(Esti utolsó imádságnak ajánlott)
Ó MÁRIA, TE „SZEPLŐTELENFOGANTATÁS”!
URUNK Anyja lettél, a Szent Átváltozás Anyja. Mint az Egyház Anyja rendelkezel kegyelmi kincsei fölött: a VILÁGMINDENSÉG GYŐZELMES KIRÁLYNŐJEKÉNT ISTEN kincstárnoka vagy.
Nyisd meg a Mennyei ATYA Kezeit minden átváltoztató kegyelmi kiáradásra, hogy az embereket már földi haláluk előtt az ISTENI IRGALMASSÁG megragadja és a hídon át az Örök Boldogság Honának túlsó partjára érkezzenek.
Nyisd meg, ó Anyánk FIAD JÉZUS KRISZTUS SZÍVÉT minden szentmise és imádság révén, hogy minden valamiképpen beismert bűnt eltöröljön és ISTEN Megbocsátásának kegyelmeit az Ítéletnél levonja.
Végül pedig nyisd meg, ó Anyánk a vigasztalás minden forrását azoknak a tisztuló lelkeknek, akik bűnbánatban és elégtételben súlyos terhet hordoznak. Adj azonban vigaszt a Földön hátramaradottaknak is, hogy higgyenek a szeretteikkel való viszontlátásban az örök MENNYEI ATYA HÁZÁNAK rejtettségében!
Szenteld meg a lélek és a test átváltozását, és tedd békéssé és reményteljessé őket, mert ez ISTEN AKARATA és irgalmas szeretete a mi üdvösségünkre.
Hála és köszönet!
Ámen.