2013. november 25., hétfő

Rohanás a drogkatasztrófába


Idén 2200-ra tehető a kábítószer miatt kórházba kerülők száma, ami emelkedést jelent a tavalyi mintegy 2000-hez és a tavalyelőtti 1800-hoz képest.
Az idén várhatóan emelkedik a kábítószer miatt kórházba kerülők száma az előző évekhez viszonyítva – mondta Zacher Gábor toxikológus a rendőrséggel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Péterfy Sándor utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának vezetője példaként említette, hogy az alkoholfogyasztás miatt kórházba kerültek nélkül az elmúlt hétvégén osztályukon 14 embert kezeltek valamilyen tudatmódosító szer miatt.
A legnagyobb veszélynek azt nevezte, hogy nem tudható a szerek összetétele, az eddigi vizsgálatok pedig azt igazolják, hogy hiába mondja azt a fogyasztó, hogy csak egyféle tablettát fogyasztott, valójában 3-4, vagy akár 5-6-féle anyag mutatható ki a laborvizsgálatban.
Hangsúlyozta azt is, hogy az elmúlt hetekben olyan vadonatúj szerek jelentek meg, amelyeket még csak Japánban sikerült kimutatni.
A főorvos úgy vélte, a kilencvenes években még sokkal nagyobb volt a szerhasználati biztonság, ma már a szakemberek is az internetről, különböző, a fogyasztók által használt fórumokról és portálokról tájékozódnak arról, hogy milyen hatást váltanak ki az új anyagok. Bizonyítást nyert az is, hogy az összetételben egy pici módosítás is teljesen más hatást eredményez – tette hozzá.
Csákó Ibolya az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főosztályának munkatársa is a dizájnerdrogok veszélyére, azok bizonytalan összetételére hívta fel a figyelmet és arra, hogy a jellemzően Kínából érkező szintetikus szerekről maguk az eladók sem tudják pontosan, hogy mit tartalmaznak.
Míg korábban a Kínából érkezett anyagokból jellemzően Belgiumban és Hollandiában készítettek tablettát és csomagolták, az utóbbi időszakban már Magyarországon is találtak több illegális labort.
Az ismeretlen összetételről szólva azt hangsúlyozta, hogy egyre többen kerülnek sürgősségi osztályra fogyasztás miatt és több a halálos áldozat is, mint korábban.
Arra figyelmeztetett, hogy a fogyasztók nem gondolnak arra, hogy az adott dózis hatása csak később érezteti a hatását, ezért még egy tablettát bevesznek, így a vélt hatásos dózis egyben halálos is lehet.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy senki ne hagyja őrizetlenül a poharát a szórakozóhelyeken, mert az utóbbi hetekben több ember italába is szintetikus kábítószert kevertek. Ha pedig őrizetlenül hagyta, inkább kérjen egy másikat – mondta.
Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője azt hangsúlyozta, nagyon nagy a felelőssége a szülőknek és a pedagógusoknak, hogy a gyerekeknek megfelelő információik legyenek, és meg tudják állni az ilyen szerek kipróbálását.
A haláleseteket meg lehet előzni – mondta, hozzátéve, hogy a felvilágosítást már nem a 15-17 éves korosztálynál kell kezdeni, hanem már az általános iskolában. Szükségesnek nevezte azt is, hogy a szórakozó fiatalok csapatában mindig legyen valaki olyan, aki figyelmeztetni tudja a többieket, emellett a szülő is figyeljen a gyermekeire és beszélgessen vele erről a témáról.
(Hiradó)
Bal-Rad komm : “…a felvilágosítást már nem a 15-17 éves korosztálynál kell kezdeni, hanem már az általános iskolában.”
-Hát igen! A rendszerváltás után röpke huszonnégy év elteltével eljutottunk idáig! Már felnőtt egy generáció a drogok társaságában. Ők már nem úgy viszonyulnak a droghoz nyúló gyerekeikhez mint szüleik vagy nagyszüleik. Belegondolni is rossz, hogy az ő gyerekeik mennyire nem fognak idegeskedni a gyerek drogozása miatt!
Magyar fiatalok százai kelnek útra péntekenként Hollandiába, hogy ott zavartalanul “füstölöghessenek” egy felhőtlen hétvégén keresztül. Miből telik erre? Utazásra, drogra?
A drogok ellen-legyenek azok bármilyen “könnyűek” is, vasszigorral kell fellépni. Ez a probléma tisztán rendőri probléma! A drogterjesztőket min. 10 évre fegyházba! A gyártókat életfogytig elzárni. A fogyasztókat átnevelő táborokba-társadalmi rangra való tekintet nélkül. Határokat lezárni, utasellenőrzést megszigoritani. Bűntanyákat felszámolni! Hatékony preventiv programokat inditani-és végigvinni!
Ha nem történik hatékony lépés ebbe az irányba-katasztrófa vár ránk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése