2015. november 20., péntek

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Engesztelés Európa országaiért



2015. 11. 12. Csütörtök
Jézus: „Drága gyermekeim, egy különleges ajándékban részesítelek titeket. Most kiemelem sebzett szívemet, amelyet körülölel a szeretetem tüze. Szívem azért sebzett, mert mély fájdalommal látom Európa állapotát. Azt kívánom tőletek, hogy jöjjetek Elém, és lélekben helyezzétek kezeteket az Én Szentséges Szívemre. Gondoljátok át, hogy Európa nemzetei közül melyik országot választjátok ki és vállaljátok magatokra, hogy engeszteljetek és közbenjárjatok ezen országok népéért. Megkaptátok tőlem a közbenjárás ajándékát, hogy másoknak kegyelmeket esdhessetek ki az Én nevemben. Bizony mondom nektek, hogy Európa országainak szüksége van közbenjárókra, hiszen az imádkozó emberek enyhítik és csillapítják Atyám Szent Haragját.”
Jézus azt kéri az engesztelőktől, hogy válasszanak Európa országaiból egy nemzetet, amelyért külön engesztelnek. Ezen a napon este hárman imádkoztunk, és egyikünk Horvátországot választotta, melyre az Úr a következőt mondta: „Gyermekem, Én most kiemelek szívemből egy lángoló tüzet és a kezedbe helyezem. Jöjj Velem, mert elröpítelek lélekben Horvátország fölé. Ebben az országban nagy zűrzavar látható, és közben hallani az emberek szenvedését. Ugyanakkor fájdalommal hallgatom az emberek istenkáromlásait. Sokan elfordultak Tőlem, de Én kérésedre megsegítem a horvát népet. A kezedben lévő lángot ráfújom Horvátországra, és ez a tűz reményt fog adni a bajba jutottaknak, másrészt tisztulásban lesz részük.”
Egy másik lelki testvér Németországot választotta, és Jézus azt mondta: „A szívemből újabb lángot emelek ki, kezedbe helyezem és elröpítelek Németország fölé. Ó, mennyi sírást és jajgatást hallok e nemzetben! Lásd, hogy milyen sötét hullám halad át ezen az országon, amely el akarja űzni a világosságot. Szeretetem tüzét most kérésedre kiárasztom a német népre. Ez a tűz az Én világosságom, amely felveszi a harcot a sötétséggel szemben. Olyan ez a világosság és a sötétség, mint két kard, amely egymás ellen párbajozik. Édesanyám szívében hordozza Németországot, hiszen XVI. Benedek pápátok is innen származik. Ez áldást és kegyelmet jelent az emberek számára. Nemsokára igazságosságom győzni fog a gonoszsággal szemben. Nem engedem, hogy a sötétség végleg learathassa győzelmét a német nép között.” (Később az Úr elmondta, hogy a sötétség alatt nemcsak a bűnt kell értelmezni, hanem a terrorizmust is.)
A harmadik lelki testvér Olaszországot választotta, és különösen Rómáért imádkozott, amely az Egyház és a pápaság székhelye. Jézus az előzőekhez hasonlóan elvitt Róma fölé, és láttam, hogy az iszlám harcol a keresztények ellen. Mindez a Szent Péter Bazilika előtt zajlott. Ez a harc véres üldöztetésre fordult. A klérusnak menekülni kellett Rómából, mert a város tűzben égett. Láttam olyan papokat, akik életüket feláldozták, hogy másokat megmentsenek. Az iszlám népei tönkretették a keresztény templomokat és mindent megsemmisítettek, ami ellene mond nézeteiknek. Jézus: „Az Egyház már több mint 2000 éve üldöztetve van, mégis fennmaradt és ez így is lesz a világ végéig. Szentlelkem munkálkodik az Egyházban, és Őt senki el nem pusztíthatja. A sátán sem tud erőt venni e kősziklán, amely örök alapon van. Mindazok mellé, akik követnek Engem a keskeny úton, angyalokat helyeztem, akik segítenek a jelek felismerésében és üzeneteim értelmezésében. Ezek az angyalok őrködnek fölöttetek, mert ezt a feladatot bíztam rájuk.”

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1024-engeszteles-europa-orszagaiert



Jézus győzelmi zászlaja nemzetünk felett


2015. 11. 14, Szombat
Szűzanya: „Drága gyermekeim, veletek vagyok mindennap és imádkozom értetek, hogy Fiam akaratát beteljesítsétek itt a Földön. Most két angyal áll mellettem, és kezemben tartok egy edényt. Ez az edény kegyelmekkel van teli, hiszen Mennyei Atyátok forrásából ered. Ez a forrás az élet forrása. Számtalan kegyelmet esdettem ki magyar népemnek, hogy minél többen felismerhessék az utat a Szentháromsághoz. Az edényben lévő kegyelmeket az utolsó cseppig kiárasztom hazátokra. Nagyon közel álltok édesanyai szívemhez, és örömmel szemlélem engeszteléseteket minden töredelmetekkel együtt. Magyarországon nyugszik Fiam Szent Vérének pecsétje, amely minden védelem csúcspontját jelképezi. Folytassátok kitartóan az engesztelést és a virrasztást, mert ennek gyümölcsei kihatnak országotok jövőjére, amely minden pillanatban változik. Minél többen döntenek Isten mellett, annál hamarabb eljön a Mennyek Országa. Ne féljetek attól, hogy küldetéseteket nem vagytok képesek tökéletesen megvalósítani! Én veletek vagyok, és elvezetlek titeket Fiamhoz, aki nemcsak keresztjét helyezte nemzetetekre, hanem győzelmi zászlaját is. Legyetek mindnyájan Fiam szeretett képmásai a világban, és tükrözzétek arcotokról az emberek felé az Ő szeretetét és önátadását. Legyen ez a nemzet egyik példakép Európa többi nemzete számára. Nem kell nagy cselekedeteket véghez vinnetek, hogy felfigyeljenek rátok. Csendben munkélkodjatok, és éljetek alázatban, melyben Isten kedvét leli! Engedjétek, hogy a Szentlélek munkálkodjon bennetek! Nemsokára egyre több próbatételt helyez elétek Mennyei Atyátok, melyben bizonyíthatjátok hűségeteket iránta azzal, hogy hiteteket megvalljátok az emberek előtt. Ne féljetek, mert rengeteg lelki támogatást kaptok a mennyei udvarból a szentek és angyalok által. Mentsétek a lelkeket és mindent ajánljatok fel értük, még a levegővételt is! Mert a valóság az, hogy minden pillanatban számtalan léleknek kell számot adnia életéről az Örök Bíró előtt, és hajszálon múlik lelkük sorsa.”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1025-jezus-gyozelmi-zaszlaja-nemztunk-felett



