2014. március 25., kedd

A Szűzanyán keresztül a Szentháromságnak és a szenteknek és angyaloknak való odaszentelődés 2014.március 25-én

A zsoltárválasz: „Íme, eljövök, Uram, hogy megtegyem a te akaratodat.”
A szentleckében ezt olvassuk: „Testvéreim! Lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért nyilatkozik így Krisztus, amikor a világba lép: Áldozatot és ajándékot nem kívántál, hanem emberi testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Ezért így szóltam: Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.”
Felismerték az emberek az ószövetségben fokozatosan, hogy az Isten szavának, akaratának való engedelmesség az igazi áldozat, a valódi istentisztelet.
· XVII. Benedek pápa rámutat arra, hogy ez a folyamat, az emberiség gondolkodásának az átalakulása, nemcsak a választott nép életében, a Bibliában követhető nyomon, hanem „a görög világban is egyre sürgetőbben átérezték az állatáldozatok elégtelenségét, amelyre Istennek nincs szüksége...”
Így megfogalmazták a „szóbeli áldozat” gondolatát”, amely szerint „a valódi kultusz (vagyis az igazi istentisztelet) az imádság, az emberi szellem megnyílása Isten előtt, az Istennek való engedelmesség.
A Názáreti Jézus személyében eljött, az évezredekkel korábban megígért Megváltó, aki maga Isten. Ő megmutatta, elénk élte, meg is valósította az igazi engedelmességet, és ezáltal a kiengesztelődést, Isten és az emberiség összebékítését, kapcsolatának az elrendezését. Ő, az „Isten Báránya” magára vette, ezáltal elvette a világ bűneit.
A mai napon Jézus világba lépésének a kezdetét ünnepeljük, az Ő Szentlélektől való fogantatását.
Isten rábízta a saját egyszülött Fiát a Szűzanyára.
· És a Szűzanya méhében kibontakozott, kifejlődött Jézus. Majd világra szülte őt, bemutatta a Templomban a Mennyei Atyának és vele volt a megváltás művének minden állomásán. Neki ajánlotta őt akkor is, amikor szent testét levették a keresztről és Pietaként utoljára ölében tartotta.
A Mennyei Atya rábízta egyszülött Fiát a Szűzanyára. És Jézus a keresztről rábízta Jánost és benne minden embert a Szűzanyára.
Most, amikor mi is rábízzuk magunkat a Szűzanyára, neki szenteljük magunkat, akkor a Mennyei Atya és Jézus mozdulatát ismételjük meg.
· Miután Jézus beteljesítette földi küldetését, és miután az éppen megszületett egyházát is Édesanyjára bízta, felvette őt testestül-lelkestül a mennybe és ott az egész mennyország királynőjévé koronázta.
· Nemcsak a szentek és angyalok királynőjévé, hanem - gondoljunk bele ebbe a szinte felfoghatatlanba - egy földi embert a Szentháromság királynőjévé is koronázták.
· Mária a Mennyei Atya legkedvesebb leánya. Egy igazi atyának az ő saját lánya királynő számára.
· Jézus a királyok királya, édesanyja az anyakirályné
· És Mária a Szentlélek mátkája - ma ünnepeljük ezt - ketten adnak életet a királyok királyának.
Amikor mi most önmagunkat Szűzanyának szenteljük, akkor egyúttal a Szentháromságnak is szenteljük, és azoknak is, akik velük együtt a mennyben vannak, a szenteknek és az angyaloknak.
Úgy is fogalmazhatjuk, hogy ez a Szűzanyának való odaszentelődésünk nemcsak a Neki való odaszentelődés, hanem a Szentháromságnak, a szent angyaloknak, és a mennyország szentjeinek való odaszentelődés is.
Az előző kiengesztelődési találkozón októberben a szent angyaloknak szenteltük magunkat, majd azt követően a Szent Anna réten az összes szenteknek. A szűzanyának való odaszentelődés szövege mellett megismételjük ezt az angyaloknak való odaszentelődést is: annak a szövegét is elmondjuk.
· A szentelésben képszerűen kifejezve olyasmi történik, mint ezen a képen. A piarista kispapok kezükben tartják lángoló szívüket, és a Szűzanyának nyújtják. Ő pedig tovább nyújtja a Szentháromságnak és a mennyei szenteknek és angyaloknak.
Így ők tudnak a szívünkkel mit kezdeni. Bele tudják tenni mindazokat a kegyelmeket, erényeket, amelyeket ők a Szentháromság kegyelméből különösen kidolgoztak magunkban, ami az ő sajátjuk.
Hadd hozzam erre példának Magyarország őrangyalát, akiről oly sok helyen esik szó, a legismertebb módon talán Szent Pio atyánál. „Ha tudnák, hogy milyen hatalmas őrangyaluk van, többet imádkoznának hozzá!”
Magyarország őrangyala
· Az Istennek való önátadás angyala. Az az angyal, aki a Jelenések könyvének 8. fejezetében és az I. un. Római Misekánonban is szerepel.
· A kánon szerint ő az, aki felviszi imádságainkat Isten oltárára. „Könyörögve kérünk, mindenható Istenünk, szent angyalod vigye áldozatunkat mennyei oltárodra isteni Fölséged színe elé, hogy mi, akik erről az oltárról Fiad szentséges testében és vérében részesülünk, minden mennyei áldással és kegyelemmel elteljünk.”
Ugyanezt fejezi ki a Jelenések könyvének 8,3-5 verse. „Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé.”
Ugyanakkor apokaliptikus szerepe is van ennek az angyalnak. Az 5. vers így folytatódik: „Most az angyal fogta a füstölőt, megtöltötte az oltár parazsával, és leszórta a földre. Erre mennydörgés, égzengés, villámlás és földrengés támadt.” Utána következnek a harsonákat megfúvó angyalok a Jelenések könyvében.
Egy papi angyal, az Istennek való önátadás angyala. Egy égő, lángoló angyal, hiszen csak égő, lángoló szeretettel lehet az Istennek való önátadást akár az életünkkel is megpecsételni.
Mária, ha királynő, akkor birodalma, sőt birodalmai is vannak. Ez az angyal Mária lelki birodalmának az angyala, a legvégsőkig elmenő isteni szeretet angyala. Azt a szeretetet hordozza, amely Jézusban volt, és amire minket is biztatott. „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!” Az ő általa izzóvá, lángolóvá vált emberek szeretik a kereszt szépségét, az áldozathozatal békéjét. Ők szeretetük parazsával magukhoz vonzzák a többieket, és a vértanúságban is helytállnak. Nem hiába van a kezében jelképként az áldozat füstölője. Gondoskodik arról is, hogy áldozati füstölője az égő lelkek által soha ki ne aludjon, hogy ezáltal Isten szeretete és irgalma legyőzze a világot.
Magyarország őrangyala egy papi angyal. Isten általa papi áldozatot kíván Magyarországtól.
A Szűzanyának és ezáltal a Szentháromságnak, az angyaloknak és a szenteknek való odaszentelődéssel mérhetetlen kegyelmeknek jutunk a birtokába.
· Olyan mennyiségű kegyelem zúdult ránk, hogy fel se tudjuk fogni.
De nemcsak a magunk számára fogadjuk ezeket a kegyelmeket, hanem mások számára is.
Ha magunknak akarnánk megtartani ezeket a kegyelmeket, szétfeszítenének, szétrobbantanának minket, mint egy atombomba.
De ha tovább sugározzuk őket, akkor jut belőlük mindenkinek, még az Istentől egészen távol lévőknek is, azáltal, hogy rendszeresen imádkoznunk, engesztelünk értük.
http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/798-a-szuzanyan-keresztul-a-szentharomsagnak-es-a-szenteknek-es-angyaloknak-valo-odaszentelodes-2014-03-25

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése