2013. szeptember 12., csütörtök

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott legfrissebb üzenete

2013. szeptember 3. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben! Eljövök megítélni a világot. Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. De már látszanak a jelek. Egyik nagy természeti katasztrófa a másikat éri. Ellenfelem, a sátán mindenfelé zűrzavart kelt. Már nem kellenek az igaz értékek: az életszentség, a szent tisztaság, a jó erkölcs, a becsület és a tisztesség. Ezeket felváltotta az érzéki vágyak kielégítése, az anyagi haszon hajhászása, és az uralkodás mások fölött. Már nem kell a béke, a nyugalom. Az országok háborúznak egymással, és a családokban sincs béke. Mindez azért van, mert sem Én, sem törvényeim nem kellenek. Ahonnan Engem kirekesztenek, oda azonnal beteszi lábát a sátán. Ahol ő van, ott van a hazugság, a szenvedés, a nyugtalanság, és a káosz. Ha nem tértek meg Hozzám, Üdvözítő Istenetekhez, elkárhoztok. Ne áltassátok magatokat azzal, hogy nincs pokol, és nincs számonkérés. Mindezek vannak, elolvashatjátok az Evangéliumban. Én a teljes igazságot hirdetem nektek. Éljetek szüntelen készenlétben, mert mondom nektek, számot adtok Nekem minden bűnötökről. A halál hirtelen jön. Utána már cselekedeteitek következményei miatt fogtok örökké szenvedni, vagy ha életszentségben éltek, az örök boldogság vár rátok. Térjetek meg Hozzám, még ma, amikor még nem késő. Megáldalak mindnyájatokat Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. szeptember 3. Szentségimádáson Jézus…

Drága gyermekeim, készüljetek! Most egyre sötétebb korszak következik. Az Antikrisztus kora. A pokoli hordák uralma, amelyben a pokol összes ördöge ki lesz engedve a földre. Mindez azért lehetséges, mert rengeteg ember él bűnben, ezzel teret engedve a sátánnak. Mert csak annyi ördög jöhet ki a pokolból, amennyit az emberek magukra szabadítanak súlyos bűneikkel. Ha egy ember életszentségben él, nem vétkezik és imádkozik, az visszaparancsolja a kísértőt a pokolba, mert nem működik vele együtt. De ha valaki szóba áll a kísértővel, már ki is szabadította. A saját kárára és mások szerencsétlenségére, mert szóba állt vele, és bűnt követett el. Ilyen egyszerű. Ezért figyelmeztettelek benneteket oly sokszor: ne álljatok szóba a sátánnal, és ne kövessetek el bűnt! A bűn a legrosszabb, mert az embert megkötözi, és a rablánc végét maga a sátán fogja, aki a pokolra akarja taszítani. Ha ez az ember még nem teljesen elvetemült, belekapaszkodik irgalmamba, amely kihúzza a csapdából, és megmenekül. De ha rabjává vált a bűnnek, úgy hogy nem is akar kimászni belőle, akkor ellenfelem az örök kárhozatra taszítja. Én minden embernek megmutatom Magam, mielőtt végleg elválik lelke a testétől, és felajánlom neki az üdvösséget. Előtte azonban megmutatom neki egész életét, és azt, hogy cselekedetei alapján mit érdemel. Sokan választják az üdvösséget, és boldogan mennek a tisztítótűzbe, mert tudják, hogy onnan a mennybe jönnek. De vannak megátalkodottak, akik gyűlölnek Engem, ezért visszautasítják a nekik felkínált üdvösséget. Ők örökre a sátán foglyai lesznek a pokolban, ahol a kínok kínja vár rájuk. Ezért tanította a gyermekeknek Édesanyám Fatimában a fohászt: „Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. Ámen.”, amit a rózsafüzér tizedek után kért. Mondjátok gyakran ezt az imát a rózsafüzéren kívül is! Amikor bűnről hallotok, vagy gonosz emberrel találkoztok, vagy bármikor, amikor eszetekbe juttatom. Hatalmas ereje van. Megbénítja a sátánt, a bűnös feleszmél, és megkapja a megtéréséhez szükséges kegyelmet.
Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek, mert nagyon sokaknak hamarosan meg kell állni Szent Színem előtt, hogy ki-ki elvegye jutalmát vagy büntetését a szerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett.
Gyermekeim, készüljetek! A halál itt kopogtat az ajtón. Éljetek halálra készen! Éljetek életszentségben, hogy ha bármikor kiszólítalak benneteket ebből a világból, a jobbomra tudjalak állítani. Higgyétek el, egyedül ez a fontos! Ne törjétek magatokat világi hívságok után! Minden itt marad. De a cselekedeteiteket magatokkal hozzátok. Legyetek irgalmasok, hogy nektek is irgalmazni tudjak! Éljetek szentül, bármilyen életállapotban vagytok! Erre Én példát adtam nektek. Vegyetek példát a szentekről! Ne mondjátok: „unalmas az ima, és a szenteket követni.” Ezt a sátán hazudja nektek. Szentjeim élete csupa gyönyörűség és boldogság, mert ők szüntelenül Velem, a szentek Szentjével társalognak az imában, és élvezik szeretetemet, amely a mennyország előszobája. A Szentmise és a Szentáldozás pedig maga a mennyország, mert Velem, az Istennel egyesülnek, eggyé válnak, Belém istenülnek. Én pedig eggyé válok velük, ami a legnagyobb ajándék, mert Magamat, a második Isteni Személyt adom nekik. Fogjátok fel végre, hogy nincs ennél hatalmasabb ajándék! Csak nyissátok meg a lelketeket kegyelmem befogadására, és akkor mindig csak egyet akartok: tiszta lélekkel egyesülni Velem, az Atya egyszülött Fiával, Megváltótokkal, Aki egy lettem közületek, amikor Szent Anyám méhében megtestesültem. Emberré lettem azért, hogy Magamra vehessem ártatlanul a ti bűneiteket, és meghaljak a ti üdvösségetekért. Ha mindezt felfogjátok, szemétnek tekintetek mindent, és mindig csak Rám szomjaztok. Eladtok mindent, hogy Engem, a legdrágább igazgyöngyöt megszerezzetek. Itt lakom köztetek a tabernákulumban. Csupán bűneitektől kell megszabadulnotok, és akkor akadálytalanul közeledhettek Hozzám. Tisztuljatok meg a Szentgyónás szentségében! Fogadjatok be Engem a Szentáldozásban hótiszta lelketekbe! Fel nem tudjátok fogni, mekkora kegyelem, mekkora kincs vagyok, Akit magatokkal vihettek földi zarándokutatokon, és a mennyben is a tiétek maradok örökre. Itt a földön elveszítetek mindent és mindenkit. Tárgyakat, személyeket. Egyedül Én vagyok a tiétek, de csak akkor, ha a szívetekbe fogadtok. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2013. szeptember 6. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Éljetek halálra készen! Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Meg akarom menteni a lelketeket. Ne kövessetek el bűnt! Határolódjatok el a bűntől, és minden bűnre vezető alkalomtól! Tartsátok tisztán a gondolataitokat! Ne hallgassatok olyan zenéket, és ne nézzetek olyan filmeket, amelyek bűnre csábítanak benneteket! Gondolataitokat mindig csak a jóra, a szépre és a nemes dolgokra irányítsátok! Azokra, amelyek építik, és nem rombolják a lelketeket. Aki pedig kedves akar lenni Színem előtt, az állandóan Engem lásson a keresztfán. Belőlem erőt merítetek a sátán ellen. Velem együtt legyőzitek az összes kísértést. Belőlem árad a szeretet. Úgy szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek. Szeressetek viszont Engem úgy, hogy életszentségben éltek! Adjátok át Nekem az életeteket, hogy szentekké formáljalak, és üdvözítselek benneteket! Ne féljetek ettől! Bízzatok Bennem! Százszor, milliószor jobbat és többet kaptok Tőlem, mint amit Miattam elhagytok. Mert Én csak azt kérem, hogy a bűnnel szakítsatok, amely eltorlaszolja előttetek a Felém vezető utat. Én a mennyország boldogságát kínálom nektek, amelyet már itt és most megtapasztaltok, odaát pedig a maga teljességében fogtok birtokolni örökre.
Gyermekeim! Itt és most választanotok kell: üdvösség vagy kárhozat. Nem lehet kétfelé sántikálni. Ha Engem választotok, szakítanotok kell a világgal, és annak élvezeteivel. De ha Engem megvettek, örökre elvesztek.
Gyermekeim! Közel az óra, sőt már itt is van, amikor nem lesz többé idő. Ez azt jelenti, hogy véget ér ez a korszak, és egy új, boldog jövő következik, amelyben meg lesz láncolva, és a pokol fenekére lesz taszítva a sátán. Nem tudja többé kísérteni és félrevezetni a népeket. Ez lesz az ezer éves béke uralma.
Gyermekeim! Aki ezt az új kort megéri, vagy beleszületik, az mind boldog és szent lesz. Készüljetek, mert eljövök megítélni a világot! Fogadjátok meg szavaimat, és éljetek tanításom szerint! Erre áldalak meg mindnyájatokat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Lukács 2, 15. „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott.”

2013. szeptember 7. Szentségimádáson Jézus…

Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik hűségesen kitartotok Mellettem. Most még több szenvedést és önmegtagadást kérek tőletek. Most fogtok Engem megvallani a világ fiai előtt, akik arra fognak kényszeríteni, hogy tagadjatok meg Engem, és helyettem a fenevadat imádjátok.
Gyermekeim! A történelem ismétlődik. Ma is a sátán ellen harcoltok, mint a történelemben bármikor. De most a pokol összes ördöge ki van engedve, mert nagyon sok a bűn. Már az égbe kiált. A bűnös emberek, akik a sátánt szolgálják, ők engedik ki az ördögöket a pokolból a földre. Ezért gyermekeim, ti még többet imádkozzatok, mert ez a végső harc, mert hamar lezárul ez a korszak. Most teljesülnek a Szentírásban leírt próféciák: nemzet-nemzet ellen támad. Háborúk lesznek itt is, ott is. Éhínség és járványok tizedelik a népeket. Földrengések, árvizek és tűz pusztít itt is, ott is. Most tisztul a föld. Mindez a sok háború és természeti katasztrófa az emberek bűneinek a következménye. Egyben figyelmeztetés, hogy ne kövessetek el bűnt, mert minden bűn büntetésért kiált. Minden bűn következménye a büntetés. Aki bűnt követ el, az elsősorban saját magának árt vele a legtöbbet, mert az elszámoltatáskor a végső órán elveszi méltó büntetését. Akiknek pedig szenvedést, vagy halált okoz, ha ártatlanok, ők élvezik irgalmas, gondviselő, végtelen szeretetemet. A mennyben kárpótolom őket minden szenvedésért, örök nyugalommal és boldogsággal jutalmazom meg őket türelemmel elviselt szenvedéseikért. De a gonoszok meglakolnak az örök tűzben, ha nem bánják meg bűneiket. Ha bűnbánatot tartanak, akkor a tisztítótűz lángjaiban fizetnek elégtételt.
Gyermekeim, készüljetek! Elsősorban a lelketekkel foglalkozzatok! Járuljatok a szentségekhez! Gyónjatok és áldozzatok! Így megerősödtök, és készenlétben álltok a nem várt eseményekre, mert minden hirtelen jön. Ezért kérem, hogy éljetek szüntelen készenlétben! Éljetek halálra készen, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát!
Gyermekeim! Figyelmeztetéseimet vegyétek nagyon komolyan, mert a halál itt topog a küszöbön, és nem kér bebocsátást, csak jön. Ezért drága gyermekeim, ne az ideig valókkal, hanem az örökké valókkal foglalkozzatok! Itt mindent tűz emészt meg, de ha az odafenn valókkal foglalkoztok, megmentitek a lelketeket. Egy gyönyörű országot fogtok örökölni, amelyet Isten azoknak készített, akik Őt szeretik. Istent szeretni a legnagyobb boldogság a mennyben és a földön. Azért, mert Ő végtelenül szeret benneteket, és kimondhatatlanul jó.
Gyermekeim! Erre készüljetek! A mennyország örökké tartó boldogságára, amelyet szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív fel nem foghat. Ha így éltek, számotokra nincs halál. Nincs mitől félnetek. Csupán átléptek az egyik szobából a másikba. Kiléptek szenvedő testetekből, és egy csodálatos, gyönyörű, fiatal, erős, feltámadott szellemi testet fogtok kapni. A mennyben összehasonlíthatatlanul jobban fogjátok magatokat érezni, mint a földi testben. Újra mondom: készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben! Az idő rövid. Hamarosan olyan eseményeknek lesztek tanúi, amilyenek még nem voltak az életetekben, és nagyon hirtelen jönnek. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, és akkor nem kell félnetek! Én megóvlak benneteket az örök haláltól, és áthelyezlek Mennyei Atyám országába. Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. szeptember 8. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

Drága gyermekeim! Én szólok hozzátok, a második Isteni Személy, Jézus Krisztus, Aki meghaltam értetek a keresztfán. Harmadnapra feltámadtam, felmentem Atyámhoz, és az Ő jobbján ülök mindörökké. Ne higgyetek azoknak, akik az Én nevemben jönnek, de tanításuk ellentétes az Evangéliummal, amit Én hirdettem nektek, amikor a földön éltem. Csak azokat az üzeneteket fogadjátok el, amelyek megegyeznek a Szentírással! Az Én Igém az egyetlen igazság, amely az örök életre vezet. Én vagyok számotokra az út, ha Engem követtek. Én vagyok a ti örök életetek, ha tanításomat megtartjátok, és drága Szent Testemmel és Véremmel táplálkoztok, mert aki Engem eszik, örökké él.
Gyermekeim! Most a sátáni kavarások zűrzavarában nagyon fontos ezeket tudni, mert örök életetek múlik rajta. Ezért azt mondom nektek: éljétek az üzeneteket! Váltsátok tettekre szavaimat, mert ezek mind megegyeznek az Evangélium tanításával, és az örök boldogságra vezetnek. Ne higgyetek azoknak, akik mást hirdetnek nektek! Szent Pál ezt írta: „Ha valaki más Evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok, átkozott legyen.” (A Galatáknak írt levél 1, 9.) Én meg akarlak óvni titeket a tévtanításoktól, és az örök kárhozattól.
Gyermekeim! Legyetek biztosak abban, hogy aki arra buzdít, hogy járuljatok a Szentségekhez, és imádkozzatok, az nem jöhet a sátántól, csak Tőlem. Ezért kicsi gyermekeim, Szívemnek választottai, higgyetek szavaimnak, amelyeket e gyermekemen keresztül intézek hozzátok! Tegyétek meg, amit kérek! Éljetek az Evangélium tanítása szerint életszentségben! Ne féljetek a jövőtől! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Fogom a kezeteket, és bevezetlek Atyám dicsőséges országába. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: 1 Péter 1, 23-25. „Nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá az Isten élő és örök szava által. Mert minden test olyan, mint a fű, a dicsősége, mint a rét virága. Elhervad a fű, s lehull a virága, de az Úr szava örökre megmarad.”

2013. szeptember 10. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus… (KIEMELTEN FONTOS ÜZENET)

Drága gyermekeim! Az idő eljött. Készüljetek! Töltsétek fel éléskamráitokat, mert hamarosan eljön a nagy szorongattatás ideje. Nagy lesz a zűrzavar, a káosz, nem lesz élelem, az üzletek bezárnak. Sok helyen háború lesz. Leáll a szállítás. De ti ne féljetek! Higgyetek Bennem! Én mindenkor gondoskodom rólatok. Ha bíztok Bennem, és hittel kértek, a nagy szorongattatás idején megszaporítom élelmeteket. Bizalmatok mértékében kapjátok meg kegyelmemet. Az idő eljött. Megtisztítom a földet, hogy méltón várja dicsőséges visszajövetelemet. Ti, akik megtartjátok törvényeimet, és hisztek Bennem, semmitől se féljetek! Akár éltek, akár meghaltok, ti mindörökké Hozzám tartoztok. Tőletek csak azt kérem, hogy tartsatok ki Mellettem mindhalálig úgy, hogy megteszitek parancsaimat, és imádkoztok minden bűnösért. Helyezzétek őket Irgalmas Szívembe égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve által. Így elnyeritek tetszésemet, és nektek is irgalmazok. Nem kérek nagy dolgokat tőletek. Tegyétek meg azt, amit egyenként rátok bíztam. Végezzétek hűséggel állapotbeli kötelességeteket! Aki édesanya, az nevelje szeretettel gyermekeit! Aki édesapa, az gondoskodjon szeretettel családjáról! Aki pap, az osztatlan szívvel szolgáljon Engem életszentségben! Hasonlóképpen a szerzetesek is. Ez az a szűk ösvény, amely a mennybe visz. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: 1 Péter 4, 7. 11. „Közel van mindennek a vége. Aki beszél, az Isten szavait közvetítse.”

2013. szeptember 11. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Szívemnek kedves választottjai! Most hozzátok szólok, akik szerettek Engem, és Nekem szolgáltok. Készüljetek, mert hamarosan megálltok Szent Színem előtt! Most lép fel az Antikrisztus. Már egyre több jelet mutat a világ embereinek. Ilyen a kígyós kereszt, amely a legnagyobb bemocskolása drága Szent Testemnek és Véremnek, hogy Mellém teszik ellenfelemet, aki rászedi, és elbuktatja az embereket, akiknek a bűneiért rettenetes kínszenvedések közepette meg kellett halnom, hogy megváltsam őket.
Gyermekeim! Ti vessétek el ezt a gyalázatot! Ne hagyjátok, hogy rászedjenek ilyen aljas bálványimádásra! Ti mindig csak Engem imádjatok, és soha senki mást! Az ilyen embereket, akik ezt a mocskot kínálják nektek, messzire kerüljétek el! Még ne is köszöntsétek őket! Semmilyen közösséget ne vállaljatok velük! Imádkozzatok értük, hogy térjenek meg, mert ha nem teszik, örökre az őskígyó martalékai lesznek. Vég nélkül fognak égni a pokol rettenetes tüzében, bűzében, és az fogja őket marni örökké, amit Mellém helyeztek a keresztre, ahol ártatlan Véremet ontottam értük szeretetből.
Gyermekeim! A legnagyobb szenvedést okozzák Nekem ezzel az eretnek cselekedettel. Ennél nagyobb vakság nem létezik a földön. Megvetnek Engem, Aki örök életet szereztem nekik, és imádják a sátánt, az őskígyót, ami félrevezette Évát, és bűnbe taszította az első emberpárt. Látjátok, így meg tudja vakítani áldozatait, akik elfordulnak Tőlem, legnagyobb Jótevőjüktől. Azért, mert Nélkülem védtelenek vagytok. Ha nem kapaszkodtok az Én irgalmas szeretetembe, azt csinál veletek ellenfelem, amit csak akar. Látjátok, milyen gyalázatra indítja azokat, akiket sikerült megtéveszteni? Önmagát akarja imádtatni, az Én helyembe akar lépni. Amikor azt hiszi, hogy győzött, akkor jövök Én. Szám leheletével, és dicsőségem tündöklésével elsöpröm a sátán eszközét, az Antikrisztust. Az ördögöt, az őskígyót pedig megláncolom, és a pokol fenekére vetem. Ott fog szenvedni ezer évig. Ez az ezer év lesz a föld számára az ezer éves béke uralma. Ekkor meglátják az emberek, hogy mire teremtette Isten az embert, és a földet, hogy milyen boldogság Istennel együtt élni.
Gyermekeim! Tartsatok ki mindhalálig, hogy elnyerjétek az örök életet! Adjatok hálát azért, hogy eljön a földre az ezer éves béke korszaka, az élő Isten uralma.
Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: 1 János 3, 8-10. „Aki bűnt követ el, a sátántól való, hiszen a sátán kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy a sátán művét romba döntse. Azok, akik az Istentől születtek, nem követnek el bűnt, mert az Ő magja bennük marad, és nem vétkezhetnek, mert az Istentől születtek. Erről ismerhetők fel az Isten gyermekei és a sátán fiai.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése