2013. május 13., hétfő

Egy különös drogprogram: Terítés

Drogprevenció vallási tanokkal - így foglalhatnánk össze a Narconon Magyarország kiemelten közhasznú alapítvány tevékenységét. Az alapítvány több iskolában is tart felvilágosító-megelőző előadásokat, de gyakran sem a szülők, sem a tanárok nincsenek tisztában azzal, hogy ez alatt a Szcientológia Egyház tanításaival is ismerkednek a gyerekek.
Drogprevenció vallási tanokkal - így foglalhatnánk össze a Narconon Magyarország kiemelten közhasznú alapítvány tevékenységét. Az alapítvány több iskolában is tart felvilágosító-megelőző előadásokat, de gyakran sem a szülők, sem a tanárok nincsenek tisztában azzal, hogy ez alatt a Szcientológia Egyház tanításaival is ismerkednek a gyerekek.
"A guta majdnem megütött, amikor megtudtam, hogy toborozni akarnak az iskolámban" - fakad ki egy veszprémi igazgatónő, amikor a helyi drogprevencióról kérdezem. Iskolájába (melynek nevét kérésére hallgatom el) többször is bejelentkezett a Narconon alapítvány, hogy "ingyenes" drogprevenciót tartana a felsős osztályokban. "A bili akkor borult ki, amikor egy ismerős védőnő felhívta a figyelmemet arra, hogy az alapítvány előadásai messzemenően nélkülöznek bármilyen akkreditált tudományos álláspontot, főként L. Ron Hubbard vallásalapító tanaira támaszkodnak" - magyarázta.
A veszprémi iskola a többihez képest azonban jól informáltnak számít; az a tény, hogy az alapítványt a Szcientológia Egyház hozta létre Magyarországon, és javarészt Hubbard tanait terjeszti, a legtöbbször homályban marad. Legfeljebb akkor derül fény tevékenységük mozgatóira, amikor a tanár vagy a szülő kezébe veszi a gyerekeknek adott szórólapokat. Ezekből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy miről van szó.
A Narconon Magyarország Alapítvány a Szcientológia Egyház által alapított alapítványokkal (CCHR, ABLE, CRIMINON) nagyjából egy időben, 1997-ben jött létre "civil szervezetként", s egy év után megkapta a kiemelten közhasznú státust. Az amerikai gyökerű alapítvány a világ több olyan országában is megtalálható, ahol a Szcientológia Egyház térít. Magát a programot egy William Benitez nevű amerikai heroinfüggő elítélt hozta létre, miután "elolvasta L. Ron Hubbard amerikai író és humanitárius egyik könyvét".
A Narconon Magyarország Alapítvány honlapján (www.narconon.hu) több információt is találunk az alapítvány célkitűzéseiről, valamint "adatokat" arról, hogy milyen eredményesen dolgoznak a világon. Elsődleges célja nem kevesebb, mint "olyan drogmentes környezet" megteremtése, ahol "a drogfogyasztás minimális, a drogokkal kapcsolatos bűnözés már nem mérhető, az emberek a problémáikat megoldják és nem menekülnek a drogok homályos világába". További ambíciójuk, hogy a magyar állam akkreditálja és államilag finanszírozza programjukat, mely összevetve a világon ismert rehabilitációs és prevenciós mintákkal a maga nemében egyedülálló.
Az alapítvány fő profilja a drogprevenció és a rehabilitáció, de emellett aktívan részt vesz a Drogmentes Maraton megrendezésében, és "nemzetközi drogkonferenciákat szervez", ahol a meghívott előadók nagy része szintén a Szcientológia Egyházhoz vagy alapítványaihoz köthető.
Sikereiket olyan adatokkal illusztrálják, melyek komolyan elgondolkodtatják az e területen dolgozókat: legutóbbi televíziós szereplésük során például azt állították, hogy programjuk 70 százalékban eredményes, ami kiugró arány a világ legeredményesebbnek mondott drogrehabilitációs programjaival (melyek 30 százalékos hatékonysággal dolgoznak) összevetve. Ám míg a legtöbb drogrehabilitációs intézmény ellenőrizhető adatokkal dolgozik, addig a Narconon-program hatásosságát maga az alapítvány adja meg, semmilyen visszakövethető adat nem áll az érdeklődő rendelkezésére.
A Narconon prevenciós, illetve rehabilitációs programja nagyrészt ismeretlen a magyar drogszakma előtt. Prevenciós programjukat elsősorban iskoláknak kínálják fel ingyenes szolgáltatásként, s ha az iskolaigazgató rábólint, az előadásra egy osztályfőnöki óra keretében kerül sor. Egyetlen szülő sem értesül közvetlenül arról, hogy min vesz részt a gyermeke. Az előadások jórészt "saját kútfőből" merítenek, a hallgatósággal közölt információk nem tudományosan elfogadott tényekre támaszkodnak, hanem a Szcientológia Egyház által kiadott
"féltudományos",
államilag nem elfogadott ismertetőkre. A megkérdezett szociális munkások vagy drogprevenciós területen dolgozó szakemberek sem tudtak érdemben hozzászólni az Igazság a drogokról című szcientológus kiadvány tartalmához. Pontos eredményekre, klinikai vizsgálatokra ez a kiadvány sem támaszkodik, igazságtartalma annyiban merül ki, hogy a drog "rossz".
A megtartott előadás után minden esetben kérdőívet töltetnek ki a tanulókkal; ezek a program eredményességét firtatják, például: "Az előadás után akarsz-e drogozni?" A kitöltött kérdőívek után a tanulók személyes adatai a programot tartó, néha semmilyen akkreditált (szociális munkás, ápoló stb.) képzésben nem részesült előadó kezébe, s ily módon a Szcientológia Egyházhoz kerülhetnek.
Ezután a prevenciós program nagyban öszszekapcsolódik a Szcientológia Egyház vallási szolgáltatásaival: felajánlják a tanulóknak és természetesen az iskolának, hogy az egyház más, gyakran az üzleti és a magánszférában is "értékesített" tanfolyamain vegyenek részt, mint például az "út a boldogsághoz" vagy az "egyszer fent, egyszer lent" kurzuson, amikért már fizetni kell. (Erről részletesen lásd: "Simán átmegyek a falon", Magyar Narancs, 2006. május 18.) Ha a szülő nem figyel, hamar azon kaphatja magát, hogy gyermeke a Szcientológia Egyház "vallási szolgáltatásában" részesül - iskolai keretek között.
Az alapítvány a prevenció mellett drogrehabilitációt is végez Magyarországon, bár a programban részt vevők számát, illetve a felhasznált "anyagi eszközöket" firtató kérdéseinkre nem hajlandók választ adni. Az sem derül ki, hogy az általuk végzett, államilag nem elfogadott rehabilitáció milyen anyagi terheket ró az abban részt vevő kábítószerfüggőre. Programjukat népszerű szórakozóhelyeken terjesztik, például diszkókban, de szórólapjukkal nemrég a Kultiplexben is találkozhattunk. A Szcientológia Egyházat egyik anyag sem említi.
A rehabilitációs program eltér minden létező magyarországi drogrehabilitációs programtól. Fő állítása, hogy a drogok felemésztik a szervezetben található összes vitamint, melyeket pótolni kell, illetve szükségszerű a lerakódott káros anyagok eltávolítása a szervezetből (futással és szaunázással). A programra jelentkező összes függő így ugyanazon eljárásban részesül, függetlenül az általa fogyasztott kábítószer típusától. Mindemellett a drogfüggő képet kaphat az "etikus életről", mely a szcientológus hitnek megfelelő viselkedésnormát jelenti, valamint részt vehet több olyan tanfolyamon, amik a "társadalomba való visszaintegrációt" készítik elő. A program fő komponense a Szcientológia Egyház által levédett tevékenység, úgynevezett "asszisztok" adása, amelyek fentebb hivatkozott korábbi cikkünk tanúsága alapján "kézrátételes", illetve figyelmi gyakorlatokként értendők.
"Ilyen erővel éjfélkor sót is dobálhatnának át a vállukon" - állítja Funk Sándor, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának főorvosa, amikor a program hatásosságáról kérdezem. Elmondása szerint az ilyen típusú drogrehabilitáció komoly veszélyekkel járhat a drogfüggőre nézve, hiszen tudományos alapja nincs - azaz gyakorlatilag kuruzslásnak tekinthető. Dr. Rátz József, a Kék Pont drogkonzultációs központ vezetője osztja Funk véleményét, hozzátéve, hogy a Narconon Magyarország Alapítvány ilyesfajta tevékenysége államilag nem elfogadott, s nincs az a honi hatóság, amely azt komolyan venné.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium kábítószerügyi központjában még csak
nem is hallottak
a Narconon Magyarország Alapítványról. Kérdésemre, hogy az alapítvány (és így a Szcientológia Egyház) kérelmezte-e, hogy legálisan, akkreditálva végezhessen elterelést, egyértelmű nem volt a válasz. A minisztérium az ilyen típusú programokban való részvételt senkinek sem ajánlja, a programot pedig nem támogatja.
Mindezek dacára az alapítvány kiemelten közhasznúként funkcionál, több száz magyar iskolában tartanak előadásokat évente, szóróanyagaik több ezer diákhoz jutnak el. A felkeresett iskolák nagy részét nem tájékoztatják a Szcientológia Egyházhoz fűződő viszonyukról. Igaz, az alapítvány központi irodát tart fent, szóróanyagokat nyomtat és terjeszt, valamint "rehabilitációt" folytat; az APEH 2005-ös adatai szerint azonban az 1 százalékos felajánlásból összesen 75 440 forintot kapott. Ez kevés mindehhez. Továbbá az iskolai prevenciók okán fölvethető: egy Magyarországon bejegyzett egyház végezhet-e mégoly burkolt vallási tevékenységet állami intézményekben? A válasz kézenfekvő.

Kizárva

Kaliforniában 2005-ben a Szcientológia Egyház Narconon programját kizárták az iskolákból, mert a tagállami oktatási minisztérium által felkért vizsgálócsoport a programot többször is elmarasztalta. A testület szerint a gyermekeknek valótlanságokat állítanak, a "program tele van pontatlanságokkal, és nem tükrözi a tudományos és tényszerű ismereteket", "bizonyos tételeik félrevezetőek, mert túlzóak, vagy mert nem tesznek különbséget használat és abúzus között". A vizsgálat azért indult, mert a program során a gyerekek tudta nélkül a Szcientológia Egyház tételeit és módszereit mutatták be nekik. Kalifornián kívül Oroszországban és Franciaországban is tilos ilyen irányú tevékenységet végezniük.

Üvöltve

Egy budaörsi iskolába járó tanuló édesanyja arra lett figyelmes, hogy gyermeke L. Ron Hubbard nevével jelzett munkafüzettel érkezett haza. Miután az anyuka kifaggatta gyermekét, kiderült, hogy igazgatói engedéllyel tartottak "tanulási képességet fejlesztő" képzést az iskolában. X. anyuka másnap üvöltve kérte számon az igazgatónőn, hogy miért engedte kiskorú gyermekéhez közel az ő írásos engedélye nélkül a Szcientológia Egyház tanait. Kiderült: az intézményvezetőnek fogalma sem volt arról, hogy az egyház akar előadásokat tartani az iskolában. A szülő jelezte az előadást tartó szcientológusoknak, hogy a legközelebbi ilyen előadás alkalmával kihívja a rendőrséget. Azóta az iskolában nincsenek "vallási" előadások. (Az eset szereplői anonimitást kértek.)


Volt Sea Org tagok a Drogmentes Magyarországért


Ez a blogbejegyzés a Drogmentes Magyarországért Maratonok nevű civil szerveződésről fog szólni.

Elöljáróban leszögezném a következőket (előre cáfolom a vádakat):
- nem szedek és nem is szedtem drogokat
- egyetlen drogdealer sem fizet ezért a bejegyzésért, sőt semmiféle anyagi érdekeltségem sincs a drogok terjedésében
- gyógyszerekkel/gyógyszergyártókkal is ugyanez a helyzet
- nem vagyok bigottan vallásellenes
- nem kívánok jóindulatú kezdeményezéseknek ártani

Akit bővebben érdekel a mozgalom tevékenysége, itt utánanézhet: http://www.drogmentes.hu

Az természetesen nem kérdés, hogy a drogmentességet propagálni kell, és a megelőzés, a felvilágosítás pedig ezerszer fontosabb, mint a már kialakult probléma kezelése. A sport felé orientálás is rendkívül fontos.

De.

Egyetlen egy probléma van. A szcientológia baljós árnyéka rávetül az egész mozgalomra, és így a gyönyörű főcél mellé bekerül egy teljesen elítélendő cél is: a szcientológia egyház rossz hírének oldása és társadalmi elfogadtatása.

Különösen akkor válik nyugtalanítóvá a dolog, amikor megnézzük a védnöklistát itt: VÉDNÖKÖK.

Dr. Bakanek György, Gálvölgyi János, Janics Natasa, Martinek János, Sipos Péter (IHM), az elmaradhatatlan dr. Szikinger István, aki mellesleg a Magyarországi Szcientológia Egyház jogi képviselője, dr. Lenkei Gábor, aki egyben a szcientológia legnagyobb magyarországi anyagi támogatója is, és még sokan mások.

A Magyar Olimpiai Bizottság weboldaláról pedig megtudhatjuk, hogy dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke és a FIDESZ alelnöke is eszmei támogatója a mozgalomnak.

A Drogmentes Magyarországért mozgalom vezetősége gyakorlatilag 100%-ban volt Sea Org tagokból áll (a Sea Org a szcientológia egyház szerzetesrendje, elitje és vezetősége):

Soós Zoltán - ügyvezető igazgató
Braun Mónika - elnök

Mindketten volt Sea Org tagok, a területen dolgozó szcientológusokat felügyelő Sea Org szervezet (I HELP International) közép-európai irodájának voltak a munkatársai.

Varga Xénia - helyettes ügyvezető: volt Sea Org tag, a szcientológia hírhedt titkosszolgálatának, az OSA-nak volt a magyarországi vezetője több éven át (1996 és 1999 között), az egyház jogi és PR ügyeit intézte és az egyház ellenségei ellen harcolt.

P. Melinda - elnöki asszisztens: volt Sea Org tag, ott is a legfelső vezető asszisztense volt, méghozzá a magyarországi szcientológia de facto vezetőjének, F. Miklósnak (1997 és 2007 között volt az egyház magyarországi tényleges vezetője - a helyi Sea Org parancsnok) az asszisztense.

Valamint rajtuk kívük munkatársként és segítőként további volt Sea Org tagok is résztvesznek a mozgalom munkájában.

Én természetesen nem szeretném, ha a gyerekeim drogfüggővé válnak. De azt sem, hogy szcientológussá.


Hogyan nyeri meg a szcientológia egyház a számára fontos támogatókat?


Sokak számára rejtély lehet, hogy hogyan éri el az egyház, hogy a különféle, hozzá köthető programokhoz és szervezetekhez neves támogatókat nyerjen meg. 
A Drogmentes Maraton védnöklistáján például olimpiai bajnokok, neves színészek és sportvezetők szerepelnek.
Az egyház hivatalos oldalán kormányzati tisztviselők, alapítványok vezetői, vallási vezetők méltatják az egyházat és L. Ron Hubbard munkásságát.
Hogyan éri el mindezt a szcientológia egyház?
Egy manipulációs technikával, amely Hubbard-írásban található, a dátuma 1982. szeptember 12, a címe: "PR és cél".
Ezt írja:
Elméleti háttér:
Tehát a PR-osok legfontosabb szabályához jutunk:
BÁRMELY PR-KAMPÁNYBAN AZ ELSŐ LÉPÉS BESULYKOLNI A KAMPÁNY CÉLJÁT.
A besulykol szót szándékoltan használjuk. Bennünket nem érdekel, hogy célpontjainknak, akiknek az együttműködését kérjük, van-e bármiféle céljuk.
Különféle mechanizmusokat lehet használni. Amikor valaki egy nagyon jó és értékes célt jelent be, a célpontok szégyenkezhetnek vagy bűnösnek érezhetik magukat azért, mert nincs meg ez a céljuk, és rá lehet venni őket, hogy egyetértsenek és együttműködjenek attól való félelmükben, hogy antiszociálisnak (...) fogják beállítani őket.
Tehát a PR-os nem igazán törődik azzal, hogy valóban hisznek-e abban a célban.
Ha az egy nagyon jó és szükséges cél, akkor még a cél nélküli és etikátlan fickóknak is legalább felszíni vagy a többiek előtti beleegyezést kell tanúsítaniuk. Tehát a besulykol szót használjuk.
Gyakorlati alkalmazás:
Ha valaki tanulmányozza ezt, és kidolgozza saját példáit, akkor láthatja, hogy a sikeres kampányok mind egy-egy fantasztikus, jól megfogalmazott céllal kezdődnek.
Azután gyakran elismételve arra használja ezt, hogy végrehajtassa azokat a célkitűzéseket, amelyek meg fogják azt valósítani.
Ez egy halálos fegyver - még a legcsökönyösebb vagy titokban másszándékú embereknek is együtt kell működniük: "De azzal egyetértesz, hogy (cél), tehát ..."

Egyszerű a képlet - az egyház vesz egy olyan nemes célt, amivel a megcélzott fontos ember egyet tud érteni. Így odamennek például a maratonisták dr. Schmitt Pálhoz és megkérdezik: Ugye egyetért azzal, hogy a fiatalságnak többet kell sportolnia és fel kell világosítani őket a drogok káros hatásairól? Igen? Akkor itt írja alá. 
További okosságok:
Minden PR-kampány, amely kudarcot vallott, azért vallott kudarcot, mert kihagyták ezt a lépést. Mindazok mögött, melyek sikeresek lettek, óriási célok álltak, melyeket jól megfogalmaztak, és be is sulykoltak.
Kidolgozzuk, azután megmondjuk az embereknek, hogy nekik mi a céljuk. A PR az okozó szerepben működik.
Ezek ismeretében a PR-os gyakorlattal, képességgel és kommunikációval háborúkat indíthat el vagy állíthat le, és egész nemzeteket tud józanságba vagy tömeghisztériába hajszolni. Ez nem egy könnyed eszköz.
Ezt a technikát egyébként munkatársfelvételkor, adományok kicsikarásánál is alkalmazzák. 
 
Bűntudatot ébresztenek benne, hogy tehetne többet is a világért, aztán sulykolják a célt (józan, épelméjű társadalom stb.), elnyerik az egyetértést és onnantól sok mindenre rá lehet venni az illetőt.

 
1000 magyar gyermeket akarnak "felvilágosítani" a szcientológusok 2013
szeptemberében

Nézzétek meg a http://www.narconontura.hu/ oldalt!

A narconon túra Szöllősy András ötlete alapján és vezetésével történik. Pár
évvel ezelőttig több éven keresztül megrendezték minden évben.

Szöllősy András amúgy a Menet-Trend Kft. ügyvezetője, ami rajta van a
WISE-listán /a szcientológus cégek belső listája/, továbbá Szöllősy András
templomvédnök a szcientológus "egyháznál", és a szcientológus cégek vezetői
klubjának vezetője.

A túrával az a gond, hogy, bár nemes a cél, de 14 napos bringázásuk alatt több
iskolában tartanak összesen 1000 gyermeknek drogprevenciós oktatást a narconon
szervezet képzett előadói.

A narconon szervezetet L. Ron Hubbard technológiája alapján hozták létre - ő a
szcientológia alapítója. A narconon összes tagja és vezetősége is mind
szcientológus, a Wikipédián is látható, hogy ez az ő projektjük
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1gi_Szcientol%C3%B3gia_Egyh%C3%A1z#Narconon).

Természetesen, ahogy a honlapon is olvasható, mind az 1000 gyermeknek le kell
majd írnia a véleményét, névvel együtt /hogy majd a sorsoláson részt vehessenek,
vagy kapjanak oklevelet/.

Egyfelől ez a fajta adatgyűjtés nem törvényes, másfelől a szülők biztos engedni
fogják, hogy gyermekeik részt vegyenek egy iskolai drogprevenciós órán, de a
szülők nem tudják, hogy az előadók mind szcientológusok lesznek, akik a
"vallásukról" is beszélni fognak!

Szerencsére a www.narconontura.hu oldalon fellelhető a túra útvonala, és hogy
melyik napon hol fognak járni.

Kérlek, figyelmeztessétek a szülőket!

A www.narconontura.hu oldal regisztráció fülénél ott van Szöllősy András
mobilszáma, ha esetleg valaki szeretne véleményt nyilvánítani.

2004-ben volt hasonló botrány, akkor egy drogmentes futóversenynél, lásd itt:
http://objektivszcn.blog.hu/2008/04/14/volt_sea_org_tagok_a_drogmentes_magyarorszagert

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése