Alacoque Szent Margit Mária

"Nem tudtok előrehaladni az imádkozásban? Akkor elég nektek, hogy felajánljátok Istennek mindazt a közbenjáró imádságot, amit a mi Megváltónk végez értünk az Oltáriszentségben, és hogy felajánljátok az ő lángoló buzgóságát a ti hanyagságtok engesztelésére. Bármit tesztek, így imádkozzatok: „Én Istenem, most megteszem ezt, illetve elszenvedem ezt Fiad Szívében és az ő akarata szerint, ezt ajánlom fel neked engesztelésül cselekedeteim hibáiért és tökéletlenségeiért.” Ugyanígy imádkozzatok az élet minden körülményei között! Valahányszor pedig bármi büntetés, nyugtalanság vagy jogtalanság ér benneteket, mindig ezt mondjátok magatoknak: „Fogadd el ezt, mert Jézus Krisztus szentséges Szíve azért bocsátotta rád, hogy ezzel is magához fűzzön téged.” (Az imaórák liturgiája - Alacoque Szent Margit Mária szűz levelezéséből)



Gecemáni órák

Gyermekeim! Oly sokszor megmutattam nektek az olajfák hegyi vérrel verejtékező Szent Arcom gyötrődését, és azt is, hogy mit jelentett nekem az Atya akaratában megmaradni. Mégis kevesen akarjátok elfogadni saját megpróbáltatásotok keresztjét. Pedig mindig ott vagyok mellettetek, amikor nehézségek gyötörnek benneteket. Ha igazán rám bíznátok magatokat, akkor elfogadnátok, ami veletek történik. Ha megengeditek, hogy átformáljam életeteket, akkor azt úgy teszem, hogy minden helyzet lelketek javát szolgálja. Ehhez azonban át kell adnotok magatokat, nekem!  Nem elég kimondani a szót, hogy átadom magam neked Uram, hanem szíveddel is követned kell, amit mondtál! Ezt megtenni nagyon nehéz annak, aki a világ szerint gondolkodik, de aki mindenét rám bízza, annak egyre könnyebben fog sikerülni. Aki kéri tőlem, megadom neki, a teljes elfogadás kegyelmét!  Odaállítom az én fájdalmas keresztemet az övé mellé, és akkor már nem fogja olyan elfogadhatatlannak tartani a sajátját. Amikor meglátjátok, mennyit szenvedem értetek, akkor fogjátok megérteni megváltásom misztériumát. Jézus


Szent Lukács Evangélista


Testvéreim! A rólam elnevezett evangéliumot és az Apostolok Cselekedeteit írtam meg alapos részletességgel. Eredeti foglalkozásom orvos volt. Pálnak és Barnabásnak voltam a tanítványa. Rajtuk keresztül ismerhettem meg Jézus életét. Később Pálhoz csatlakoztam, és vele maradtam. Műveimben magamról semmit sem írtam, mert számomra az volt a fontos, hogy minél hitelesebb jelentést adjak az eseményekről. A Szentlélektől vezérelve útra keltem, hogy utána járjak mindannak, amit Krisztusról hallottam. Felkerestem a Szűzanyát, és néhány egykori tanítványt is. Meghallgattam olyanoknak a tanúságtételét is, akiket egykor Jézus meggyógyított. Orvosként fontosnak tartottam a a gyógyulásuk komoly és részletes feltárását. Az eseményeket igyekeztem pontos részletességgel leírni, amit a többi evangélium másként jegyzett le. Ilyenek például az Angyali Üdvözlet, Máriának Erzsébettel való találkozása, a gyermek Jézus története, és sok más eseményt, amit feljegyeztem. Az Evangéliumban úgy mutattam be az Emberfiát, mint a betegek gyógyítóját, aki a sebeket azáltal gyógyítja, hogy a megtört szívűeknek hirdeti a megváltás örömhírét.
Szent Lukács Evangélista

Gyermekeim! „Mindaz, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt.” (Lk 12, 8 – 12). Megvallani a hitet, nagyon komoly dolog! A szent angyalok szüntelenül szemlélik Atyám arcát, ők közvetítik felétek Szent Akaratát. Nektek mindenkor Isten ügyét kell képviselnetek az emberek előtt, és megvallani előttük elkötelezettségeteket a Szentháromság mellett. Aki ellenem fordult, de megbánja bűneit és bocsánatot kér tőlem, annak megbocsátok. „De, aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot.” Vagyis, aki a Szentlélek ellen tusakodik, és az ő indításait semmibe veszi, megátalkodik viselkedésében, az nem nyer bocsánatot. Mivel nem tart bűnbánatot útja a kárhozat felé tart. Arra is szeretném felhívni figyelmeteket, hogy mindig nagyon figyeljetek a Szentlélek indításaira, mert ellenkező esetben, dolgavégezetlenül tér vissza, mert nem tud beteljesedni küldetése. Ilyenkor súlyos mulasztást végez, aki elhanyagolja megtenni, amit a Lélek mond neki. A Szentlélek indítása egyértelmű utasításokat ad a lélek számára. Az erős készetetést érez arra, hogy elinduljon ezen az úton. Amikor felerősödik benne a Lélek hangja, akkor valósul meg a terv, amire meghívást kapott.
Jézus



Gyermekeim! Az igazságtalan bíróról szóló példabeszédben (Lk 18, 1-8 )  egy olyan történetet állítottam elétek, amelyben kiderült, hogy a gonosz bíró miért szolgáltatott igazságot a panaszosnak. Ez az özvegyasszony állandó könyörgések között zaklatta a bírót, hogy tegyen igazságot ügyében. Mivel állhatatos volt, kénytelen volt meghallgatni őt a bíró, és igazságot szolgáltatott neki. Szerettem volna kihangsúlyozni hallgatóságom előtt, hogy mennyivel többet az, ha gyermekeim állhatatosan könyörögnek mennyei Atyámhoz, kérésük meghallgatására, mint az, ahogyan a világ fiai teszik. A szüntelen imádság nemcsak a szóban kimondott imákra vonatkozik, hanem a gondolataitokra, a megnyilvánuló tetteitekre, és az egész életetekre is, amely Istenre irányul. Akik az állapotbeli kötelességüket végzik, azok képtelenek annyit imádkozni, mint akiket erre felszabadítottam. De megtehetik, hogy munkakezdés előtt nekem ajánlják magukat és feladataikat, és igyekeznek mindenben akaratomat követni! A munka befejeztével pedig adjanak hálát kegyelmeimért, és kérjenek bocsánatot tőlem, ha valami nem úgy sikerült! Cselekedeteitekkel tudjátok legjobban kifejezni irántam való szereteteteket! Jézus


Gyermekeim! Ebben a példabeszédben (Lk 12, 13-21) felhívom a figyelmeteket arra, mi lesz a sorsa annak, akit megfertőz a kapzsiság bűne.  Azért őrizzétek magatokat minden kapzsiságtól, mert „nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” A gazdagság nagyon könnyen megkötözi az embert, és képtelenné teszi őt az adakozásra. A legtöbb vagyonos ember arra törekszik, hogy még többet gyűjtsön, ezért nem gondol arra, hogy vagyonát nem viheti magával a sírba. Én nem akartam beleavatkozni a kialakult örökösödési jogi rendbe, hanem arra irányítottam a körülöttem állók figyelmét, hogy elsősorban a mennyei kincsek után vágyakozzanak, és azokat gyűjtsék össze.  Olyan erények megszerzésére törekedjetek, amelyek az Istenben való gazdagodáshoz vezetnek el benneteket. Senki sem ismeri előre élete utolsó napjait, ezért fontosnak, hogy így imádkozzatok: „Uram, Jézus Krisztus, neked ajánlom egész életemet, és add nekem kegyelmedet, hogy elégedett legyek mindazzal, amit nekem megengedtél! Segíts meg, hogy az erényes élet kincseit összegyűjtsem! Táplálj engem, szereteted mannájával, az Oltáriszentséggel, hogy eljuthassak a Szentháromság dicsőségébe! A Szűzanya oltalma védelmezzen engem, és mindazokat, akiket nekem adtál, hogy együtt imádkozva hozzád vezessük a lelkeket.”

Jézus




Szent II. János Pál pápa


Gyermekeim!. Egy olyan pápát választottak az ő személyében, akire nagyon is illik a mai evangélium (Lk 12, 35 -38) szövege. Ő volt, az az ember, akire jellemző az éber szolga kifejezés. A felövezett ruha a szolgálatkészséget, az égő gyertya pedig az állandó éberséget jelenti. Alázattal és Isten akarataként elfogadta a pápai hivatalba való helyezését. Állandó imádságban töltötte napjait, hogy mindazt, amire meghívást kapott, az én kezembe tegye le. Tanulmányait a krakkói Jagelló Egyetemen kezdte, de hamar bezárták a szemináriumot. Egy nehéz időszak várt rá. A náci megszállás alatt kemény fizikai munkára kényszerítették, ezért csak zugban folytathatta tanulmányait. Pappá szentelése után is komoly megpróbáltatásokon ment keresztül, mégis boldog volt, mert teljesen rám bízta életét. Fáradhatatlan módon látta el a péteri szolgálatot, melyet missziós lelkülettel végzett. Amikor ránehezedett a testi szenvedés megpróbáltatása, alázattal viselte keresztjét. Boldogan várt rám, és készen állt a velem való találkozásra, amikor megérkeztem hozzá. Legyen példaként előttetek élete, és kérjétek tőle, a segítséget.

Jézus


Gecemáni órák


Gyermekeim! „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön, mennyire szeretném, ha már fellobbanna!” (Lk 12, 49 53) Üdvözítő szeretetem jele a tűz, melyet a Szentlélek lobbant lángra a világban. Kérjétek szeretetének lángját, gyulladjon fel szívetekben, hogy igazi tanúim lehessetek, az emberek előtt!  Megváltásom és az evangéliumi élet követése azonban szembe állítja egymással a hívő, és a hitetlen embereket. Nem azt kérem tőletek, hogy határolódjatok el a hitetlenektől, mert akkor nem fogtok tanúságot tenni rólam előttük. Hanem, azt kérem tőletek, hogy vegyétek föl mindennap keresztjeiteket, és úgy kövessetek, engem! Jó életpéldátokon keresztül, amit állhatatos imádság kísér, szeretteitek is eljutnak követésemre! De nem akkor, amikor ti gondoljátok, hanem amikor elérkezik annak ideje, amikor mindnyájatok lelke javára válik. Soha ne adjátok fel a harcot, hanem küzdjetek, és mindent ajánljatok fel nekem! Amikor a békétlenség, és szeretetlenség eluralkodik a szívekben, akkor fog eldőlni, mennyire tudtok kitartóan küzdeni a hitetlenek megtéréséért! Hívjátok segítségül Édesanyámat, és Angyalaimat, Szent Mihállyal az élen, hogy velük együtt harcoljatok a lelkek megmentéséért!

Jézus



Szent Simon és Júdás Tádé Apostolok


Gyermekeim! Mielőtt kiválasztottam a tizenkettőt (Lk 6, 12-19), fölmentem egy hegyre, hogy imádkozzam.  Atyámmal voltam, és imádásban töltöttem az egész éjszakát. Nem azért beszélgettem vele, mert kérni akartam, hogy segítsen a jó döntésben, hanem mert meg akartam őt dicsőíteni, amiért kiválasztotta és nekem adta tanítványaimat. Folyamatos imádásban töltöttem az időt, és teljesen átadtam magamat neki, legyen meg az Ő szent akarata.  Akiket nekem adott, mindenkit elvezettem hozzá, csak a kárhozat fiát nem, aki elárult engem. Szent Simon, akit buzgónak neveztek és Júdás Tádét, Jakab testvérét, akikre ma emlékezünk. Nagy szeretettel hallgatták tanításomat, és követtek engem mindenhová.  Akiket kiválasztottam, hogy tanítványaim legyenek, azokat meghívtam az életszentségre. Atyám akarata, hogy mindnyájan egyek legyetek, és úgy kövessetek engem!  „Én vagyok az Út,” amelyen járnotok kell az Igazság, amely felszabadít benneteket, és az Élet, melyen keresztül eljuttok, az örök életre! Nektek küldtem el az Igazság Lelkét, „aki mindörökké veletek marad, ismeritek Őt, nálatok marad, és bennetek lesz”(Jn 14, 17). A világ azért nem kapja meg a Lelket, mert nem ismeri! Legyetek hálásak a Szentlélek Istennek, mert mutatja nektek, mit tegyetek! Dicsőítsétek meg a harmadik isteni személyt, akit azért adtam nektek, hogy vezessen benneteket!

Jézus



Gyermekeim! Isten Országát két kicsi dologhoz hasonlítottam, a mustármaghoz és a kovászhoz (Lk l3, 18-21). Akartam, hogy lássátok, mennyire nem szembetűnő módon fog elérkezni hozzátok, országom!  A pici mag, ha földbe kerül, felnő és olyan fává terebélyesedik, hogy ágai között befészkelnek a madarak. Ugyanígy a jelentéktelennek tűnő kovász is képes megnövelni a tészta tömegét, ha azt belevegyítjük a lisztbe. Isten országa úgy van bennetek, mint egy mustármag, mely ugyan a legkisebb mag, de terebélyes fává tud felnőni, ha minden feltétel biztosítva van. Megadok minden lehetőséget arra, hogy a kegyelem csírái kibontakozzanak bennetek! Most rajtatok a sor, hogy megtegyétek, amit kérek tőletek! Parancsaim nem nehezek azoknak, akik hűségesen követnek engem! Aki a kegyelem állapotában van, az jár az én utamon, megáldom, hogy még több kegyelmet kapjon, és mindvégig kitartson! De ajándékaimmal jól sáfárkodjatok, nehogy elvegyem tőletek azt, amitek van! Úgy kamatoztassátok, hogy a szeretet parancsa legyen mindig szemetek előtt! Mindent, amit adtam nektek, adjátok vissza nekem, mert engem illet a dicsőség! Ha megtesztek mindent, akkor is csak haszontalan szolgák vagytok!

Jézus



Gyermekeim! Tanítottam a városokban, és a falvakban, mindenhol, ahol keresztül mentünk (Lk 13, 22-31). Ti is megkérdezhetitek tőlem, „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?”  Nektek is ugyanazt válaszolom, mint azoknak. „Igyekezzetek bejutni a szűk kapun, mert sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.” Mit akarok mondani nektek ezzel a szűk kapuval? Sokan járnak a megtévesztés útján, és nem gondolják, milyen veszélyeknek vannak kitéve. Különösen azokhoz szól kijelentésem, akik saját fejük után mennek, és eltévelyegnek. Minél nagyobb kegyelmeket kap tőlem egy lélek, annál nehezebb lesz neki követni engem. Azért, mert a sátán mindent elkövet, hogy magának megkaparintsa, és letérjen az általam kijelölt útról. A megkísértett ember könnyen elveszíti a józan önkontrollját, és rossz cselekedeteket hajt végre. Megfelelő lelki vezető hiányában óriási veszélynek teszi ki magát. Az alázatban való növekedés segítheti az embert, hogy elfogadja mindazt, amit megengedek neki. Nagy fellelőség hárul azokra a testvérekre, akik ugyan észreveszik a másikban, hogy rossz úton járnak, de nem figyelmeztetik őket.  A testvéri szeretet megkívánja, hogy megtegyük a kellő figyelmeztetést, akik erre rászorulnak.

Jézus



Gecemáni órák


Gyermekeim! „Hányszor akartam egybe gyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnyai alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok” (Lk 13, 31-35). Azért jöttem, hogy Atyámtól kapott feladatot elvégezzem, de a zsidók nem fogadták be tanításomat. Ezért fordultam a pogányokhoz, mert ők sok hitetlen és gőgös zsidó helyét foglalják majd el a mennyek országában. Heródes életemre akart törni, de én tudtam, hogy még nem jött el még az időm. Nekem még el kell végeznem azt a feladatot, amit Atyám rám bízott: hogy gyógyítsam meg a betegeket, űzzem ki az ördögöket a megszállottakból, és hirdessem, hogy elközelgett Isten Országa! Csak miután elvégeztem feladatomat, azután szenvedtem el a próféták által előre megjövendölt szörnyű kereszthalálomat. Ti miért gondoljátok, hogy amiért meg vagytok keresztelve, már nincs szükségetek megigazulásra? Mindenkinek követnie kell engem, ha Atyámhoz akar eljutni!  Senki sem kerülheti ki ezt az utat! Csak aki irántam való szeretetből önként lemond saját akaratáról, és úgy követ engem, csak annak van megígérve az örök élet! Keressétek, és akarjátok megvalósítani akaratomat, hogy örömmel fogadjak titeket a mennybe!

Jézus