A
szentté avatások kapcsán felmerül a kérdés: lehet-e valakit szentté
avatni, van-e az embernek ezt joga eldönteni? Érdemes elgondolkodni
azon: eldönthető-e ez egyáltalán, vagy a kialakult gyakorlatát
mérvadónak lehet-e tekinteni?
A
hit legmagasabb fokán a próféták állnak. A prófétai bölcsesség a szent
szövegek beható ismeretén alapszik, tartalmazza a szó szerinti
értelmezés, logikai összefüggések, példázatok megértésének, és a
misztikus tartalom fölfogásának képességét is. A szent szövegeket e
négyféle módon lehet értelmezni és ismerni, az ezekben való elmélyülés
foka határozza meg a szellemi tisztánlátás és a hit tisztaságának fokát
is. Ez jól körülhatárolja, hogy egy prófétának erősen ragaszkodnia kell a
kinyilatkoztatás által kapott szövegekhez, azokkal ellenében nem
szólhat és nem is cselekedhet. Nem bírálhatja őket felül és nem
egészítheti ki őket. A három kinyilatkoztatás szövege összefügg, ezért
bármelyik ellen szólni leleplező erejű.
Egyben
minden olyan teológiai értekezés, amelyik a három kinyilatkoztatás
bármelyikéhez kapcsolódik, és a másik két kinyilatkoztatás bármelyikét
bírálja, nyelvi ismeretek hiányában félremagyarázza, szintén elvetendő.
Ezáltal gyakorlatilag a mai nagyobb világvallások és felekezetek
teológiai értelmezéseinek 99%-a egyszerűen elvethető, - mert vagy a
nyelvi ismeretek hiányoznak, vagy ugyan azok megvannak, de az értelmezés
és az összefüggések meglátásának képessége hiányzik. Nagyon sok
teológus ír úgy értekezést, hogy az alapvető nyelvi ismeretei nincsenek
meg, és fordításokra, vagy más szerzők írásaira támaszkodik, és hibás
következtetések tömegét írja le. A legtöbbször az eredeti
szövegváltozatok elolvasása ezeknek a kiszűrésére elegendő, azonnal
nyilvánvalóvá válik, hogy a szerző, vagy gondolkodó nem ismeri az
eredeti szövegek lehetséges jelentéseit. A misztikus ismeretek
tulajdonképpen a szövegek betűről betűre történő elemzését, lehetséges
jelentések keresését jelenti, a régi nyelvek speciális tulajdonságainak
figyelembevételével. Tehát semmi ködös nincs benne, nagyon is logikus. A
misztika azért lett misztika, mert a legegyértelműbb és legegyszerűbb
dolgokat az emberek többségének nincs türelme észrevenni, és nincs ideje
vagy kedve foglalkozni vele. A legnagyobb misztikus összefüggések és
igazságok olyannyira egyértelműek és egyszerűek, hogy éppen az a
meglepő, hogy nem tud róluk mindenki. Mintha Isten keze eltakarná a
méltatlanok elől, hogy megőrizze az igazak számára.
A
leírtak alapján egyértelmű, hogy ma a legtöbb prófétának nevezett
személy egyáltalán nem próféta. Látnak valamit, de nem tudják hogy mit,
vagy a nem tiszta szellemi látás miatt meggyőződéssel állítanak valami
olyan dolgot, ami meglehetősen távol van az igazságtól. Beszédes, amikor
egy látomást többen látnak, és mindenki mást lát. Ez árulkodó arra
vonatkozólag, hogy valójában senki nem látja pontosan a látomást magát,
amit egyébként nem is szemmel kell látni. Maguk a csodák és csodatételek
közvetlenül kapcsolódnak a prófétai bölcsességhez, amelynek a
megszerzése a fent leírtak szerint egyáltalán nem egyszerű. Még annak
sem, aki gyermekkora óta látja a mennyei világot, de nem tudja, mert nem
is tudhatja, hogy pontosan mit lát, hiszen még nem tanult róla semmit. A
prófétai bölcsesség azért jelent erőt, mert a teremtett világ az ige
összefüggéseire, alapjaira és vázára épül, mint a látható épületek a
rejtett alapra és szerkezetekre. Tehát nem a valóságból vett példák
mutatják nekünk az ige összefüggéseit, hanem fordítva, az
örökkévalóságtól létező igéből származik a látható anyagi világ - az
összefüggés előbb volt, mint az, amik között az ember az összefüggéseket
sejti. Az összefüggések hozzák létre és tartják fenn azt, amihez
kapcsolódnak. Hiszen kezdetben volt az Ige, és nem a teremtett világ, és
a világ az Ige által lett. Ez tehát felette van a térnek és az időnek,
és ahogy az ember halad az Ige megismerésében, és az Ige kiteljesedik
benne, úgy maga is Igeivé válik, és az idő és a teremtés felé emelkedik.
Először szellemileg, de ismerve a kinyilatkoztatásokból hogy az
elragadtatás az apostolok és próféták nagy részénél testileg is
bekövetkezik, ezért állíthatjuk, hogy először szellemileg, majd
fizikailag is.
A
csodatevés képessége tehát így kapcsolódik a hithez és a bibliai
ismeretekhez. Ahol nincs hit, bibliai ismeret és a helyes értelmezés
képessége, ott okkal kételkedhetünk, hogy nem a mennyei erők, hanem
egyéb szellemi erők működtek. A jelenlegi szentté avatási folyamatban és
az utóbbi pár száz évben elismert szentek esetében joggal
kételkedhetünk abban, hogy a szentekhez kapcsolódóan csoda történt,
hiszen nem csak a szentté nyilvánítás szellemi alapjai problémásak, de
az eljárás és a csoda létrejöttének módja is. Ettől a gyakorlattól
eltekintve az illető személy valóban lehetett kimagasló hitű, alázatos
és szegényes életvitelű valaki, aki nem minősíthető prófétának.
Érdemes
néhány kirívó esetet megemlíteni, például Pio Atyáét, akinek a
személyéhez több csodásnak tartott esemény kapcsolódik. Az ilyen
embereket egyébként jó személyesen ismerni, ha lehetséges, mert életre
szóló élménnyel lehetünk gazdagabbak. Ettől függetlenül a tanítások
szellemisége a mérvadó. Ameddig azok a szeretetről és alázatról, illetve
ezek megvalósításáról szólnak, nem is nagyon lehet hibát találni. A
hibák az igei összefüggések ismeretében, illetve azok hiányában ütköznek
ki, - de ezeket sem érdemes keresni, ha az adott személy helyesen és
buzgón imádkozik, és minden tőle telhetőt megtesz, mert akkor
nyilvánvalóan Isten vezetése alatt áll.
Szent
Ferenc életében a szegénység egy igen komoly hitelesítő tényező. A mai
világban a kereszténység jóval hitelesebb lenne, ha lennének szegénységi
fogadalmat tett és az emberek közt az igét hirdető tagjai. Az apostolok
élete is mérvadó: halászok és sátorkészítők, mindenféle kétkezi munkát
végzők, akik ugyan nem koldultak, de munkájuk jövedelmét és minden
evilági vagyonukat az Isten szolgálatába állították. Másképp nem is
alakultak volna keresztény közösségek, és azok szellemi ereje nélkül
Európa népeinek történelme is teljesen másképp alakult volna. Lehet,
hogy nem is lennének Európa nemzetei.
A
mártírok vagy (vér)tanúk azok, akik életüket adják a hit igazságaiért.
Fontos, hogy a fent leírtaknak megfeleljenek szellemileg, mert akit nem a
tiszta hitért, hanem valami másért hal meg, az elpocsékolja az életét.
Nem az ember személyes meggyőződése számít, hanem azok a konkrét
szempontok, amelyek alapján a hívő embert hitéről, az általa vallott és
tanult dolgokról fel lehet ismerni. Viszont akiknek a hite tiszta és
ezért halnak meg, semmilyen kritika nem érhet.
A
közelmúltban Szíriában kivégzett kórházi dolgozók esetében felmerülhet a
kérdés, hogy milyen szerepet játszott életükben és utolsó perceikben a
hit. Az őrjöngve tomboló, magukat muszlimnak valló kannibálokat
elkövetett bűnük alól semmi sem mentesíti. Rájuk nézve a felvételek igen
szégyenletesek, bizonyítják szellemiségük teljes hiányát. A felvételen
hősiesen éppen a kivégzettek viselkednek, akiken nem látszanak a félelem
jelei. Aki hittel hal meg, nem hal meg soha. A teljes igazságot csak
Isten tudja, és tudtunkra fogja adni az utolsó napon. Ismerünk bizonyos
szempontokat, de nem mindent. Mivel a világban a tévtanítások és a rossz
példák jelentették mindig a legnagyobb veszélyt, ezért oda kell
figyelnünk, hogy ne olyasmit tartsunk szentnek, ami nem az. Feltétel
nélkül elfogadni csak a prófétákat szabad, de azokat kell is, hiszen aki
nem fogadja el őket, az a saját lelke ellen vétkezik.
Mindezek
fényében a pápákat szentté avatni még mindig elhibázott és káros dolog
volt. Úgy tesznek az emberek, mintha nem lenne nyilvánvaló az igazság.
Tamási Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése