2013. október 27., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A Nagy Nap fel fog virradni, és hamarosan a világ anélkül, hogy véget érne, el fog kezdődni

2013. október 26. szombat, 11:14
Drága szeretett leányom, Isten gyermekeinek a hite – független attól, hogy melyik felekezethez tartoznak – annyira gyenge, hogy sokaknak, akik ismerik az Igazságot, nehezükre fog esni, hogy vallásukat nyilvánosan és minden kritikát figyelmen kívül hagyva gyakorolják.
A világban oly sokan elutasítanak Engem, Jézus Krisztust, a történelemnek ezen idejében, hogy a legtöbb nemzetben már elfogadhatatlan az, hogy a nyilvánosság előtt beszéljenek Rólam. Nagyon ritkán fogjátok hallani Nevem említését a médiában, hacsak nem akkor, amikor a Létezésemet kell megkérdőjelezni. Ritkán fogjátok hallani, hogy az emberek nyilvánosan hirdetik az Irántam való szeretetüket, mivel ők ezt túl kínosnak fogják találni. Attól való félelmükben, hogy kigúnyolják őket, még felszentelt szolgáim sem lesznek többé hajlandók az Igazságot kinyilvánítani. Azok, akik követnek Engem, egyre nehezebbnek fogják találni Isten Szent Igéjének a hirdetését. Oly sokan, akik valaha szerettek Engem, többé már nem fognak, – elhagyatottságom és szomorúságom úgy hasít a Szívembe, mintha azon egy kard hatolt volna át.
Miért, ó, miért hagytatok el Engem? Miért van az, hogy azok, akik hisznek Bennem és ismernek Engem, oly sokan fájdalmat okoznak fivéreiknek és nővéreiknek? Miért növekszik a gyűlölet a szívetekben? Miért érzitek annak a szükségét, hogy megkérdőjelezzétek az Evangéliumokat éppen most, amikor azok már oly régóta léteznek? Ki hatalmazott fel benneteket arra, hogy az Apostolaimnak adott Szavamat félremagyarázzátok? Miért ferdítitek el azokat, és miért nem hiszitek el azt, amit mondok? Az Én Szavam nagyon világos. Amikor beszélek, azt értem alatta, amit éppen mondok. Ha egy dolgot mondok, nem értek alatta egy másikat. Például miért is mondanék ellent Önmagamnak, különösen most, ebben a Küldetésben?
Ami Isten prófétáinak adatik, az az Igazság. Bármi, ami ellent mond ezeknek az Üzeneteknek azok szájából, akik azt állítják, hogy Én beszélek velük, el kell utasítanotok. Én nem fogok soha a Saját Hangommal versenyezni, mert biztosítanom kell azt, hogy az Igazság adassék nektek.
Mit kellene még tennem, hogy hallásra bírjalak benneteket? Mit kellene még tennem, hogy megállítsam szédelgéseteket és az izgalmak más formáinak a keresését? Miért nem akartok megbízni Bennem? Oly sok értékes időt pazaroltok el a jóslás után járva, mely, mint a méreg ömlik az úgynevezett misztikusok és a szenzációkeresők szájából, és megbántván Engem, elfordultok Tőlem. Én itt vagyok. Ezek az Én Szavaim. Mi mást kerestek, mert Nálam úgyis csak a Számból jövő Igazságra fogtok találni? Amikor a Földön jártam, csak az Igazságot mondtam. Örökségül nagy reményt és üdvösséget hagytam. Most szintén az Igazságot mondom, amikor Végső Szavamat hozom el nektek ebben az időben, mert a Nagy Nap fel fog virradni, és hamarosan a világ anélkül, hogy véget érne, el fog kezdődni.
Amikor beszélek, azt szeretném, ha meghallgatnátok. Nem kényszeríthetlek benneteket. Bármerre is nézhettek, próbálván Üzeneteimet megtalálni, amelyek ebben az időben a világnak adatnak, hogy felkészítsen benneteket Második Eljövetelemre, és nem fogjátok azokat megtalálni. Nyilvános Üzeneteim, hogy felkészítsenek benneteket erre az utolsó szakaszra, még mielőtt Szövetségem beteljesedne, csak az Igazság Könyvében található meg. Az Ige az Enyém. Szavaim minden nemzetben hallhatók lesznek. Senki sem állíthat meg Engem, mert Hatalmam Mindenható.
Jézusotok


Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át

2013. október 26. szombat, 17:52
Drága szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat – a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden megszületett lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a küldetésből, melynek célja az emberiség megmentése. Én azért jövök, hogy üdvösséget hozzak mindenkinek.
Kérdezzetek meg bármelyik jó szülőt, hogy feláldozná-e gyermekét egy másikért, és ők a következőt mondanák: Nem számít, hogy milyen rosszul viselkedtek, vagy mennyire bántottak meg Engem, Én sohasem tudnám őket elutasítani, mert a testem részei. Ugyanez igaz Isten ellenségeire is. Megbántják Őt, és nagy szomorúságot okoznak Neki, de Ő ennek ellenére is szereti őket, mert Tőle származnak, bár az emberiség bűne miatt éheznek.
Hogyan lehet az, kérdezhetitek, hogy még azoknak is meg tudok bocsátani, akik a legjobban bántottak meg Engem? Akik másokat ostoroznak, fájdalmat és szenvedést okoznak nekik? Ez azért van, mert szeretem őket. Én mindig is szeretni fogom a bűnösöket. A bűneik undorítanak Engem, de Én mindig arra fogok várni, hogy megöleljem őket.
Ez a Küldetés a megbocsátásról szól. Ez az egész azért van, hogy megmentse a lelketeket. Bár időközönként lehet, hogy kemények a Szavaim, de azok mégis azért adatnak nektek, mert szeretlek benneteket, és nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy elveszítelek benneteket. Azoknak, akik az élet becsvágya miatt elárultak Engem, soha nem szabad félniük, hogy Hozzám jöjjenek, és kérjék segítségemet. Hiányoztok Nekem. Szomorú vagyok, de minden lehető módon be fogok avatkozni, anélkül, hogy megsérteném Atyám Szövetségét, a szabad akaratot, amely mindig a tietek marad, egészen az új kezdetig. Semmi sem választhat el Tőlem benneteket, ha bocsánatomat kéritek.
Én Irgalmamba fogom belemeríteni a Földet, és minden gonosz cselekedetért, amelyet ellenségeim azért hajtanak végre, hogy tévedésbe ejtsenek benneteket, megígérem, hogy közbe fogok lépni. Nem foglak a farkasoknak dobni benneteket, akik fel akarnak falni titeket. Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át. Én fenn foglak tartani benneteket egészen addig az időpontig, amikor meg kell hoznotok a végső döntést.
Nem fogom egykönnyen elengedni a lelketeket. Kegyetlen halált haltam, hogy megmentselek titeket. Ez alkalommal tanúi lesztek a legerősebb Isteni Beavatkozásnak, hogy visszaszerezzelek benneteket. Ti az Enyéim vagytok. Én a tietek Vagyok. A fenevad nem fogja egykönnyen megszerezni a lelkeket, mert Én Isten Vagyok, egy rettentő nagy erő. Én Mindenható Vagyok. A Sátánnak semmije sincs, de ravaszsága magához fogja vonzani közületek a gyengéket. Arra sürgetlek benneteket, akik szerettek Engem, hogy imádkozzatok, hogy a gyengék szerető szívvel fogadják Isteni Beavatkozásomat.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése