2018. április 10., kedd

Roberto de Mattei: A bíborosok jelenthetik ki egy eretnek pápáról, hogy ’elveszítette a hivatalát’.

DEERFIELD, 2018, április 10. (LifeSiteNews) –  A Szent Péter széke iránti igaz hűség létfontosságú a keresztény lelki élethez, de ma létezik egy „hamis hűség” a pápához, amely azt állítja, hogy „minden egyes esetben engedelmesnek kell lenni”, mondta az elismert egyháztörténész, Roberto de Mattei a Chicagó környékén katolikusoknak tartott összejövetelen.
Beszédet mondott a 2018-as Catholic Family News konferencián de Mattei, ahol felszólította a laikusokat és a papokat, hogy tanúsítsanak ellenállást a „pápabálványozás” „teológiai tévedésének”, és „igazi odaadással” éljenek a pápaság intézménye iránt.
„A Péter széke iránti igazi odaadás nem a személy imádatát jelenti, aki ezt a hivatalt betölti, hanem a Krisztus által Péterre és utódaira bízott küldetés iránti szeretet és a tiszteletet.”
De Mattei professzor – több száz katolikusnak mondott beszédében – különböző témákkal foglalkozott, köztük a kollegialitással, XVI. Benedek pápa lemondásával és azzal az állítással, miszerint Ferenc pápa eretnekségbe esett, és már nem pápa.

Mindenekelőtt Istennek engedelmeskedni.

De Mattei egy órás beszédének központi témája egy sürgető kérés volt a katolikusok felé, hogy tárják fel azoknak a lelkipásztoroknak a nevét, akik ellentmondanak az Egyház állandó tanításának.
Nem elegendő a tévedéseknek ellentmondani, hanem „bátran ki kell mondani”: „Szentatya, Ön az, aki az Egyházban jelenleg fennálló zűrzavarért felelős. Szentatya, Ön az, aki elsősorban felelős az eretnekségért, amely ma az Egyházban kering.”
A pápabálványozás a pápát „új Krisztusnak” tekinti. Úgy véli, hogy „semmiért sem kell aggódni”, és hogy a pápa „tökéletesíti elődei tanítását azzal, hogy a változó időkhöz igazítja”.
A pápabálványozók „megtévesztik önmagukat” és azzal „nyugtatják meg” lelkiismeretüket, hogy a pápának „mindig igaza van, még akkor is, ha ellentmond önmagának vagy elődeinek”.
„Valójában a Szenthagyomány továbbra is kritériuma annak, hogy megkülönböztessük, hogy mi katolikus, és mi nem. A hagyomány előzi meg a pápát és nem fordítva. Különben az Egyház állandó tanítását egy „élő” tanítás ” helyettesítené, amely a hatalomnak van alávetve, és nem a közvetített igazságnak”.
A pápának való engedelmességnek megvannak a természetes, és Isten és az Egyház hagyománya által megszabott határai, amelynek a pápa az őrzője, és nem teremtője.”

A katolikusok nem hallgathatnak.

De Mattei professzor arra is rámutatott, hogy a katolikusok nem válaszolhatnak „katakomba” mentalitással az Egyház válságára.
A katolikusok nem „vonulhatnak vissza a csatatérről”, és gondolhatják úgy, hogy „túlélhetik harc nélkül”. Nem megengedett, hogy egy keresztény elhagyja harcias hozzáállását. „A tévedés elhallgatása a cinkosság bűnének elkövetése lenne”.
Akkor kinek kell beszélni, és mit kell tenni? De Mattei professzor kijelentette, hogy a felelősség nemcsak a hétköznapi katolikusokra, hanem a bíborosokra is vonatkozik, akik a hallgatásukkal „nem teljesítik kötelességüket”. Ez a teher emeritus Benedek pápa vállára is nehezedik.
„A hallgatás politikája olyan börtönné vált, amely számos konzervatívot bebörtönöz.” „Most van a pillanat, amikor beszélni kell”. Rómában „egy modernista behatolás van az Egyházon belül”, amely „pusztítást okoz”. A katolikusoknak gyermeki ellenállással kell válaszolniuk erre a behatolásra, nem pedig szarkazmussal, illetlenséggel, keserűséggel vagy büszkeséggel.

Katolikus-e a pápa?

De Mattei professzor később megosztotta gondolatait Benedek pápa történelmi lemondásáról.
„Helytelen”, hogy Benedek emeritusnak pápának nevezi magát. Brandmüller bíborost idézve de Mattei azt mondta: „ A kánonjog nem ismeri el az emeritus pápa alakját. „Az, hogy Benedek még mindig a fehér pápai ruhát viseli és a Vatikánban él, „zavart kelt” – mondta Mattei a LifeSiteNews-nak. „Úgy tűnik, hogy Benedek meg van győződve arról, hogy még pápa.” De „lehetetlen, hogy két pápa legyen. A pápaság nem szüneteltethető: Krisztusnak csak egy helytartója lehet.”
De Mattei professzor szót ejtett arról az egyre fontosabb kérdésről is, hogy Ferenc pápa még mindig pápa-e.
Miután idézte azokat a tudósokat, akik azt állították, hogy Ferenc eretnekségbe esett, de Mattei azt mondta: „be kell ismernünk, hogy maga a pápa támogat és propagál tévedéseket és eretnekségeket az Egyházban.” De ahogy „egy fa is egy ideig életképes még a gyökerei nélkül, így az autoritás is fennmaradhat még az eretnekségbe esés után. Jézus Krisztus ideiglenesen fenntarthatja az eretnek pápa tekintélyét, amíg az Egyház el nem ismeri a trónfosztást.”
A LifeSiteNews-nak de Mattei azt mondta, hogy „senki sem tud lemondatni egy pápát”, elvileg csak a bíborosok „jelenthetik ki és ismerhetik el, hogy a pápa eretnek lévén elveszítette hivatalát”.
Amíg ez az idő nem következik be, „a katolikusoknak ki kell nyilvánítaniuk az emberek felé, hogy sajnos Ferenc pápa eretnekséget propagál. Ferenc azonban addig nem veszíti el hivatalát, amíg az eretnekség nyilvánvalóvá nem válik” és széles körben el nem terjed. Ez „még nem történt meg”.

Hatalomátvétel Rómában.

Mattei professzor áttért arra az ügyre, ami figyelmeztetést jelent a katolikusok számára azzal az iránnyal kapcsolatban, ahova Ferenc vezeti az Egyházat.
„Óvatosnak kell lennünk, amikor a „bergoglioi egyházról” vagy az „új egyházról” beszélünk. Az Egyházban ma olyan klérus irányít, akik elárulják vagy deformálják Krisztus üzenetét, de nem foglal el helyet egy másik egyház. Csak egy katolikus Egyház létezik, amelyben zavaros és töredékes módon ötvöznek különböző, egymásnak ellentmondó teológiákat és filozófiákat. Pontosabb egy „bergoglioi teológiáról”, egy „bergoglioi filozófiáról”, és ha úgy tetszik, egy „bergoglioi vallásról” vagy „vallástalanságról” lehet beszélni.
Nincs két Egyház, csak egy. Biztos, hogy az Egyházat, ahol rossz tendenciákat vezettek be, még mindig jól láthatóan Ferenc pápa kormányozza, akinek a megválasztását egyik bíboros sem vitatta.
De Mattei professzor sürgette a katolikusokat, hogy egyesüljenek az Egyházban lévő „jó papokkal”.

Az Egyház automatikus lebontásának segítése.

Az egyháztörténelemre vonatkozó óriási ismereteire támaszkodva, de Mattei professzor elmagyarázta, hogyan ássa alá Ferenc pápa decentralizációt és a kollegialitást támogató viselkedése a pápaságot.
De Mattei professzor emlékeztette hallgatóit arról, hogy az ultramontanisták győzedelmeskedtek az I. Vatikáni Zsinaton, ugyanakkor megjegyezte, hogy a II. Vatikán Zsinat igazi főszereplői a liberális katolikusok voltak, és a liberális katolikusok többek között arra törekszenek, hogy az Egyház monarchikus és hierarchikus alkotmányát demokratikus és parlamenti struktúrává változtassák.”
De Mattei professzor rámutatott arra, hogy pontosan ezt próbálja tenni Ferenc. Szeretne egy „többközpontú vagy többoldalú egyházi korszakot” megnyitni, ahol a pápaságot „más egyházak szolgálatában lévő hivatal formájaként fogalmazzák meg, lemondva a Péternek szánt elsőbbségről vagy kormányzásról”.
De Mattei azonban hangsúlyozta, hogy a pápaság ilyen megítélése szembemegy azzal a nézettel, amit évszázadok óta áthagyományoztak. A pápa nem egyenlő a többi püspökökkel. „Jézus Krisztus a feltámadás után az Egyház vezetésének küldetését Péterre bízta.” Az egyház demokratizálása és „tisztán-szentségi dimenzióra való redukálása áttérést jelent egy jogi felépítésű egyházból egy közösségi jellegű egyházba.”
De Mattei professzor hozzátette: Péter elsődlegességének elpusztítása az, amit Krisztus ellenségei évszázadok óta próbálnak végrehajtani, mert „megértették, hogy az foglalja magában Krisztus Misztikus Testének látható alapját”.
De Mattei professzor teljes beszédét angol nyelven itt olvashatják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése