2014. július 21., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Az ember alkotta tan nem fogja táplálni a lelketeket

2014. július 20. vasárnap, 16:45
Drága szeretett leányom, amikor a világot a sötétség szelleme uralja, nagyon nehéz hűnek maradniuk Igémhez azoknak, akik hisznek Bennem, Jézus Krisztusban. Amikor Egyházam inog, a hívők ki fognak ábrándulni mindabból, amit tanítottam, és küszködni fognak a hitükkel.
Nem az Én Kívánságom, hogy eltereljétek figyelmeteket Isten Igéjéről, és ha ezt mégis megteszitek, nem fogtok Jelenlétemre találni.
Amikor Igém betartásához már nem ragaszkodnak, és amikor hagyjátok magatokat egy hamis biztonságérzetbe vezetni – amikor a bűnt félretolják, mintha annak már nem lenne semmi jelentősége –, akkor nehéznek fogjátok találni, hogy hűségesek maradjatok Tanításaimhoz.
Álljatok fel mindannyian, és halljátok meg most Hangomat, amint a következőt mondom nektek: Mindazt, amiről Én azt tanítottam nektek, hogy Szent, darabokra fogják tépni. Sokak számára zavaró lesz, amikor Tanításom jelentős részét – amelyeket Egyházamnak adtam – hamarosan azzal fogják elutasítani, hogy nem korszerűek. Az előttetek álló idők sok szenvedést fognak magukkal hozni, mert nem azt az irányítást fogják számotokra adni, amelyre Egyházam épült. Az épület le fog omlani, felszentelt szolgáim hite annyira meg fog gyengülni, hogy meghaladja majd felfogóképességeteket, és minden Igazságot romba fognak dönteni. Az ember alkotta tan nem fogja táplálni a lelketeket. Egyedül csak Én, Jézus Krisztus tudlak azzal a Hittel táplálni benneteket, amely alkalmassá tesz benneteket arra, hogy kövessetek Engem. Mondjanak nektek bármit is, mindig hűségesnek kell maradnotok Hozzám, mert Én mindig hűséges leszek hozzátok.  
Ha elszakadtok Tőlem, Én akkor is állandóan a közeletekben leszek és megpróbállak Magamhoz vonzani benneteket. És bár lehet, hogy eltávolodtok Tőlem és a hamisságok elfogadásába igazítjátok életeteket, Én soha nem foglak cserbenhagyni benneteket. És amikor már teljesen elvesztetek, Én akkor is meg foglak találni benneteket, és visszaviszlek Királyságomba. Én soha nem foglak elhagyni benneteket, viszont ti el fogtok hagyni Engem.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése