2014. május 27., kedd

Győzött a cionizmus: Herzl győzelmet aratott Szent X. Pius felett



Bergoglio 2014. május 26-án 9 óra 45-kor lerótta kegyeletét a cionizmus alapítója, Theodor Herzl sírja előtt. Az aktus során jobbján a szefárd főrabbi, Slomo Amar állt, balján pedig az askenázi főrabbi, David Lau. Lau annak a Lau Meier főrabbinak a fia, akitől a kereszttel kapcsolatos eme kijelentés származik: „A kereszt sértő a zsidókra nézve, a kereszt szemben áll a zsidó vallással, és a keresztnek a látványa is tiltott egy zsidó számára”.
Az talán csak a véletlennek tudható be, hogy Bergoglio „apostoli” keresztje a rabbikkal való találkozója során becsúszott az öve mögé és éppen csak a csúcsa volt látható.
     [Ez csak az eddig oda-nem figyelőknek tűnhetett fel, illetve jelenthetett újat. Ahogy a honlap korábban feltett írásában: Bergoglio és társai elrejtik mellkeresztjüket „idősebb” testvéreik jelenlétében áll, ezt a „szép, katolikus” szokását már argentin püspök korában szorgalmasan gyakorolta.]
Eltekintve attól, hogy a pápa [?], aki a békeközvetítő szerepében tetszeleg, elfeledkezik arról, hogy Izrael a világ egyik legnagyobb fegyverszállítója, és átsiklik a felett a tény felett, hogy a cionizmussal szoros köteléket tartó nemzetközi uzsoratőke hány szegényt nyomorít meg, ezzel az aktussal Bergoglio megtagadta legszentebb elődjét, Szent X. Pius pápát is.
Emlékeztetőül:
     X. Pius pápa 1904. január 26-án audiencián fogadta Herzl Tivadart a Vatikánban. Herzl a pápa támogatását szerette volna elnyerni egy, a cionizmus jegyében létrehozandó zsidó állam megalapítására Palesztina területén. [Egy másik beszámoló szerint azt kérte, hogy a pápa „egy Izrael állam megalakulását legalább elvileg ne ellenezze”.]
     Herzl a pápa kinyújtott kezét ignorálva és a kötelező kézcsókot elmulasztva adta elő kérését, melyre a pápa így reagált: „A zsidókat nem fogjuk abban megakadályozni, hogy Jeruzsálembe visszatérjenek, de ezt soha nem fogjuk szorgalmazni sem. Jeruzsálem földje nem volt mindig szent. Azt csak Jézus élete tette szentté. Mint az Egyház feje, erről nem szólhatok másként. A zsidók nem ismerték el Urunkat, ezért mi sem ismerhetjük el a zsidókat (…). Tudom, eléggé kellemetlen, hogy jelenleg a törökök uralják a szent helyeket. Ezt el kell viselnünk. A zsidóknak azonban nem kívánjuk megengedni, hogy a föld az ő birtokukba kerüljön. Imádkozni fogunk értük, hogy megvilágosodjanak és, ha Palesztinában mégis megvetnék lábukat, ott lesznek egyházaink és papjaink, hogy Önöket ott mind megkereszteljék.”
     [Egy másik forrás szerint Szent X. Pius pápa ezt is mondta: „Amíg Izrael Krisztust nem ismeri el Messiásnak és Istennek, addig az Egyház se a cionizmust, se Izraelt nem fogja elismerni.”]
110 évvel később utóda [?], Bergoglio pedig kezet csókol olyanoknak, akik tagadják Jézus Krisztust.

(forrás: http://pagina-catolica.blogspot.hu/2014/05/945-hora-de-la-infamia.html#more)
http://katolikus-honlap.hu/1401/berg-zsidok3.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése