatják. Ezzel a katolikus egyházat a New Age sátánista antiegyházába vezetik át. Ez az ún. szinodális folyamat célja.
A Bizánci Katolikus Egyház pusztába kiáltó hangként nyilvánosságra hozza, hogy mindazok, akik a szinodális konferencián 2022.2.5-én jóváhagyták ezt az Isten és az Ő törvénye elleni bűntettet, ezáltal kizárták magukat Krisztus egyházából. Semmit nem változtat ezen az, hogy az eretnek főpaphoz, Bergogliohoz hasonlóan továbbra is törvénytelenül bitorolni fogják az egyházi hivatalokat. Isten előtt és a Krisztus egyháza előtt a Gal 1,8 alapján Isten átka – anathema – van rajtuk a hamis antievangélium hirdetése miatt. Amennyiben az érintettek nem tartanának bűnbánatot és meghalnának, Isten elleni lázadásuk és a konokságuk miatt örök elvettetés lesz az osztályrészük a pokolban. Ez rendkívül komoly dolog!

+ Illés
a Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája

+ Metód + Timóteus
püspök-titkárok

2022. 2.12.

Naprakész aktuális információk a BKP-tól (ez ingyen van)

sendpulse.com/827f6dad0a/