Eltávolítják a keresztet Szent II. János Pál szobráról Franciaországban

2017. október 28. szombat 11:00
Az északnyugat-franciaországi Ploërmelben található emlékmű „elhelyezésénél és méreteinél fogva feltűnő jellegű, és mint ilyen, ellentétes a francia köztársaság világi jellegét előíró alkotmánnyal, valamint az egyház és az állam kettéválasztásáról rendelkező 1905. évi törvénnyel” – indokolta 2015. májusi döntését a rennes-i közigazgatási bíróság.

Az ítéletből következően „az emlékművet el kell távolítani a jelenlegi helyéről” – közölte a bíróság, amely hat hónapot adott a városnak a döntés végrehajtásához.

Bár a szobor befogadásának még magyar támogatói oldala is létrejött, a bretagne-i helybéliek nem számoltak a lehetőséggel, hogy sor kerülhetne a tizenegy éve felállított szobor lebontására, elszállítására és más helyen való felállítására. A városka lakóinak tiltakozásához korábban Hervé de Charette volt francia külügyminiszter is csatlakozott.
Az emlékmű, ami Zurab Cereteli grúz származású orosz képzőművész alkotása, egyfolytában viták középpontjában áll, amióta felállították a Szent II. János Pál térre átnevezett téren.
A nantes-i közigazgatási bíróság 2015. december 15-én másodfokon hozott jogerős ítéletet, melyben az emlékmű lebontására szólított fel, hatályon kívül helyezték. Döntésükben az egyház és az állam szétválasztásáról rendelkező 1905. évi törvényre hivatkozva azt a határozatot hozták, hogy csupán az emlékművön található keresztet kell eltávolítani!
Forrás: E-communio.ro, La Croix
Fotó: La Croix - A Magyar Kurír cikke nyomán szerkesztett változat!