2015. január 17., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’




Ők úgy indokolják meg a bűnt, hogy ne kelljen megváltoztatniuk az életüket


2015. január 16. péntek 11:10

Drága szeretett leányom, az Én Akaratom nem győzhető le soha, mert az örök.  

Az ember nagyon sokféle módon fellázadt már Isten Akarata ellen, de amikor az ember akarata összefonódik Isten Akaratával, akkor mindazok, akik Isten Akarata ellen harcoltak, mindent el fognak veszíteni. A gyengéd szívűek, és azok, akik a Nagyfigyelmeztetés után elfogadnak Engem, megnyerik a világot.

Az eljövendő világ vég nélküli lesz, és mentes minden bűntől. Dicsőségben lesz részük mindazoknak, akik elnyerik jogos örökségüket, mert ez már része volt a kezdetektől Atyám Tervének – az Isteni Terv, amelyet az ember nem ismer teljes egészében.

Fontos, hogy mindenki harcoljon a bűn csábítása ellen, bár ez sohasem lesz könnyű. Csak hívjatok bátran, minden alkalommal, amikor úgy gondoljátok, hogy megbántottatok Engem. Én mindig itt Vagyok és minden bűnt meg fogok nektek bocsátani, kivéve a Szentlélek elleni káromlás örök bűnét. Mindössze annyit kell tennetek, hogy Felém nyújtjátok a kezeteket.

Ez a világ, amely az Enyém, tele van gonoszsággal, csalással és a gonosz szellemével, de a szeretet is létezik benne.

A felebaráti szeretet és az imák azok, amelyek sakkban tartják a gonoszt, lehetővé teszik Számomra, hogy jelen legyek köztetek.

Én nem azt kérem tőletek, hogy feladjátok az életeteket, csakhogy minden egyes nap a napot imádságban töltsétek, mert nem ezt várom el tőletek. Mindaz, amit tőletek kérek, hogy Hozzám forduljatok segítségéért, és dicsőítsétek Istent. Ahhoz, hogy a világnak tett Ígéretem beteljesedjen, és, hogy az örök élet mindnyájatok számára biztosítva legyen, csak annyit kell tennetek, hogy megtartsátok Isten Törvényeit, ahogyan Ő azt a Tízparancsolatban egyértelműen meghatározta.

Kövessetek Engem, a ti Jézusotokat, és emlékezzetek mindarra, amit nektek tanítottam. Nem helyes kijelentenek, hogy szerettek Engem, ha elutasítjátok Isten Igéjét. Mindenekelőtt szeretnetek kell egymást, és annyit kell megtennetek másokért, amennyit magatoknak is megtennétek. Éljétek Igémet gondolataitok, cselekedeteitek és tetteitek által és aztán valóban az Enyéim lesztek. A gyűlölet nem játszik szerepet az Én Munkámban, bár annak idején, amikor a Földön jártam, bármit is mondtam, nagy kritikát vont maga után, mert az emberek nem akarták megváltoztatni az életüket. Ma azért utasítják el Igémet, mert az emberek nem hajlandók ragaszkodni az Igazsághoz. Ehelyett úgy indokolják meg a bűnt, hogy ne kelljen megváltoztatniuk az életüket. Tehát valójában semmi sem változott.

A bűn köteléke, miáltal az ember önmagát megláncolta a Sátán hatására, most erősebb, mint korábban volt. Szabaduljatok meg ettől a köteléktől, és keressetek Engem. Emlékezzetek arra, hogy a bűneiteket csak addig lehet megbocsátani, ameddig éltek – és nem akkor, amikor már elhagytátok a Földet.

Mikor akarja már végre elfogadni az ember Isten Igéjét, és felismerni, hogy mindaz, amit Ő mond, igaz? Mindaz, amit mondott, hogy meg fogja tenni, igaz, és mindaz, amit Én most nektek mondok, szintén igaz. Sajnos sokan közületek sohasem fognak hallani, és amikor később felismeritek az Igazságot, túl késő lesz. Nektek most azzal kell a jövőtöket bebiztosítanotok, hogy élitek Isten Igéjét.

Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése