2013. október 18., péntek

Hűtlenségi felmérés - kik és miért?


A magyarok többsége életében legalább egyszer már félrelépett, a hűtlenek többsége visszaeső, és a budapestiek kezelik a leglazábban a párkapcsolataikat - ezek derültek ki abból a kérdőíves felmérésből, amiben több mint ötszáz megkérdezett nyilatkozott saját, partnere és szülei párkapcsolati hűségéről.
A viszony.hu által végzett kutatásban résztvevők közül tízből csak hárman voltak biztosak abban, hogy soha nem csalnák meg párjukat, azonban minden második hűtlennek vallotta magát, minden harmadik pedig több alkalommal is félrelépett már élete során. Ennek ellenére a megkérdezettek nagyobb többsége elítéli a hűtlenséget.
A félrelépők 80 százaléka potenciális visszaesőnek számít, hiszen a hűtlenkedők közül csak minden ötödik állította magáról, hogy soha többé nem tenne ilyet.
 
A fővárosiak és a vidékiek között éles a kontraszt: a budapestieknek csupán alig negyede állítja magáról, hogy minden körülmény között hű maradna párjához, míg a kisebb településen élők körében kétszeres ez az arány.
Kiderül az eredményekből az is, hogy a férfiak kétharmada hisz az egész életen át tartó szerelemben és hűségben, míg a hölgyek közül csak minden második vélekedik így. Kitűnik, hogy azok, akik szüleik házasságát pozitívan értékelik sokkal inkább hajlamosak hinni a sírig tartó hűségben, mint azok, akik azt feltételezik, hogy már felmenőik is hűtlenek voltak egymáshoz.
Almási Kitti pszichológus szerint a személy önmagához való viszonya határozza meg, hogy képes-e tartósan monogámiában élni, a másikat és önmagát is szeretni, így aki alacsony önbecsüléssel rendelkezik, vagy szorongó, nagyobb eséllyel fordul újabb és újabb partnerek felé, akiktől megerősítést vár.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése