Kampányszerűen szervezett „üdvözlégy”-kultúra
A kontrolálatlan tömeges bevándorlás körüli hangulat a kollektív elmebaj vonásait vette fel. A média gyakorlatilag tökéletesen behódolt a kontrolálatlan bevándorlást helyeslő egységes véleménynek. A politikusok olyanok, mintha hipnózis alatt állnának. Schönborn „bíboros” augusztus 31-i beszédével megmutatta, hogy az „egyház” jelenlegi vezetői tökéletesen elvesztették realitás érzéküket.
Az Újszövetségben nincsenek útmutatások a „menekült” témához. A katolikus tanításban nincsenek konkrét normák e kérdéssel kapcsolatban, hiszen ez előfeltételez egy politikai erővel rendelkező keresztény köztestületet. Ilyen megléte azonban az elmúlt kétezer év történelmében a kivételek közé tartozik.
Ott, ahol a keresztényeknek megvan a lehetőségük, hogy hitüknek megfelelő közösséget alkothassanak, ott ezt meg kell tenniük. Csakhogy ezt a tanítást tudatosan alkalmazott dogmatikai zavarossággal az [ú. n.] II. Vatikáni Zsinat, ha nem is de iure, de de facto a Dignitatis humanae (1965) konstitúcióval megszüntette, azáltal, hogy – minden evidencia ellenére – minden egyénnek és „vallási közösségnek” pausál elismerte a nemes lelkiismereti okokat. Ezzel egy közösség keresztény lelkületi kialakítására való törekvés katolikus tanítása gyakorlatilag fölöslegessé vált – miként ezt magunk körül mindenütt megfigyelhetjük.
Katolikus szemszögből tartalmilag minden helyzetre érvényes az Isten és a felebarát iránti szeretet – mégpedig ebben a sorrendben. (Mt 22,34-40) Csak Isten igazi tisztelete, amihez természetesen beletartozik az első parancs megtartása, garantálhatja a felebarát igazi szeretetét. Szemben az uralkodó „közvéleménnyel” a hamis vallásoknak a felebaráti szeretetről nincs megfelelő fogalma – ahogy ezt a „menekülők” anyaországára vetett pillantás világosan mutatja.
A felebaráti szeretet azonban a fizikailag közeli felebarát iránti konkrét jóakaratot jelenti. Ez elsősorban a családtag, a szomszéd és a munkatárs. Minden más távolabbi személy és még távolabbi személy iránti szeretet csupán kibújó és illúzió. [A nagy emberbarátok és világmegváltók többnyire elhanyagolták/elhanyagolják családtagjaikat, nagy „tetteiket” a hozzájuk közel állók kárára hajtják végre, hiszen sokkal könnyebb „nemes, távoli” célokért lelkesedni, mint a mindennapok fárasztó, egyhangú, a közvélemény előtt rejtett felebaráti feladatait tisztességesen elvégezni.]
Ezen felül a keresztények arra vannak kötelezve, hogy keresztény hittársaikat előnybe részesítsék: „Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel.” (Gal 6,9-10)
Ez a szentírási rész benne van a breviáriumban a Nona olvasmányában. Tehát a püspököknek és papoknak, akik (még) olvassák a breviáriumot, havonta többször rá kell bukkanniuk Pál apostolnak eme intésére. De úgy látszik, hogy ez a tanítás nem jut el az agyukig, hiszen Schönborn „bíboros” az augusztus 31-i interjújában kifejezetten azt mondta, hogy „biztosan nem a mi pozíciónk, hogy a plébániák csak keresztény menekülteket vegyenek fel”.
Pedig ez az eljárás felelne meg a józan paraszti észnek. Ami ehelyett folyik, az viszont teljesen abszurd: Az iszlám országokban a keresztényeket jelenleg százezrével gyilkolják le és űzik el otthonukból, de a „keresztény országok” azoknak udvarolnak, akik ezekből az országokból jönnek. Ezek a mohamedánok a keresztény menekülteket – a hírügynökségek szerint – már a befogadó-táborokban is fenyegetik vagy már korábban a tengerbe dobták őket. A kereszténység ezekben a hónapokban a legtöbb keleti országban a végét járja.
Aki saját, privát lehetőségei keretein belül (tehát nem az állam, vagy a média által verbuvált, adópénzből fenntartott ú. n. jótékonysági egyesülések pénzén) bajba jutott embereken segít, érdemszerzően cselekszik. Mindazonáltal az ilyeneknek is meg kéne fontolni, hogy Mt 25,31-46 szerint a felebaráti szeretetnek és segítségnek más, adott esetben fontosabb formái is vannak. A „menekültek” mostani megdicsőülése groteszk módon torzítja el a felebaráti szeretet fontossági sorrendjét. [Lásd: A szeretet rangsora című cikket.]
A politikusok, a megszólalók a Szentírás egyes verseivel – melyeket kiragadnak a hit és az erkölcs összefüggéseiből – élnek vissza. Olyan emberek, akik egyébként fütyülnek a Biblia tanítására, parancsaira, most egyszerre elkezdenek Európa keresztény gyökereire és a Szentírás verseire hivatkozni, mint például Mt 25,40-re [amivel csak azt bizonyítják be, hogy ismerik a Szentírást, tehát nem hivatkozhatnak majd semmilyen földi vagy égi bíróság előtt arra, hogy annak többi parancsáról fogalmuk sem volt]. És ez természetesen vonatkozik a „püspökökre” is.
Ezért egészen világosan le kell szögezni: Azok, akik szociális vagy politikai állásuk folytán felelősek a közjóért, azoknak a keresztény értékrend és a természetjog józan értelme szerint természetesen először a rájuk bízottak javáról kell gondoskodniuk. Mind a közösséget, mind annak egyes tagjait védeniük kell a kívülről jövő zaklatásoktól, támadásoktól [elsősorban ezért kerültek posztjukra, ezért lettek megválasztva].
Az egyházi vezetés pedig elsősorban az igaz hit terjesztéséért és biztosításáért felelős. Ennek következtében hívei lelki üdvösségének érdekében meg kell akadályoznia a hamis vallások terjedését. Mivel a keresztény gyökerű országokban az egyházi vezetés még mindig rendelkezik valamelyes befolyással a politikára és az intézményekre, ezeket e fenti célok érdekében kell támogatnia. De ma erről [egyetlen kivételtől, Szeged-Csanád egyházmegye magyar püspökétől eltekintve] szó nincs.
[A Krisztus igaz Egyházát bitorló szekta] püspökeinek tagsági könyvébe – úgy tűnik – bele van vésve, amit Schönborn „bíboros-érsek” mint szerkesztői titkár az 1993-ban [!] megjelent a „katolikus egyház” katekizmusa című művében leírt: „A gazdagabb nemzetek kötelezve vannak arra, hogy amennyire csak lehetséges számukra, felvegyék azokat a külföldieket, akik olyan biztonságot és életviszonyokat keresnek, melyeket saját országukban nem találnak meg. A tekintélyeknek gondoskodniuk kell a természetjog betartásáról, ami a vendéget [!] azok védelme alá helyezi, aki őt felveszi. .. A bevándorló kötelezve van arra, hogy vendéglátó országának materiális és szellemi örökségét hálásan tiszteletben tartsa, törvényeinek engedelmeskedjen és terheiben osztozzon.” Ezen utolsó követelésről mára már mindenki elfeledkezett, elsősorban maga a „bíboros” úr, míg az elsőt szünet nélkül harsogják.
A józan ész és a kritikus gondolkodás teljesen eltűnt. Az elmúlt évtizedek hitvesztése után a nyugati emberek most a „menekültben” mintha egy imádásra méltó pótlékot találtak volna. Az ébredés azonban nagyon keserű lesz. Saját, bosnyák és osztrák „menekült”-táborokban szerzett tapasztalataim szerint az iszlám vallású menekült urak normális körülmények között késsel vannak felszerelve, ez egyszerűen hozzátartozik népszokásukhoz.
Másodszor: a főleg fiatal mohamedán férfiak tömeges benyomulása a nemek közötti egyensúly súlyos megváltozásához fog vezetni, minden, a nőket érintő következményekkel. Mohamed kilencéves sokadik feleségének mintájára az iszlámban egy kilencéves kislány már házasságra érett (forrás: al-islam.com szaudi hivatalos internet-oldal).
Harmadszor: társadalmi rendszerünk felforgatása teljes ütemben zajlik. Miként azt az osztrák katonai körökben hallani lehet, a „menekültek” nagy része már átesett a katonai kiképzésen. Miután mindegyikük a legmodernebb mobil-készülékekkel van felszerelve [hol és mikor és kinek fizetik ezek díját? – talán az egész akció megszervezői és támogatói e problémáról is gondoskodnak?], bármilyen erőszakos tevékenységre pillanatok alatt mobilizálni lehet őket.
Ezek mind olyan dolgok, amikről a politikai és egyházi felelősöknek tudniuk kell!
[És mégis úgy tesznek, mintha nem tudnának, különösen Rómában, Brüsszelben és Berlinben! Maga a vezetés fogalma ezt jelenti és nem mást, például hazaárulást, a haza kiszolgáltatását idegen céloknak.]

De mivel a mostani „menekült”-őrület a felelősséget viselők körében érhető tetten leginkább, abból kell kiindulni, hogy valójában egy Európa átalakítását elérni szándékozó koncentrált nemzetközi akció áll a háttérben. A hazug sajtó által történő totalitárius agymosás, és a balradikális és erőszakos Antifa-affinen „NGOs” és a kiválóan szervezett segélyszolgálati kampány (www.fluchthelfer.in) láttán ezt a feltételezést nehéz megcáfolni. Háttérben maradó befolyásos körök láthatóan polgárháborús állapotokat akarnak előidézni és a „püspököket” kollaborálásra rávenni [erre nincs szükség, ők önként és dalolva teszik, amit Krisztus ellenségei elvárnak tőlük].
[Ezután a szerző bemutatja azt a szír embert, Baghdi urat, akit Schönborn „bíboros” a migrációs kérdésben tanácsadójának választott, és aki immár 26 éve Ausztriában él, de németül még mindig csak nagyon rosszul beszél. Az úr a lazaristák székhelyén tart fenn irodát, ahol állítólagos katekumeneknek ad jogi tanácsokat. Miután Baghdi úr a televízióban is fellépett, kiderült róla, hogy jó keleti és mohamedán szokás szerint az őszinteség nem az erős oldala. – Ezzel kapcsolatban W. Schrems olyasmit kezd el feszegetni, ami több figyelmet érdemelne, és amit így is meg lehet fogalmazni: Miért pont a hosszú évszázadokon keresztül mohamedánok között élt keresztények szenvedik most el – egyelőre – a legnagyobb csapást. Én például azt hiszem, a legkevesebben tudják, hogy ezeknek az iszlám hódoltság alatt élt keresztényeknek gyerekadót is kellett fizetniük: minden keresztény családnak elsőszülött fiúgyermekét 5 éves korában oda kellett adni adó fejében: ezekből és a hadjáratok során foglyul ejtett többi keresztény gyerekből lettek a janicsárok. Én valahogy úgy képzelem, hogy ilyen gyermekadóba a latin keresztények nem egyeztek volna bele, inkább elvándoroltak volna. W. Schrems Baghdi úr bemutatása után így folytatja cikkét:]
Itt mutatkozik meg a keleti kereszténység alapproblémája. A keleti kereszténység mögött 1400 évnyi iszlám kulturális átformálás áll, és soha nem ismerte a nyugati skolasztikát. Ebből magyarázható kijelentéseik jelentős homályossága. Mivel a keleti kultúrát 1400 év óta leginkább befolyásoló könyv, a korán, számtalan ellentmondást tartalmaz, az ott élő másvallásúak maguk is alkalmazkodtak az ennek megfelelő dikcióhoz. És természetesen a gyakorlati kérdésekben, így a „menekült”-munkában is mindenfajta trükköt alkalmaznak.
Összefoglalás: Boszniában és Ausztriában e téren szerzett gazdag tapasztalataim alapján három alapigazságot tudok megállapítani: Először is, nagyon sokat hazudnak. Másodszor a menekült-munka óriási üzlet. Harmadszor, a valóban segélyre szoruló menekültek nem azok, akik annak adják ki magukat.
Kinek használ az, ha a nyugati jóléti – az igencsak labilis lábakon, azaz óriási adósságtömegen álló – társadalmak összeroppannak? A „püspökök” és beosztottjaik a helyi lakosságot cserben hagyják, ráadásul még erkölcsi nyomást is alkalmaznak velük szemben, mikor arra ösztönzik őket, hogy a mindenfajta betolakodó saját maguk, családjuk, gyermekeik és barátaikkal szemben elkövetett verbális és pszichés túlkapásait ellenkezés nélkül eltűrjék.
Ezzel egyidőben Európa példanélküli iszlamizálását segítik elő. A hitehagyás ezen a területen is a józan ész eltűnéséhez vezetett [a konok bűnösöknél az értelem elhomályosulása Isten evilági büntetése]. Ez megmagyarázza az egyházi hierarchiában tomboló „menekült” elmebajt.
[Különösen Bergoglio viselkedését, ami azonban egyáltalán nem a szokásos elmebaj, hanem kifejezetten sátáni: Felszólítása a templomok és plébániák megnyitására a mohamedán betolakodók előtt már nem egyszerű emberi bűn, még csak nem is hitehagyásának jele, hanem kifejezetten a Sátán szolgálata. Ne felejtsük, hogy tanácsadói, a Szent Egyed közösség vezetői, akik megalakulásuk óta az olasz cigány-táborok nagy jótevői, szervezték az Assisi-világvallási találkozót, és minden azóta megrendezett ilyen típusú találkozót. Ne felejtsük, hogy Bergoglio-nak oroszlánrésze van a ma kialakult borzalmas helyzetben, hiszen első útja Lampedusa szigetére vezetett, és azóta is megállás nélkül a hajléktalanok és máshitűek között érzi magát a legjobban. Mostani újabb eretnekségéről, a katolikus házasság mindenfajta korlátozás nélküli annullálásáról szóló intézkedéséről már nem is beszélve. Bergoglio-nak sikerült elérnie, hogy a világ az egyház iránti megmaradt kicsinyke tiszteletét is elveszítse. Egyetlen vigasz, hogy mindezt nem a katolikus Egyházzal szemben követte el, hiszen az már évtizedek óta a katakombákban létezik csupán. És ha végrehajtják parancsát, azaz beengedik a mohamedánokat a templomokba és plébániákba, ahonnan aztán elsőként a keresztet és a tabernákulumot kell eltávolítani, hogy nehogy zavarja a kedves vendégeket – ahogy a mellkeresztjét Bergoglio a kabátja alá csúsztatja –, egyetlen vigaszunk, hogy ezek a tabernákulumok már úgyis üresek, és hogy Isten már nem lakozik e helyeken, vagyis nem Istent éri újabb gyalázat, hanem csak a zsinati szektát. Kár, hogy erről a sok internetes csevegő, véleménynyilvánító nem tud, illetve nem akar tudni. Így aztán tovább gyalázzák a katolikus Egyházat, holott Bergoglio és társai már régen nem ennek a tagjai.]
A képek feliratai: Az iszlám fogja az egész világot dominálni; Afrikában csak a fiatal férfiakat üldözik?; Azért jöttünk, hogy maradjunk

(forrás: www.katholisches.info – 2015. szeptember 4.)
http://katolikus-honlap.hu/1502/schrems.htm