2020. május 10., vasárnap

Uram, a Téged dicsőítő szenvedély maradjon meg ereimben, és növekedjen bennem a mohó szomjúság, melyet azért keltettél a lelkemben, hogy ismertté tegyem Szent Nevedet!



Tanítás előtti ima

Jöjj el, Szentlélek Úristen,
igazság és szeretet Lelke,
adj nekünk jó lelket,
kedvet, szorgalmat és kitartást
ahhoz a munkához, amelyre meghívtál!
Világosítsd meg értelmünket,
hogy a természetben és az emberi életben
fölfedezzük a Teremtő Atya nagy szándékait!
Növelj és alakíts bennünket,
hogy egész életünkben alkalmasak legyünk
az igazság szolgálatára,
és így kiérdemeljük az örök élet jutalmát
Krisztus, a mi Urunk által! Amen.

Tanítás utáni ima

Urunk, Jézus Krisztus,
Te vagy az Út, amelyen járnunk kell,
az Igazság, amelyet keresve keresünk,
az Élet, amely egyetlen boldogságunk.
Hálát adunk mindenért,
amit ma kaptunk tőled.
Áldd meg egyházunkat, hazánkat,
szüleinket és tanárainkat!
Segíts továbbra is,
hogy úgy szeressük egymást és minden embert,
ahogy tanítványaidhoz illik!
Add, hogy eredményeink és kudarcaink
egyformán Hozzád vezessenek.
Te pedig vezess minket Atyádhoz,
akit Veled és Általad dicsérünk
most és mindörökké. Amen.

Uram, a Téged dicsőítő szenvedély maradjon meg ereimben, és növekedjen bennem a mohó szomjúság, melyet azért keltettél a lelkemben, hogy ismertté tegyem Szent Nevedet!
Játszik és énekel : Mesterné Bálint Katalin Hangmérnök: Molnár László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése