2014. július 28., hétfő

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2014. július 26.
Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Készüljetek! Az idő rövid. hamarosan meg kell állnotok Színem előtt. Az Antikrisztus ideje elérkezett. Hamarosan fellép, mint nagy békítő és csodatevő. De még előtte sok rossz dolgot fog előidézni. Nemzet, nemzet ellen támad. Háborúk lesznek itt is ott is. Amikor majd minden a legrosszabb lesz, akkor fog megmutatkozni, mint a bajok elhárítója. Sokan behódolnak neki. Őbenne fogják látni a messiást, de valójában nem az. Mindazok, akik megvetettek és elutasítottak Engem, hitelt adnak neki, és ezzel a saját vesztüket okozzák. Már két ezer évvel ezelőtt megmondtam: jönnek majd az Én nevemben, de ti ne higgyetek neki! Mint a cikázó villám, úgy jövök el újra. Minden szem látni fog Engem. Azok is, aki keresztülszúrtak. Olvassátok el a Szentírást, és abban higgyetek! Mindaz, aki mást hirdet nektek, csaló, és a kárhozatban akar taszítani benneteket. Ne higgyetek az álprófétáknak, akik az Én nevemben beszélnek! Csak annak higgyetek, aki az Evangéliumot és a Szentírást hirdeti nektek! Én ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké. Törvényeim változatlanok. Mindaz, aki megváltoztatja, csaló, és a sátán eszköze.
Gyermekeim! Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. Azért, hogy a szeretet egységében kiegészítsék egymást. Ami a nőben megvan, az hiányzik a férfiból, és fordítva. A házasság szent dolog. Isten alkotta azért, hogy gyermekek szülessenek belőle. Amikor Atyám megteremtette a földet, ezt mondta: „Sokasodjatok! Hajtsátok uralmatok alá a földet!” Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Két férfi vagy két nő kapcsolata soha nem lehet házasság. Ez ferde hajlamú, beteg dolog, és súlyos bűn. Ha valaki a saját neme iránt érez vonzalmat, az beteg. Tagadja meg magát, és mondjon ellene a sátán kísértésének! Az ilyen ember éljen egyedül! Keressen Engem, és Én megadom neki a szükséges kegyelmet, hogy üdvözüljön.
Gyermekeim! Már sokszor megmondtam nektek, hogy ezt az életet arra kaptátok, hogy Atyám törvényét teljesítsétek, és elnyerjétek az örök életet. Aki itt akar berendezkedni, csalódik. Mindent itt kell hagynia, és lemarad az örök boldogságról. Úgy jár, mint a balga szüzek, akik kinn rekedtek a menyegzőről, mert nem volt olaj a lámpásukban. Az olaj a készenlét. Más szóval az Isten és a felebarát iránti szeretet gyakorlása. Aki elfoglalja magát azzal, hogy itt gyűjtögessen, elmulasztja a készenlétet, és lemarad mindarról, amit Atyám azoknak készített, akik szeretik Őt.
Gyermekeim! Én azt kértem: éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát. Ne süllyedjetek el a világ dolgaiban, mert minden elmúlik! Mindent itt hagytok, és azt sem tujátok, hogy mikor.
Drága gyermekeim! Fogadjátok meg szavaimat! Éljetek tisztán és szentül! Csak ez az egy a fontos. Ne ragaszkodjatok semmihez és senkihez! Engem állítsatok az első helyre az életetekben! Én örök vagyok, és Én a tietek maradok mindörökre. Engem szeressetek és imádjatok úgy, hogy megteszitek törvényeimet! Aki Engem szeret, annak kinyilatkoztatom Magam. Nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor egy lélek megtapasztalja jelenlétemet, és felfogja kinyilatkoztatásomat. A világ összes kincse nem mérhető vele. Kérjétek el Tőlem ezt a kegyelmet! Ha teljesítitek a törvényt, és tiszta szívből szerettek Engem, nektek is kinyilatkoztatom Magam. Boldogok lesztek már itt a földön, mert Engem hordoztok a szívetekben. A mennyben pedig kiteljesedik, és még jobban elmélyül, és megtöbbszöröződik boldogságotok, amely örökké tart. Erre teremtett mindnyájatokat Atyám, Aki csodálatosan gyönyörű, pazar helyet készített számotokra a mennyben. Örüljetek ennek, és minden igyekezetetekkel akarjátok elnyerni az örök üdvösséget! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
A Szentlélek így imádkozott bennem: „Jézusom, Királyom, örök Boldogságom! Még a Neved is felvidít, amikor kimondom. Te vagy szívem öröme. Ha Rád gondolok, elömlik bennem az Irántad érzett szeretet. A lelkem megtelik örömmel és békével. Hálát adok Neked, hogy meghívtál, és szolgálhatok Neked. Köszönöm, hogy Hozzád tartozom. Imádott Jézusom! Mikor mehetek már Szent Színed elé? Jobban szomjazom Szent Színed látására, mint szarvas a hűs forrás vizére! Jézusom, örömöm, örök boldogságom! Te vagy minden reményem, örök biztonságom. Nélküled halott lennék, de Te vagy örök életem. Ó mily jó, és gyönyörűséges a Te társaságod, és amikor kinyilatkoztatod Magad nekem! Én is úgy vagyok, mint Mária, aki a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha. Csak ülök a lábadnál, és iszom szavaidat. Tanításod örök életté válik bennem. Szavaid az én drága kincsem. Kívánatosabbak számomra a színtiszta aranynál.
Ó Jézusom, Isteni Szerelmem! Köszönöm, hogy kiválasztottál Magadnak, lehajolsz, és beszélsz hozzám. Köszönöm, hogy rozsdás vízcsapod, kicsi ceruzád lehetek. Áldott légy érte Jézusom, hogy engem is felfogadtál szőlőmunkásaid közé! Köszönöm, hogy általam hirdeted az Evangéliumot, hogy engem is lélekhalásszá tettél. Minden vágyam az, hogy tökéletesen megfeleljek elvárásodnak! Lelkeket mentsek Neked, akik mindörökké szeretnek és dicsőítenek majd Téged. Egyedül ezt kérem Tőled a Te mind nagyobb dicsőségedre. Ámen.”



2014. július 27. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő egyre fogy. Készüljetek! Már elkezdődött a nagy megmérettetés. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik. Valljatok meg Engem életetek árán is! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Éljetek szüntelen készenlétben! Életek halálra készen! Éljetek úgy, hogy bármelyik pillanatban feddhetetlenül meg tudjatok állni ítélőszékem előtt! A halál hirtelen jön. De ti ne féljetek! A halál által, mint egy küszöb által jöhettek be az örök életre. Atyám mindnyájatoknak öröktől fogva gyönyörű helyet készített. Ha azt látnátok, mindent megtennétek, hogy elnyerjétek. A föld minden szépsége, pompája csak halvány árnyéka annak, ami odaát vár rátok. Rajtatok múlik, hogy elnyeritek, vagy elveszítitek örökre.  
Gyermekeim! Szent Véremen és borzasztó kereszthalálom által váltottalak meg benneteket. Nektek is meg kell hozni a magatok kicsi áldozatait lelketek üdvösségéért, és ha igazán gazdagok, és boldogok akartok lenni az örök hazában, akkor hozzatok még több áldozatot, és mentsetek sok lelket az örök életre. 
Kicsinyeim! Az élet rövid. Arra kaptátok, hogy elnyerjétek az örök boldogságot. Csak egy mennyország van, de azt ne a földön keressétek! Itt ne rendezkedjetek be! Elégedjetek meg a legszükségesebbekkel, úgyis itt hagytok mindent. A fölösleget osszátok szét a rászorulók között! Elsősorban hittestvéreiteket támogassátok, hogy magasztalják miattatok az Istent! Ha így éltek, nagyon gazdagon fogtok megtérni az Atya házába. 
Kicsinyeim! Énértem és Énbennem szeressétek egymást! Amit a kicsinyek közül egynek tesztek, azt Nekem teszitek. Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. A fizetség örök jutalom, vagy örök kárhozat. Ne legyetek fösvények! A kapzsiság a kárhozatba visz. Aki szívesen, szeretettel adakozik, annak mindig adok annyit, hogy neki magának elég legyen, és jusson belőle másoknak is. Én azért jöttem, hogy életetek legyen, és bőségben legyen. Én mindnyájatokról gondoskodom. Imádkozzatok! Az ima a lelki irgalmasság legnagyobb jócselekedete. Imával ki lehet szabadítani valakit a sátán rabságából, a bűnből. Az imádkozó lelkektől rettegnek az ördögök. Ezért mondtam: szüntelen imádkozzatok! Ha ezt teszitek, tehetetlen lesz veletek ellenfelem. 
Gyermekeim! Hamarosan olyan idők jönnek, amire nem számítotok. Csak akik figyelemmel kísérik próféciáimat, és tettekre váltják üzeneteimet, csak azokat nem éri váratlanul. Már Ámosz prófétámmal leírattam: „…semmit sem tesz az Úr Isten anélkül, hogy titkát ki ne nyilatkoztassa szolgáinak, a prófétáknak.” (Ámosz 3, 7-8.) Ezért nagyon kérlek benneteket, ne támadjátok prófétáimat! Ők az Én megbízottaim, akiknek kinyilatkoztatom Magam, hogy rajtuk keresztül tájékoztassalak benneteket a jövőről. „Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok.” (1 Tessz. 5, 21-22.) A tájékozódás nagyon egyszerű. Csak egy mérce van: a Szentírás. Ezzel kell összevetni a próféciákat és a kinyilatkoztatásokat. Ha tartalmilag megegyezik vele, fogadjátok el, mert Tőlem jön. De ha ellenkezik vele, vessétek el, mert a sátántól van! 
Gyermekeim készüljetek! Már teljesülnek a próféciák, amelyeket korábban adtam nektek prófétáim által. Újra mondom: ne féljetek! Hagyatkozzatok Rám! Bízzatok Bennem! Én legyek a ti támaszotok! Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Közel van dicsőséges visszajövetelem a földre. Várjatok Engem kitörő örömmel, bizalommal, mert elérkezik a ti megváltásotok. De ha nem vártok, részegeskedésben, bűnben tobzódtok, és kizsákmányoljátok a szegényeket, vigyázzatok, mert megérkezem abban az órában, amikor nem várjátok, és a gonosztevők sorsára juttatlak benneteket. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Onnan soha többé ki nem szabadultok. Ez az örök kárhozat. 
Kicsinyeim! Térjetek meg! Éljetek szeretetben! Arról ismernek meg benneteket, hogy Hozzám tartoztok, ha szeretetben és békében éltek egymással. Bocsássatok meg szívből egymásnak! A rosszat ne rójátok fel! Gondoljatok arra, hogy Atyám is csak akkor bocsát meg nektek, ha ti is megbocsáttok egymásnak. A megbocsátás titka ez: elengedni mindent, és nem gondolni rá többé. Szemléljetek Engem a keresztfán! A legszörnyűbb kínszenvedéseimben is béke és szeretet volt Bennem. Pedig teljesen kifosztottak. A ruhámra sorsot vetettek. Az életemet is elvették, és azon voltak, hogy minél jobban gyötörjenek. Én meg értük fohászkodtam: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek. Halálomban és agyonkínzott állapotomban is Én voltam a győztes, mert felülemelkedtem minden kegyetlenségen és gonoszságon. Ti is így tegyetek! Imádkozzatok ellenségeitekért, és a bosszút bízzátok Istenre! Én megfizetek kinek-kinek tettei szerint. Ha láthatnátok a poklot és a tisztítótüzet, elszörnyülködnétek azon, amit ott kell szenvedni a bűnösöknek. Látjátok a világ megteremtésében, milyen tökéletesek Isten művei. Ő, Aki az embert megteremtette, tökéletes az igazságszolgáltatásban, a büntetésben és a jutalmazásban is. Újra mondom: bízzátok Istenre a bosszút. Ti nem tudtok bosszút állni, csak magatokat őrlitek fel, ha nem bocsáttok meg, és ezért ellenségeitekkel együtt az örök kárhozatra juttok. Nektek jobb, ha megbocsáttok, mert szabadok lesztek. Megszabadultok ellenségeitektől, béke és szeretet tölti be a lelketeket. Fogadjátok meg szavam! Én a legjobbat akarom nektek. Megáldalak titeket Szívem túlcsorduló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése