2013. augusztus 7., szerda

Nagyfalui üzenet 2013. augusztus

2013- A SZŰZANYA MEGJELENÉSÉRE VALÓ FELKÉSZÜLÉS
ÉVE--AUGUSZTUS
"Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az
Úr mondott Neked!"( Luk: 1.,45)
A Szentírásból: elmélkedjük át Jézus színeváltozásának a ! történetét! (Luk: 9, 28-36.)
Havi imaszándék: ebben a hónapban kölcsönösen imádkozzunk egymás szándékaira!
Konkrét feladatunk: " a teljesség karizmáját" védjük és segítsük tőlünk telhetőleg!

Szűz Mária tanítása 2013

augusztusában
"Szeretett engesztelő gyermekeim!
Ebben a hónapban a teljesség karizmájáról szeretnék beszélni nektek, amelyben választott gyermekeim az egész engesztelő közösség javára részesültek.

Elgondolkoztatok azon, hogyan is fogjátok folytatni a Szentháromság Hegy építését, és az engesztelő közösség vezetését Éva gyermekem fizikai jelenléte, segítsége nélkül. Ezért tört ki belőletek érthetően a sírás. Néhány nap után,amikor Éva gyermekem ragyogó formában megjelent nektek a Szentháromság engedélyével, átéltétek a kimondhatatlan örömet is. Különösen az volt rendkívüli boldogság és felelősség számotokra, amikor a Szentháromság, Éva gyermekem által kijelentette, hogy ti a " teljesség karizmájában" részesültetek és " ti ketten" kell tovább építsétek a Szentháromság zarándokhelyét és "ti ketten" kell tovább vezessétek az engesztelő közösséget az ő állandó égi segítsége által. Jól időzített hierarchikus pecsét volt a számotokra, amikor az egyik pap fiam, a Szentháromság Nevében megköszönte az "Igeneteket", amelyet a szívetekben, a teljesség karizmájáért, amelyet a Szentháromság Hegyen, az Oltárnál és az egész engesztelő közösség előtt, az egész engesztelő közösség javára kaptátok.

Miért kaptátok a "teljesség karizmáját"?

Én , a Szentháromság különleges ajándékaként "kegyelemmel teljes" vagyok! Nektek a teljesség karizmájában a bűn utálatára, az erények megszeretésére és a kegyelem állapotában való maradásra kell neveljétek az engesztelő gyermekeimet. Ezt elsősorban a jó példátokkal és másodsorban a tanúságtételetekkel kell megtegyétek. Védőszentetek, Boldog II. János -Pál pápára is felhívnám általatok az engesztelők figyelmét, akinek a jelmondata volt" Totus Tuus!" "Egészen a Tied vagyok Jézusom, egészen a Tiéd vagyok Szűzanyám!"

Ti, akik a Szentháromság Hegyen különböző vallásúak és nemzetiségűek vagytok, tanuljátok és élitek a "szeretetegységet", ezután egyénileg és közösségileg is a teljességre, a szentségre kell tudatosan törekedjetek! A " teljesség karizmája" által Kis Szent Terézre is irányítom a figyelmeteket, aki egy alkalommal azt írta az önéletrajzában:" én nem akarok félig-meddig szent lenni, én mindent akarok, amit Isten akar"! Gondoljatok Éva gyermekemre, akinek a jelmondata volt: "Istenem én mindent akarok, amit Te akarsz, és semmit nem akarok, amit Te nem akarsz!" Ez kell legyen az igazi engesztelők szívében is, megismerni és teljes odaadással tenni Isten akaratát! A teljesség karizmája által a főparancsra is felhívom a figyelmeteket. Teljes szívvel, teljes lélekkel és minden erőfeszítésetekkel meg kell tanuljátok szeretni az Istent és a teremtményeit.Nektek csak szeretni és jónak lenni szabad. A teljesség karizmája által a Tábor hegyre is irányítom a figyelmeteket, ahol Szent Fiam, Jézus, ima közben teljesen átváltozott, ragyogott, mint a Nap az apostolok előtt. A Szentháromság kérése: ti is úgy imádkozzatok, úgy böjtöljetek, úgy zarándokoljatok, úgy éljétek a lelki életetek, hogy átváltozzon, ragyogóvá váljon az életetek. Tudnotok kell azt, hosszú távon csak azok az engesztelők maradnak meg a közösségben, akik elindulnak a pozitív változás útján, akik minél több embert a változás felé segítenek és megtanulnak alázatosan engedelmeskedni a mindenkori felelősöknek. A teljesség karizmája által Szent Pálra is irányítom a figyelmeteket, aki azt írta a Korintusban élő híveinek :" magamat teljesen feláldozom a lelketekért!" Ő minden áldozatot vállalt azért, hogy senki ne kárhozzon el, azért, hogy mindenki üdvözüljön. A teljesség karizmája által az egyik éneketekre is felhívom a figyelmeteket : " Én Uram, én Istenem vedd el tőlem mindenem, ami gátol feléd. Én Uram, én Istenem, ad meg nékem mindenem, ami segít Feléd! Én Uram , én Istenem, fogadd el az életem, hadd legyek egészen a Tiéd!"

Mi van a Szentháromság Szívében, amikor lát titeket?

Az Égiek többnyire meg vannak elégedve veletek.Miért? Nagylelkű és folyamatos felajánlásaitok által mennyei menetrendben épül és szépül a Szentháromság Hegy! Az engesztelő közösség, számban növekszik, és lelkileg fejlődik. Áldozatos kilencedeitek által a csodatevő víz elindult, amely által gyógyulások történnek. Az üzenetek ,látomások és tanítások, amelyek a lelketek épülésére válnak, folytatódnak. Az Égiek gyönyörködnek bennetek, amikor látják a szeretetegységet, értékelik és segítik választott gyermekeimet a teljesség karizmájában.

Befejezőleg: arra kérlek titeket, hogy különösen ebbe a hónapban , és ezután is minden nap imádkozzatok a " teljesség karizmájáért", hogy a Szentháromság egyedi Tervét, veletek együtt meg tudják valósítani!
Most a Szentháromság Általam és Éva Asszony által áld meg titeket a teljességre való törekvés kegyelmével!!
Házi feladat augusztusra:
"ÉN URAM, ÉN ISTENEM, ADD MEG NEKEM,
HADD LEGYEK EGÉSZEN A TIÉD!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése