2014. április 9., szerda

HOGYAN TOVÁBB? „Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?” (Ap Csel 2, 37c.)

Ezt a kérdést mindannyiunknak tisztáznunk kell, önmagunk számára is, mert nem várhatjuk el senkitől, hogy helyettünk megtegye. Az tény, hogy fokozatok vannak, de a kapott talentumaink függvényében, értelmi képesség, hit, szabad akarat stb. szerint nincs kibújó, még annak ellenére  sincs, hogy az utóbbi évtizedekben fokozatosan leszoktattak minket az önálló gondolkodás, mérlegelés, cselekvés, röviden – lelki-testi létfenntartás – művészetéről. Éppen ezért jutottunk ide, hogy a problémánkért mindig valaki mást okoljunk, bűnbakként, önmagunkat pedig mentegetjük, és azzal nyugtatgatjuk, hogy jó irányba haladunk, minden rendben jön, a vezetőink azért vannak! És ha Ők az Igaz útról letértek? (Politikailag már 70 éve!) A mai politikusainkra hatványozottan érvényes, ha ismételten bedőlünk a  megtévesztéseiknek, csak magunkat okulhatjuk. (az RMDSz egy minden hájjal megkent kommunista utódpárt, „szövetség” ruhába bujtatva). Vallási, hitbeli, egyházi téren is a sorozatos mulasztásaink, megalkuvásaink, hanyagságaink, felületességeink ösvényei ide vezettek. Elhamarkodott, egyoldalú – részrehajló állásfoglalások, döntések! A kényelmesebb út választása, az Igazság rovására, a figyelmeztetések ellenére is. Ez a magatartás még elfogadható, megérthető, de már nem sokáig, mert hamarosan erőteljesebb, még nyilvánvalóbbakká válnak az idők jelei, eseményei. Ferenc ellenpápát már „dicsfénnyel” a feje körül népszerűsítik, talpnyalói! (Székely Hírmondó – Keresztalja betét, 2014. 03. 20.)
Ha egy kicsit is belegondolunk, nagyon komoly  hasonlóság – párhuzam – van a fönti idézet akkori és mai kora közt. A hivatalos politikai és vallási vezetők akkor vakok voltak az idők jeleinek és eseményeinek felismerésében, elvakította őket görcsös ragaszkodásuk a saját nézeteikhez, hatalmi kiváltságaik megőrzése érdekében minden eszközt bevetettek, kezdve Heródes gyerekgyilkosságával egészen a Messiás, Megváltó, azaz Urunk keresztre feszítéséig, sőt, a feltámadás tényének tagadásáig elmentek, megvesztegetéssel, hazugsággal! Tehát, ne lepődjünk meg, ha majd a Nagyfigyelmeztetést bekövetkezte után is tagadni fogják, különböző „tudományos észérvek” felsorakoztatásával! Jól jegyezzük meg, a korok változnak, de az alapvető emberi magatartásformák, viszonyulások, állásfoglalások, nem!   Ma a történelem ismétli önmagát – korszak-váltás küszöbéhez érkeztünk - ki vonja le a tanulságot? Igazolódik a Szentírás, az emberek esznek isznak, ki-ki saját utját, elképzelését, meggyőződését követi „mint Noé napjaiban”.
A „Jónásokat”, „Keresztelő Jánosokat” félreállítják, elhallgattatják, üldözik, kiközösítik, megölik. A hamis prófétákat, tévtanítókat, eretnekeket keblükre ölelik, mert „mindenkit szeret az Isten”, „csak Egy Isten Van”, stb. Az igaz, hogy mindannyiunkat Isten kegyelme tart létbe-életbe, függetlenül attól, hogy milyen a Vele való kapcsolatunk. Nagyon könnyen megfeledkezünk a figyelmeztető Igéről: „Nem mindenki, ÜDVÜZÜL, aki mondja Uram, Uram, hanem csak AKI TELJESITI mennyei Atyám Akaratát!” Ennek ellenére, helyzetünk nem reménytelen, kilátástalan, csupán pár szempontot kell figyelmesen megfontolásunk középpontjába állítanunk.            
Természetesen, első helyen a Szentírás ismeretét, olvasását kell ki-ki a tőle telhető és lehetőségei szerint elmélyítse, felfrissítse, és életté-tetté váltsa, különös hangsúllyal a „végső idők”, „idők vége”, „utolsó idők” részeire, eseményeire, történéseire vonatkozóan, mert „itt az utolsó óra!”. Hogy a környezetünkben élő „testvéreink” miként és hogyan vélekednek, élnek, ez minket nem szabad elgáncsoljon, eltántorítson, a meg és felismert IGAZSÁG követésétől! A Második Eljövetel nemzedéke vagyunk! Ne feledjük, ez kegyelmi adomány, ajándék, amellyel sáfárkodnunk kell, de sajnos a Gonosz is résen áll, hogy ellopja szívünkből, ha nem vagyunk éberek. (Ő a legtökéletesebb „zsebmetsző”, „profi tolvaj”, olyan „enyveskezű”, hogy ahol megjelenik, onnan üres kézzel nem távozik, valamit el fog csenni, vagy legalább keresztbe tesz).
A második helyen a KEK, vagyis a Katekizmus ismerete kell hogy álljon, máma jobban mint valaha,  mivel a gonoszság misztériumának megnyilvánulási órája a küszöbön van, ami egyben a nagy hitehagyás, „aposztázia”, megjövendölt elpártolás nyilvánvaló ideje, azok előtt már feltárult, akik látnak. Mivel a Hamis Próféta már színre lépett, megkezdte romboló tevékenységét vagyis az útegyengetést az Antikrisztus számára, tehát hamarosan a háborús zűrzavar lavina még jobban elindul, szerte ágazik, hogy az emberiséget térdre kényszerítse. Következik az utolsó akadály, az EUCHARISZTIA eltávolítása! Csak akkor érkezik el a megfelelő pillanat a „béketeremtő” ember számára, megjelenésére, hogy tündöklő szereplésével elkápráztassa a világot!
A „vallási megtévesztés” csapdájának elkerülése végett nélkülözhetetlen az alapos ismeret, tájékozottság, és az „igaz hit”, annak ellenére, hogy majdnem kétezer éves „katolikus” múlt áll a hátunk mögött. Különben úgy járunk mint az Ó Szövetség népe, a Jeruzsálem-i Templom első lerombolásának ténye , a Babilon-i hetven éves rabság, nem szolgált kellő okulására az utókornak. Sőt, az újjá épített Templomot másodszor is lerombolták, ezúttal a római birodalom Titusz vezette légiói, Kr. u. 70-ben. Az Isten-i Terv titka, hogy a jelenlegi Rómát, azaz a Vatikánt, máma az „Egy Újvilág Rend” világbirodalmi ambícióit dédelgetők (szabadkőművesség) belülről szállták meg, foglalták el lassan, lépésről-lépésre, csendben, észrevétlen, elit alakulatuk – az egyházi szabadkőművesség – által.
A magán-kinyilatkoztatások rendkívüli segítsége nélkül számunkra egyszerűen lehetetlen lenne eligazodni korunk jelenlegi zűrzavarába, az idők jeleinek felismerésébe. (Jól tudja ezt a Gonosz is, és éppen ezért támadja, minden tőle telhető, alattomos módon és formába, eszközei által, akik nem mások, mint az egyházi szabadkőművesek, a modernkori farizeusok, Heródesek, Júdások, nem vádolok senkit, „akinek nem inge, ne vegye magára”).
Számunkra MPM és MM, első helyen a Kék könyv van, majd kiegészítésül kinek-kinek saját lehetőségei szerint változik. (az én személyes további sorrendem: Az Igazság Könyve, A Szőkefalv-i üzenetek, Mária Julianna, a többieket csak mellékesen olvastam). E szempont záróakkordjaként idézek pár sort: Azoknak, akik arra hivatkoznak, hogy az utolsó apostol halálával a (hivatalos) kinyilatkoztatás lezárult, ezt üzeni Jézus Valtorta Máriának  a neki adott magán-kinyilatkoztatásra vonatkozóan: „Ez a mű semmit sem tesz hozzá a kinyilatkoztatáshoz, csak HÉZAGOKAT TÖLT BE, amelyek természetes okokból és természetfeletti akaratból keletkeztek! És ha Nekem úgy tetszett, hogy isteni szeretetem képét rekonstruáljam, ahogy a mozaik restaurátora a hiányzó vagy elhalványult kövecskéket pótolja és a mozaiknak teljes szépségét vissza adja, és ha ÉN fenntartottam magamnak, hogy ezt ebben a században, amelyben az emberiség a sötétség és a borzalom szakadékába rohan, tegyem, akkor ti ezt NEKEM MEGTILTHATJÁTOK???” (Valtorta Mária,  Jézus életéről és szenvedéséről kapott magán-kinyilatkoztatások, Der Gottmensch, XII. k. 291. o. Paris V, Ch, Hautvill.)
A magán-kinyilatkoztatások alapján alakult, lelkiségi mozgalmak és imacsoportok, nélkülözhetetlen segítői a modern kor viszontagságai közt haladó Egyházunk hajójának, hogy sikeresen célba érhessen, elkerülve a zátonyokat, aknákat, torpedókat, rakétákat, bombákat, amelyeket az ellenfél nagy szorgalommal mindenütt elszórt, hisz ez az utolsó csata, a döntő ütközet ideje, a Napban öltözött Asszony és Lucifer között. Negyven éves múlttal, a Szűzanya előkészítésével, vezetésével a Máriás Papi Mozgalom kellene élen járjon, a védelemben, az elhárítással, a hiteles, megbízható tájékoztatással. Reméljük, hamarosan kilépik a rejtettségéből, vállalja a nyilvános küldetését, mihelyt az eretnekség jobban kibontakozik, elindul a Vatikánból!       
A legfiatalabb, és egyben az utolsó, (hiteles!), csak három éves, A Keresztes Imahadjárat Imacsoportok, (vagy más néven „Jézus az Emberiséghez” imacsoportok), de talán éppen ezért a legaktívabbak, lévén az utolsó „próféta”(MDM) tanítványai. 
Ne feledjük: - mindannyian a „kisded nyájhoz”, a „maradék hűséges Hadsereghez”  tartozunk,  - „a Második visszajövetelemről szóló IGAZSÁGOT az egyszerű embereknek KELL TERJESZTENIÜK!!!” (MDM - Jézus Krisztustól kapott első üzenet, 2010. nov. 9. csütörtök, 3:00 óra). Hogy miért? Csak nagyvonalúan firtassuk. A maga idejébe megkapjuk a választ. Tény, hogy papjaink csak elvétve, a lényeget mellőzve utalnak rá - „azt a napot, órát, időt nem tudja senki” - a körülmények kényszerítő hatására, mert egyes hívek ostromolják. Az Egyház nem nyilatkozott – hivatalosan! Ki is kellene nyilatkozzon? A Pápa? A bíborosok? A teológusok? Egy újabb Zsinat? Ki illetékes? Elsősorban maga a Mindenható Isten! Meg is tette, a Szentírásban, de hézagokkal. Ezeket a „hézagokat” lépésről lépésre tölti be a magán kinyilatkoztatások által! De ezeknek elfogadása megemészthetetlen galuska sokak számára, rágják-rágják, forgatják a szájukban, fintorokat vágnak az íze miatt, megpróbálják lenyelni, de a torkukon akad, nem képesek lenyelni, kiköpik, (elutasítják, elvetik, mérhetetlen ostobaságoknak tartják, lásd Dr. Sávai J.) akkor megemészteni sem lehet, (ha életté, tetté nem váltod) és mégis úgy tesznek mintha megemésztették volna, utána teli torokkal üvöltik: „mérgezett eledel” „sátáni szemét”, eretnekség.
A végére hagytam az Egyház kérdés lényegi tisztázását. Sajnos sokak számára az Egyház kép nagyon homályos, esetleg torz. Egyesek szerint Róma – a pápa – vagyis a Vatikán az egyház lényege, mint a zsidók számára a Templom, másik véglet „az Egyház mi vagyunk”. Az Egyház Krisztus Misztikus Teste! A földi, zarándok Mennyasszonyi mivoltából a dicsőségbe szintén Vőlegénye nyomdokain haladva juthat el, és nincs más hiteles út. Miként minden személyes élet-út, ösvény a Golgotán át vezet a halába, és csak azután jön a föltámadás, dicsőségben, (a megújulás) ehhez a szakaszhoz érkezett el Egyházunk is, de egyúttal emberi történelmünk is. A másik útról, a széles „autópályán” sebesen száguldozók tömegeiről csak annyit, ők a vesztükbe – a pokolba – rohannak, ha idejében le nem térnek, azaz megtérnek.
A Hamis Egyház megjelenése vezetőségével együtt, ezt igazolja, mint modern korunk jele. A Hamis Próféta, vagyis az ellenpápa immár egy éves színre lépése, megnyilatkozásai, tevékenységei akiknek még nem eléggé meggyőzőek, majd a szentmise átkozmetikázása, eltörlése, a Szentírás értelmének kiforgatása, és a más felekezetekkel, vallásokkal történő egybe boronálása reméljük meggyőzi a kétkedőket, hogy a nagy vallási megtévesztés mit is jelent, és honnan, ki által jön, és Kit szolgál.  Végül meggyőződhetnek az Antikrisztus  fellépésével, hogy elérkeztünk a próféciák beteljesedésének idejéhez.
Az Igaz Egyház javát szolgálja az véres üldöztetése, mert ez vezeti el tisztulásához, mely most már elkezdődött a fővel, XVI. Benedek emeritus pápánkkal, még ha a látszat és megtévesztés  kedvéért, ellenségei időnként együtt szerepeltetik, az ellenpápával. Ne feledjük, a Gonosz kikérte az Egyházat is, hogy próbára tegye és megrostálja, és az Úr megengedte neki egy időre.
A saját megnyilatkozásaim illetékességéről is illik pár mondatban kitérjek, mivel nagyböjti időben vagyunk. Tisztában vagyok azzal, jobb hallgatni, mint beszélni. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Jobb, hatékonyabb imádkozni, csendben élni, mint fecsegni, lármázni. Írásaimmal nem vádaskodás, ítélkezés, lejáratás a célom, annak ellenére, hogy néha keményen fogalmaztam, csupán olyan esetekre, megnyilatkozásokra, állásfoglalásokra, tényekre próbáltam más szemszögből, látásmódból rávilágítani, amelyeket lelkiismeretem, lelkiségi beállítottságom szerint szükségesnek tartottam, a gyanútlan, tájékozatlan jóhiszemű testvéreink figyelmeztetése érdekében.
Nagyon fájdalmasan érint, hogy éppen a MPM egyik alapvető kötelezettségünk: egységben maradni a pápával és a vele egyesült Egyházzal, köztünk is polarizációhoz vezetet. Véleményem szerint ennek nem szabadott volna megtörténnie, negyven éves múlttal, a Kék könyv üzeneteinek és a KEK vallási megtévesztés, tükrében. Óvatosan kellet volna megnyilatkoznia a Mária korának, és nem azonnal bedőlni a sodrásba, teljes mellbőséggel kiállni Bergoglió bíboros mellett, még mielőtt tetteit, megnyilatkozásait nem mérlegeltük. Ha mi nem tudunk átlátni az egyházi szabadkőműves szitán, ködösítésen, akkor a kívül állók hogyan tudnának eligazodni? Vagy a Cönákulumok alkalmával az üzenetek lényegi mondanivalójára ne eléggé figyeltek, nem elmélkedték át a megnyilatkozók? Mert összevetve a Szentírással, a katekizmussal, és más magán-kinyilatkoztatásokkal is elégé felismerhetővé válik a folyamat. Az igaz, hogy mindannyian homályosan, mintegy tükör által látunk, de a lényeget látjuk. Az Igazságot nem téveszthetjük össze a féligazsággal vagy a csúsztatással, netán hazugsággal! A mi (MPM) papjaink már elfogadták, hogy a második eljövetel nemzedéke vagyunk, hogy az azt megelőző  események be fognak következni, (Gobbi atya is azt hitte, még életében megvalósul) de a Szentatya lemondása, új fejlemény, hogy Ferenc ellenpápa lenne a Kék könyv üzeneteiben ismertetett Hamis Egyháznak a feje,  még papjainkat is nagyon meglepte. Legyünk őszinték, még mi, akik tájékoztatva voltunk a szabadkőműves tervről, az ellenpápáról, nem gondoltuk, hogy valósággá váljon. Hogy a „tervük” melyik változatát sikerült megvalósítaniuk, azt csak Ők tudják. (biztosan volt A, B, és C ).
Ezen a téren mi hátrányban vagyunk, csak az események bekövetkezése által válik tisztává a kép, de előnyünk az, hogy van természetfeletti kapcsolatunk, vezetőnk, a Napban öltözött Asszony aki átlátja a Gonosz minden tervét, és le fogja rombolni, általunk, választott eszközei közreműködésével, de lényeglátókká kell válnunk. 
Egy példával megvilágítom: sokan a népi jámborság betoldásának, kiszínezésének tartják a betlehemi barlangot, az ökör és szamár, azaz álatok jelenlétét a jászolnál. Még Ratzinger bíboros is könyvében megkérdőjelezi, ellenben a Kék könyv és más magán-kinyilatkoztatások is megemlítik az álatok jelenlétét. Ezen őszinte emberi megnyilatkozásáért semmit nem veszít az én szemembe a jelenlegi Szentatyánk, sőt. Ez nem lényeges. A lényeg: az Isten Fia megtestesült, emberi életre születet, hozzánk hasonló emberi alakban, ha Istensége rejtve van és marad, sokak számára, nem gond, feltárult elsősorban a Szűzanyának, a pásztoroknak, Erzsébetnek, az agg Simeonnak, a három királynak, stb. De ezt csak a hittel rendelkezők fogják fel, a többieknek a lényegről halvány lila gőzük sincs. Locsoghatnak reggeltől estig, egyetemi, „tudományos” katedrák magaslatairól, lásd, National Geografic professzorainak megnyilatkozásai, okoskodásaikat, fejtegetéseiket. Sajnos az olyan u. n. „tudományos” megnyilatkozások, amelyek hitetlen „zsenik” ajkairól hangzanak, mind-mind az ördög szolgálatában dolgoznak, még akkor is ha ők nem hisznek létezésében. Ellenben a médián keresztül már hatalmas rombolást végeznek, mert a langyos, gyenge hitű, vasár- vagy ünnepnapi keresztényeket mind megfertőzik, a többiekről nem is beszélve, az Egyház és papság ellen tudják hergelni, azzal, hogy csalókként állítják be, akik évszázadok óta félrevezették a hiszékeny embereket. Ez fog a legerősebb kártyájuk lenni, amit hamarosan bedobnak a játszmába!
Mennyire csüngünk a napi híreken? Valóban olyan fontosak? A folytatásos filmeken? STB. stb. ? Ezzel szemben hogy állunk a napi Isten Igéjéből táplálkozásunkkal? Az imádság, böjt, vezeklés, egyszóval erénygyakorlatainkkal? Sajnos könnyen megfeledkezünk: „mit használ az embernek ha az egész világot megnyerné is, de lelkében kárt vall – elkárhozik!” Leálltam az irogatással, egyelőre, az első szakasz végéhez értem. Nagyböjt van, Egyházunk Getszemán-kerti óráját éli, (mi már tudjuk kik a Júdások, okultunk a múltból, megértettük a Tanításból, - az egyházi szabadkőművesek) hamarosan a Főtanács és Pilátus elé hurcolják. Nincs vesztegetni való időnk, igyekezzünk pótolni mulasztásainkat, még amit lehet, és a lényegesre összpontosítani.
Ajánlom Dr. Kelly Bowring teológusunk a Fontos fiókban található írását. Az 6 ajánlott módjának első pontját, én a magam részéről így látom és élem meg, amint írásaimból felismerhető: „Maradjunk engedelmesek és éberek. Lelkiismeretünkben, szívünkben, elménkben, és akaratunkban...” Kihez? Mihez? A meg és felismert IGAZSÁGHOZ! Mert aki a megismert Igazság ellen tusakodik, a Szentlélek ellen tusakodik – Szentlélek elleni BŰN! Van hiteles pápa – XVI Benedek – a pusztába száműzték, megengedte az Isten, sőt beletartozik tervébe. Egyébbel mindennel azonosulni tudok, amit szakszerűen kifejtett.
A helyi főegyházmegyei vezetőinknek engedelmeskedem ott ahol nem ütközik a lelkiismeretemmel, habár nem vallok eretnek tanokat, mégis azzal vádolnak, elfogadom, zúgolódás nélkül. Állításuk szerint önmagamat közösítettem ki. Nem járulhatok szentáldozáshoz, és akkor szentgyónást végezni értelmetlen, ellentmondásos, konfliktusokkal járna, mert papjainknak leközölték, tagadják meg tőlünk a szentségek kiszolgáltatását. (akik a Nagyfigyelmeztetést, a Második eljövetelt, az Igazság Könyvét és a hozzá kapcsolódó eseményeket terjesztjük). A legügybuzgóbb papok ezt az oltár mellől nyilvánosan, fennhangon, ki is hirdették. Erre csak ennyit mondhatok: BRAVÓ! Sajnos, a csalóknak, az egyházi szabadkőműveseknek sikerült minket fekete bárányoknak feltüntetniük, mint az Egyház megosztóit, ellenségeit, a mi tájékozatlan elöljáróink előtt, ez a színtiszta igazság. Ők is emberek, nem látnak bele az emberi szívekbe, ha nincs megbízható emberük, pap, aki az érintett témába jártas, beledolgozta volna magát idejébe, adva volt a lehetőség – a MPM, a Kék könyv! A fenti szerző írásából idézem: „Az Igazság az oroszlánhoz hasonló! Nem szükséges megvédenünk! Csak engedjük szabadon! Meg fogja védeni Magát!” (Szent Ágoston). Igen, a mi Urunk megvédi azt ami az Övé – Egyházát – Menyasszonyát, a Pokol kapui nem vesznek erőt rajta, nem tudják legyőzni, megsemmisíteni, még a látszat ellenére sem - és övéit, akik hűek maradnak, még életük feláldozásának árán is! Ne féljünk azoktól, akik csak a testet tudják megölni, de kérjük az Úrtól az erőt és bátorságot, és Egyházunk vértanúinak hathatós segítségét. Gobbi atya is hangsúlyozta, meg volt győződve, hogy „az üldözések és a vértanúság ideje még ezután következik” de úgy tűnik, ezt a MPM-ból sem mindenki akarja magáévá tenni. Nem is lehet és nem is kell senkit kötelezni.
Befejezésül az érdekeltek tájékoztatása végett közlöm: A Máriás Papi Mozgalom lelkigyakorlata 2014 Június 16-án du. 18,00 – 19-én, az ebéddel fejeződik be, és Leányfalun a Szent Gellért lelkigyakorlatos házban lesz megtartva, a hívek – különösen a helyi felelősök – számára. Bővebben a ház honlapjáról lehet tájékozódni, bejelentkezni.
Az én meglátásom szerint az alábbi témakörök kellene képezzék az elmélkedések, előadások, fraternitas gerincét: - az egyházi szabadkőművesség, a felszabadítási, racionális teológia hatásai, következményei napjainkban, - az Antikrisztus, Hamis Próféta, vallási megtévesztés fellépése, tevékenysége, következménye – A Második eljövetel, Új Ég, Új Föld, általános átalakulás – Viszonyulásunk a más magán-kinyilatkoztatásokhoz, hasonló karizmájú lelkiségi csoportokhoz – Vatikán, pápa és ellenpápa, Hamis Egyház, Igaz Egyház párhuzamos valóság lett napjainkban – Hogyan tovább? Ki velünk? Ki ellenünk?
Természetesen, ha minél többen, a felelősök őszintén kifejtenék nézeteiket, alaposabban elő lehetne készíteni a témaköröket. Ki gátolhatna meg minket ebben? Hisz arra kaptuk talentumainkat, meghívásunkat a Mozgalomba, felkészítést az üzenetek által a Cönákulumokban, hogy sáfárkodjunk vele Isten nagyobb dicsőségére és minél több lélek tájékoztatására, eligazítására, üdvösségére.  Ne feledjük, a Szűzanya a Kék könyv üzeneteiben többször hangsúlyozta, mi vagyunk a végső idők apostolai, az új evangelizáció hiteles tanúi, megvalósítói.  Addig is várjuk a Szűzanya tavaszra beígért rendkívüli jelenéseit, egyes jelenési helyein. Reméljük, a lelkigyakorlatig még nem omlik össze a kártyavár, esetleg aratáskor kezdődik el, pár prófécia szerint.
Tehát használjuk ki a hátralevő időt, minél jobban legyünk felkészülve, mert nem tudjuk sem a napot, sem az órát amikor elindul a lavina. De ne feledjük, pár évig el fog húzódni, és sok borzalmat, nagy nyomorúságot, pusztítást fog előidézni, ahogy meg volt jövendölve, be fog következni.
„A végén, Szeplőtelen Szívem Győzni fog!”
Testvéri szeretettel Imre. Áve Mária!

http://www.uzenetek.eu/news/hogyan-tovabb-mit-tegyunk-hat-emberek-testverek-ap-csel-2-37c-/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése