A megtérés lényegéről kérdezve valószínűleg a legtöbb hívő keresztény azt feleli, hogy egy olyan eseményre gondoljunk, amely során bűneik megbocsátásra kerültek, így haláluk után a mennyországba mennek. Ez valóban igaz és ezek önmagukban is csodálatos ajándékok, csakhogy ennél sokkal többről van szó! Jézus sokkal többet hozott nekünk. Fogadjuk el az általa kínált teljes ajándékot!
Nézzük meg, hogy mi a megváltás, miért van szükségünk rá, hogyan biztosította ezt Isten számunkra és mit kapunk általa?
Miért van szükségünk megváltásra?
Isten az embert saját képére teremtette1. Isten egy lélek2 [pontosabban szellem, de itt ne egy kísértetre gondoljunk, hanem a ‘pneuma’ görög szó pontos fordítására, ami a legtöbb magyar bibliafordításban ‘lélekként’ szerepel, helyesen azonban szellemnek kellene fordítanunk.], tehát az általa és a saját képére teremtett ember is egy lélekkel és testtel rendelkező szellemi lény. A szellemünk tulajdonképpen lényünknek az a része, ami az életet adja3 és a szellemünkön keresztül lehet kapcsolatunk Istennel is.4
Isten az első embert, Ádámot, egy kertbe helyezte, ahol Ádám együtt lehetett Istennel, majd később Isten feleséget teremtett számára Éva személyében és megtanította nekik, hogy miként éljenek5. Megmondta Ádámnak (ekkor Évát még nem teremtette meg), hogy minden gyümölcsből ehet a kert fáiról, a jó és rossz tudásának fája kivételével, mert ha arról eszik, meghal. Idővel Ádám megszegte Isten szabályát és evett a tiltott gyümölcsből, aminek katasztrofális következményei lettek. Ádám szelleme meghalt. Amikor valaki meghal, az illető többé nem képes kommunikálni azokkal, akik még élnek. A halott ember elkülönül. A szellemi halál során is hasonló szeparálódás történik Isten és ember között. Ádám tette után az ember többé nem tudott szellemi közösségben élni Istennel. Megszűnt bensőséges kapcsolatuk.
Ádám „halott” emberi szelleme azért továbbra is működött, de ezt Istentől függetlenül tette, sőt, Isten helyett Sátánt kezdte követni. Ádám és Éva nem haltak fizikai halált azon a napon, de szellemi haláluk sok érzelmi és lelki nyomorúság forrása lett ezek után, amit idővel a fizikai halál követett.6
Engedetlenségük messzemenő következményeket hozott. Születendő gyermekeik is örökölték tettük következményét és halott szellemmel7, a bűn szolgáiként születtek. A halált, a bűnt és az Istentől való szeparálódást tovább adták az őket követő valamennyi nemzedék minden tagjának.8 Ádám engedetlensége miatt minden ember bűnösként9, a bűn szolgájaként10, a harag fiaként11 születik és szüksége van megváltásra, illetve valakire, aki megválthatja.
Hogyan kezelte Isten a bűn problémáját?
Minden ember örökölte Ádám szellemét és természetét, ezért minden ember elkövet bűnöket12. Az ember épp annyira nem képes levedleni bűnös természetét, mint egy párduc a foltjait.13 Egyetlen ember sem képes megmenteni saját magát. Akármennyire is próbálkozunk, soha nem leszünk képesek önerőből megszabadulni ettől és megfizetni a hibákért és bűnökért, amiket elkövetünk. A probléma megoldhatatlannak tűnt. Egyetlen ember által jött a bűn a világba, csakis egy ember szabadíthat meg tőle és egyetlen ember sem képes rá. Isten azonban tudta, hogy Ádám miként fog dönteni, így előre gondoskodott a megoldásról, a bűn eltörléséről, hogy minden ember üdvözülhessen14, vagyis megkaphassa a megváltást, más szóval visszakapja az örök életet, amit az Éden kertjében feladott, elveszített. Isten maga vált emberré15, hogy elvegye a világ bűneit16. Magára vette az emberiség által elkövetett valamennyi, múlt és jövőbeli bűnért járó büntetést17, és ezáltal mindenki számára utat nyitott az örök életre és a Vele való szellemi közösségre.18
Isten elküldte a Fiát, Jézust, aki teljes mértékben Isten volt19 és teljes mértékben ember is volt20, hogy meghaljon értünk a kereszten. Ahogy egyetlen ember által jött a bűn a világba, egynek, vagyis Jézusnak az engedelmessége által Isten örökre legyőzte helyettünk a bűnt21, ami által sokan igazakká lesznek.22
Ez azonban nem egy automatikus folyamat. Isten minden ember számára ingyenes ajándékként23 ajánlja fel a megváltást24, ugyanakkor senkire sem kényszeríti rá, aki ezt nem akarja.
Mit hoz a megváltás?
Isten ajándékának elfogadása hihetetlen előnyöket hoz magával. Megtérésünkkor szellemileg újjászületünk25, átmegyünk a halálból az életbe26 és újjászületett szellemünk örökre elpecsételődik, így a bűn többé nem fertőzheti meg.27 Örök életet kapunk28 – meghitt, szerető kapcsolatot Istennel, ami a megváltás elsődleges célja.
Ezeket az előnyöket a megváltás pillanatában magunkénak tudhatjuk, de ez még nem minden. Jézus a betegségeinket is felvitte a keresztre.29 Meghalt, hogy mi bőségben élhessünk30, megszabaduljunk az elnyomástól, azonkívül a teljes megbocsátással kapcsolatunk is helyreálljon Vele.
Bár maga a megváltás csupán egy pillanat műve, hiszen szellemünk ekkor újjászületik, és új teremtésekké válunk, a változás ugyanakkor egy fejlődési folyamat is. A megváltáskor hitet, örömöt és erőt kapunk, amelyek azonnal jelen vannak szellemünkben. A folyamat teljes és befejezett a szellemünkben, Benne beteljesedtünk.31 Ugyanakkor Isten nem elégszik meg ezzel a szellemi változással. Azt szeretné, ha ez külsőleg is megnyilvánulna. Azt szeretné, ha megváltásunk a fizikai életünkben is láthatóvá válna, ez pedig csak elménk megújulásával lehetséges.32
Az ember szellem, lélek és test. Amikor megváltoztatjuk gondolkodásunkat és elhisszük Istennek, hogy kik vagyunk és mink van az Igéje szerint, akkor megtapasztaljuk azt az életet, amit Isten belénk helyezett. Az elménk megújítása nélkül egész földi életünket leélhetjük anélkül, hogy megismernénk azt a mindenben bővölködő életet, amit Jézus megváltásunkkor adott számunkra.33
Végül, amikor odafent csatlakozunk az Úrhoz, lelkünk is teljesen megújul és megkapjuk új testünket.34 A megváltás akkor lesz teljes.
Hogyan kaphatom meg a megváltást?
Elfogadni Jézus Krisztust Uradnak és Megváltódnak életed legfontosabb döntése, ugyanakkor, ha már meghoztad a döntést, rendkívül egyszerű is. Isten megígérte az Igéjében, hogy „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.35 Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.”36
Isten az Ő kegyelméből már mindent megtett a megváltásunkért, így nekünk nincs más tennivalónk, mint hinni és elfogadni.
Amennyiben ezt még nem tetted meg, az alábbi ima segítségedre lehet ebben. A bűntől való megváltást a Krisztusba vetett hit hozza el. Ez az imádság csak egy módja annak, hogy kifejezd Istennek a belé vetett hitedet, és megköszönd, hogy üdvösséget adott neked.
Mondd el ezt az imát hangosan:
„Jézus, most Uramnak és Megváltómnak vallak Téged. Hiszem a szívemben, hogy Isten feltámasztott Téged a halálból. Az Igédbe vetett hit által most elfogadom a megváltás ajándékát. Köszönöm, hogy meghaltál értem!”
Amikor odaszánod az életed Jézus Krisztusnak, az Ő Igéjének igazsága azonnal behatol a szellemedbe. Újjászületsz, szellemed teljesen megújul és egy új élet kezdődik számodra!37
– Andrew Wommack írása alapján 
http://idokjelei.hu/2015/10/mi-a-megvaltas-mas-szoval-ujjaszuletes-es-miert-van-ra-szukseg/

  1. I. Mózes 1:27 [↩]
  2. János 4:24 [↩]
  3. Jakab 2:26 [↩]
  4. János 4:24 [↩]
  5. I. Mózes 1:28; 2:15-19, 21 [↩]
  6. I. Mózes 5:5 [↩]
  7. Zsoltárok 51:5; Róma 5:12 [↩]
  8. Róma 5:12, 17, 19 [↩]
  9. Róma 3:23 [↩]
  10. Róma 6:17 [↩]
  11. Efézus 2:3 [↩]
  12. Róma 3:23 [↩]
  13. Jeremiás 12:23 [↩]
  14. 1. Péter 1:18-21 a Jelenések 13:8-al [↩]
  15. János 1:14 [↩]
  16. János 1:29 [↩]
  17. 1. János 2:2 [↩]
  18. János 3:16, János 17:3, 1. Korinthus 6:17 [↩]
  19. Zsidók 1:8 [↩]
  20. Filippi 2:7 [↩]
  21. 1. János 2:2 [↩]
  22. Róma 5:19 [↩]
  23. Efézus 2:7-8 [↩]
  24. Titus 2:11 [↩]
  25. János 3:3-6, 2. Korinthus 5:17 [↩]
  26. János 5:24 [↩]
  27. Efézus 1:13, 1. János 3:9 [↩]
  28. János 3:16, János 17:3 [↩]
  29. Lukács 4:18, 1. Péter 2:24 [↩]
  30. 2. Korinthus 8:9 [↩]
  31. Kolossé 2:9-10 [↩]
  32. Róma 12:1-2 [↩]
  33. János 10:10 [↩]
  34. Filippi 3:21, 1. Korinthus 15:44 [↩]
  35. Róma 10:9-10 [↩]
  36. Róma 10:13 [↩]
  37. 2. Korinthus 5:17 [↩]