Angyalok harca és a menny kincstára


2015. 11. 19, Csütörtök
Jézust láttam bíborpalástban és töviskoronával a fején, miközben a Szentírás fölött imádkozott. Időnként véres könnycseppek hullottak végig az Úr arcán, amelyek a Szentírás lapjaira estek.  Ez a látvány mély bűnbánatra indított engem, mert éreztem Krisztus Urunk fájdalmát, amelyet a bűnös emberek okoztak neki és tudom, hogy én is gyarló vagyok és esendő. Szeretett Üdvözítőm rám terítette palástját és azt mondta: „Lelkem örvendezik a bűnbánó lelkek láttán. Ó, mennyire vágyódom arra, hogy a bűnösök között minél többen megtérjenek. Ha az ember a világ legnagyobb bűnét is elköveti, de megbánja és jóváteszi, Én irgalmammal átölelem, és új életet adok neki. Gyermekem, érezd irgalmamat, mert irgalmasságom mögött szeretetem rejlik.”
Felfigyeltem arra, hogy az angyalok körbe vettek minket és szüntelen zengték a Szentháromság dicsőségét. Jézus: „Ha a világban megtér egy bűnös és mély bűnbánatot gyakorol, akkor az egész Mennyország örvendezik és dicsőítik a három isteni személyt. Ó, ha tudnátok, hogy milyen nagy harc folyik a lelketekért, amely végtelenül értékes, akkor nagyobb léptekkel haladnátok a szeretet lépcsőfokain, és másképpen viselkednétek családtagjaitokkal, felebarátaitokkal és ellenségeitekkel.” Megkérdeztem az Úrtól, hogy miért hullottak véres könnycseppjei a Szentírásra? Ő azt felelte: „Gyermekem, a Szentírás Mózes könyvénél volt nyitva, mégpedig a tízparancsolatnál. Véres könnyeket sírok Atyám törvényei fölött, mert az emberiség bűne már az egekig hatol. A bűn folyamatosan gyarapodik a Földön és olyan sebesen halad, amelyet a világ még nem látott. Misztikuson függök a kereszten az idők végezetéig, és fájdalmaim nem múlnak el. Ez a kor túllépte Izrael bűnét, melyet a Sínai- hegynél elkövetett, majd a pusztában.”
Láttam a Mennyei Atyát dicsőséges és fényes ruhájában, és elé ment két szeráfangyal, akik egy nagy aranyszínű ládát tartottak a kezükben. Ezt a ládát elhelyezték a Mennyei Atya lábai előtt, aki felnyitotta és különböző harci eszközöket (íjak, kardok, sisakok és a négy elemet – tűz, víz, föld, levegő) osztott szét az angyalok sokaságának. Mennyei Atya: „Angyalaim, a szellemi háború egyre növekszik a Földön. A bukott angyalok már elkezdték kiépíteni birodalmukat az emberek között. Jöjjetek, és romboljátok le tornyaikat, melyek az egekig érnek! Bár az ördögök győzelemként élik ezt az időszakot, mégis vereséget fognak szenvedni, mert igazságosságom mindenkit utolér. Harcoljatok az emberekért, mivel az üdvösségük a tét. Nagy megpróbáltatások várnak az emberiségre, és választottaimat a legnagyobb próbatételek elé fogom állítani. Segítsétek őket, mert csakis kegyelmem által lesznek képesek kitartani mindvégig Mellettem.”
A ládából utoljára vérrel teli kelyhet vett ki a Mennyei Atya, amely Krisztus Szentséges Vérét tartalmazta. Az angyalok három zászlót helyeztek Isten elé, amelyen szimbólumok voltak: az első zászlón piros pentagram volt, a másodikon egy vörös sárkány, a harmadikon pedig fekete fordított kereszt. Az angyalok a zászlók körül álltak és sírtak fölöttük. Úgy éreztem, hogy a három zászló rosszat jelent, különösen Európa számára. Ezután három angyal bukkant fel, és kezükben koporsót vittek az Atya elé, aki felnyitotta és meghintette a benne lévő emberi csontvázakat Krisztus vérével, majd így szólt: „Sok keresztény fogja elveszíteni életét Európában, hogy hitét megvallhassa. Immár a keresztények üldöztetése elérkezetett ebben a korszakban, hiszen az ellenség rengeteget növekedett és fejlődött ahhoz, hogy minden akadályt elhárítson maga elől. Tudjátok meg gyermekeim, hogy az Antikrisztus hamarosan meg fog mutatkozni előttetek, mivel az útját már előkészítették. Az emberiség megérett arra, hogy szemtől szembe találkozzon a bűn emberével, aki önmagát az igaz Messiásnak tartja. Csak azok lesznek képesek ellenállni a kísértéseinek, csábításainak, akik életszentségre törekednek és táplálkoznak az imával, szentségekkel. Most engesztelő gyermekeimet is meghintem Fiam Szent Vérével, hogy erősek legyenek hitükben. Minél nagyobb bűn van a világban, annál nagyobb lesz a szenvedés gyermekeim életében. De Én a rosszat a javatokra fordítom, és kegyelmemet kiárasztom azokra, akik szeretnek Engem és megvallanak az emberek előtt, ha a körülmények úgy hozzák. Gyermekeim, a szenvedés ajándék, amely érdemszerzésre irányul és megtisztít titeket, és környezeteteket. Ugye tudjátok, hogy a szenvedés a bűn következménye? Fiam a ti bűneitek miatt szenvedett ártatlanul, hiszen Ő bűntelen volt. Ám tudta, hogy ez lesz a megváltásotok ára. Ti is a megváltás fényében ajánljátok fel a lelkekért minden fájdalmatokat, imáitokat és áldozataitokat. Azt kívánom tőletek, hogy böjtöljetek jobban, mint eddig valaha (kivéve a betegeket). Értékeljétek és használjátok ki a böjt lehetőségeit, mert rendkívül nagy ellenszer a gonosz lelkekkel szemben. Fiam és a szentek minden győzelmüket az imának, böjtnek köszönhetik.”
Szeretett Atyám megmutatta a Mennyország kincstárát, ahol számtalan csillogó köveket pillantottam meg és rengeteg kincset, amelyek sosem fogyatkoznak meg, tehát kimeríthetetlenek.  A csillogó kövek az emberek jócselekedeteit jelképezték. A Szentlélek azt sugallta, hogy emeljem fölfelé a tekintetemet. Amikor ezt tettem, a Szentháromság hajlékát szemléltem, ami hatalmasabb a Napnál és tüzes lángnyelvek csapódtak ki belőle. Az angyalok a hajlék körül falat alkottak, mintha védelmeznék. Éreztem, hogy a Szentháromság szeretete magához vonz mindent, ami él a Mennyben, és a Földön. A mágneshez hasonlóan engem is vonzott, és közben nem tudtam ura lenni a lelkemnek, amely nem tudott ellenállni a hatalmas szeretetnek.
A hajlék fölött Isten mindenható szemét láttam, amely mindent lát és nincs előtte egyetlen titok sem. Mennyei Atya: „Én vagyok a lelkek egyetlen boldogsága és igazi kincse. Szeretetem többet ér minden múlandó kincsnél. Aki megtapasztalja szeretetemet, az megtalálja élete értelmét és célját. Sokan csak a halál után láthatják meg fönségemet és istenségem tökéletességét, mert a test képtelen befogadni a felfoghatatlant. Ám a lélek örök és mindent átlát, amint átlépi a túlvilág küszöbét.” A tüzes hajlékból kirepült egy fehér galamb, és az Atya tovább küldte a világba, miközben így szólt: „Szentlelkem folyamatosan munkálkodik a világban. Hamarosan eljön az Ő dicsősége is, amelynek az egész emberiség tanúja lesz.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése